Kalligram / Archívum / 2003 / XII. évf. 2003. június / Klára

Klára

 

Ahogy csörög a nyála Bratislava térképe felett, csattog a nyelve, mikor hozzáér a szájpadláshoz. A „cs"-nél, „s"-nél, „ts"-nél vagy ezek variációinál lehet jól hallani. A „csillag" szóban például mindig. „Csillagos ég" vagy „a csillagok állása szerint", esetleg: „Te milyen csillagjegyben születtél?"...

Tényleg, milyenben?

Tényleg, akkor most mi van? Akkor most a térkép, vagy ez?

Ez a vesszőparipája, mondta később a kolléga. A horoszkópok. Olvasott egy könyvet efféle dolgokról, azóta más nem nagyon érdekli. A csillagok...

Ikrek, bökte ki végül.

Szép csillagkép, a Kastor és a Pollux, két fényes pont a déli égbolton. Júniusban jól látható, közvetlenül a Rák és a Kis Kutya mellett. Ismeri? Nem ismeri. Csak a Kis Göncölt meg a Nagy Göncölt ismeri, és azokat is csak ritkán találja meg. Nem meglepő, hogy nem ismeri. Az Ikrek egyik jellemzője a felületesség, a felszínes tudás...

Bratislavát mennyire ismeri?

Felületesen.

A diszpécser hölgy felkönyökölt a préseltfa íróasztalon.

Nos... ezen a térképen megtalálja Bratislava tömegközlekedési vonalainak teljes hálózatát. Az l-es villamostól az 518-as éjszakai járatig mindent. Amint láthatja, a zöld vonal a villamost, a piros a buszt, a kék a trolibuszt jelzi, a megfelelő színű téglalapok a végállomásokat. A sárga folt a térkép közepén az egyes számú tarifa-körzet területe. Ezt most odaadom önnek, kérem, tanulmányozza át alaposan! A saját érdekében.

Miről nem szóltam még?

Igen, a jegytípusok, paragrafusok, egyéb hasznos tudnivalók, mindent megtalál majd abban a vékony füzetben, amelyet, ha jól tudom, már megkapott. Kérem, ezeket is nézze át és a járatok útvonalaival együtt a legrövidebb időn belül tanulja meg! A szerződése szeptember 1-től, 3 hónapos próbaidővel lép érvénybe. Később meghosszabbítható, ha úgy alakul. Néhány személyes jó tanács. Saját zsebre ne dolgozzon, ha elkapjuk, mehet rögtön vissza Fil'akovóba krumplit kapálni! A fizetése fix, nem számít, hány potyázót kap el, de azért igyekezzen, év végén jutalmakat osztanak, kár lenne kimaradni! S végül ne feledje, ön azért van itt, hogy az utasoknak megérje megvenni a jegyüket.

Világos? Világos.

A diszpécser hölggyel nem lehet lacafacázni. Ő aztán megmondja kerek perec.

Az Ikrek uralkodó bolygója a Merkúr, ami mozgékonyságot, jó kommunikációs készséget jelent. Nálunk e pozitív tulajdonságait remekül kamatoztathatja

– persze azon is múlik, mennyire tud majd együttműködni velünk. Mindezek ellenére, kedves Ikrek, úgy gondolom, hogy ön csapnivalóan rossz revizor lesz.

   

*

Ne nézz a szemükbe, mondta a kolléga a Bajkalskán, egy podnyikban ülve. Ő nevezte így, podnyik, a nejlonnal takart billegő asztalra támaszkodva, és hosszan, kollegiálisan, kicsit már részegen az Ikrek szemébe nézett. Ha félsz tőlük, ne nézz a szemükbe! Láttam, hogy félsz tőlük, ne mond, hogy nem, láttam... Előkapod a kártyádat: jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre, legfeljebb ennyi, és nem nézel a szemükbe. Csak nyomulsz és vágod őket, mint a répát, jegyeket, bérleteket... és ne félj te semmitől, féljenek ők.

