A népi imák ébresztés-motívumáról

A szentség, a tisztaság, a dicsőség és a fény archetipikus képei elválaszthatatlanok a fenség, a magasság és a magasztosság képzeteitől. Az isteni lényeget nemcsak a szakralitás, a tisztaság és az erő jellemzik, hanem az is, hogy valahol fent van. Ezért a homo religiosus Szent felé való törekvését a felemelkedés szimbólumai fejezik ki a legerőteljesebben.

Mircea Eliade példák sokaságával bizonyítja, hogy a különböző vallások felemelkedést megvalósító rítusainak ugyanaz a céljuk: az Égbe tett utazás.¹ Gaston Bachelard szerint a szakrális célú felemelkedés maga az utazás, ugyanis ez az egyetlen mód arra, hogy az ember az időlegesség korlátaitól szabadulva, eljusson a valóságos szent világba: „ez az elképzelt utazás a legvalóságosabb minden utazások között" – írja.²

A felemelkedés utáni vágy a folklórműfajok dinamikus képeiben is megjelenítődik. Az archetipikus képzelet³ mindazokat a lényeket, amelyek az isteni transzcendenciával való kapcsolatra képesek (sámán, táltosló, angyal, mitikus hősök stb.), szárnyakkal látja el, mert a szárny a földtől elszakadó lendület, az anyag rabságából való szabadulás jelképe. Mint ilyen, nem egyszerűen a repülés eszköze, hanem az isteni tisztasággal, az égiekkel való kapcsolat szimbóluma. Gilbert Durand megállapítja, hogy az isteni transzcendencia felé való törekvés szimbólumai mindig az elválasztás és a tisztítás jelképeivel kapcsolódnak össze.⁴

A hozzá kapcsolódó égi felemelkedés képzete miatt a folklór, a mítoszok madarai gyakran a tiszta szellemiség, az isteni tisztaság utáni vágy kifejezői is. Az égi felemelkedés katartikus voltát az jelzi, hogy az ég madara angyallá igyekszik válni.⁵ Ennek a képzetnek tökéletes megjelenítését találjuk a magyar archaikus imák látomásos képeiben:

„Én kimegyek én ajtóm eleibe / Föltekintek magos menbe / Nyitva látom mennyország ajtaját I Abba látok apró madarakat / De nem apró madarak hanem szárnyas angyalok / Szárnyuk alatt arany korona / Koronába igaz kert / Paradicsomkert" (Jászalsószentgyörgy, Szolnok megye)⁶

„Igen menő szép madár, / de nem madár, szárnyas angyal / Szárnya alatt szent oltár / szent oltárban igaz hit / Igaz hitben Boldogasszony / Kelet felől tekint a Nap / Ott látta az ő szent fiát" (Tapsony, Somogy megye)⁷

„Hegyen völgyön egy madár, / de nem madár, szárnyas angyal, / Szárnya alatt kereszi Boldogasszon szent fiát" (Búcsúszentlászló, Zala megye)⁸

Az égi Istenség felé való spirituális felemelkedést kifejező szimbólumokhoz természetes, magától értetődő módon társulnak a lélekképzetek, hiszen a felemelkedés gesztusa nem képzelhető el személytelenül. Nincs olyan mitológia, amely ne ismerné a „lélek röptével" kapcsolatos hiedelmeket.

A népi imádságok egyik titokzatos, mindeddig kellő világossággal meg nem magyarázott motívuma, a hajnali égen repülő madár-kép is ezzel az archetipikus képzettel áll rokonságban. A szóban forgó kép eddig kizárólag csángó és székely imaszövegekből került elő:

„Piroshajnal hasada, / égi madár reppene, / Tekintsétek a Máriát, / hogy sirassa szent fiját." (Gyimesbükk, Fő út)⁹

„Piros hajnal hasada, / Égi madár rettene / Óh tekintsétek a Máriát, / Hogy sirassa szent fiát." (Alsógyimes)¹⁰

„Piros hajnal hasada, / enne (?) madar rettene. / Én Uram, Teremtőm, / aki ingem teremtett, / szent lelkivel szeretett, / szent vérivel megváltott!" (Szerbek)¹¹

