Kalligram / Archívum / 2000 / IX. évf. 2000. január-február - OS / Jelentés a kutatóintézetről

Jelentés a kutatóintézetről

Németh István fordítása

 

Fura egy intézmény volt ez az Anabázisvizsgáló Kutatóintézet, ahová hősünk apósa közbenjárásának köszönhetően került, hogy ott a kényelmes igazgatóhelyettesi poszttal megkapja a Péter cár fedőnevet is. Tudományos intézet lett volna, a munkatársakat azonban varrónőknek álcázott fegyveresek vigyázták. Úgyhogy ezek a kutatók voltaképpen rabok voltak, ő maga pedig olyan szervezet tagja lett, mely szellemi kényszermunkára ítélt értelmiségiek internálásával foglalkozott. Azonban a tanulmányok témái, melyeken dolgoztak, azt a gyanút kelti bennünk, hogy e tudományos műhely abszurditása nem esik túl messze a szocialista tudomány valóságától. A munkaerkölcs változásai és az alkoholizmus visszaszorulása a fejlett szocializmus építésének első időszakában vagy A prostitúció és az osztálynélküli társadalom elanyagiasodásának veszélyei. Ezek a címek valóban ízelítőt adnak abból a kurta irodalmi műfajból, melyet a szocialista kutatóintézetek a tanulmányok és kutatási feladatok megnevezésében úgyszólván tökélyre vittek. Minden címnek félreérthetetlenül utalnia kellett a társadalom életének aktuális problémáira; már felületes ránézésre is el kellett oszlatnia minden olyan gyanút, hogy akadémiai kutatóhelyeken parazita akadémikus teoretizálás folyik. Nem, a pártdokumentumok szellemiségét követve a kutatók egyenesen az égető problémák közepébe vágnak, s szellemi képességeiket a társadalom gyakorlati átalakításának szolgálatába állítják. Az aktuális problémákra, veszélyekre azonban nem volt elég rámutatniuk, egy szusszal hangot kellett adniuk azon meggyőződésüknek is, hogy azok csupán átmenetiek. Ha múltbeli csökevények, akkor ki kell irtani, ha hiányosságok, akkor megszüntetésükre kell törekedni, ha veszélyek, el kell hárítani. Az osztályharcban a külső vagy belső ellenség kártyáját egy piros ásszal azonnal le kellett tromfolni. S ez még mindig nem volt elég, a műfaj szabályai megkövetelték, hogy ezt a könyörtelen harcot pótlólagosan megfelelő történelmi összefüggésekbe helyezzék. Ha arról volt szó, hogy folyamatosan küzdünk a negatív jelenségek, hiányosságok és visszásságok ellen, akkor meg kellett határozni, mely területeken folyik ez a küzdelem és mikor: a kommunista társadalomba való átmenet vagy a fejlett szocialista társadalom építésének időszakában, az osztálynélküli társadalom első fázisában stb. Csak ezzel a történeti kerettel ellátva kapta meg az adott kutatómunka vagy kutatási feladat a maga zárt, kiegyensúlyozott, dialektikusan egységes és voltaképpen tökéletes formáját. A tézistől az antitézisig és onnét a szintézisig: az eredmény a nagy történelmi küzdelmek dialektikájának sűrítménye volt. Talán nem lesz helytelen úgy fogalmaznunk: Einstein álma, a tér egységes elmélete a társadalomtudományi intézetek kutatási terveinek címeiben valósult meg. Egyúttal valóra vált a fizikusok és a metafizikusok egy másik álma is: a teljes valóság összefoglalása egyetlen képletben. A fizikusokon és a metafizikusokon kívül ugyanis erről álmodik az emberek egy különös kasztja is: a funkcionáriusok, akiknek a nép életét megkeserítő problémákkal nap mint nap foglalkozniuk kell. A különbség azonban óriási és azonnal szembetűnik: ez utóbbiak munkaköréhez ugyanis hozzátartozik a legmerészebb álmok megvalósítása és annak bizonyítása, hogy a helyes eszmék csak a helyesen felfogott és azon frissiben átformált valóság tükörképei. A merész eszméket ők váltják valóra. Utasítással. Számukra, az élet zuhatagában dolgozó funkcionáriusok számára készülnek ezek a miniatűr remekművek, a minimaiizmus e gyöngyszemei, melyekből első látásra kitűnik, hogy a problémákra van megoldás, és hogy a megoldásért felelős társadalomtudományi front jól végzi a dolgát.

Úgy tűnhetne, egy olyan helyzetben, amikor a helyesen megfogalmazott címek a tudományos munkának nemcsak céljait, de eredményeit is megadják, a munka szervezőjét teljes tétlenség fenyegeti. Ez nincs egészen így. Mindig akad egy-egy tévelygő, akit annyira elkap a munka talán tiszteletreméltó, de végeredményben mégiscsak káros heve, hogy többé képtelen tekintettel lenni feladatának kereteire és részeredményeivel akarva-akaratlan kétségbe vonja az előírt végkövetkeztetést. A szakemberek, mint ismeretes, gyakran szem elől vesztik a rész és az egész dialektikáját. Vagy pedig – és ez már komolyabb eset lenne – valaki szemtelenül feltenné a kérdést: tulajdonképpen mikor is hal el a szocialista állam, ha egyszer folyton a hatalmát erősíti. Lám, egy kutatóintézeti aligazgatónak ilyen feladatokat is meg kell oldania. Egyébként el kell ismerni, a tudományos munka szervezése ilyen körülmények között merő unalom. S ez a munkaköri unalom átcsapna életuntságba is, ha nem létezne szexualitás. Az a szexualitás, melyen olyan mély nyomot hagytak a hatvanas évek zűrzavarai, hogy ellenállt a normalizációs időszaknak is. Sőt akár még ágy is tűnhetne, hogy a mást sajátjaként szintetizáló nagy társadalmi küzdelmek keretein kívül maradó szexualitás az autenticitás alternatíváját nyújtotta. Ha másban nem, legalább a szexuális hedonizmusban, a monogámia elutasításában, nem konvencionális pozíciók gyakorlásában... Kundera komikus szerelmek variációin keresztül mutatja be, milyen csalóka volt az az elképzelés, hogy ebben a zárt, de a szerelem művészete előtt nyitott térben meg lehet szökni a dialektika elől, mely képes rá, hogy a meghódított térségek értékét a hódító ellen fordítsa. Grendel még kegyetlenebb, és hősének nem adja meg a győzelem pillanatnyi érzését sem. Az autenticitásnak semmilyen, még diszkrét, pontszerű élményét sem. Van nála izgalmi állapot, de az nem a saját Én átélése. Az egyik nőtől a másikhoz való átmenet a társadalmi élet átmeneti időszakában semmit sem old meg, még pillanatnyi időre sem. Einstein, akinek alakját a saját Én magára ölti, nem mutatkozik.

Még a forradalom mint olyan, a kérlelhetetlen ateistáknak ugyanolyan kérlelhetetlen katolikusokká, vagy az Anabázisvizsgáló Kutatóintézet jövőkutató Kutatóintézetté való átvedlése sem hoz döntő változást. Az majd csak egyénien bolondos, végre forradalmi tettel jön el. Fejében megszólalnak Einstein harangjai, s ő a klinika köztes megállóján át az állatkert csendjébe juthat. Végre egy alternatív környezet! Végre alkalma lesz felvázolni örök átmeneti korunk bestiáriumát!