Söralátétet csúsztat a rövidebb láb alá. Pillanatok alatt eltüntet negyven deka franciasalátát, jót húz a csapolt tízes Kozelből, kiböfög. A lenyalt alumíniumvillával a maradék sörből kikeveri a szénsavat. Ezek belebasszák mindenbe, aztán csak felfújja az embert. Te mit iszol, te nem iszol? Nem tudom, valami narancsot, narancsot már, hülye vagy, jó, akkor talán egy pohár bort, száraz fehér, van itt ilyesmi? Vlašský Rizling, Müller Thurgau, akkor Müller Thurgau, két deci, és a számlát is kérem!

Rendel még egy kört, plusz egy válltömés rumot, mert van a sörital, és van a rumital... (beletenyerelni a hamutartóba azért nem kell) és van még a nagy kurva élet. Az van. Főleg az. Én már csak tudom. Ebben utazott jó pár évig. Sofőr volt a SAD-nál. Mindenki engem baszogatott, de ennek most már vége, most majd én fogok mindenkit baszogatni.

Az Ikrek kiitta harmadszor is a két deci Müller Thurgaut. Egész nap nem evett, alig valamit. Gyomra csomóban, többszöri nagyvécén. Anális szorongás, mondta később a doktor.

Az ital megzavarta a fejét.

Reggel még úgy volt, ha vége a műszaknak, kimegy a Hlavná stanicára, és az éjszakai gyorssal irány Fiľakovo! Itt szarom ezt az egészet és elmegyek a picsába! Köszönés nélkül. Ez volt a terv. Most viszont már úgy gondolta, miért ne, sőt, egyáltalán! Nem nézni a szemükbe, senki szemébe nem nézni, és kész. Slussz-passz, ennyi. Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre, és ezek majd... igen, ezek majd félni fognak.

A kolléga jó fej, az most már biztos, valódi vagány, érti a csíziót, a középhullámon meg Sinatra szól, és furcsa ez a déli szél, mintha átfújna az emberen, mintha átfújna a revizoron, ha-ha-ha, és miért ne csinálhatnám én ezt végig, mondjátok meg, miért ne!

   

*

A kollégától a hónap elején, egy szomorúan nedves délelőttön hurcolkodott el.

Az Ikrek még annó nagyon megörült, mikor a kolléga felajánlotta szoba-konyhás albérleti lakását, mondván, amíg a helyzetek itt nem tisztázódnak, és amíg az asszonyka fel nem jön utána, mármint ide, Bratislavába, addig szívesen, és tényleg, bármikor, bármeddig, vagyis addig, megosztja királyságát. Persze, csak ha neked is megfelel, kacsintott ravaszul, naná, hogy megfelel, akkor érezd magad otthon!

Az Ikrek, immár biztos fedéllel a feje fölött, hamar rákapott a Müller Thurgaura. Száraz, fehér indul, két lépésben mattot ad, visította a klotyó előtt állva, miközben a kolléga nekilátott a hat tojásból készült szalonnás rántotta elfogyasztásához. Hüpp, hüpp, hüpp, barbatrükk, volt tojás, nincs tojás! Ennék még valamit, dőlt hátra a recsegő Ikeás széken, miután egy újabb szelet szezámmagos kenyérrel kitunkolta a teflont. Lekvár, kenősajt, kovászos uborka, vajas, fokhagymás pirítós, két behűtött Kozel, plusz egy Rumba csoki desszertnek pusztultak még el rövid időn belül.

Jóllakott. Nagyokat böfög, elégedetten simogatja a pocakját. Szőrös mellét.

A tévében valami svéd film megy. Az Ikrek szerette a svéd filmeket, mert azok olyan nyomasztóak, fekete-fehérek. Pont olyan, mint én, gondolta, pont olyan, mint ő itt Bratislavában, mert az Ikreknek Bratislava fekete-fehérben volt meg. Színeket csak azon a térképen látott (zöld vonal a villamos, piros a busz, kék a troli), amelyet a diszpécser hölgy adott neki. Mint a 39-esen. Vagy a 88-ason, ami átvisz a vashídon. Vagy az 5-ös villamos, az alagútban... Pont olyan, dőlt hátra a rugós díványon, és kortyolt egyet a száraz fehérből.

