Esőváros; Esőváros; Wittgenstein-ház

Esőváros

Először a gombák és tövisek

jelennek meg, aztán a tea

belül megéget, így hát

csókokra vágysz, az a másik száj

kívül éget, kié leszek hát,

mondod súlyos betegen,

és egyre szebb vagy, az eső

hűvös cseppekkel vigasztal,

szalad a tánc az utcákon,

mikor meghalsz, hűvös égbolt

gondolkodik feletted.

Esőváros

„Hát kedves testvér,

az orvosnők itt barnák, erősek,

virágok elfáradnak, ha bámulják

őket – hol is láthatnék éppen megeredt

növényeket. Ők a talpukkal is erőt

szívnak a füvekből, a villanyfényt,

mint a pókhálót, majdnem szétszakítja

a nevetésük. Mesevilág ez, jó,

könyörtelen, az állatok megrázzák

magukat, nem emlékeznek, tudod rólam,

nem itt szeretnék meghalni."

Wittgenstein-ház

Lift, tizedik emelet, egymásra dobált csomagok.

Mikor visszajössz a nyaralásból, a nyitott ajtók között

rendetlenséget kell csinálnod, hogy egészen

ne légy egyedül. Hans, Hermine, Rudi, Paul, Margaret:

ők a testvéreim. Valamikor itt lakott velem a húgom is,

azóta összeszedte a ruháit, és elköltözött.

„Gazdagság és ízlés a zenei élet

gyújtópontjává tette a Wittgenstein-házat",

erre még jól emlékszem. Szeretkezésen, tűnődésen

kívül személyem személytelen, a filozófiához

semmi közöm sincs természetesen. „Hadd legyek olyan,

amilyennek szeretnék látszani", nyilatkozta Madonna

a Mindhalálig szőke című filmben. És ha rám kerül a sor,

én is schlagfertig leszek, zokogni és ordítani fogok

a szülőszobában, átváltozásom közben is személyesen.

Láttalak a trónörökösök városában,

1914 elején. Még ártatlan megfigyelő voltam.

Szél és tavasz lobogott mindegyik utcában,

húgommal a felismerés jelei nélkül fordultunk utánad.

Az átváltozások kórházaiban összecserélődnek

anyák és gyerekek. De minden véletlen

biológiailag szükséges, ezért az a fontosabb,

amit már megérthetek, mert megtörtént velem.

Az első huszonhat év, amit hosszú betegségben

töltöttem: neurózis, fáradtság, hamisan összeszőtt

tények, hogy elhiggyem, élek, eléggé élek

ahhoz, hogy éjszakánként elaludjak a többiekkel.

A háború előtt még játszottam.

De ma a fehér és fekete billentyűk sorát,

az emberi világban összetört hangokat

ujjaimmal nem érem át.

Ülök előttük és közöttük.

És ez új összefüggéseket teremt.