Egy látomás. Az esemény, a reprezentáció és az ítélkezés

Paul Ricoeur szerint az archívum a történelmet fenntartó, legitimizáló intézményként definiálja önmagát. A dokumentumoknak nevezett anyagok nyomai, töredékei, részei korábbi történéseknek, s ezért alkalmasak az elmúlt idő megidézésére.¹ Vajon a történelem mintájára kell definiálnia az antropológiának, a folklorisztikának is kutatási tárgyát? Ha igen, hogyan határozható meg a narratív hagyomány szerepe egy orális kultúrában? Vajon a megtörtént, lezajlott, elmúlt események narratív reprezentációi rendelkeznek-e egyéb funkcióval, mint az emlékeztetés?

Az alábbiakban a narratív reprezentáció készítésének egy sajátos technikáját, valamint egy tematikus történetcsoport használati módját és értékét kívánjuk bemutatni. Kérdésfelvetésünk a narratív pragmatika területén helyezkedik el. Olyan részkérdésekre keressük a választ, mint: milyen társadalmi szerepek és intézmények szavatolják a történetek hitelességét, milyen társadalmi kapcsolatrendszer forgalmazza a történeteket? Illetve, bizonyos helyzetekben a történetek hogyan képesek szabályozni az emberi viszonyokat és kapcsolatokat? E kérdéseket a beszélés mint viselkedésforma vizsgálatának irodalmából szigeteltük el. Általuk lehetségesnek tartjuk a beszédműveknek a tartalom, a műfajiság, a forma mellett egy funkció szerinti átcsoportosítását. A népi kultúra szövegtípusainak pragmatikai szempontú megközelítése tulajdonképpen néhány éve elkezdődött. A szemlélet egyik megnyitójaként említhető Erdélyi Zsuzsanna, aki az archaikus imák leírásában fontosnak tartotta a szövegmondás körülményeinek, funkcióinak értelmezését.²

A szerző korábban elvégezte már a cseberbenézés leírását és morfológiai értelmezését.³ Hogy mégis visszatér rá, az azzal magyarázható, hogy a közelmúltban alkalma adódott az esemény közvetlen megfigyelőjének lenni. S bár sem a szertartás morfológiai, sem proxemikai rendje, sem elemeinek jelentésrelációi a leírtakhoz képest lényegesen nem módosultak a megfigyelés során, a részvétel során sikerült olyan tapasztalatokat szerezni, amelyek a szertartást mint társadalmi térben történő kommunikációs aktust teszik értelmezhetővé. Ez a kísérlet azon előzmények sorába illeszkedik, amelyek az irracionális viselkedés kognitív, a társadalmi viszonyokban, a rituális vagy mindennapi cselekvésekben építkező, s ezáltal megtapasztalható, működő valóságát elemzik. Korábbi hipotézisünk az volt, hogy a racionalitáson túli világ szövegvalóság. Azáltal létezik, hogy szövegek szólnak róla. A hiedelem textusban való reprezentálása nagymértékben narratív sémák által történik. A hipotézis korrekciójának legkisebb szándéka nélkül tesszük hozzá korábbi kijelentésünkhöz: a szövegek nem csupán létezővé, felidézhetővé tesznek egy nehezen megtapasztalható világot, hanem újabb események szervezői, irányítói is. Relevanciájuk, legitimitásuk, hatalmuk van abban a társadalmi térben, amely fenntartja őket.

Az előzmények

2000. március 22-ről 23-ra, szerdáról csütörtökre virradólag egy mezőségi faluban⁴ egy udvarról eltűnt 3 nyúl. A tulajdonos egy 13 éves kisfiú volt, H. A gazdaságban két évvel korábban ő kezdeményezte a nyúltartást. Az első példányokat zsebpénzéből vásárolta. A faluban ő kereste meg a megfelelő apaállatokat, tartotta számon az anyaállatok vemhességét. A fölös állatokat ő értékesítette. Az állatok eltűnése tehát érzelmileg őt érintette legerősebben. A „nyomozást" H. anyja, középkorú, 1961-ben született asszony irányította. Rövid idő alatt a falubeliekkel való beszélgetés során áttekintette a falut foglalkoztató deviáns eseteket és személyeket. Minthogy az eset, a H.-t ért károsodás a falu alapvető erkölcsi rendjét sértette meg, sokan készségesen álltak a rendelkezésére. Segítettek beszerezni a szükséges információkat, gyanújukkal segítettek több személyre irányítani a figyelmet.

Legelőször megtörtént az esemény hipotetikus rekonstrukciója. A családtagok számba vették, hogy ki mikor, milyen munkálatokat végzett az állatok körül. Egyértelművé vált, hogy nem valamelyikük gondatlansága miatt tűntek el az állatok. Ilyen alapon a lopást éjjeli 11 és 3 közé lokalizálták. A nyomok számbavételével arra is fény derült, hogy a tettes a kert felől hatolt be a gazdaságba.

Ezután két napon keresztül folyt a tettes keresése.⁵ „Megszólították" azokat a személyeket, akikre valami oknál fogva gyanú eshetett. Először a közeli ismerősök, szomszédok kerültek szóba, akik tréfából követhették volna el a lopást. Ezután azok a személyek, akikkel H. korábban „üzletet kötött", állatot cserélt, akiktől atot vásárolt vagy akiknek nyulat adott el. Legerősebben egy olyan gyerekre esett a gyanú, aki egy kettejük közötti konfliktusban bosszút fogadott H. ellen. Egy másik kisfiú H.-tól már régen vásárolni szeretett volna nyulat, elegendő pénze azonban nem gyűlt össze. Az ellenőrzés rá is kiterjedt. A nyomok a kertek alatt egy, az utcában lakó alkoholista férfi gazdasága felé vezettek. A szomszédok segítségével könnyen ellenőrizni lehetett, hogy se élve, sem vágott állapotban nincsenek nála az állatok.

Ezzel egyidejűleg H. anyja összegyűjtötte a faluban a közelmúltban, néhány hónap leforgása alatt esett tolvajlások adatait. Most derült ki, hogy hasonló károsodás több családot is ért. Az egyik családtól 10, egy egyedül élő özvegyasszonytól 5 tyúk, egy másik özvegyasszonytól több réce tűnt el. Két udvarról pedig a kerítésépítéshez tartogatott betonoszlopok, egy, a falu szélén lakó idős házaspártól gázcsövek vesztődtek el. Az tehát nyilvánvalóvá vált, hogy a tettesek olyan személyek, akik jól ismerik a falu lakosságát, ismerik a gazdaságokat, a háztartásban élőket és azok életvitelét. A lopásokra általában a faluszéli gazdaságokban, valamint az idős, magányosan élő személyek gazdaságában került sor. A faluban él néhány olyan deviáns család, amely az évek során elrekesztette egy-egy szomszéd állatát, udvaron hagyott szerszámokat lopott el. Bizonyíték nélkül azonban őket nem lehetett megvádolni. Szóba került még két, a faluban átmenetileg tartózkodó személy. Egy szomszéd falusi román gazda pálinkafőzdét állított fel a faluban. Hogy holtszezonban a felszerelésnek baja ne essék, a gazda néhány állatát a pálinkafőzde mellé telepítette, őrzésükre, s egyúttal az üstök őrzésére két cigánylegényt fogadott fel, szintén valamelyik szomszéd faluból. A két legény sem saját gazdaságot, sem állandó háztartást nem vezetett. Olykor alkalmi munkát vállaltak meleg étel ellenében. Tolvajláson többször is rajtakapták őket.

