Holtak gondolata

Jelen kis írásom – inkább híradás, mint ismertetés – a prágai Amicus c. szemlében megjelent cseh nyelvű cikk magyar változata; mindössze annyi módosítással, hogy időközben a szóban forgó könyv megjelent a Kalligram kiadásában is, megtoldva Berkes Tamás lényegbevágó utószavával.

Egy érdekes könyv szerzője mindig érdekes maga is; másrészt ez fordítva is áll: egy érdekes szerző könyve is többnyire érdekes valamely tekintetben. Az alábbiakban azonban nemcsak az olvasót hozom zavarba; magam sem vagyok biztos felőle, hogy a könyv szerzőjéről vagy a szerző könyvéről van-e írhatnékom.

A szerző jelenlegi neve Efraim Israel, és már jó ideje – ha nem csalódom, idestova két évtizede – Jeruzsálemben él. Amíg (születésétől fogva) Magyarország polgára volt, Hap Bélának hívták, és kiváló bohemistaként tartottuk számon, ki jelentős irodalmi és irodalomkritikai fegyvertényekkel gyarapította a cseh és a magyar kapcsolatokat és fordításirodalmat. Az egyikre különösen jól emlékszem: „nyersfordítója", de inkább fordítótársa volt Václav Daněknak, a Ze džbánu nekonečna (A végtelenség korsójából) c. Weöres-válogatás átköltőjének. Harcos együttműködés volt, annyi szent; legalábbis Daněk úr utóbb vidáman és kedélyesen mesélte, hogy késhegyig menő vitát folytattak minden sor felett. Jól tessék érteni: nem „összeszólalkoztak", „veszekedtek" vagy „civakodtak", hanem a szó szoros értelmében püfölték egymást.

Mindez még akkor történt, amikor Hap Bélának talán még meg sem fordult a fejében, hogy ily gyökeresen és tartósan megváltoztatja helyét a glóbuszon. Akkoriban, ellenkezőleg, szőtt egy olyan tervet is, hogy eljön Prágába a Károly Egyetemre a magyar nyelv lektoraként. Már-már minden rendben látszott lenni, az utolsó pillanatban mégis meghiúsult a dolog, ahogy mondani szokás: technikai okokból.

El kellett ezeket mondani, mert mindez jellemző Hap Bélára: hajthatatlan, s a szónak cseppet sem rosszalló értelmében makacs és önfejű. Mindenkor kész igazáért – vagy vélt igazáért – ádáz harcot vívni, s ugyanaz az alkati adottság, mely arra késztette, hogy Weöres Sándor egy-egy jelzője miatt Václav Daněkkal marakodjon, játszhatott közre abban is, hogy Hap Bélából Efraim Israellé változzon. S teljesen függetlenül attól, hogy fordítói vagy világnézeti kérdésekben egyetértünk-e vele – jómagam például korántsem minden esetben –, ez az említett tulajdonsága tiszteletet, megbecsülést érdemel.

De vissza a könyvhöz, melyet Efraim Israel nemrégen megküldött nekem s mostani írásom indítéka. (Mellesleg, nem ez az első és egyetlen dolog, melyet Jeruzsálemből kaptam tőle, novelláiból is küldött nem is egyet, mert Hap Béla író is.) A könyv ízléses, szép kiállítású, egyetlen szöveget kivéve teljes egészében magyar nyelvű, és Israel saját költségén adta ki Jeruzsálemben harminc példányban: eggyel engem tisztelt meg, eggyel egykori cseh tanárnőjét, így hát még 28 példánya maradhatott, de ha küldött belőle mindenkinek, aki így vagy úgy részt vett a létrejöttében (eléggé meg sem becsülhető „lelke" a műnek, kezdeményezője és társszerkesztője Berkes Tamás, aki nyilvánvalóan döntő mértékben határozta meg a kötet tartalmát és szerkezetét, de segédkeztek a könyv megvalósulásában más magyar bohemisták is: Bojtár Endre, Balázs Andrea, a jeles költő Tandori Dezső is), nem nehéz megjósolni, hogy újabb Guiness-rekord van születőben: nem a leghamarabb szétkapkodott, hanem a legbőkezűbben szétajándékozott műről van szó. Mert ez is hozzátartozik Efraim Israel imidzséhez: a benne élő igazságok adakozásra késztetik.

De hadd ne késleltessük a lényeget. A könyv címe Holtak gondolata, alcíme a borítón: Mácha költő elkárhozása, mennybemenetele és titkos üzenetei. Efraim Israelt a cseh költészet egésze foglalkoztatta, elég itt emlékeztetni felejthetetlen Březina-fordítására és értelmezésére, de érdeklődése középpontjában mindig Mácha állt, életre szóló kihívásként. Minden, amit e tárgyalt könyve tartalmaz, Mácha, vagy Máchától való, vagy róla szól, vagy valamiképpen vele kapcsolatos, mintha csak a szerző egyre tovább gyűrűző körökben keringene körülötte.

