Hildegardis Bingensis

Hildegardis Bingensis, ismertebb nevén Szent Hildegárd (1098–1179) sokoldalú és szerteágazó tevékenysége a természettudomány, az orvoslás, a költészet és a zene területére egyaránt kiterjedt. Igazán híressé látnoki adottságai tették, melyek miatt már kortársai „német prófétanőnek" nevezték.

Élete viszonylag jól dokumentált.¹ A Rajna-vidéki Bermersheimben született. Nemesi családból származott, és a disibodenbergi kolostorban nevelkedett. 1136-ban a kolostor vezetője lett, majd 1147–50 között a Bingen melletti Rupertsbergen létesített egy új kolostort, 1165-ben pedig egy másikat, a Rüdesheim melletti Eibingenben. Sokat utazott (főleg a német nyelvterület déli részén), és kora befolyásos személyiségeivel levelezett. Gyermekkora óta voltak látomásai, látnoki képességeit III. Jenő pápa hivatalosan is megerősítette és elismerte. Hildegárd a Rupertsbergen hunyt el 1179. szeptember 17-én, testét itt őrzik, ereklyéit pedig az Eibingenben lévő kolostor templomában. Szentként a nyelvészek és az eszperantisták patrónája, egyrészt azért, mert isteni sugallatra tanult meg latinul, másrészt a nevéhez fűződő ignota lingua (az ismeretlen nyelv) miatt. Ennek a Hildegárd által lejegyzett, Isten által inspirált nyelvnek a glosszáriuma német és latin megfelelőkkel maradt ránk, s e nyelv egyes szavait Hildegárd egyik versében (O orzchis Ecclesia...) a latin szövegbe szervesen beépítve fel is használta.

Művei közül talán a legolvasottabbak ma is misztikus írásai (a Scivias és a Liber divinorum operum),² valamint különös költőiségű, látomásokkal telített versei (Symphonia armonie celestium revelationum).³ Versei kötetlen, a mai szabad verset idéző szekvenciaformában íródtak; Babits Mihály Amor sanctusában is olvashatunk közülük egyet, az O ignis Spiritus Paracliti kezdetűt.⁴ Ordo virtutum című drámájának témája az erények és a Sátán harca egy lélekért.⁵

Hildegárd természettudományi munkássága is nagyon jelentős, hiszen őt tarthatjuk a német orvostudomány és természettudomány első nagy alakjának.⁶ Causae et curae c. műve a betegségek okait és gyógyításukat tárgyalja, Physica c. műve pedig, melyből az itt közölt részlet is származik, tulajdonképpen egy átfogó természettudományi enciklopédia. A kilenc könyvből álló mű felépítése a következő:

Az 1. könyv a növényekről szól. Hildegárd a növényeket az emberhez való viszonyuk alapján határozza meg: a hasznos növények az ember lelki erényeit jelzik, a haszontalanok viszont az ember ördögi tulajdonságait mutatják. A természet és az emberi test egymásra vetíthető. Azok a megfőzhető és ehető növények, melyek nem fekszik meg az ember gyomrát, az emberi húshoz hasonlóak. A gyümölcsök nedve az ember vérével, a föld kövei a csontokkal mutatnak rokonságot. Azok a növények, melyek a levegőből születtek, s melyek elfogyasztásuk után az embert vidámmá teszik, az ember hajához hasonlítanak (mely szintén könnyű és légies); azok viszont, melyek a szélből születnek, és az embert szomorúvá teszik, az emberi verejtékhez hasonlíthatók. A növények továbbá lehetnek melegek vagy hidegek: melegségük a lelket, hidegségük a testet szimbolizálja. Hildegárd ezek alapján a kategóriák alapján 230 növényt tárgyal, elsősorban a növények orvosi felhasználását tartva szem előtt.

A 2. könyv az elemekről (levegő, víz, föld) szól, külön elemnek tartva a tengert és az egyes folyókat (Rajna, Duna, Mosel). Az a levegő, mely a holdhoz és a csillagokhoz áll közel, az égitesteket nedvesíti meg; a földi levegő pedig az állatokat és a növényeket élteti és mozgatja. A víz az élet vizének forrásából származik, ezért mindent tisztára mos, s gyógyításra is használható. A föld felszíne nyáron meleg, a belseje pedig hideg, télen viszont fordítva, ezért tartja a föld télen a növényi magvakat melegen.

A 3. könyv 63 fafajtát tárgyal. A fák is, akár az 1. könyvben leírt növények, vagy melegek vagy hidegek: a melegebbek több és nagyobb gyümölcsöt teremnek, a hidegek viszont kisebbeket és kevesebbet. A fák általában valamilyen elvont tulajdonságot szimbolizálnak: a szilvafa a haragot, a mogyorófa a pajkosságot, a babérfa a szilárdságot, az olajfa az irgalmasságot, a citromfa a tisztaságot, a cédrus az állhatatosságot.

A 4. könyv, melynek egy részletét itt közöljük, a drágaköveket írja le, melyeket keletkezésük ideje, azaz a napszakok szerint osztályoz.