Az anya a hasonló helyzetekben mások által is alkalmazott stratégiát, a megzsarolást is megpróbálta. A rendőrséghez fordulással, a román pap szolgálataival (kiátkozás, mise) és csebemézéssel fenyegetőzött.⁶ Minthogy a mezőségi településeken hasonló helyzetben napirenden van a misefizetés, a ráböjtölés, a cseberbenézés, s mindenik eljárás eredményességét korábbi esetek szavatolják, az eljárás sokszor eredményesnek bizonyul. A mise, a böjt nyomán előálló betegségtől, esetleg haláltól, vagy a nyilvános megszégyenüléstől, a törvényes igazságszolgáltatástól tartva a tettes jelentkezik, megkéreli a megkárosított családot, kártérítést ajánl fel. Kiléte, tette ilyenkor nyilvánosságra kerül ugyan, azonban a tolvajlást nem követi sem törvényes eljárás, sem kollektív megbélyegzés. A kártérítésre való hajlandóságával békítő szándékát, az erkölcsi megítélés alóli feloldás igényét jelzi. A „kiegyenlített" lopás a későbbiekben nem hozható fel a személye elleni nyilvános vádaskodásban.

Mikor a nyúllopás, valamint a faluban esett tolvajlások eseménytörténete összeállt, a tettes még mindig makacsul hallgatott.

H. édesanyja meg van győződve mind a pap általi kiátkozás, mind a ráböjtölés és a mise biztos hatásáról. A tettest azonban sem betegséggel, sem halállal nem akarta károsítani. Csupán kilétéről akart meggyőződni. Ekkor került sor a környéken emberemlékezet óta folytonosan és eredményesen használt tudakozódó eljárás forgatókönyvének összeállítására. Olyan személyeket keresett fel, akik a közelmúltban szintén nézettek cseberbe, vagy valamiért pontos értesüléseik voltak a rítus lezajlásáról.⁷ Mintegy 8–10 esetről készült élménybeszámoló meghallgatása után, pénteken felkereste a több falut kiszolgáló specialistát, a felsődetrehemi 70 esztendős román(cigány) asszonyt, Tutui Nina-t, akit Nina lui Palanetí* ragadványnéven ismernek. Az asszony elvállalta a cseberbenézés levezetését. H. édesanyját két további személyhez irányította el. Először a szintén felsődetrehemi ortodox pápához, hogy a vasárnap délelőtti misére imát rendeljen, hogy „adjan egy imát a templomba". Ezért 20.000 lejt kellett fizetni.⁹ Az ima rendelésénél leánykori nevét kellett bemondania, vasárnap a mise keretében ezen a néven

említette fel a pópa. A paptól egyúttal el kellett kérni az ilyen esetekben használt szentelt keresztet, egy kis üveg szenteltvizet és tömjént. Tutui Nina továbbá egy detrehemtelepi idős román asszonyhoz, Ludusan Vica-hoz irányította. A falut ismeri, ő tudja megmondani, hogyan lehet/kell a szükséges vizet és a lányokat összegyűjteni.

A látomásban részesülés, a látás olyan készség, amelynek biológiai és vallásos összetevői vannak. Biológiai feltételei a tisztaság állapotához kötődnek. A leányok és a specialista reggeli ételtől, italtól való tartózkodása a szervezet rituális kezelése. Párhuzamai megtalálhatóak az ünnepi viselkedésben, a beteg vagy egyéb válságlyzetben lévő hozzátartozókkal való szolidarizálásban. Esetünkben a család magára is kötelezőnek érezte az ételtől és italtól való önmegtartóztatást. A tisztaságra vonatkozó másik előírás a nemi vonzódástól való mentesség. Ezért válogatták össze kiskorú, 7–10 év közötti, minden esetben a menstruáció előtt lévő kislányokat. A specialista szintén ebbe a kategóriába tartozik. Az előírások azt hangsúlyozzák, hogy öregnek, „feloldottnak", a menopauzán túllévőnek, vagy legalábbis özvegynek, vagy pedig megállapodott, kiegyensúlyozott házaséletet előnek kell lennie. Tutui Nina két gyermekének megszülése után kezdte ilyen irányú ténykedését. A látás másik alapfeltétele a tiszta hitélet, a keresztény imák ismerete, az imamondásban való koncentrálás készsége.

H. édesanyja szombaton délelőtt összeválogatott 7 leányt. A legszigorúbb feltétel az, hogy „amelyiknek nincsen meg a menstruációjak". A válogatásnak néhány további gyakorlati kritériuma is volt. A lányok között románoknak is lenniük kellett, hogy Tutui Ninával értekezni tudjanak. Továbbá együtt az egész falu területét kellett lefedniük, hogy a látomásban megjelenő személyeket, helyszíneket legalább néhányan felismerjék. Továbbá olyan kislányra is szükség volt, aki a szomszéd román falut is ismeri, hogy az esetleges idegenből jött tolvajt felismerje. Értelmi képességeik, kommunikációs készségük és képességük szintén döntő érv volt a válogatásban. Sem a lányok, sem szüleik nem szegültek ellen H. édesanyja kérésének. A lányok tekintélyét emeli az, hogy ilyen helyzetben elsőnek pilantják meg a tolvajt, pontosan azonosítják be a személyeket és a helyszíneket. A szertartás lezárulta után ők azok, akik a faluban széthordják a hiteles értesüléseket. A lányokkal megállapodott a vasárnapi esemény részletei felől. A lányoknak előírásszerűen nem szabad semmilyen ételt fogyasztaniuk a cseberbenézés előtt.