„Piros hajnal hasada, / égi madár rettene. / Tekintsétek Máriát, / Mily sirassa Szent Fiát. / Oh én Uram Teremtőm, / Aki ingem teremtél, / Szent lelkeddel szerettél, / Szent véreddel megfestél." (Szentegyházasfalu)¹²

Erdélyi Zsuzsanna a fenti motívummal indító imát 1990-ben „ezidáig variáns nélküli imádság"-nak nevezte, hiszen az imatípusnak akkor még az itt idézett egyetlen változata volt ismert, amit ő maga jegyzett fel az 1978-as csíksomlyói pünkösdi búcsún egy alsógyimesi asszonytól. Magam ugyancsak Gyimes alsó részén találtam meg az ima újabb változatait,¹³ majd egy változat Moldvából is felbukkant.¹⁴ (Szerbek)

A fényszimbolikára, sőt kultikus naptiszteletre utaló égi madár – piros hajnal – lobogó csillag képzeletkör, továbbá a mágikus védettség-motívumok sokasága azt jelzi, hogy ez az ima a középkor szinkretikus (pogány-keresztény) tudatvilágához köthető. A szövegváltozatok néhol a szó szerinti egyezések szintjén is az Ómagyar Mária-siralom szövegvilágát idézik (pl. „tekintsétek Máriát, / mint siratja szent fiját"), a képek himnikus líraisága ugyancsak az első magyar verset juttatja eszünkbe. Mivel a szövegkezdő kép értelmezésében a teljes szövegkörnyezet szerepet játszik, nem érdektelen az „imatípus" egyik változatát teljes egészében idézni:

„Piros hajnal hasada,

égi madár reppene,

tekintsétek a Máriát,

mint sirassa szent fiát.

Ó, én Uram Teremtőm,

aki ingem teremtettél,

szent leikedvel szerettél,

fogadj héjzád kerek égnek alája,

lobogó csillagnak felije,

s a tük szent nevetek dicséretére, ámment."

(Gyimes, Bálványospataka)¹⁵

A hajnali égen egymagában repülő madár képét a néprajzi szakirodalom egyöntetűen ősvallási nyomnak, samanisztikus eredetű lélekképzetnek tartja, de a motívumról ennél közelebbit nem tud mondani.¹⁶ A lélekmadár-képzetek egyetemes elterjedtségűek,¹⁷ a magyar hitvilágban a jelkép samanisztikus jellege nyilvánvaló. A korai genezis egyik további bizonyítéka, hogy az égen repülő madár képe a regösénekekben is feltűnik:

„S ahol az égen három szép madár. – / Az első szép madár az kinek az feje aranyos, / Még az is úgy volna Szent Péter apostol. /... / Második szép madár, az kinek az tolla toll-bársos. / Még az is ugy volna ml urunk Úr Isten. / ... / Harmadik szép madár, az kinek az farka főrendes. / Még az is ugy volna Szent Mihály arkangyal." (Búcsú, Vas megye)¹⁸

Alapos okunk van feltételezni, hogy a hajnali égen repülő madár-kép az angyal-képzetekkel áll összefüggésben, erre az elsőként idézett imaszövegek is világosan utalnak. Különféle egyház- és művelődéstörténeti adatok alapján bizonyosan tudjuk, hogy a középkorban az angyalkultusz igen intenzív volt, és erről az archaikus imaműfaj is tanúskodik. Alább az angyal-képzet egyik megjelenéséről szólunk, moldvai és gyimesi csángó archaikus imák szövegei alapján.

Az angyalok az ég-föld kapcsolatot megvalósító tiszta, spirituális lények, Isten hírnökei, akik a lelket földi és égi útján végigkísérik, segítve neki a veszélyekkel teli határhelyzetekben. Meggondolkodtató, hogy a népi imák égen repülő madár (angyal)-képzete egyértelműen a hajnali időhöz kapcsolódik (pl. „piros hajnal hasada, / égi madár reppene"). Ez a kapcsolat egyetemesnek tekinthető, voltaképpen archetipikusan motivált: a felkelő Napot a világ különböző kultúrái gyakran madárhoz hasonlítják.¹⁹ Ezek a Nap-jelkép égi madarak közeli rokonai az archaikus népi imák hajnali égen felröppenő, angyallá változó égi madarainak és fellobogó csillagainak. A jelképkör minden eleme a megszabaduló lélek szárnyalására, az örök isteni lényeg felé való röptére utal. Teljes mértékben egyetértek Takács Györggyel, aki az általa gyűjtött gyimesi imák jelképeit elemezve egy helyütt megjegyzi, hogy a hajnal és az égi elhívás kapcsolata a néplélekben tisztán él.²⁰