A kolléga nem szerette kimondottan a svéd filmeket. Sőt, kimondottan nem. A svéd fekete-fehéreket meg pláne. Fél szemmel hunyorgott egy darabig a készülék előtt, aztán az előretartott hüvelykujjával, mint a nagy festők, ha arányt vesznek, arányt vett a képernyő jobb oldalán síró svéd színésznőről. Néhány másodperc múlva ugyanezt tette a képernyő bal oldalán épp öngyilkosságot elkövetni készülő svéd színésszel is. Mikor a mozdulatsort megismételvén újra a svéd színésznővel próbálkozott volna, a hölgy ravaszul eltűnt a képernyőről, és helyébe nyomasztó svéd táj, magányos házikó, borús tengerpart került. Unalmasak ezek a svéd filmek, horkant fel ingerülten, és kitávkapcsolózta az egész svéd bagázst.

Elaludt.

Valamikor 3 és 4 óra között aztán hirtelen felült az ágyon, és hangosan káromkodni kezdett: érzem, hogy ezek a gecik megint nyitva hagytak egy ajtót

valahol! Az Ikrek egy női magazinban olvasta, hogy hajnali 3 és 4 óra között alszik a legmélyebben az ember, ezért ebben az órában halnak meg a legtöbben. Már gyerekkora óta erős halálfélelem gyötörte, bár ezt még a doktornak sem mondta el, nem meglepő hát, hogy a kérdéses órában az Ikrek nem aludt. A kollégát figyelte, ahogy kipattan az ágyból, veszettül kirohan a folyosóra, és az egész lépcsőházban, a földszinttől a tizenkettedik emeletig ellenőriz minden ajtót, külsőt, belsőt egyaránt, míg meg nem találja azt az egyet, amelyik tényleg résnyire nyitva áll. Egy ajtó azért van, hogy be legyen csukva, üvöltötte, és nem azért, hogy ki legyen nyitva! Mi a fasznak akkor az ajtó? Ha ki van nyitva? Az Ikrek elköltözött.

Dúbravkán, a 34-es, 35-ös, 83-as busz, valamint az l-es, 5-ös, és a 12-es villamos végállomásánál, Pri Kríži, szigorúan a második tarifa-körzetben, talált egy garzonlakást. Kivette. Azonnal. Rámegy majd a fél fizetés. Nem számít. (A kolléga jó fej, még kölcsön is adott.) A belvárostól több mint félóra. Jobb esetben. Az ötödiken. Lift elakad, lift elindul. Lift elakad, hosszú-hosszú időre, az Ikrek persze benne. Ablak nem szigetel, ajtó nem szigetel. Postaszekrény feltörve, később postaszekrény nincs stb. Örült a lakásnak, tényleg. Majd később plakátokkal, fotókkal, ilyenekkel, a szobát, a csupasz falakat, kicsit lakhatóbbá, plasztikusabbá tenni. Aztán mégse. Nem akarom magam itt otthon érezni, mondta a telefonba. Ott itthon. Semmiképpen. Az a körülcsempézett, kényelmes kád, amelyet a kollégánál annyira megkedvelt, az viszont hiányzott.

Fürdeni!

Belelépni a forró vízbe, lassan, először az egyik láb, aztán a másik. Észrevette, ha csak egy lábbal áll a vízben, melegebbet is kibír. Szerette, mikor a térdén azt az utolsó kis pontot is ellepi a víz – egyáltalán, mennyire fontos, hogy a térdet teljesen ellepje a víz. Szerette érezni, ahogy puhul a bőr, ahogy fokozatosan átmelegszik és a legbelsőbb sejteket is áthatja a forróság. Csak feküdni ott, behunyt szemmel, időnként megvizezni az arcát, ezt szerette. S mikor teljesen elbágyadt, a hőtől, a párától, tarkójára langyos vizet csorgatni... Kihúzni a dugót, nem mozdulni, figyelni, ahogy az Ikrek teste lassan visszanyeri eredeti súlyát.

