(szabadka, fiume, róma)
E. P.-nek
Végül minden gondolata a macskáé volt.
Micu!, kiáltotta a félig olasz, félig magyar
cicának, amikor a nyitva felejtett ablakon
keresztül felugrott a párkányra, és hosszan
elnézte, hogyan változtatja át a délutáni Hold
Róma „Libia" nevű negyedét. Tíz éve éltek ketten.
Akkor halt meg O., a Fiuméból elszármazott
nagynéni, aki sosem tanult meg olaszul,
és érelmeszesedése miatt az utolsó években
nehéz volt elviselni. A család egyébként
valaha Szabadkáról indult, és ez az ág
nem északon, hanem nyugaton próbált
szerencsét. Amerre mentek, mindenhol
voltak körülöttük macskák. É. sokáig
nem szerette őket. Rómában lett társasága,
és állítólag egy olasz orvos megkérte volna
a kezét, de a nagynéni lehetetlen módszereivel
kiutálta. Aztán elmúlt harminc év. É., aki mindig
öregebb volt a koránál, összetöpörödött,
az orrán fekete pontok jelentek meg,
alig észrevehetően bajusza is nőtt, egész lénye
egy öregedő egérre emlékeztetett. És az egér
egy sámlira kuporodva vakargatta a macska
hátát, cserélgette a táljában a kavicsot,
de egyre nehezebb volt emlékeznie, hogy
mit hova tett, mi mi után történt. Először
a macska pusztult éhen. Aztán őt is úgy találták
egy székben, a nyitott ablak előtt. Halála után
derült ki, hogy elég sok pénze összegyűlt a bankban.
Az egészből pereskedés lett. Végül megosztozott
a pénzen egy örökös, az ügyvéd és a bejárónő.