Mervel Ferenc HORISONTja

Minden úgy kezdődött, hogy egyszer – van annak már lassan talán két éve is – csöng a telefon. Az energikus hang tulajdonosa magyarul, amolyan magyarországi magyarul beszél. Nem találok ebben semmi különöset, szerkesztői munkám miatt nem megy eseményszámba, hogy anyaországi tollforgatók keresnek, csupán a kiejtésemet igyekszem ilyenkor reflexszerűen a köznyelvihez igazítani, több-kevesebb – de inkább kevesebb – sikerrel. Most azonban nem a budapesti „forródrót" aktivizálódott. A zengzetes tenor a messzi északról szólít. A vonal túlsó végén Mervel Ferenc, a stockholmi Népegyetem nyelvtanára, aki kis megszakítással 1956 óta, tehát immár lassan negyvennégy éve él Svédországban. Ez így már, bizony, másképp hangzik! Tudniillik minden szava, minden mondata ma is pontosan úgy hangzik, mintha csak '56-ban, húszévesen, a Lőrinci Újság főszerkesztőjeként fogalmazta és ejtette volna ki.

Az elmúlt közel két évben a stockholmi hívások száma oly mértékben megszaporodott, az átbeszélgetett órák száma oly tetemesre nőtt, hogy azzal már nem csak a budapesti, hanem még a kárpát-medencei telefonbeszélgetéseim terjedelme sem veszi fel a versenyt. Így hát észak felé is kiépült a „forródrót"; gondolom – mi mást is tehetnék egy közép-kelet-európai irodalmi lap szerkesztőjeként –, szóval, gondolom: egy kisebb vagyonba kerül a fenntartása. Viszont ennek fejében egyre csökken a köztünk lévő távolság. (Lassacskán ezt már a telefontársaságnak is méltányolnia illene.) Szinte hallani vélem a végtelen fenyőerdők susogását, a tajtékzó tenger fölött fütyülő szelet, gyönyörködöm a dagadó hófehér vitorlában, a hajóorr két oldalán bajuszként fodrozódó hamvas habokban, fürkészem a láthatáron felsejlő szigetcsoportokat: az Åland-szigeteket, Förjart, s ha valakit az aktuális stockholmi időjárás érdekelne, csak engem hívjon. No és hogy szavam ne felejtsem: rákaptam a kortárs északi irodalmak ízére, a keletivel rokon, szentimentalizmustól és romantikus ájuldozástól mentes, szikár, de érzékeny, leheletfinom költői képekbe szőtt panteizmusra. De ami a legfontosabb: telefonbarátságot kötöttem, s e barátság révén egy rendkívül korrekt és felkészült fordítóra-szerzőre tettem szert. S ennek immár kézzelfogható eredményei is vannak: a Kalligram számára fordított feröeri irodalmi összeállítás, két kisesszé és az itt olvasható kiváló Tranströmer-anyag. Jövőre pedig a svéd, a finnországi svéd és az izlandi irodalmat készülünk bemutatni általa. S ki tudja, mi mindent még... Ha figyelembe veszem, hogy Mervel prózát és verset egyaránt vagy öt-hat nyelvből fordít magyarra, lehetőségeink, úgy tűnik, szinte korlátlanok.

Mervel Ferenc munkássága azonban korántsem merül ki a magyar fordításirodalom skandináv ágának gyarapításában (a fent említetteken kívül 1994 és 1999 között négy skandináv antológiája látott napvilágot, svédből, dánból és norvégből készült számos fordítása mellett a Magyar Naplóban feröeri, a Parnasszusban pedig feröeri és izlandi összeállítása jelent meg). Most azonban nem azokra az aktivitásaira gondolok, melyekről egyik fordításantológiájának fülszövege tesz említést: „1957-ben egy ausztriai menekülttáborban német tolmács. Közel harminc éve tanít. Szakcikkeket publikál. Nyelvkönyvei közül egy – a Rendszeres svéd nyelvtan – Budapesten is megjelent, az Akadémiai Kiadó gondozásában. 1993-ban jelent meg első novelláskötete, a Pillanatképek. A svédországi Új Kéve munkatársa." És még csak nem is a Strindbergről, William Heinesenről, Ibsenről, Christian Matrasról, Laxnesről írott esszéire kívánom itt felhívni a figyelmet, hanem arra a rendkívüli nyelvtehetséget követelő és kétszeresen hasznos – mert kétirányú – fordítói (és nem utolsósorban: szervezői) tevékenységére, melyről egyik levelében így vall: „Mint tudod, régi vágyam, hogy a történelmi sorompón kívül rekedt magyarság irodalmát is bemutassam itt Északon. Hogy megadjam a módját, a fordítottjával kezdtem: a kis skandináv népek irodalmából fordítottam anyanyelvünkre." Hát igen, a „mód megadásának" ez a kultúrája fejlett demokratikus érzékkel rendelkező társadalomban edzett szemléletet, precízen átgondolt stratégiát és olyan elmélyült multikulturális tudattal megáldott személyiséget sejtet, aki az eredeti és választott hazája (regionális szellemközössége: Skandináviája) közötti kulturális összefüggéseket a kis és a kisebbségi irodalmak kölcsönös bemutatása révén igyekszik felmutatni.