 

*

Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre!

Ő az első ajtón, kolléga a hátsón. Felmutatja a kártyát, kezdi szépen sorban. Senkinek nem néz a szemébe. A kolléga a busz végéből átkacsint. Megy ez nekünk, pajtás, nem megmondtam?!

Az Astronomickán kezdtek, a 97-esen. Hradská, Vrakúňská, Komárovská stb., aztán a Prístavný most, onnan át a 96-osra, Dolnozemská cesta, Mamateyova, egészen a Petržalka–Holíčska végállomásig. Potyázó nem akadt, csak egy szerencsétlen csöves szakadt, szürke posztókabátban. Égetett cukor, ázottkutya-szag. A kolléga csak legyint, hadd menjen, úgy sem tudsz vele mit csinálni. Páran megjegyzéseket tesznek, ne foglalkozz velük! Nem foglalkozom velük.

Kis papírmunka, aztán a 98-assal egészen a Bajkalskáig. Egy tízes Kozel, ügyesen, két deci Müller Thurgau. Vágni, mint a répát! Fel a 39-esre, megfingatjuk az egyetemistákat. Most még kevesen vannak, a szemeszter csak később kezdődik. Trnavské mýto, Račianské mýto, Mýtna, Zochova, Lafranconi, Mlynská dolina, minden rendben. Ezek túl becsületesek. Elsősök, tacskók még. Jövőre majd, ne félj, ott basznak át, ahol csak tudnak. De mi résen leszünk, és megropogtatjuk a mogyoróikat. Erre mérget vehetsz!

Egy jó kebab, negyvenért, az araboknál. A kolléga csak kissörözik, messze még a fájront. Stíröli a csajokat. Pontozza. Egytől tízig. Azok meg semmi, csak rogyadoznak a kövér hátizsákok alatt. Lassan töltik a Sturákot. Alattam rogyadoznátok, kiscsibék!

Az ott például, az a hullámos kis barna, egész jó, egy hatos, mondjuk, vagy az a szemüveges, valami entellektüel lehet, biztosan verseket ír, filmkritikákat, ilyeneket. Kicsit nagy a segge, azért elmenne, egy ötös, szigorú vagy, jó, legyen öt és fél. Legyen átlagon felüli! És az a hosszú szőke, ahhoz mit szólsz, az a legjobb, az már egy nyolcas is megvan, de az már foglalt, és az mióta gond neked, végül is, mondasz valamit. Azt nézd, ott, az ablak mellett, ez már a 81-esen, úgy hat óra felé, fájront felé, az Einsteinova környékén, a sofőr mögött, abban a fehér harisnyában! Nem rossz, de nem ám, kicsit fiús, a rövid frizura miatt, olyan szűzies... Kilenc, vagy tudod mit, legyen tízes, ma már jobbat úgysem találunk...

Kint hideg szél, de a nap az ablakon keresztül mintha melegítene. Időnként a magasabb fák, épületek bevillognak. A Rusovská cesta jön, aztán a Námestie hraničiarov. A lány a fehér harisnyában, mindjárt a sofőr mögött, az ablaknál. A film itt kétfelé fut: az ablakban menetiránnyal ellentétesen, a sofőr mögötti plexiüvegen pedig menetiránnyal azonosan, kétszeres sebességgel.

Ezt nézi.

Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre! Az Ikrek pillantása a lány harisnyájára téved. Chip-kártya, amit előkotor az oldaltáskájából – Študent, ez áll rajta, háromhónapos bérlet, minden rendben, köszönöm. Na, hogy hívják? Nem tudom, nem néztem meg. És mit néztél meg, a csöcseit legalább megnézted? Szeplős. Mi szeplős, a csöcsei szeplősek? Hülye vagy, az arca szeplős. Szóval ronda! Nem, nem ronda, nekem tetszenek a szeplősek. Attól az még ronda! Nem ronda. De nem is tízes...

