Heeepi-börszdéééj-túú-júúú

Heeepi-börszdéééj-túú-júúú;

avagy az apaságról

Az úgy volt, hogy az öreg király méltó módon szeretett volna megemlékezni legkisebb fiának 18. születésnapjáról. Az ünnep előestéjén bekopogott hát a fiú hálószobájába, és azt mondta neki, kívánhat bármit, másnap reggelre teljesíti.

A kis királyfi nem habozott sokáig. – Édesapám, ha már így megkérdezted, húzz légyszi' karóba tizennyolc jobbágyot, itt a parkban, az ablakom alá. –Vakargatta a fejét az öreg király, de hát mit volt mit tenni, ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó...

Másnap reggel a kis királyfi izgatottan szaladt az ablakhoz. Nagy volt ám a boldogsága! Kézen fogva járták végig atyjaurával a halottakkal szegélyezett utat. Ám a tizennyolcadik jobbágy még picit mocorgott. Az öreg király a fiára kacsintott, majd közelebb lépett a haldoklóhoz, bátorítóan összecsippentette a szemét (nem a haldoklóét!) és fölsuttogta: – Akkor, ahogy megbeszéltük. – A jobbágy iszonyatos kínok árán fölemelte a fejét, szelíden rápillantott a királyfira, majd igen halkan, ám erős akcentusa ellenére is tisztán érthetően énekelni kezdett.