Szombaton délután 3 órától H. édesanyja összegyűjtötte a vizet. Egy vederrel szótlanul ment az utcán. Ez az előírás is a víz tisztaságát, hatását garantálja. Hét kútból merített egy-egy vederrel. Hat közvetlen szomszédot választott. Bár ennek a alkalmassága szempontjából semmilyen jelentősége nincs, a hat család közül egyik román nemzetiségű volt, a hetedik pedig a maguké. Az utca végén lakó sógornője kútjából is merített. Ebből azonban útközben kiloccsant, ezért az egész vederrel elöntötte.¹⁰

A vizet egy kölcsönkért, tisztára mosott cseberbe töltötte össze.¹¹ Már délután beletette a keresztet, egy tojást, saját aranygyűrűjét, a szentelt vizet és a tömjént. A csebret az eresz alá állították, s egy pokróccal takarták le. Ettől kedve a házból és az udvarról semmit sem volt szabad kiadni, kivinni, sem kérésre, sem önként. szomszédok tanácsára a házigazda a saját kútjukat is letakarta. Szerintük a tettes bármit dobhat vagy önthet a kútba, s ennek következtében a tudakozódás eredménytelen lesz.

H. édesanyja szombaton este töltött káposztát rakott össze, kalácsot sütött, s több üveg üdítőt vásároltak. Az asszony és az udvaron élő anyósa esti imájukba foglalták a tudakozódás eredményes kimenetelét.

Vasárnap, március 26-án reggel napfelkelte előtt a csebret az eresz alól bevitték a konyhába. A helyiség közepén lévő asztalt eltávolították, hogy a cseber középre kerülhessen. A háziasszony a cseber köré használt ruhákat terített, hogy a lányok arra térdepeljenek. A térnek a rítus számára történő átrendezése véget ért. Együtt és a helyükön voltak azok a kellékek, amelyek a szertartás tárgy és proxemikai világát képezték.

Fél kilenckor H. édesanyja személyi kocsijukkal behajtott Felsődetrehemre Tutui Nináért. Az asszony 7 éves lányunokáját is magával hozta. 9 óra után megmosakodva, szépen felöltözve érkezni kezdtek a meghívott kislányok. A 8 személy a szertartás rituális szerepeit töltötte be.

Az események linearitása önmagában nem alkalmas a helyzet leírására.

A csütörtök reggeltől folyó érdeklődés, nyomozás az egész falut bevonta az eseménybe. Erre az asszony a közösség informális kommunikációs csatornáit használta. A közelmúltban megesett tolvajlások felszínre kerülése, együttes emlegetése felháborította a falut. H. édesanyjának intézkedését sokan bátorították, s tanácsokkal látták el az asszonyt. Szombati szervezkedését az utcában mindenki izgatottan figyelte. A lányok és a cigányasszony vasárnap délelőtti gyülekezése tovább fokozta az izgalmakat. Ahogy egy szomszéd jellemezte a helyzetet: „zúgott a falu".

A cseberbenézést megelőző események több szempontból is figyelmet érdemelnek. H. édesanyja napokon keresztül egyre intenzívebben sajátította ki és működtette a falu kommunikációs hálóját. Érdeklődésével, fenyegetőzésével, intézkedéseinek popularizálásával napokon keresztül dominálta a közvéleményt. Az idő előrehaladtával fokozatosan polarizálódott a közvélemény. Az emlékezetből felszínre kerültek a tolvajlással, majd a cseberbenézéssel, a román pápához fordulással kapcsolatos történetek. Ezek képezték azt a narratív repertóriumot, amely alapján a falu meghozza a maga döntését: helyesli vagy elítéli, jogosnak vagy túlzottnak, kivihetőnek vagy babonásnak, irracionálisnak vagy keresztényietlennek, ördöginek minősíti H. édesanyjának szándékát. Volt, aki ördögős mesterkedéssel vádolta. Egyesek a román pápánál lefizetett imát kiátkozásnak minősítették. Elítélték, amiért betegséget, halált kért a tettesekre. Az asszony azonban csak az igazságot kívánta kideríteni.

Többen kételkedve néztek az események elébe. Az éppen soron lévő tudakozódás kimenetelétől tették függővé a bizalmuk megerősítését vagy megvonását. Az eljárást néhányan a fekete mágia, a démonológia körébe tartozónak vélték. Ezt a vélekedést maga a falu oltotta ki. Az egyik idős szomszédasszony ilyenképpen érvelt az eljárás keresztény volta mellett: „Isteni dolag. Még ez a Ferkóné azt mondja, nem valami ördögi. Mondam, nem, Erzsike, ez tiszta dolag, imádságga menyen." Az eljárás vallásos jellegének elfogadtatásáért H. édesanyja is sokat tett. Transzparenssé tette a román pópánál és a cigányasszonynál tett látogatását. Hangsúlyozta, hogy a templomban „imát fizetett", a specialista rendszeres templomjáró, s a kislányoknak is az általuk ismert keresztény imákat kell imádkozniuk. A pappal való beszélgetéstől kezdve ő maga is sűrűn imádkozott a tudakozódás eredményességéért.

Ugyancsak szükséges volt annak a vélekedésnek a leépítése, amely szerint az eljárás babonás, alaptalan művelet. A hitetlenkedőket szintén a falu hallgattatta el. Megszólaltak azok az asszonyok, akik gyermekkorukban részt vettek a cseberbenézésen, valamint azok, akik az őket ért károsodás után szerveztek cseberbenézést. A hiteles beszámolók sokasága bizonyította az eljárás érvényességét. Az utóbbi 2-3 év leforgása alatt a faluban többször került sor cseberbenézésre. Az eredmény minden esetben igazolódott. Rövid időn belül, az események előrehaladtával, az egyre sűrűbbé váló diskurzussal párhuzamosan aktivizálódott a falu erkölcsi gyakorlata, az eljárást illető tudása, vélekedése.

Az asszony ösztönösen követte az alábbi stratégiát. A falu köztudatába bevitte a családját ért károsodást. Ennek megítélésére felidéztette a faluban történt hasonló eseteket. Úgy érezte, a falu kimondatlanul is bátorítja a további lépésekre. Sérelmüket, károsodásukat a falu magáénak fogadta el, a közvélemény jogosultnak minősítette a szertartást. Érezte, ha segítségre nem is, a falu jóváhagyására, figyelmére számíthat a továbbiak során.

Problémásabbnak az igazságkeresés módozatának megértése és elfogadtatása bizonyult. Hasonló helyzetbe maga semmilyen formában nem került. Sem kislányként, sem kezdeményezőként nem vett részt cseberbenézésen. Az eljárásról hallott verbalizációk alapján az eljárást nem érezte református vallása szellemével ütközőnek. Erről csütörtöktől szombatig maga is rákényszerült intenzíven vitázni. Meggyőződhetett arról, hogy a zömében református falu szemében az ortodox pápához és specialistához fordulás nem minősül felekezeti hűtlenségnek. A falu még a nagy károsodások esetében eszközölt templomi, halálos kimenetelű kiátkozást is megengedettnek tartja. Ettől azonban maga is visszaborzadt. A károsodás mértéke nem indokolta a súlyos igazságszolgáltatást.

