Kalligram / Archívum / 2000 / IX. évf. 2000. január-február - OS / Jósáfát völgye

Jósáfát völgye

Görözdi Judit fordítása. A recenzióban idézett szöveket Fejér Irén és Éles Márta fordította

 

Tadeusz Konwicki nevéhez mindenekelőtt a Malá apokalypsa (Kis apokalipszis) című regény fűződik, ami 1992-ben jelent meg csehül. Hasonlóan „apokaliptikus" hangvételű a Poľský komplex (A lengyel komplexus), a kiadott regények egyike, ahol magán az írón (K. úron) kívül olyan alakokkal találkozunk, akik a szocialista Lengyelország időszakának mintegy szociológiai mintáját alkotják. A találkozás helye a luxusáruért várakozók sora az ékszerboltban. Mint szinekdoché azonban maga a sor az uralkodó politikai rendszer metaforájaként vagy az élet kafkai abszurditásérzésének allúziójaként is értelmezhető.

Az 1977-ben írt regény hátteréül két idősík eseményei szolgálnak, amit a 19. század második fele (az Oroszország elleni felkelés Litvániában) és századunk 70-es éveinek időszaka határol be. A két időszakot egy történelmi trauma, „a lengyel komplexus" hozza közös nevezőre, amit a kishitűség és az élet irracionalitásának érzete jellemez. A meddő „harc" a luxusáruért várakozó sorban így valamiféle hasonlata, s lényegében folytatása is a valóságos harctéren elszenvedett történelmi vereségnek. Mindkét esetben Oroszország kényszeríti térdre a lengyeleket, illetve annak feudális vagy kommunista politikai rendszere. Az ország vazallusi pozíciójának okát a szerző éppen a történelemben látja, amely megalázó vereségek sorát és e nagyhatalom állandó hatalmi befolyását jelenti. Ezért vezet a szerző történelmi kitérője is vissza 1863-ba, Lengyelország eljövendő generációinak sorsát vetítve előre, „még egy nemzedék sorsát és vereségét azon a zarándokúton, amelyet oly sok lengyel nemzedék járt végig."

A történelmi kitérő után a történet visszatér a frusztrált várakozókhoz, ahol a regény narrátora, az ismert nonkonformista író, fokozatosan lengyelek egyéni sorsaival ismerkedik, s közben találkozik egy régi barátjával, akivel politikai múltja köti össze, egy fiatal nővel, s egy francia anarchistával. Az idő mintha az utolsó ítélet előtti idő lenne: a város egyre szürkébb, az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, az emberek mindig idegesebbek és agresszívabbak, a jelen a múlttal váltakozik, a Föld a világűr végtelenjével konfrontálódik. Maga Lengyelország is egyre inkább egy hipnotikus látomáshoz, lidércnyomáshoz – Jósáfát völgyének vidékéhez hasonlatos. Jelenének sorsa az összcivilizációs krízisbe ágyazott, amelyben az infantilizmus képezi az ember-mivolt alapját.

Konwicki szociál-kritikai regénye annak a politikai rendszernek a vádirata, amely a „szocialista világ" szinte valamennyi országára jellemző volt. A láthatatlan, ám mindenütt jelenvaló rabszolgaságból és kilátástalanságból eredő tragikum-érzés a Lengyel komplexusban kozmikus méreteket ölt – valamennyi hőse hazátlanul ballag a regény végén a közönyösség felé, s a kietlen jelennel a még reménytelenebb jövő áll szemben. A város képe szentestén fokozatosan holdbéli tájjá változik, széttört üvegdarabokkal, üres villamossal, szállongó fehér korommal és a Kultúrpalota egy vén tölgy kiégett törzsét idéző, égbe nyúló épületével. Az utolsó ítélet érzetét erősíti a főhős végső reflexiója: „Előttem a város hatalmas tömege. Egy néma erődítmény. Barlang, amelynek mélyén lovagok alusznak. Odafönn a vörös hold, mint a város lehelete. (...) És én nem tudom, mi az, amit látok, egy hatalmas csillag, egy síró asszony arca, vagy tán a pokol megnyílt torka."