Ez magyarázza azt is, hogy ennek a képzetkörnek az elemei olykor a lélek üdvözüléséről szóló imazáradékokban is felbukkannak, sőt az égi elhívás képei maguk is záradékszerűek:

„Aki ezt elmondja, / Este lefektibe... / [...] / Nyits kaput, angyal, / Nyújts kezet, Szűz Mária, / Hogy mehessünk a szép piros hajnalba, /Az angyali dicsíretre. /Ámen." (Gyimes)²¹

Az égi „elhívás" egyik képi kifejeződéséről szólva, abból az általánosan ismert képzettársításból indulunk ki, miszerint a hajnal az istenszülő Mária napszaka. Ez a képzet a népi és a hivatalos vallásosságban egyaránt eleven, így a népi imaszövegekben is jelen van:

„Piros hajnal hasada, / kibe Márja nyuguvék, / nyiss kaput, angyal, / nyújcs kezet, Márja, / hogy mehessünk bé menyei szent boldogságba, áment." (Trunk)²²

„Piros hajnal hasada, / égi madár reppene, / tekintsétek a Máriát, / mint sirassa szent fiát." (Gyimes, Balahányospataka)²³

„Hajnal, hajnal, piros hajnal, / kibe Marja nyuguvék, / sa mártérok örvendék, s az angyalok dicsirék." (Klézse)²⁴

Némelyik imában az angyali üdvözletre való utalás révén egészen egyértelművé válik a hajnal-Mária metafora:

„Hajnal, hajnal, piros hajnal, / kit szépen köszönt az angyal, / kibe Márja nyuguvék, / urunk tölle születék, / pokol tölle töreték." (Degettes)²⁵

„Hajnal, hajnal, szép piros hajnal, / így köszönt tégedet az angyal, / kejj fel, ember, méj ámodból, / mosdójzál ki mocskaidból, / kendejzél ki bűneidből!" (Lészped)²⁶

„Gyönyörüszép hajnal, / szépen gyicsir az angyal, / ebredj lelkem, met virjad, / hogy mondjunk e Márjának, / Bodogságos Szüzmárjának tiszteletet, ámment!" (Trunk)²⁷

„Szép ragyogó csillag, / szépen dicsir az angyal, / ébredj, lelkem, met virjad, / a Szizmárjának²⁸ hálát adjunk, / ki nékünk mendent ad." (Trunk)²⁹

Az idézett példaanyag alapján nyilvánvaló, hogy tulajdonképpen hármas képzettársításról van szó, hiszen az egészen természetes hajnal-Mária asszociáció (a Nap, vagyis az istenség születését megelőző idő az istenanya napszaka) mellé a szövegek többségében madár/angyal képzet is társul.

Jegyzetek

1. 1997. 60–61.
2. 1999. 30–32.
3. Az archetipális mítoszelméletről, illetve ennek folklorisztikai alkalmazhatóságáról vallott nézeteimet nemrég a Lükő-emlékkönyvben (1999b) foglaltam össze. A jelen tanulmányban ezt a módszert igyekszem követni.
4. 1977. 195–196.
5. vö. Durand, uo.
6. Erdélyi 1976. 54. szöv.
7. Erdélyi 1976. 50. szöv.
8. Erdélyi 1976. 239. old.
9. 1995. 34. szöv. (Saját közleményeimre alább csak évszám segítségével utalok.)
10. Erdélyi 1990. 51.
11. 1999a. 52. 2.
12. Erdélyi 1999. 283. szöv.
13. 1995. 33. és 34. szöv.
14. 1999a. 54. 2. szöv.
15. 1995. 33. szöv.
16. Diószegi 1969. 321–322., Fettich 1971. 49., 56., Erdélyi 1988. 724.
17. vö. pl. Róheim 1913. 23–36. és 1925. 156–158.
18. Lükő 1942. 66.
19. vö. pl. Durond 1977. 184.
20. 2000. 201.
21. Salamon 1987. 209. szöv.
22. 1999a. 17. 2. szöv.
23. 1995. 33. szöv.
24. 1999a. 28. 4. szöv., Kallós Zoltán gyűjt.
25. 1999a. 66. 2. szöv.
26. 1995. 182. szöv.
27. 1995. 137. szöv.
28. Első elmondásban: „Jóisztennek"
29. 1999a. 20. 1. szöv.

