Számokról, mondatokról
Áginak
Ki még állva kávét nem ivott.
Most névmásként viselkedik, én-
ekel, slágergyanú, mire leér a konyhába
felnyitni egy 2,5 literes (akciós) kólát,
– de bedobja 10 percre a mélyhűtőbe,
addig már nem érdemes felmenni,
még ha akart is volna, se.
Teszi hát fel a kávét, azonban szó szerint a főzőt.
A főzőt, a viccesen kotyogót: nekem legalábbis bejön,
hogy kikotyogja a kávét.
Kofein, kofein és sok minden, mi ezzel antonim.
Rutinosan, akárha középhalf volna az ember,
harminc fölött már. Levenni a labdát, körülnézni,
továbbítani, nézőtérre-kinézni,
ahogy Plótinosz is megfejeli Platónt eggyel
a magánvaló miatt (vagy végett,
ezzel mindig gondom volt), csak ezért lenni
ott, hogy érezzük a füvet meg a lasztit.
Mihez lehetne mindezt fogni?
Szeretek a mondataimmal foglalkozni,
kitenni őket a pontok elé. Elő a csészéket: egy nekem
...s ennyi. Teszek, veszek, hűtött kóla első kortya lesüti
torkom,
krákogom, pardon, ez tárgyas, akkor krákogok,
de a hurutot visszanyelem. A torok állaga meg a mondatok
megalkotása közti összefüggésre nyílik kilátás:
inkább most nem emlékezem. Pedig a focistamúltam
állandóan sok elméset juttat az eszembe
(de egykönnyen nem veszem be, haha),
mintha '90-ben megettem volna a
pumakopacskym, az első és utolsó bőrcsukám,
s azóta. Azóta tart a fent említett múlt.
„Odakint szűköl a nappal,
rányitva volna jó,
halkan, de csattanóként a
kijárati-ajtó".
A legalább nyolcéves kávéfőző megbízható tárgya
a lakásunknak. Most is töltök, de mire leírom,
már töltöttem. Az igék olyanok, mint a kávéscsészék:
ki tudja hányadik készlet kopik, mióta aktív kávés
vagyok. A jelenlegi hatosból is, amit néhány hónapja
vettünk, nemrég törött el a húgom egyet. (Valami
ilyesmire mondta egyszer nagyapám: „hirtelen-kopott".)
És érdekes, ez mindig tagadva van az elején, talány,
hogy ki, csak annyit tudunk, hogy valaki a családból,
aztán egyszer csak, mondjuk 5-6 nap után,
bevallja a valaki, hogy ő. Nem értem, mire várunk
ilyenkor, úgyis tudjuk, hogy előbb-utóbb be lesz vallva.
(„Eltörött a kávéscsésze,
édesanyám megvert érte".)
(A csésze-6nak van-e köze a személyes névmásokéhoz?
Mert úgy tűnhet. De nem lenne direkt, ha, komolyan.)
Szóval 6 mínusz 1 az 5. De ez már tényleg csak
szőrszálhasogatás: (és megint egy ellentétes kötőszó:)
azonban ez meg lehet, azért jön így ide,
mármint a kukacoskodás helyett pl. ahogy
idejön, mert (pl.) a Vörösmarty szerint is nő az unalom
és kebele is van neki jó nagy. Különben meg utáljuk a
közelséget,
amúgy meg csak úgy lenni messze, mint a messzelátó. Ezért
a Vörösmarty, a foci, a satöbbi. Mikor lekapod a szemed a
dekoltázsról.
Szóval megmérni a homlokegyenest. Azt.
„Idő még lenne is rá, de nincs" – gondolom magamban,
frappánsan.