A következő megállónál a lány leszállt. Melyik megálló volt az, nem figyeltem. Az Ikrek nem figyelt. Most a Technopol jön, szóval a Technopol előtt eggyel. A 81-esen. Megnézem majd otthon a térképen...

Lezuhanyozott. Késő éjszaka. Leült a konyhaasztalhoz. Teát szürcsölt, bögréből, tenyerét erősen a forró porcelánhoz szorította.

Trikóban, gatyában.

Itt vagyok, mondta később a telefonba, itt vagyok, és ez most a legfontosabb.

Kicsit megnyugodott.

   

*

Fél pohár száraz fehér éhgyomorra bizakodóvá tesz.

Később bebuszozott a 83-assal, csak úgy, privátim. Hallotta, hogy két csitri pár sorral mögötte összesúg: revizor! Te jó ég! Akkor ez most már azt jelenti, hogy... akkor ez most mit is jelent? Semmit nem jelent. Meglepő azért, hogy ilyen hamar, hogy ennyi idő elég volt arra, hogy az Ikrek itt Bratislavában is megtalálja, úgymond, a saját legkisebb közös többszörösét. Hogy rövidre zárjon. Még csak szeptember eleje volt, és a dolgok úgy álltak, hogy... szóval, úgy álltak, ahogy álltak, felismerték. Végül is, abból a néhány száz, sőt, néhány ezer ember-utasból, akivel naponta, a kolléga szerint, érzelmi konfliktusba keveredik (félnek tőle, állítja ő, de az Ikrek ezt nem így gondolja), nem meglepő, ha néhányan emlékeznek rá. Ha néhányan emlékeznek az arcára. És jól lerevizorozzák.

Fil'akovón ez normális dolog. Mész az utcán, ők jönnek szembe, és tudod, hogy ez ma már volt egyszer. Ők is tudják. És jaj neked, ha nem valami konkrét céllal haladsz éppen, ha nem A pontból B pontba, ha nem... hanem csak úgy lődörögsz, sétafikálsz! Megjegyzik az arcodat, összesúgnak mögötted.

Összesúgnak az összesúgók.

Az Ikrek itt Bratislavában senkire sem emlékezett. Nem nézett a szemébe, nem nézett az arcába, úgy, ahogy a kolléga tanácsolta, senkinek. És ez így működött is. És ez így működött. Az a lány például, a fehér harisnyában, aki a Technopol előtt egy megállóval szállt le a 8l-esről, egyébként Romanova, ez van a Technopol előtt eggyel, rá sem emlékezett. Csak a fehér harisnyára. A szeplőkre – hogy az arcán szeplők voltak. Az arcára nem.

A Pražskán szállt ki később, a felüljáró előtt. Végig a Štefánikován, végig az Obchodnán. A kirakatokban mindenféle csábító szirszar, csillogó bóvli. Hamar megszerette. Aztán le a Duna-partra. Rázusovo nábrežie. A betongátra könyökölt, mögötte elcsörömpölt a 12-es villamos. Leste a folyót. Leste, ahogy folyik.

Ez már Petržalkán, ahogy átballagott a Nový most alsó szintjén, végig a „graffiti-soron". Jött a 81-es. Épp a 81-es jön, gondolta. Felugrott. Ment egy darabig. Kemény, derékszögű kanyarok, remegett a csuklós. Az utasok lassan fogytak. Nem fogyóztak, röhögött fel az Ikrek, csak egyre kevesebben lettek. Itt-ott már ülőhely is akadt. Vajon hány potyázó volt, kíváncsi lennék... fuj!

A Romanován szállt le. Az eső szemerkélni kezdett, nyitogatták az esernyőket. Az Ikreknek nem volt esernyője. Volt viszont jobbra egy élelmiszerbolt, a bérházak alagsorában, oda ment be.