Az 5., a halakról szóló könyv 36 hal vagy tengeri állat leírását tartalmazza. A halak egyik fajtája a tenger és folyók fenekén él, gyökerekkel és növényekkel táplálkozik. Ezeknek a halaknak a húsa túlságosan lágy, és fogyasztása nem egészséges. A halak másik fajtája a tenger és a folyók közepében, tisztább környezetben él, egészséges növényekkel táplálkozik, s ezek révén az ember betegségei is elűzhetők. Az a harmadik fajta hal, mely a tenger és a folyók felszínének közelében tartózkodik, és táplálékát is a piszkos felszín közelében keresi, szintén egészségtelen.

A 6. könyv 72 leírást tartalmaz, melyekben a madarakon kívül más „szárnyas", vagyis repülni tudó állatokról is szó van (méh, darázs, légy). Ahogy a madarak szárnyukkal a levegőbe emelkednek, úgy száll a magasba gondolkodás közben a testben lévő lélek is.

A 7. könyv témája: az állatok. A ragadozó állatok, melyek más állatokat falnak fel, mint a farkas, kutya és a disznó, a haszontalan növényekhez hasonlíthatók, melyekkel az ember nem táplálkozik. A tiszta ételeket fogyasztó, legelő állatok viszont, akár a hasznos növények, az ember táplálékául szolgálhatnak. Mind az előbbiekben, mind az utóbbiakban lehet azonban valamilyen gyógyszer.

A 8. könyv a csúszómászókról szól (kígyó, sárkány, béka, csiga, földigiliszta stb.), melyek a pokol kínjaira készítik fel az embert, s általában nem gyógyítóak, hanem mérgezőek.

A 9. könyv nyolc fémet ír le. A fémek többségének (arany, ezüst, réz), akárcsak a drágaköveknek, gyógyító ereje van. A gyógyhatás a fémek hidegségével vagy melegségével függ össze: a vas például nagyon meleg, ezért sok mindenre használható. Az ólom azonban hidegsége miatt árt az embernek: sem étel, sem ital nem fogyasztható ólomból készült edényből.

Hildegárd művét a mai olvasó számára elsősorban misztikus látásmódja, az ember és a természet egységének hangsúlyozása teszi érdekessé. Nézetei a mai természettudományi ismeretek birtokában általában megmosolyogtatóak, ám képet kaphatunk belőlük a középkori természettudományos gondolkodásról, a korabeli orvosi eszközökről és gyógyítási módszerekről. Az itt közölt részlet külön érdekessége, hogy a népi babonákat és ráolvasásokat is feldolgozza.

Hildegárd latin szövegének stílusát a körülírások, a gyakori önismétlések és a kötőszavaknak, valamint a nyelvtani szabályoknak a klasszikus latintól eltérő használata jellemzi. A latin szövegbe gyakran ékelődnek be német szavak; a szöveg lejegyzője érezhetően nehezen küzdött meg a latin nyelvvel, ezért minden eszközt felhasznált, hogy magyarázataival érthetőbbé tegye leírásait, melyek ennek ellenére gyakran homályosak és kétértelműek. A fordításnál a pontosságra való törekvés mellett igyekeztem a magyar szöveget gördülékennyé és könnyen olvashatóvá tenni.

Polgár Anikó

Jegyzetek

1. Vö.: Vita Sanctae Hildegardis. Turnholti, Brepols, 1993.
2. In.: J.–P. Migne, ed.: Patrologiae cursus completus: series latina. Paris, 1841–1864., 197. tom., vagy: Corpus Christianorum Continuatio Medievalis XCII., Turnholti, Typographi Brepols Pontificii MCMXCVI és: Corpus Christianorum Continuatio Medievalis XLIIL, Turnholti, Typographi Brepols Pontificii MCMLXXVIII. Magyarul Kemenczky Judit fordításában jelent meg a Scivias egy részlete: Hildegard von Bingen: A megváltás tüzes műve. Budapest, Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám 1995.
3. Saint Hildegard of Bingen: Symphonia, with introduction, translations, and commentary by Barbara Newman, Ithaca and London, Cornell University Press 1998.
4. Amor Sanctus. Szent Szeretet könyve. Fordította és magyarázta Babits Mihály, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1933., 138–141. Magyarul olvasható még: Hildegardis Bingensis: Szekvencia Szűz Máriáról; Szekvencia Szent Orsolyáról, Kalligram 1997/6., 9–12.; Hildegard von Bingen: Három himnusz. Átváltozások 1998/15., 41–43.; Szent Hildegard: Szekvencia Szent Maximinusról. Kalligram 2000/11., 105–106.
5. Nine Medieval Latin Plays. Edited and translated by Peter Dronke, Cambrige University Press, 1994., 147–184.
6. Természettudományi munkásságából ízelítőt magyarul Magyar László András fordításában kapunk: Középkori Szexbreviárium. Válogatás Constantinus Africanus, a Salernoi Ismeretlen és Hildegardis Bingensis műveiből, Budapest, T–Twins 1994.