Az asszony számára nem volt világos a szertartás morfológiai szerkezete, tárgyi és proxemikai felépítése. Az ezzel kapcsolatos információkat a paptól, a cigányasszonytól és a témában jártas falubeliektől szerezte meg. Így állt össze tudatában az a modell, amelyet a korábbi esetekben alkalmaztak, s amelyhez maga is közelítette a vasárnap reggel beindult szertartást.

A három napi intenzív diskurzus során összeállt az a kognitív kontextus, amelyben a cseberbenézés motiváltnak, keresztényinek és célravezetőnek minősült. Az asszony szándékát olyan tekintélyes intézmények hitelesítették és legitimálták, mint a falu közvéleménye, a falu narratív és szokáshagyománya, valamint az ortodox egyház.

A látomás

Vasárnap, március 26-án reggel mindannyian együtt voltak. H. édesanyja pokrócokkal takarta el a konyha minden ablakát. Fél tízkor a leányok bementek a teljesen sötét konyhába, a cseber köré terített rongyokra térdepeltek. H. édesanyja egy pléddel letakarta őket, majd elhagyta a helyiséget. Tutui Nina gyertyát gyújtott, az óra mutatója irányában járni kezdett a cseber körül. Imádkozni kezdtek.

A családtagok a konyha előtti teraszon várakoztak. Bentről mormogás formájában kiszűrődött a nyolc személy imája. Mindenki maga választotta meg az imát, a nyelvet, amelyen az imát mondta. Tutui Nina a Tatăl nostru-t¹² és a Născătoare-tⁿ imádkozta. A gyermekek románul vagy magyarul a Miatyánkot.

Fél órán keresztül nem mutatkozott eredmény. A családtagok egyikének eszébe jutott, hogy a kútjuk letakarva maradt. Sietve felfedték a kutat. Ekkor tíz óra volt. A házigazda megjegyzése szerint ekkor szólalt meg a falu református templomának harangja.¹⁴

Bentről izgatott hangok hallatszódtak. A víz színén megjelentek a tolvajok filmszerű folyamatossággal beindult a lopás jelenete. A leányok egymás szavába vágva, egymást kiegészítve verbalizálták. Bár a helyiségben a 7 leányon és a specialistán kívül senki nem tartózkodhat, Tutui Nina ekkor behívta H. édesanyját, hogy a gyermekek által látott jelenet részleteire rákérdezzen. Mintegy negyedóra múlva, illetve háromnegyed órával a kezdés után a lányok kimerültek A zárt helyiségben, a fejükre terített pokróc alatt kimelegedtek, figyelmük lankadni kezdett. Rendre elhallgattak.¹⁵ Tutui Nina ekkor pihenőt engedélyezett számukra. Levette a rájuk terített pokrócot. Felálltak, a díványra ültek, kifűzték cipőjüket. Öt perc múlva újra a cseber köré térdepeltek, újra imádkoztak. A jelenet onnan folytatódott, ahol abbamaradt. Fél tizenegy órakor a látomás megszűnt.

A lányok a teraszra özönlöttek. Még mindig izgatottan a családtagoknak újra mesélni kezdték a látottakat. Az emlékezésben egymást segítették, egymást korrigálták. Válaszoltak a háziak kérdéseire. A víz megvilágosodott és a felszínén megjelent a holdsütötte udvar. Egy álarcos alak kiemelte a nyulak ketrecéből a három állatot. Sietve ment az utcán. Az országútra érve egy fehér kocsi várta,a volánnál szintén álarcos személy ült. A kocsival Aranyosgyéres irányába hajtottak. Egy réten álltak meg. Ideérkezett még egy zöld kocsi, öt személlyel. A nyulakat leölték, megsütötték és derűs hangulatban elfogyasztották. Ezután kocsiba ültek. A fehér kocsi a falu központjában megállt, a két tolvaj kiszállt belőle, a pálinkafőzde felé indultak. A másik kocsi Alsódetrehem felé hajtott öt utasával.

A látomás a lopás eseményét reprezentáló narratívum.¹⁶ Jelen esetben is, akárcsak a korábban feltárt repertórium minden szövegének esetében, egyepizódos történet, amely morfológiai szempontból a gazdaságba való behatolással indul, a gazdaságtól való eltávolodást követi végig és a lopott tárgyak elrejtésével, elhasználásával vagy értékesítésével ér véget. Tartalmi relevanciáját, adekvát voltát az biztosítja, hogy azonosíthatóan szerepelnie kell benne a károsult gazdaságnak, az ellopott tárgynak, valamint a kárt okozott személynek vagy lénynek.¹⁷ A történetnek tehát minden nehézség nélkül ráterjeszthetőnek, rávonatkoztathatónak kell lennie a konkrét helyzetre.

A vasárnap délelőtt az egész esemény kulcsfontosságú epizódjának ideje. A tolvajt terhelő legfontosabb bizonyíték az a narratívum, amelyet a hét leány a cseber vizének felületén követ végig. Hitelét két tényező biztosítja. Az egyik maga a narratívum léte, érzékelhetősége, a másik összefüggő, koherens volta és a helyzetre való vonatkoztathatósága.

A narratívum a kislányok közös teljesítménye. A látomás beindulása után látásélményüket egymást kiegészítve értelmezik és verbalizálják. A részletek felfedését esetünkben a háziasszony is irányította. A lányok szeme előtt pergő esemény körülményeire vonatkozó kérdéseket tett fel. A narratívum végső formája a szertartás utáni közös beszélgetés során állt össze. Ebben részt vettek a családtagok is, akik további kérdéseket tettek fel a lányoknak.

A hét kislány közül négynek sikerült végigkövetnie a látomást. Hárman közülük már nem először vettek részt cseberbenézésen. A negyediknek először volt része ilyen élményben. Négyük látomása között tartalmi eltérés nem mutatkozott. Minőségi különbségek viszont voltak.

Valójában ugyanaz az epikus séma játszódott le mindenikük szeme előtt. Négyen azonban vagy több vagy kevesebb részletet érzékeltek belőle. Tartalmilag a legfiatalabb, hétéves kislány látomása bizonyult inadekvátnak. Ő mindössze egy pár papucsot érzékelt, amit a többiek nem erősítettek meg, s ami nem is volt hozzárendelhető az eseményhez. A szemtanúk között az esemény összerakása során különösebb vita nem volt.

A két menetben, a cseber mellett és a teraszon lezajlott beszélgetés során készült el, finalizálódott az a narratív reprezentáció, amelynek helyességében minden jelenlévő megegyezett.¹⁸ Helyességét a kislányok, hitelességét, érvényességét a háziak igazolták. A narratívum használhatósága egyúttal a lányok kompetenciáját is visszaigazolta. A jelenlévők úgy találták, hogy a látomás alkalmas a népszerűsítésre. A háziak számára hihetőnek tűnt a két cigánylegény bűnössége. A nyulak eltűnése előtt néhány nappal mindketten jártak az udvaron. Kórét vásároltak, s akkor látták az udvaron ketrecbe elrekesztett nyulakat is. Egyikük korábban egy kiszáradt cseresznyefát vágott ki a kertből. Akkor szintén alkalma volt szétnézni a gazdaságban.