Bár a Prechádzka s mŕtvym dievčaťom (Séta a halott lánnyal) című regény a jelenben játszódik, a Lengyel komplexussal az élet tragikumának és irracionalitásának érzete kapcsolja össze. Hőse szintén egy író, aki ez esetben a posztkommunista káosszal szembesül, amit az önjelölt próféták, őrültek, anarchisták, maffiózók, félhülye politikai demagógok – „a nemzet atyjai" vagy „Európa fiai" – alakítanak. Első pillantásra a regény története egyszerű: a főhős kiszámíthatatlan véletlenek és titokzatos összefüggések következtében egy fiatal lány meggyilkolásának gyanúsítottjává lesz. Miután egy régi barátja, egy amerikai emigráns, akit az ürítkezésről írt könyve tett gazdaggá, leteszi az óvadékot, szabadlábra kerül. Ettől a pillanattól kezdve a regény története egyre szétesőbb és többértelműbb – az elbeszélő pozíciója bizonytalanná és egyre inkább viszonylagossá válik, az álom összefolyik a valósággal, a tényleges a fikcióval. A szüzsé egy robogó vonatból való kilátásra emlékeztet, túl gyorsan illan el előlünk, mintsem hogy valamiféle egységes alakban tudnánk megragadni. A főhős életéhez hasonlatosan, akit szintén az események, véletlenek, esetleges élmények sora formált. Elmondhatjuk, hogy a regény szerkezeti felépítése is hasonló elven alapszik – a Lengyel komplexussal szemben a történet bizarrabb, sőt helyenként hátborzongatóbb (pl. mikor megjelenik a színen a halott lány arca, ami „talán már túl szép is volt"). A történet rejtelmességét hatványozzák a parádés erotikus jelenetek, amikor a főhős HIV-vírussal fertőződik. Nem ez azonban az egyetlen vírus a regényben, sokkal veszélyesebb az a titokzatos vírus, amely „az élet motivációs mechanizmusait" teszi tönkre, és közömbösséget okoz.

A Lengyel komplexushoz hasonlóan ez a regény is kritikus szemmel néz a mai lengyel szociális és politikai valóságra, ahol a nemrégiben elnyert szabadságot negatív emóciók, komplexusok és durvaságok heves indulatkitörései kísérik. Lengyelország is ismer saját változatot a nacionalizmusra, amely a pánszláv ideológia jegyeit viseli magán.

A szereplők, a vizsgálótiszt, a furcsa fiatal lány, a félőrült elnök és a nyugdíjas a regény végén a Szláv Nemzetgyűlésben találkoznak, az őserdő közepén található, régi palotában. A zárójelenet így mintegy a mickiewiczi megbocsátás keresztes hadjáratának karikatúrájává válik, amely a Lengyel komplexus szentestéjéhez hasonlatosan a semmibe, a nemlétbe, az örök ürességbe és tévútra vezet. Itt is felbukkan az utolsó ítélet témája és a pokol szimbolikája: „Sokáig szálltunk a bíborfényben, egészen a pokol fenekéig. Ha létezik ilyen pokol az ártatlan emberek számára. Kimerülten ébredtünk, együtt a fáradtság verítékében, és szabadon."

Konwicki mindkét regénye nemcsak a régi vagy mai lengyel társadalom és politika valóságáról szól. Hatótávolságuk túllépi egy állam határait; a gyorsan változó világ folyamataival szembesülő közép-európai ember 20. század végi közérzetéről vallanak.

   

(Tadeusz Konwicki: Poľský komplex. Prechádzka s mŕtvym dievčaťom – Lengyel komplexus. Séta a halott lánnyal. Kalligram, Bratislava 1997)