Mervel első svédre fordított magyar anyagának, az Áprily Lajos, Balla Zsófia és Kovács András Ferenc verseiből, illetve Tamási Áron, Molnár Vilmos és Varró Ilona elbeszéléseiből válogatott erdélyi összeállításának stílszerűen a finnországi Vásában (finnül: Vaasa) megjelenő, egész Skandinávia-szerte olvasott svéd kisebbségi irodalmi és kulturális folyóirat, a Horisont szentelt különszámot.

Mint az itt látható címlap-reprodukció is bizonyítja, Mervelnek a skandináv szellemiségű (sőt: nyelvű – hiszen többnyelvű) lappal való együttműködése tartósnak bizonyult. A közelmúltban megjelent lapszám koncepciójáról, keletkezéstörténetéről hallgassuk meg a leghivatottabbat, az ötletgazdát. Fönt már idézett levelében írja: „Neves finn–svéd–észt műfordítónk, Jávorszky Béla tavalyi finnországi látogatása után néhány napot töltött itt nálunk Stockholmban. Akkor hozakodtam neki elő az Ötágú síp – Öt ország magyar irodalmából ötletével. Sulyok Vincét és Eszterhás Pétert nem volt nehéz megnyerni az ügynek. S egyszerre megmozdult valami a Kárpát-medence távoli berkeiben: megnőtt a postám. Novellák, esszék, versek, levelek koppantak-zizzentek le postaládámba Pestről, Pozsonyból, Szabadkáról, Ungvárról, Marosvásárhelyről. Nőírókkal akartam kezdeni. A Magyar Napló válogatói segítséget-közvetítést, a Horisont különszámot ajánlott fel az anyaghoz. Tekintve a próza túlsúlyát, egy elbeszélést átengedtem Eszterhás Péternek (aki egész sor magyar szerzőtől fordított már dánra), a verseket pedig Sulyok Vince lírikusunk vállalta magára, aki Peter R. Holm norvég költőt (akinek a verseit tavaly ő magyarította) is bevonta munkájába. A háromnyelvű megoldás mondhatni magától adódott, hiszen a Horisont skandináv folyóirat, s a svéd, dán, norvég irodalombarátok olvasnak egymás nyelvén." Megjegyzem, ha a Kárpát-medence etnikumai valamikor a múlt század utolsó negyedében nem késik le ezt a vonatot – amiben súlyos felelősség terheli a „palacsintasütőjével" türelmetlenül hadonászó forgalmistát, az erőszakos magyarosításra törekvő korabeli magyar nemzetiségi politikát is –, nem kizárt, hogy Mervel többirányú multietnikus kulturális misszióját a környező nemzetek literátorai és irodalombarátai is a maguk (multi)kultúrája exportjának gyarapodásaként, illetve saját szellemi horizontjuk tágulásaként köszönthetik.

De ne legyünk se telhetetlenek, se kishitűek! Örvendjünk legalább annak a magyar szellemi egységnek, amit a nyolcvanas évektől egyre több irodalmi folyóiratunk s a kilencvenes évektől könyvkiadóink is folyamatosan megjelenítenek, s hallgassuk az adminisztratív eszközökkel öt vagy hat (a délszláv válság óta meg hét-nyolc) ágra ízeit, ám szerencsére e durva beavatkozástól függetlenül is sok(hang)színű sípunk harmonikus összhangzatát – az összhangzatot, amelyet a háromnyelvű Horisontnak ebben a számában Berniczky Éva, Lovas Ildikó, Varró Ilona, Vathy Zsuzsa, Egyed Emese, Füzesi Magda, Horkai Vass Éva, Mezey Katalin és Jókai Anna írásai mellett a mi Kovács Magdánk és Juhász Katalinunk művei hivatottak reprezentálni.

Mervel Ferenc kezdeményezését olyan világirodalmi rangú alkotó is támogatta, mint Tomas Tranströmer, akinek az amerikai Robert Bly-hoz intézett, a térségünkben tett látogatásának élményeiről beszámoló 1969-es levele itt jelent meg először svéd nyelven. (Magyar fordítása pedig e számunkat gazdagítja.)

Az összeállítás elé Maria Sandin írt szerkesztői előszót, Pomogáts Béla pedig az irodalomtörténeti háttér megrajzolásával árnyalta tovább a literatúránk e szeletéről kialakított olvasói képet.

Mervel Ferenc és a Horisont irodalmunk iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az az Északi „forródróton" érkezett telefonhír, hogy jövőre férfiíróink skandináviai bemutatkozása várható. Ferikém, hát mit is mondhatnánk erre... Köszönjük!