A szertartást a meghívottak kínálása és tánc zárta. A háziasszony töltött káposztával, kaláccsal és üdítővel kínálta meg a lányokat és a cigányasszonyt. Utána kocsival hazaszállította az asszonyt. Szolgáltatásáért 100.000 lejt kért. A háziasszony három tölteléket és kolbászt is csomagolt neki. A gyerekek a verandára gyűltek. A családhoz tartozó 17 éves lány diszkózenét tett fel. A lányok egy órán keresztül zenét hallgattak, beszélgettek és táncoltak, majd szétszéledtek.

A narratívum expanziója

A cseberbenézés idején H. barátai a kapu előtt toporogtak. Izgatottan figyelték az udvaron, a házban zajló események látható epizódjait. A szomszédasszonyok kíváncsian ki-kiálltak a kapuba, szót váltottak egymással. A ház felé azonban tapintatosan senki sem közeledett. Még a szertartás befejeződése után sem. A háztól való távolmaradás tulajdonképpen szintén része volt a nap forgatókönyvének. A ház megközelítése, az udvarra való bekéredzkedés, a kölcsönkérés a lopásban való komplikáltságot vagy a tudakozódás kimenetele megzavarásának szándékát jelzi.

A helyzetet a háziasszony jellemezte találóan utólag: „alig várták, hogy találkozzanak velem." Az udvarról kilépő családtagokat, a szétszéledő lányokat érdeklődők szólították meg. Néhány óra leforgása alatt a faluban szétterjedt a hír. A bizonytalanság, a találgatás, a gyanúsítgatás megszűnt, visszaszorult. S bár a részletekről még napokon keresztül is szívesen társalogtak, a család és a falu megnyugodott. Mint Tutui Nina fogalmazott: „Megnyugszik a szív. Mert ha lopnak valamit, akkor nem nyugodt a szív."

Tutui Nina tanácsára H. édesanyja nevükön nem nevezte meg a két gyanúsítottat. A történet azonban mindenki számára explicitté tette kilétüket. A lopást a pálinkafőzdénél alkalmazott két szolga rovására írták. A hír expanziója által a falu szemében megerősödött marginális és deviáns pozíciójuk. S bár a család törvény elé nem hívta őket, kártérítést nem követelt tőlük, még csak nem is szembesítette őket a váddal, a falu nagy része megkezdte elszigetelésüket, foglalkoztatásuk, a velük való érintkezés megvonását.

Összefoglalóan az esemény szerkezete a következőképpen vázolható.

Az előkészítő fázisban az asszony a friss tolvajlási esetek összegyűjtésével, felidéztetésével a falu erkölcsi tudatát aktivizálja. Egyúttal ebbe a kontextusba I helyezi az őket ért kárt. A falu egyetértését érzékelve további lépést tesz. A cseberbenézésre vonatkozó narratív repertoár áttekintésével tájékozódik a technikai kivitelezés modellje felől, s ezáltal elkészíti a forgatókönyvet. A tájékozódás során a faluval el is fogadtatja a cseberbenézésre vonatkozó szándékát. Megépíti a szertartás kognitív kontextusát, tárgyi környezetét, kiosztja a rituális szerepeket.

Az esemény kulcsmozzanata a lopás eseményéről szóló narratívum elkészítése. Ennek rituális mozzanata a látomás formájában érzékelt történet. Ezt közvetlenül követi a látomás elemeinek tematikus, kronologikus elrendezése, a látomás és külső tényvonatkozásainak szembesítése. A jelenlévők a legcsekélyebb kompromisszum nélkül egyeznek meg abban, hogy a látomás nyomán elkészített narratívum helyes és hiteles. Egyúttal megállapodás születik arról is, hogy a történet által megcélzott személyeket nem népszerűsítik név szerint.

Az esemény zárómozzanata a narratívum társadalmi térben való működtetése, tájékoztató és szankcionáló szándékkal. A maga rendjén a történet alkalmas újabb tudakozódások modelljéül és ösztönzésére szolgálni. A nyár folyamán a faluban háromszor néztek cseberbe. A szertartással szembeni bizalmat nagymértékben a március 26-i eredményes tudakozódás biztosította.

Egy esetben H. édesanyja biztatta és készítette fel a károsultat a specialistához való fordulásra. A károsult idős asszony, aki külföldi vendégmunkán lévő fiának feleségével összetűzésbe került. A meny hazaköltözött szüleihez. Az igazságtalannak érzett osztozkodás miatt azonban bosszút fogadott anyósa ellen. A bosszút az apa hajtotta végre az anyós majorságjainak megmérgezésével.

Mellékletek. Interjúk

– Mit láttál?

I. lány

– Semmit.

– Féltél ettől a naptól?

– Cambria

– Imádkoztál közben?

– Igen.

– Hangosan?

– Magamban.

II. lány

–Te?

– Én nem láttam semmit.

– Vajon miért?

– Nem tudom.

III. lány

– Én láttam.

– Mit láttál?

– Láttam, hogy egy ember vette a nyulakat és futatt az autóhaz.

–  (Felismerted az udvart?¹⁹

– Egy kicsit.

– Hogy nézett ki az ember?

– Nem láttam nagyon jól, de azt láttam, hogy vette a nyulakat és elszaladt velük.

– Arcból láttad?

– Igen.

– Egyedül volt?

– Igen. És egy másik várta a kocsiban.)

IV. lány

–  (Milyen volt az út?

– A dombon lefelé vitt az út, ott kiért az aszfaltra és akkor... A hóna alatt tartotta... Ott várta egy fehér autó, és ott még volt egy másik ember, aki vezetett. Maszk volt az arcukon.

– Te itt laksz a faluban?

– Igen.

– Felismerted a házakat?

– Felismertem. Ezen az utcán. És ott felszállt az autóba és elmentek Aranyosgyéres felé Ott még láttam, hogy zöld rétre értek el, és ott jött még egy autó, amelyikben öten voltak. Megsütötték a nyulakat és megették. Italt is hoztak. És miután ettek, visszajöttek ketten, kiszáltak, a többiek elhajtottak Alsódetrehem felé.

–Hányan voltak?

– A fehér autóban ketten, a zöldben öten.

– Hány évesek lehettek?

– 18–19 évesek.

– Sötétség volt, éjszaka?

– Hold volt, éjszaka.)

IV–V. lány

(V: – Volt egy magas, szőke, bajuszos.

