Kalligram / Archívum / 2000 / IX. évf. 2000. január-február - OS / Mi legyen a mi magyarjainkkal? (és más kérdések)

Mi legyen a mi magyarjainkkal? (és más kérdések)

P. Olexo Anna fordítása

 

Mi legyen a mi magyarjainkkal? – kérdezi Miroslav Kusý könyvének címében. Ám a kérdés nyugodtan így is feltehető: Mi legyen a kisebbségeinkkel? Szlovákiában ez ugyanis szinte egybeolvad. Mert itt a kisebbségek fogalmán automatikusan a nemzetiségi vagy etnikai kisebbségeket értik, nem a más nézeteket valló, vallási, szexuális vagy egyéb kisebbségeket. S a nemzetiségi kisebbség problematikájának olykor csupán kizárólag a magyar kisebbség kérdését tartják. A magyar-kérdés pedig gyakran minden más kisebbségi kérdést beárnyékol.

A dolgoknak erre a szemléletére nemegyszer figyelmeztetnek a szlovák nacionalisták, akik kiélezetten negatívan viszonyulnak a magyar kisebbség követelményeihez: Vajon nincsenek Szlovákiában más kisebbségek is? És azoknak nincsenek problémái, szükségletei, nézetei? Vajon nem kap a magyar kisebbség az államtól összehasonlíthatatlanul többet, mint bármely más kisebbség? Vajon a Romák problémái nem súlyosabbak és alapvetőbbek a szlovákiai magyarok problémáinál? – kérdezik, és hozzáteszik: Akkor hát miért mindig csak a magyar kisebbségről beszélnek? S miért elégedetlen a magyar kisebbség, amikor a többi kisebbség mind elégedett?

A Szlovákiában élő magyar kisebbség problémáinak nyilvánvalósága könnyen indokolható. A magyar kisebbség a legnagyobb Szlovákiában, számban meghaladja az összes többi kisebbséget együttvéve. Politikailag szervezett, és van parlamenti képviselete is. Megszokta a kisebbségi jogok bizonyos színvonalát, és érzékenyen reagál a megnyirbálásukra tett kísérletekre. S nem utolsósorban van itt egy erős nemzetközi aspektus is a szomszédos Magyarország révén, amely a környező államokba szakadt kisebbségeiről történő gondoskodást külpolitikája három alaposzlopa egyikének tartja.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar kisebbség privilegizált legyen, hogy helyzete alapvető módon különbözzön a többi szlovákiai kisebbség helyzetétől. Végül is a valóság is ezt igazolja. Nem igaz, hogy csak a magyar kisebbség volna elégedetlen a helyzetével. Elégedetlenek a romák, csehek, ruszinok, ukránok, németek, zsidók is. Képviselőik ezt már többször hangoztatták. Az, hogy a magyarok elégedetlensége hangosabban nyilvánul meg, még nem jelenti, hogy a többiek elégedettek.

Ez igazolja, hogy a nemzeti kisebbségekkel szemben aligha lehet teljesen szelektív módon eljárni – azt jelenti, hogy tartósan nem lehet egyik kisebbséghez konfrontatív módon, a másikhoz előzékenyen viszonyulni. Az 1992-es választások után hatalomra került kormánygarnitúra csupán a magyar kisebbséggel szemben folytatott konfrontatív politikát, a dolgok logikája azonban oda vezetett, hogy amikor 1994-ben visszanyerte a hatalmat, konfrontációs politikájának gyümölcse a többi kisebbséget is sújtotta. Az állami támogatást nem csak a magyar kultúra számára csökkentették, nem csak a magyar kulturális intézetek vesztették el jogalanyiságukat, a kormány nem csak a magyar kisebbségi képviselet követelményeinek fordított hátat. Másképp mondva: míg 1993-ban a szlovvák kormány igyekezett a pozitív kisebbségi politikára való törekvését prezentálni például a néhány ezres ruszin kisebbségen, később rájött, hogy ez számára túlságosan fárasztó, s így ma (a Mečiar-kormány idején – a ford. megj.) hajlandóságát a bolgár kisebbségen statuálja, amely Szlovákiában csupán néhány száz főt számlál.