A bolt amolyan se kicsi, se nagy. Kicsi ahhoz, hogy eltévedj benne, de elég nagy, hogy ne tűnj fel, ha rendszeresen jársz ide Müller Thurgaut vásárolni. Két pénztárgép, egy pénztáros kisasszony, egy hosszú sor. Az Ikrek rájött, fil'akovói tapasztalataiból többek között, hogy egy sor nem azért halad lassan, mert hosszú, hanem azért, mert a hosszú sorokban mindig van egy problémás ember. Ebben is volt. Közvetlenül az Ikrek előtt állt, ötvenen túl, mindenen túl, szürke, műszálas kosztümben. Bajuszban. Először gond volt a zsírmentes tej, mint kiderült, nem volt egészen zsírmentes, aztán a joghurt, nem gyümölcsdarabokkal, csak lekvárral, ráadásul az sem volt zsírmentes, a vécépapír krepp, az kidörzsöli stb. stb., végül, azt a doboz konyakos meggyet csomagolják már be, mert ajándékba lesz! Becsomagolták. Aztán a kijáratnál nyitja az üvegajtót, nem néz hátra persze, kilép, ösztönösen hátranyúl, nehogy becsapódjon, az Ikrek mögötte, menne ki ő is, tartja az ajtót, a bajszos benyúl a lába közé. Elnézést! Nem történt semmi.

A bolt előtt néhány rossz arcú alak lődörög. Papírzacskóból, mintha, isszák a csucsót. Az Ikrek hozzálát a tíz deka parizerhez, a három kiflihez. A kefirhez. Egy húszasból, majdnem, kijött az egész. A rozsdás korlátra támaszkodva. Valami még mindig szitál, olyan permetszerű. Nem érdekes.

Nézi az érkező buszokat. Jönnek szépen sorban. A Romanován. Először a 95-ös. Aztán a 181-es. A 81-es már ritkábban, úgy 15–20 percenként. Lemérte. Még egyet megvárok, egy 81-est, döntötte el végül. Az eső bekeményít, akkor mégse, induljunk!

Es akkor megállt... és akkor állt meg, a 81-es.

Ajtók kinyílnak, egy darabig semmi, aztán... elsőnek száll le, az első ajtón. Fehér harisnya, térdig érő sötét szoknya, az oldaltáska, egy norvégmintás, talán kézi kötésű pulóver, a kinyíló fekete esernyő, és már indul is. Át a zebrán, még a busz előtt, a kereszteződésben...

Az Ikrek megtörli a száját, utánrág. Elindul ő is. Némi ütemkéséssel, a korlátot megkerülve ér a buszmegállóhoz, a kereszteződéshez. Nagy lett épp a forgalom, a lány már befordult a sarkon, tűnik el szem elől, de talán ott, a furgon után, Turul Euroline, ez áll rajta, talán ott lesz egy kis hely... Átszalad a zebrán, a sarkon balra, a lány után... meglátja... a fekete esernyőt, ahogy tartja, szinte függőlegesen. Mintha kötéltáncolna, lábait kicsit egymás elé, nem éppen bizonytalanul, légiesen inkább, a járda vizes tükrén megkettőződve. Jobbra juharfa-sor, balra topolyák. Egy hokipálya. A srácok teniszlabdákkal passzolgatnak, a csajok a tribünről figyelik. Aztán bérházsor, vagy tizennégy emeletes. A második feljáró előtt a lány megáll, oldaltáskájából kulcscsomót húz elő, összecsukja az ernyőt, lerázza, beazonosítja a mágnes-kódot, bemegy. Tíz másodperc, nagyjából, és az Ikrek is odaér. Második feljáró, nem lassít, ahogy elhalad előtte, benéz. A lány a postaszekrényt nyitja, reklámpapírok, talán egy boríték... felső sor, jobbról a második. Csak egy pillanatra látja, de megjegyzi: felső sor, jobbról a második. Továbbmegy. Fodrászszalon, vegyeskereskedés, kisebb bútorüzlet... majd a bérházsor végén hirtelen megáll. Megfordul. Fejben ötvenig számol. Elindul visszafelé...