IV: – Nem, a bajuszosnak barna szeme volt és sötét haja.

V: – Úgy.

IV: – A szőke magas volt, sovány, kékszemű.

– A szemét is láttad?

IV: – Igen, amikor a rétre megérkeztek, levetették a maszkot.

– A maszk milyen volt?

IV: – Fekete.

V: – Azt hiszem, hogy harisnya volt az arcukon.

– Hasonlított egy tévébeli filmhez, amit láttatok?

IV: – Úgy látszik, mint a televízióban. Szinte, mint a televízióban.

– Látod a tájat is, vagy csak az embereket?

IV: – A tájat is. Az embereket is, s ami körülöttük van. Tehát nem csak az

embereket.

– Mennyi ideig láttátok?

IV-V: – Körülbelül egy fél órát.

– Vidámak voltak?

V: – Igen. Amikor a réten voltak és ettek és ittak, kacagtak.

– Megvirradt közben?

IV: – Igen, reggel felé volt.

– Máskor is néztetek cseberbe?

V: – Igen, én most harmadszor voltam.

– Hol voltál eddig?

V: – Valamilyen nagybátyámnál voltam, amikor ellopták a csirkekeltetőt.

– Az mikor volt?

V: – A múlt évben.

– Az hogy volt?

V: – Akkor nappal volt. És keresték, és ott három ember volt a tolvaj. És szintén egy autóval, egy sárga autóval. A házigazda kiment, és otthagyta a három embert, hogy nézzék a televíziót. És nem tudom, hova ment el. Az egyik kiment, a volánhoz ült az autóba, a másik kettő ellopta az asztalról a csirkekeltetőt. Betették az autóba és elmentek oda, ahol ők laktak.

– Felismertétek őket?

V: – Két alsódetrei lányt is hoztak, és ők felismerték.

– Hol voltál még?

V: – Egy nagybátyámnál, Simion nagybátyámnál. Amikor ellopták a krumpliját.

Most három-négy éve.

– Felismertétek?

V: – Igen.

–A tolvajok beismerték, hogy ők loptak?

V: – Amikor a csirkekeltetőt lopták el, visszahozták és bocsánatot kértek. Simion bácsinál nem ismerték be.

– Milyen érzés, amikor le vagy takarva és imádkozol?

IV: – Érzem, hogy fulladok meg és szédülök, de ott ülök.

V: – Imádkozunk vagy egy fél órát, és utána kezd mutatkozni.

– Megvilágosodik a víz?

V: – Igen. Hirtelen fehér lesz, megfehéredik a víz, látszik vagy a nap, vagy a hold. Attól függ, hogy éjszaka van vagy nappal. És akkor kezd mutatkozni, ahonnan loptak és aki lopott.

VI: – Én például az elsőnél vagyok. Első alkalommal. Én az elején nem láttam semmit, és kérdeztem Ioanától, hogy ő lát-e. És azt mondta, hogy ő lát. És azután ezek a leányok is látták.

III: – Én is most vagyok először.

– Hogy szűnik meg a film?

V: – Nem látszik semmi, semmi. Miután véget ért.

– Ma hogy ért véget?

IV: – Jöttek az autóval.

V: – És leszálltak ketten, a többiek tovább mentek, s mikor értek be Alsódetrehembe, semmi nem látszott többet.)

Tutui Nina, 70 éves

(– Megszokott imádságot mond?

– Templomi imádságot.

– Régóta foglalkozik ezzel?

– Hát régóta, drága. Nyolc gyermekünk van, az uram tizenhat éve meghalt [...] Elmennek a paphoz. Azt mondja, menjetek el a nénihez és mondjátok el neki. Nem akárki tudja csinálni. Nem akármilyen asszony tud keresni. Ahogy én tudok. Csak azért, mert nagy az imádság, erős az Isten imádsága. Öregasszony vagyok.

– Hol volt az utóbbi időben?

– Voltam, voltam ott nálunk Felsődetrén. Ott még megyek. De most már nehezebb. Isten előtt nem nehéz. De beteg vagyok. De mégis megyek. A barátnőimhez megyek. Nem akárkihez megyek. Rajtam kívül más már nem keres. Ott a faluban járok. És a templomba, drága, minden vasárnap megyek és imádkozom az Istenhez. Akármit kérek tőle, ő megadja.

– Miket loptak az utóbbi időben?

– Akármit, akármit. Akármit loptak, jöttek, megmondták a papnak, és a pap azt mondta, menjetek a nénihez, a néni megmondja. Mindenfélét, mindenfélét. Nálunk is, Felsődetrén, éppen most voltam. Hetven éves vagyok, beteg vagyok, a szívemmel szenvedek, mindennel. A leányaim Tordán laknak, férjnél vannak, mindenem van, ami kell. Nyolc gyermekem van.

– A házigazda mit kell hogy csináljon?

– A vizet dobja egy gödörbe. S mindent, ami benne volt. Mindent. A keresztet vegye ki. A tojást is el lehet ásni a földbe. De ne az útba. Egy gödörbe.

– A vizet nem lehet elhasználni?

– Nem, el kell dobni. Egy gödörbe.

– A vizet honnan gyűjtik?

– Hét kútból vagy tízből. Szombat estétől. Tegyék egy cseberbe, legyen előkészítve vasárnapra. A kereszt is legyen előkészítve.

– A tojás milyen kell hogy legyen?

– Akármilyen tojás. És víz a paptól, egy negyed liter.

– A gyűrű?

– A családból.

– Mikor keresnek?

– A mise idején, fél tíztől. Amikor olvassa a pap az evangéliumot.

– A leányok milyenek legyenek?

– Egyformák. Egyformák legyenek a leányok. És legyenek leányok. Letakarjuk pokróccal, én járok körbe a fénnyel, és imádkozom az Istenhez.

– Meddig jár körbe?

– Amíg megjelenik, amíg látszik az ember.

– Ez mennyi időbe szokott kerülni?

– Úgy egy óra.

– A leányok imádkoznak?

– Igen, persze. Egyfolytában. A Miatyánkot és amit tudnak. Én mást imádkozom. Amilyen imádságot tudsz, mind elmondod. Én sokat tudok, mind elmondom őket Nemcsak egyet-kettőt. Az Istennek úgy tetszik.

– A szoba milyen legyen?

– Legyen sötétség. Fény ne látszódjon egyáltalán. Ne egyél és ne igyál vizet. Ennyi. Hogy az Isten fogadja el. Csak mi vagyunk a szobában.

– Az előfordult, hogy ne jelenjen meg semmi?

– Nem. Itt is nagyon szépen mutatkozott, s mindenhol. Tudja, hogy látszik? Mint a televízióban. Az imádság után. Ha szívedből imádkozol. Azért imádkoztam, hogy derüljön ki a kár, hogy Isten könyörüljön meg a gyermeken, s a családon. Úgy kell imádkozzál. És a leányok szintén. S egykettőre megmutatkozott.

– A leányok éhesen jönnek?

– Igen.

– Es maga?

– Én is. Vizet se iszom, s nem is eszem semmit.

– A házból lehet kölcsönadni valamit?

– Semmit egész nap. Vizet se. A tegnap se, ma sem. Holnap reggelig.

– A pap biztatja, segíti?

–Igen, nagyon jó ember, rendes. Mikor hozzám küldi az embereket, jönnek, én megyek s  minden meglátszik. Nem kell a rendőrségre menni, drága. Megnyugszik a szív. Mert ha lopnak valamit, akkor nem nyugodt a szív. És amikor látom azt, aki lopott, és tudom, hogy mit csinált nekem... Na ez így van. Én istenfélő vagyok. A rendőrség nem avatkozik be. Csak annyit, hogy tudja, hogy ki volt. Én azt mondom, Istenem, mutasd meg, Istenem, könyörülj meg ezen a gyermeken, könyörülj meg ezeken az embereken, mutasd meg a tolvajt... Én fiatal koromban is kerestem. De csak miután férjhez mentem. Férjhez mentem és megvolt a két gyermekem, azután. Azután kerestem.

– Tanította valaki az elején?

– Nem, nem mondta senki. Csak azt mondták, hogy én istenfélő vagyok. Hallgasson ide. A fákon nem látszik meg, hogy melyik jó termő, s melyik nem? A fán is meglátszik, hogy jó termő vagy nem. Na így van az ember is. Meglátszik az ember kendőjén, arcán, hogy imádkozik Istenhez.)

H. édesanyja, 40 éves

A cigányasszony, aki keres, azt mondta, menjek ide a faluba olyanhoz, aki tudja ezeket. Vót az a régi asszony, Ludusan Viki néni, az vót léánykorába. Ő tudja, mi kell. Eküdett a cigányasszony ehhez.

Kell egy tojás, szentelt kereszt és szenteltvíz, s tárnáié.²⁰ És azakat ehoztam a paptó. Ehoztam a keresztet, és adtam húszezer lejt, hogy adjan egy imát a templomba. Azt is mondta, hogy tíz órakko fogjunk neki, ő is akko csinálja az imát. A leánykori nevemet kellett bemondjam.

Kellett keressek hét léánykát, amelyiknek nincsen meg a menstruációja, s hét kútból vizet a vederre, de úgy, hogy ne ömöljön ki egy csepp víz se. Szász Gyuriék, Fehér Ferkó, Piroska néni, Gizi néni, Kocsisék, mi és Ana. Irénéktől hoztam, s kiömlett belőlle. Szombatan három órától. Három óra tíz perctől. Belételt egy óra, amég mentem a vederre, tőtettem a cseberbe. Mikor ez az egész megvót, belétettem a keresztet, a tojást és a szenteltvizet. Attó az órátó nem szabad adjá a háztó semmit. Délután belétettem mind a cseberbe. S bé kell tenni az eresz alá, s le kell takarni egy pokrócca. Reggelig, vasárnap reggelig. S akko, mielőtt fe nem kel a nap, bé kell vinni egy akármilyen szobábo, konyhábo, de legyen sötétség. S ke teríteni a cseber mellé rongyokat, hogy a léánkák térgyepeijenek rá. S letakarni a csebret. S miko jött az asszony, nekifogott dógozni, imádkozni. A Mityánkot mondta s a Nascátoare-t²¹. akko bémentek a léánkák, letérgyepeltek, s letakartam a fejeket egy pokróccá. S akko is mondták a Miatyánkot. Melyik tud magyarul, magyarul, melyik nem, románul, nnhangon. En egysze mentem bé. A vénasszony béhívott. Láttom, a gyertyávo mind csinált a feje tetejeken, körbe, s akko mind járt körbe. Béhívott engemet, hogy a léánkák mondták, hogy láttok valamit. S én kérdezősködjek tőllek. Azt mondja, nem lenne szabad, de bé szokták hívni. S na, mondták, most láttuk, kivették a nyulakat a kalickábó, futnak, a hunyak alatt vannak a nyulak. Van maszkájok az arcakan. Mennek az aszfaltig, van egy fehér taxi, ülnek bé a nyulakka, a nyulakká hátul ülnek, a sofőr elöl van. S mennek Gyéres felé.

S akko melegek vót a pokróc alatt, úgyé hét léánko egy kicsi szűk cseberné. Azt mondta az asszony, egy kicsit pihenjenek, jöjjenek ki a pokróc alól, pihenjenek. Pihentek, még lehúzták a cipőjeket, s megint visszatérgyepeltek. S mondták, hogy megint egy fehér taxiba ültek bé, s felmentek a szövetkezetig, s leszállt valaki, s fementek Detrére. Né má le vannak vágva, má sütik őket. Sokan vannak, kacagnak, vannak fák. Hosszú haja vót az egyiknek, jól a nyakán vót a haja az egyiknek, s bajusza vót. Barnácska ember vót. Barna kabátjo vót.

(2000. VIII. 12.) Azután K.-ékné is vót nézés s Andrásnéná s L. Simion bácsiékná. Annak a felesége T. Zoltiékka nagyba vannak. S azelőtt szombaton hogy ne engedjék a gyermeket, hogy nézzenek cseberbe, me nem igaz. S ők azelőtt 3-4 évve nézték a cseberbe, hogy lopták e a pityókát s milyen nagy hitte vótak e, hogy igaz s nagyon biztos. Nem akarták, hogy megsértsék, me tudták, hogy hibások.

S miko keresztanyámná nézték, hama, ahogy megkezdték, rögtön mondta Raluca...T 1. apatársa keresztanyámnak. S miko ekötözett Andrea (a menye), sok tyúkat levágott. S akko ők mégis, hogy nem adatt semmit. A tavaly őssze ement Andrea. S most vagy két hónapja nekifogatt és... mondta ő azelőtt is Sz. Gizikának, hogy erendezem én a tyúkjait, erendezem én. Egy vasárnap éccaka vót, s korán regge hétfőn adatt a majoságoknak, korán vót, regge 5 óra s látto, hogy valaki ment hátul a réten a hál megett s úgy ugattak a kutyák. S ő nézett utánno, s imerte is vóna T. Z.-t, s nem is vót biztos. Kijütt a ház elé s látta a garázstó is, mintha ő lenne, ment haza. Há adatt a majoságnak s nem nézte, hogy van káso az udvarán. Há menyen haza dél felé, a tyúkak mind erre-arra dölingélnek. Erre-arra, itt-ott. Nézi az udvaran, kása az udvaran. 0 nem tett kását. Vajan milyen kása? S megkóstalja, a buta, milyen a kása. Há ő hirtelen azt hitte, nem tudam, mi. Még ő is, azt mondja, rosszul lett. Erős méreg. Akko fut hama, ott vót F. Pista a réten, ott ő rendezi a vízpompát. Azt mondja, gyere, Pista, nézd meg, mi ez. – Ez kása. Ez mérges kása. Azt mondja, E. néni, meg vannak mérgezve a tyúkjai. Senki ne tegye rá a...(kezét.) Egy veder kását szedtek fe a fődrő. A disznóól mellett s az udvaran. Egy veder kása vót eszórva. S még amennyit megettek a 22. majoság. És na aztán sírt. Talán öt pipe, és nem tudam, hány kakas és hány tyúk.