A kisebbségek iránti hozzáállásban megnyilvánuló szelektálási hiány azonban nem csupán a nacionalistáknál, hanem a demokratáknál is tapasztalható. Ezért Kusý professzor a Mi legyen a mi magyarjainkkal? című könyvében nem csak a mi magyarjainkról gondolkodik el, hanem a többi nemzetiségünkről is. Tudatában van ugyanis annak, hogy a demokratikus politika érdeklődése nem irányulhat csupán egy kisebbség problémáira, hanem valamennyi kisebbség problémáit meg kell oldania. Ez persze nem jelenti azt, hogy a különböző kisebbségekkel szemben, amelyeknek különböző problémáik vannak és különböző módon képzelik el megoldásukat, teljesen azonosan kell eljárnia. A különböző kisebbségekkel szemben tanúsított alapvető hozzáállásnak nem lehet azonban ellenkező előjele. Ezért a „mi legyen a magyarjainkkal?", és a „mi legyen a kisebbségeinkkel?" kérdésekre adott válaszok sem különbözhetnek túlságosan egymástól.

Mi legyen a mi magyarjainkkal? – kérdezi Kusy professzor, de nyugodtál kérdezhetné másképp is: Mi legyen országunkban az emberi jogokkal és a demol< ráciával? Ugyanis egy országban a szerint ítélik meg az emberi jogok színvonala' következésképp a demokrácia állapotát, hogy milyen jogokat biztosít ez az orszá< a nemzeti kisebbségeknek. Sőt, a nemzeti kisebbségek jogainak jelentősége ebbei az értékelésben fokozatosan növekszik, mivel a múltban a demokrácia színvonaL mércéjeként vett emberi jogok közül a mai Európában már sokat természetesne' és kétségbevonhatatlannak tekintenek.

A kormányon lévő garnitúra hozzáállása a kisebbségi jogokhoz ily módon a demokrácia állapotának indikátorává válik. A kisebbségek ellen tett lépések, a nemzeti kisebbségek egyszer már elért jogainak megnyirbálása egészében véve antidemokratikus politikáról tanúskodik, jelzi, hogy nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. A harmadik Mečiar-kormány drasztikusan csökkentette a kisebbségi sajtó állami támogatását, ami összefügg a szólásszabadság korlátozására irányuló kísérlettel – vegyük figyelembe a periodikus sajtó számára az áfa emelését célzó kísérletet, a Twist Rádió elleni támadásokat vagy a kormányhivatalban tartott sajtóértekezletek megszüntetését. A kétnyelvű oktatás bevezetése ellen lázadó „szófogadatlan" magyar pedagógusok ellenőrzés alá vonására történő törekvés közvetlen indítékul szolgált az iskolai önkormányzatok felszámolására, ami nem csupán a magyar, hanem a szlovák iskolákat is sújtotta. A kormány nem mutatott készséget a magyar kisebbség legitim képviselőivel való kommunikációra, ami az érem szlovák oldalán a kormánynak a politikai ellenzékhez, a helyi önkormányzatokhoz, a szakszervezetekhez, a harmadik szektorhoz, a társadalmi szervezetekhez stb. való arrogáns és ignoráló hozzáállásában nyilvánult meg. A jelenlegi (a Mečiar vezette – a ford. megj.) kormány konfrontációs nemzetiségi politikája tehát általában az emberi jogok terén a helyzet rosszabbodásához vezetett, miként azt Kusy professzor is megállapítja, de egészében véve is elmélyítette a demokrácia problémáit Szlovákiában.

S ez szükségszerűen a fordított folyamatra is érvényes. A kisebbségi problémák megoldása a Szlovák Köztársaságban lehetetlen a demokratikus viszonyok általános megújítása nélkül, ha a hatalmon lévő garnitúra nem tanúsít nagyobb akaratot az emberi jogok – beleszámítva a kisebbségi jogokat is – tiszteletben tartására. És fordítva: a demokratikus viszonyok megteremtése és az emberi jogok tiszteletben tartását célzó politika aligha valósulhat meg a kisebbségi problémák – tehát a magyar kisebbség problémáinak is – kielégítő megoldása nélkül. S éppen ez a kérdés lehet a próbája annak, milyen komolyan gondolják a demokratikus erők a visszatérést a demokratikus politikához.

Bizonyára számukra sem lesz ez egyszerű. Hiszen tudvalevő, milyen nehezen és sokáig született meg az SDK (Slovenská demokratická koalícia – Szlovák Demokratikus Koalíció; a szerk. megj.) és a Magyar Koalíció közös nyilatkozata. Ám már az a tény is, hogy végül mégis aláírták, ígéretet jelenthet a jövőre nézve. És végül egy kis elégtételnek tekinthető az olyan emberek számára, mint Miroslav Kusý, akik a fent említett összefüggésekkel tökéletesen tisztában vannak. Az SDK és a MK közös nyilatkozatával, amelyet még a választások előtt aláírtak, a szlovák ellenzék még tovább megy, mint a hajdani demokratikus ellenzék Romániában, amely az ottani magyar kisebbség képviselőivel csak a választások után kezdett nyíltan együttműködni. Nem kell azonban rózsásra festeni a helyzetet – a szlovák demokraták nemzetiségi előzékenységének is megvannak a határai és korlátai, amelyek minden bizonnyal erőteljesebben megmutatkoznak, ha holnap alkalmuk nyílik a gyakorlatban megvalósítani mai kijelentéseiket.

Mi legyen a mi magyarjainkkal? – kérdezi Kusý professzor, de ugyanúgy megkérdezhetné azt is, mi legyen a demokratikus világhoz való tartozásunkkal? Ha a nemzetiségi jogok az általános emberi jogok és egészében véve a demokrácia indikátorai, akkor logikus, hogy az, miként értékeli azokat a demokratikus világ, hatással lesz Szlovákia kilátásaira, hogy ennek a világnak integrált részévé váljon. S a kisebbségi téren tapasztalható fejlődés ettől a demokratikus világtól szüntelenül eltávolít bennünket. Szimptomatikusok például a kisebbségi nyelvek szlovákiai ügyének nemzetközi összefüggései. 1990-ben a nyelvtörvény maticás (Matica slovenská – Szlovák Anyácska; nacionalista szellemű szlovák kulturális és tudományos egyesület – a szerk. megj.) változatának elfogadtatására irányuló kísérlet felhívta a világ figyelmét az agresszív szlovák nacionalizmus létére, s talán először kétségessé tette a demokratikus fejlődést Szlovákiában. A kisebbségi téren 1993-ban előforduló kérdések – mint például a kisebbségi személy- és családnevek használata, a kisebbségi nyelvű helynévtáblák – megoldatlansága problémát okozott Szlovákia felvételénél az Európa Tanácsba. És 1995-ben az államnyelvről szóló kisebbségellenes törvény később egyik oka lett, hogy Szlovákiát kihagyták a NATO és az EU bővítésének első köréből.

Ennek ellenére a szlovák nacionalisták a Szlovákiában élő kisebbségek többletjogairól beszélnek. A szlovák demokraták többsége pedig csupán kevésbé súlyos problémákat lát itt. A kisebbségek – főleg a magyar – azonban elégedetlenek a helyzetükkel. Ezért kérdéses marad, hogy abban az esetben, ha a szlovák demokratáknak sikerül átvenni a kormányzati felelősséget, mennyire lesznek készségesek és képesek átvenni a kisebbségi problémák megoldása terén szerzett pozitív európai tapasztalatokat, amelyekről több helyen ír Kusý professzor is. S amelyekhez a kis számú szlovák demokraták egyikeként pozitívan viszonyul. Az olyan fogalmak, mint a kollektív jogok, kisebbségi önkormányzat vagy autonómia számos szlovák száj és fül számára még mindig tabu. A demokratikus Szlovákia állásfoglalása ezekben a kérdésekben azonban nem lehet felületes, mint némely demokratikus országban, ahol kis számú vagy már szinte teljesen asszimilálódott kisebbségek élnek. Szlovákia mint olyan ország, amelynek nagy számú és nemzeti öntudattal rendelkező kisebbségei vannak, kénytelen lesz az európai kisebbségi épület felső emeleteiről választani megoldást, mert csak így éri el, hogy saját állampolgárai elégedettek legyenek. S nem lesznek azok semmilyen többletjogok, hanem csupán a valós helyzetnek megfelelő eljárás megválasztása eredményeként.

Abból, amit eddig elmondtunk, nyilvánvaló, hogy a „Mi legyen a mi magyarjainkkal?" kérdés ebben a pillanatban de facto azt jelenti: Mi legyen Szlovákiánkkal? Milyen országban fogunk élni? Demokratikus vagy autoritárius országban? Olyan országban, ahol tiszteletben és becsületben tartják az emberi jogokat, vagy olyan országban, ahol azokat büntetlenül és a többség csendes jóváhagyásával meg lehet sérteni? A nyugati világhoz integrált országban vagy a nyugati világtól elszigetelt országban? Olyan országban, ahol a többség békésen együtt él nemzetiségekkel, vagy ahol szembehelyezkedik az etnikumokkal? Az önkormányzat és a subsidiaritás elveit alkalmazó decentralizált országban vagy centralisztikus államban? Vagy másképp – polgári vagy nemzeti államban? Kész a szlovák társadalom demokratikus része válaszolni ezekre a kérdésekre?

   

(Elhangzott 1998. március 10-én, Miroslav Kusý Čo s našimi mad'armi? – Mi legyen a mi magyarjainkkal? – című könyvéről tartott vitában, amelyet a Komenský Egyetem Bölcsészkara Politológiai Tanszéke és a Friedrich Ebert Alapítvány rendezett Pozsonyban.)