De tartsunk rendet. Először is itt van Mácha mesterműve, a Május: baloldalt az eredeti betűhív szöveg (igen, „Mág"), azzal párhuzamosan a jobboldalon Israel művészi fordítása, talán immár (egyes részleteiben) az ötödik, mint teljes szöveg a második. Egészében vitathatatlanul a legsikerültebb és legjobban megszenvedett, jóllehet ez nem feltétlenül vonatkozik mindegyik passzusra: némelyikével Végh György vagy Kardos László esetleg jobban birkózott meg.

A Májust egy sereg további szöveg követi: Mácha önértelmezése, azután egy sor egykorú és későbbi kritika vagy parafrázis (Tomíček, Tyl, Villani, Kořínek), nem hiányoznak természetesen Mukařovský és Jakobson híres tanulmányai, de van itt egy s más az „ellenpólus" bemutatása céljából: Erben küszködése Mácha ösztönző szellemével a balladákban. S végül, de persze nem utolsó sorban Efraim Israel legszemélyesebb megnyilatkozása: a fordító kommentárjai.

Mint látható, ez a kötet – habár teljes egészében a magyar olvasónak szánták – két, sőt három aspektust rejt magában: egy könyvben hármat. Az egyikhez, az elsőhöz, csupán egy szakmájában jártas bohemista szólhat hozzá, amiből korántsem következik, hogy annak éppenséggel cseh bohemistának kell lennie; a magyar bohemista erre éppannyira illetékes. A második könyv közvetlenül szólítja meg a magyar olvasót. Igen ám, de melyiket? Minthogy fordításról van szó, feltehetően olyan olvasóra kell gondolnunk elsősorban, ki az eredeti nyelvét nem ismeri. Az ilyen olvasó csupán egyetlen szempontból értékelheti a művet: tetszik-e vagy sem. Hogyan viaskodott a fordító a nehézségekkel, milyen mértékben tudta kifejezni az árnyalatokat, megközelíteni a formát, megőrizni a versmértéket, az neki édes-mindegy; legfeljebb csak tudomására hozható. Emlékszem majdnem gyermeteg örömömre, amikor annak idején Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versét Kamil Bednář és Ladislav Hradský fordításában olvastam; mígnem ráeszméltem, hogy a cseh olvasó meg van ettől az élménytől fosztva, hiszen nincs módjában egybevetni a fordítást az eredetivel; ha módjában volna, nem volna kénytelen a művet fordításban olvasni. Ez hát a „harmadik könyv". Ha valaki igazán értékelni tudja Israel Efraim hősi erőfeszítését, követni képes hermeneutikai búvárkodását Mácha mélységeiben, akkor mi vagyunk azok, a mindkét nyelvben járatos, határesetekben bilingvis perememberek. S ez, bizony, nem kevés, de például magam nem volnék képes ily rövid idő alatt felelősen elemezni a teljesítményt. Ami pedig Hap Béla Május-értelmezését illeti, földhözragadt pedantériám könnyen ellenkezésbe kerülne hellyel-közzel az ő hihetetlenül finom és leleményes ráérzéseivel. Olyik szónál vagy fordulatnál bizonyára megeshetne, hogy szőrszálhasogatón megkérdezném: nem spekuláltad ezt túl, kedves Efraim? Bizonyos vagy benne, hogy Mácha éppen ezt akarta üzenni az olvasónak? S te joggal, fantáziád jogán, azt vetnéd ellenem: nem maradtál a felszínen, bíráló uram? Nem tudtál felérni az én szöveg-mögötti sejtelmeimhez?

Ezt itt és most sem időm, sem erőm megkísérelni – vagy megkísérteni. Hátra van, hogy kifejezzem fenntartás nélküli örömömet és csodálatomat: az Úr 1999. esztendejében egy Jeruzsálemben élő magyar zsidó bohemista (remélem, semmit sem felejtettem ki) kiadott egy ilyen fontos és értékes, annyi szellemet és szépséget árasztó könyvet. Újraolvasom benne Mácha híres és sokat vitatott, sokféleképpen értelmezett, az égbolton úszó felhőkre bízott üzenetét: „Ti, kiket vándorlástok szerte szór, / Kik titkos karral minden földet átkaroltok, / Ti szétfolyt csillagok, kék ég vetette árnyak, / Ti siratok, kiket ha fojt a bánat, / Csendes könnyekké lassan szertefolytok, / Mind közt titeket teszlek hírvivőknek. / Amerre folytok, messzire sodorva, / S ott is, hol rátaláltok partotokra, / Az úton üdvözöljétek a földet. / Az imádott földet, a szép földet, anyámat, / Mert bölcső az és sír, a kebel és az öl, / Dús örökömet, egy igaz hazámat – / Széles e földet ma köszöntsétek föl!" Csehül, ugyebár: „Sjrau tu zemi, zemi gedinau." Hát persze, a földet. A Földet? Egy igaz hazámat? Ám sorsunk csillaga, amíg csak élünk, mindig nekünk szegezheti a kérdést: kterau gedinau? Melyik egyiket?