S ide jött éppen egy asszany hozzám. S mondam neki, mondja meg E. néninek, keressen a cseberbe. Gondolta is E., hogy keressen a cseberbe.

És aztán nagy razzia vót, me féltek T. Z.-ék, hogy mi lesz. Ejárta szegény E., a paptól szentelt vizet s keresztet. Tíz orakko kezdték meg, akko kezdte meg a pap is a templomba. S alig kezdték meg, má rögtön ki is látszatt. Onnét a szomszédba keresett léánkákot. – Né, azt mondja, 1. bácsi, né meen, né hogy szórja a kását, né most átment a kerítésen, né most meen haza. Nem tudták, hogy I., a felesége, vagy A., a léánya. Hazaért, hozták a törölkezőt, töröli a kezit.

Aztán E. feladta a milíciára. Nem azé, hogy látta a cseberbe. Hanem má tudta, hogy ő vót. S aztán elismerte, igaz, én vótam. Én vótam, azé, me nem adatt a léányomnak tyúkat. Mé nem kértetek. Nem szabad megmérgezni. Mé nem kértetek¹* Aztán megígérte, hogy nem kötekedik vélle, békét hagy E.-nek.

Jegyzetek

1. Ricoeur 1985.
2. Erdélyi 1976.
3. Keszeg 1992.
4. A falu a Kolozs megyei Detrehemtelep (Triteni Colonie), Aranyosgyérestől 10 km-re fekszik. Lakosságának 75%-a református vallású magyar, 25%-a pedig ortodox vallású román.
5. Hasonló helyzet hangulatos leírásával indítja Mikszáth Kálmán A néhai bárány című novelláját.
6. A román pap szolgálatainak igénybevételéről: Keszeg 1996. Ezen belül a kiátkozásról: 341. A szokást leírja még Komáromi 1996.
7. Régi tudakozódási szertartásról van szó. Kora újkori európai meglétét Burke említi. Burke 1991., 130. Bár a magyar szakirodalom számon tartja a specialisták, boszorkányok tudakozódási technikáit, a cseberbenézés a korábban említett publikáción kívül ismeretlen.
8. Nina a Lapotyásé.
9. Ez pl. két kg cukor ára.
10. Az asszony nincs jó viszonyban sógornőjével. Elképzelhető, hogy udvariassági gesztusból merített kútjából. A tudakozódás eredményessége érdekében azonban nem akarta felhasználni a vizet.
11. A család nagyobbik gyermeke, a 17 éves lány idegenkedve fogadta a csebret. Attól félt, hogy halált hoz a házhoz.
12. Miatyánk.
13. Máriához intézett ima.
14. A tudakozódás idejének a misetartás idejére való rátevése utóbbi fejlemény. A század első felében a kutatott településen is bármely napon végezhető volt.
15. A kinyilatkoztatást és a látomást kísérő extatikus állapot, az izzadás, kimerülés említése az irodalomban általánosnak nevezhető. Pl. Voigt 1997., különösen 80., Gagyi 1998., 92.
16. A látomást az irodalom elsősorban vallásos folyamatként, szimbolikus lélek-utazásként definiálja. Mivel itt az anyag ilyen jellegű értelmezését nem végezzük el, csupán hivatkozunk arra, hogy a szakirodalom két kérdésfelvetését érezzük ez esetben relevánsnak: a látomást indukáló technikák, gyakorlatok és a látomáshoz való társadalmi viszonyulás vizsgálatát. A téma összefoglalása: Pócs 1998. (A látomás mint narratívum az archaikus elbeszélés egyik formája. Frejdenberg 1994., 267.)
17. A faluban olyan történet is ismert, amelyben a cseber azt mutatta ki, hogy a récéket nem ember lopta el, hanem a koca fogyasztotta el. Közölve: Keszeg 1997., 106.
18. Az esemény rendhagyó mozzanata volt a gyűjtő irányította beszélgetés. A korábbiakban csupán szemlélőként kísérte végig az eseményt. Miután a kislányok, a specialista és a háziak egyeztették élményeiket, akkor került sor az alább közölt interjúk, valamint a fényképek elkészítésére.
19. A zárójelbe kerülő szövegrészek román nyelvű beszélgetés fordításai.
20. Tömjén.
21. Szűz Mária.

Irodalom

Burke, Péter

1991.  Népi kultúra a kora újkori Európában. Budapest

Erdélyi Zsuzsanna

1976. Hegyet hágék, lőtőt lépek. Archaikus népi imádságok. Budapest Frejdenberg, O.

1994. A narráció eredete. In.: Kovács Árpád – V. Gilbert Edit (szerk.): Kultúra, szöveg, narráció. Orosz elméletírók tanulmányai. In.: Honorem Jurij Lotman. Pécs, 250–283.

Gagyi József

1998.  jelek égen és földön. Hiedelem és helyi társadalom a Székelyföldön. Pro-Print, Csíkszereda

Keszeg Vilmos

1992.  A cseberbenézés. Egy mezőségi hiedelemelem eredete és szemantikája. Néprajzi Látóhatár I., 1-2. sz., 70–80.

1996.  A román pap és hiedelemköre a mezőségi folklórban. Ethn. CVII. 1–2. sz., 335–369.

1997.  Jóslások a Mezőségen. Etnomantikai elemzés. Bon Ami, Sepsiszentgyörgy

1999.  Nők a nemiségen és túl. In.: Küllős Imola (szerk.): Hagyományos női szerepek. Nők a populáris kultúrában. Budapest, 259–265.

Komáromi Tünde

1996. Rontásformák Aranyosszéken. A gyógyító román pap. Néprajzi Látóhatár V., 1–2., 87–98.

Pócs Éva

1998. Transz és látomás Európa népi kultúráiban. In.: Pócs Éva (szerk.): Eksztázis, álom, látomás. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben.
Budapest – Pécs, 15–55.

Ricoeur, Paul

1985. Temps et récit. Éd. du Seuil, Paris

Voigt Vilmos

1997. Egy „ámító". Órás András Ugocsában. In.: Küllős I. – Molnár A. (szerk.): Vallási néprajz 9. Budapest, 73–92.