A második feljáróból egy középkorú nő elhízott tacskóval tolat kifelé. A kutya veszettül ugat, a nő káromkodik, a póráz beszorult az ajtó alá. Segíthetek, nem lehet bírni ezzel a kutyával, tudja, a tacskók, kicsit hebrencsek, tudom, köszönöm, viszontlátásra, viszontlátásra.

Felső sor, jobbról a második.

A postaszekrényen ez áll: Klára Karafiátová, 9. emelet.

Klára. Nem is tudom... nem ezt képzeltem, nem tudom, mit képzeltek, de nem ezt... azért nem olyan rossz, Klára... végül is.

Indult volna kifelé... a mágnes-kód megállította. Ez bizony csapda! Pedig hallotta, ahogy a zár bekattan. Klára, te drága, most aztán jól behúztál a csőbe! Mindjárt kezdődik az esti műszak, a kolléga már biztosan valamelyik podnyikban melegít, én meg itt szerencsétlenkedem. Nyomás fel a kilencedikre, mondaná, becsengetni, aztán, ide figyelj, Klára, az a kurva nagy helyzet van, hogy... és rögtön két dögöt egy csapásra.

A kolléga megoldaná, tök tutira, ne félj!

Mászkált egy darabig a külső ajtó – liftajtó – postaszekrény Bermudaháromszögben. Vacillált. Majd csak jön valaki, mert olyan nincs, hogy valaki ne jöjjön, vagy mit tudom én. Az jutott eszébe, vajon milyen lehet Klárának lenni eqy mágnes-kódos lépcsőházban, a Romanován, a Technopol előtt eggyel.

Ez jutott eszébe. Biztosan jó lehet. Legalább annyira jó, mint Ikreknek lenni Dúbravkán, ahol nincs mágnes-kódos lépcsőház, sőt már postaszekrény sincs. Klárának azért jobb lenni, gondolta, valamivel.

Kezdte volna éppen sajnálni magát a sötétedő bejárati ajtó üvegén, mikor a liftet valaki felhívta, és az Ikreknek, csak úgy, semmiből semmi, vad ötlete támadt. Belső zsebéből előhúzta munkanaplóját (közben a lift megállt, talán az ötödiken), kitépett egy lapot (hallotta, ahogy beszállnak) és nagy, nyomtatott betűkkel (a lift elindult lefelé) ezt írta rá: KLÁRA, KÖVETTELEK. TALÁLKOZNI AKAROK VELED! HOLNAP, HA NEM SZÁLLSZ LE A 81-ESRŐL, A TECHNOPOL ELŐTT EGGYEL, hirtelen nem jutott eszébe a Romanova, LEÜLÖK MELLÉD. A lift leért, két baseballsapkás srác rontott ki belőle, kikódoltak, el. Az ajtó csukódik. Az Ikrek gyorsan kettéhajtja a papírt: felső sor, jobbról a második, bedobja. Mielőtt a zár bekattanna, eltűnik a feljáróból.

   

*

Hüpp, hüpp, hüpp, barbatrükk – az esti műszak alatt a kolléga becserkészett valami nőt.

Vrakuňa (ez még nem a nő, csak a körzet neve), Dolné Hony–Čilizská, a 201-es troli végállomásánál. Errefelé kísértettek, a kolléga persze már szeszesen, a két vadászgörény, ahogy később magukat nevezték röhögve a kantinban. A Gagarinova előtt csípte el, a nő csak hadonászott, vállát vonogatta. Most járt le... a bérletem, éppen újat akartam... éppen, csak ilyenkor este... tudja... az automaták, hol működnek, hol nem...

Tudom.

Leinvitálta, a 201-esről, a Gagarinován. Az Ikrek csak figyelt, hogyan is kell ezt – a kollégát, ahogy invitálja le. