Kalligram / Archívum / 2000 / IX. évf. 2000. január-február - OS / Peter Zajac avagy hőn óhajtott elvárások Szlovákiával szemben

Peter Zajac avagy hőn óhajtott elvárások Szlovákiával szemben

F. Kováts Piroska fordítása

 

1989 novembere után írt cikkei a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (a rendszerváltó politikai mozgalom Szlovákiában; szlovák rövidítése: VPN – a szerk. megj.) történetét beszélik el. Ma már tudjuk, hogy a fejlődés másként – és kíméletlenebbül – ment végbe, mint ahogy 1989 novemberében és decemberében valamennyien hittük. Ennek ellenére az akkor papírra vetett értelmiségi víziók olvasása nem késztet mosolyra. A cikkekből a kommunizmus bukásán érzett öröm és a Szlovákia egyenes ívű, kedvező fejlődésébe vetett hit árad, ma is felidézve azoknak a napoknak bizakodását és lelkesedését, mintegy kézzelfogható bizonyosságául annak, hogy a jó végül mégiscsak győzedelmeskedik.

A könyv nagy részét a szerző utóbbi években írt cikkei alkotják. Peter Zajac nem hiszi, hogy az államok együtt állnak vagy buknak azokkal a gondolatokkal, amelyek létrehozták őket, tudja, hogy megváltoztathatják az őket létrehozó eszméket. Szlovákiát úgy szereti, hogy az többnyire fáj, ezért Szlovákia mai történelme számára olyan ideális vezérfonalat kínál, amely az ország történelmének és jövőjének szilárd gondolati alapot adhatna. Zajac pechje, hogy – mert nem tehet mást – a szlovákiai eseményeket európai és általános erkölcsi-politikai kritériumok alapján ítéli meg. Mintha nem tudná, hogy Szlovákiában a dolgok másképp zajlanak. Olyan külföldi szaktekintélyeket hív segítségül, mint például Jean Lyotard, Adam Michnik, Karl Popper, Hannah Arendt. Amikor az ember cikkeiben szembesül ezeknek a szaktekintélyeknek politikát illető követelményeivel, és utána elolvassa a SMEben (magyarul: Vagyunk; szlovák – a cikk írása idején ellenzéki – napilap; a szerk. megj.) az Elán csoportvezetőjével, Jozef Rážzsal folytatott beszélgetést arról, hogy Vladimír Meciar a szlovák politika legnagyobb hímje, és Jozef Ráž ezért igen nagyra becsüli, hirtelen megsajnálja Jean Lyotard-t, Adam Michnikel Karl Poppert és Hannah Arendtet.

A szlováksággal szemben támasztott meg nem alkuvó, hőn óhajtott elvárásoi Peter Zajac minden cikkében megismétlődnek, hogy aztán a következőben szerző jük kénytelen legyen megállapítani, Szlovákia a vártnál szánalmasabban cseleke dett, a szigorú elvárások ennek ellenére maradnak. Hogy az olvasó legszívesebbei felkiáltana: Peter, fütyülj Szlovákiára mint egészre! Olvasd el Franz Kafka apjánál írt levelét: ...családot alapítani, elfogadni az összes gyermeket, aki jön, megtartan őket ebben a bizonytalan világban és még egy kicsit irányítani is, ez a legtöbb, ami a. embernek sikerülhet.

Peter Zajac írásain érződik, hogy az ország politikai centrumában mozgott, é; nem ismeretlen számára a tapasztalat, miszerint a politika irányítói meghoznál egy döntést, aztán az ország elmozdul valamilyen irányba. Nem okvetlenül abbc az irányba, amelyet a döntés megszabott, de valamerre biztosan. Cikkei Szlovákic több ilyen elmozdulását eszünkbe juttatják. Például Mečiar emlékezetes kijelenté sét 1990 áprilisában a kommunisták számára előkészített börtönökről, amely – mint Peter Zajac írja – az addigi erőszak elleni tömeggyűléseket erőszakért kiáltc tüntetésekké változtatta.