Irodalom

Bachelard, Gaston

1999. Aerul şi visele. Eseu despre imaginaţia mişcării. Buc. (1. Kiad.: L'Air et les Songes. Essai sur l'imagination du mouvement. Paris, 1943.)

Balázs Lajos

1993. Szent János napi angyalozás Csíkszentdomokoson. Néprajzi Látóhatár II. 1-2. 1–27

Bálint Sándor

1977. Ünnepi kalendárium. I—II. Budapest.

Diószegi Vilmos

1969. A honfoglaló magyarság hitvilágának történeti rétegei. A világfa. Népi Kultúra – Népi Társadalom II—III. 295–326.

Domokos Pál Péter

1961. Hajnal, hajnalnóta, hajnalozás. Ethnographia LXXII. 237–263.

Dömötör Tekla

1974. A népszokások költészete. Budapest.

1983. Naptári ünnepek – népi színjátszás. Budapest. (1. kiad. 1964.)

Durand, Gilbert

1960. Les structures anthropologiques de l'imaginaire. Introduction á l'arché-typologie générale. Grenoble (10. kiad. 1984.; Román fordításban: Structurile antropologice ale imaginarului. Bucure§ti, 1977/1999.)

Eliade, Mircea

1997. Képek és jelképek. Budapest. (1. kiad.: Images et symboles. Paris, 1952.)

Erdélyi Zsuzsanna

1976. Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. Budapest. (Utánnyomás, azonos formában: 1978.)

1988. Archaikus népi imádságok. In: Magyar Néprajz V. (főszerk.: Vargyas Lajos) Budapest, 692–748.

1990. „Csokolja Egész Magyarországot Juliskanéni". Vallásos hagyományaink mentése külországi magyarjaink között. In: Fejős Zoltán – Küllős Imola szerk.: Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. (Vallási néprajz 4.) Budapest, 9–57.

Fettich Nándor

1971. Vallásos jellegű varázs-szövegek a magyar néphitben. Ethnographia 1. 44–69.

Harangozó Imre

1998. „Krisztusz háze arangyosz..." Archaikus imák, ráolvasások, kántálók a gyimesi és moldvai magyarok hagyományaiból. Újkígyós

Lükő Gábor

1942. A magyar lélek formái. Budapest (2. kiad.: 1987.)

Róheim Géza

1913. A halálmadár. Ethnographia XXIV. 23–36. (Megjelent még: A bűvös tükör.

Válogatás Róheim Géza tanulmányaiból. Budapest, 1984. 83–126.)

1925. Magyar néphit és népszokások. Budapest (2., reprint kiad.: Szeged, 1990.)

Salamon Anikó

1987. Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák. Budapest.

Silling István

1997. Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak. Adalék a vajdasági magyar archaikus népi imádságok variálódási vizsgálatához. Tóthfalu

Székely László

é. n. (1997) Csíki áhítat. A csíki székelyek vallási néprajza. Budapest

Takács György

2000. „Hirdesd a számból eredett szent igéket..." Csángó archaikus népi imák. In: Czégényi Dóra – Keszeg Vilmos szerk.: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 8. Kolozsvár, 195–232.

Tánczos Vilmos

1995. Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok. Csíkszereda

1999a. Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük. Csíkszereda 1999b. Az archetipális mítoszelmélet – avagy a népi kultúra elfelejtett szimbolikus nyelvéről. In: Pozsgai Péter szerk.: Tűzcsiholó. Írások a 90 éves Lükő Gábor tiszteletére. Budapest, 567–590.

2000. Messianisztikus jelképek a csángó népi imádságokban. In: Folklorisztika 2000-ben. Folklór – irodalom – szemiotika. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. I—II. Budapest. 348–366.