Emlékszem, mennyire mellbe vágott bennünket akkor Mečiar kijelentésénél agresszivitása. Peter Zajac azonban helyesen megjegyezte, hogy Vladimír Mečiai erőpolitikával, és nem eszmékkel győz, legyenek bár azok nemzetiek, társadalmi ak vagy geopolitikaiak. Amiből az a tanulság, hogy a nem mečiari politika csal akkor győzhet, ha legalább olyan robusztus lesz, mint a mečiari. Különben eg> újabb történelmi paradoxonnak lehetnénk tanúi, márpedig azokból eddig serr volt hiány. Kínában például a Kr. e. III.. században Csing Si hunang-te császár ai addig különálló apró kínai államokat tűzzel-vassal egyetlen nagy birodalommá egyesítette. A konfuciánus tudósok, akik legalább olyan bölcsen és szépen írtak, mint a XX. század végén Európában Peter Zajac, ellenezték a diktatúrát, mire Csing Si hunang-te császár valamennyit bebörtönöztette és elevenen eltemettette. Mielőtt meghalt, síremlékének őrzésére egy egész agyaghadsereget készíttetett, amelyet csak nemrég tártak fel a régészek, és amelynek ma az egész világ csodájára jár. A paradoxon pedig abban rejlik, hogy az erőszakkal egyesített Kína a mai napig fennmaradt, és nevét is első császáráról kapta.

A szlovák politikát gyakran fenyegeti az erőpolitika veszélye. Csak nagy gesztusokra és nekirugaszkodásokra képes, de képtelen a nagy szándékokat megvalósító mindennapos, kitartó munkára. Peter Zajac figyelmeztet a szlovák történelemnek és a szlovák jégkorongozóknak erre a gyengéjére. Cikkeivel megpróbál software-rel szolgálni a nemes szándék kitartó megvalósításához. A legnagyobb e századi nekirugaszkodásnak az 1944-es, az 1968-as és az 1989-es évet tartja, vagyis a szlovák nemzeti felkelést, a prágai tavaszt és 1989 novemberét. Szívesen elvitatkoznék vele arról, vajon csakugyan épp ez a három esemény tekinthető-e a XX. századi szlovák történelem hármas csúcsának.

Befejezésképpen Peter Zajac szembeállítja a nyílt állam eszméjét az állami szuverenitással mint legnagyobb értékkel, és az előbbi mellett érvel. Hát éppen ez az. Ennek a kettősségnek az elvont szembeállítása ártatlanul hat, de a gyanakvó konzervatív szeretné tudni, mi rejlik mögötte. Minden bizonnyal a nyílt állam eszméje a jobb, ha az állam szabad akaratából mond le szuverenitásának egy részéről, hogy beléphessen egy integrációs csoportosulásba, például az Európai Unióba. Szlovákiának azonban nem szabadna megörökölnie az egykori Csehszlovákia valamennyi nyavalyáját, merő gyávaságból feladnia a szuverenitását, vagyis a szabadságát, és a vereségét aztán a nyitott állam eszméjének nevezni. Az ilyen nyitott állam már kétszer Cseh-Szlovákia széteséséhez vezetett. Csak a szabadon és szuverénül elfogadott nyitott állam eszméje jobb az állami szuverenitást legnagyobb értéknek tekintő állameszménél.

Milyen messze kerültünk ismét Kafka az ember e világi lehetőségeit illető realista meglátásától! Azért van ez, mert az ember Peter Zajaccal együtt álmodva megérti, az ország és a nemzet alapvető dolgaival kell foglalkoznia, ha boldog családban akar élni, el akarja fogadni az összes gyermeket, aki jön, ha meg akarja tartani és irányítani akarja őket ebben a bizonytalan világban. (Peter Zajac: Sen o krajine – Álom egy országról; Kalligram, Bratislava 1996.)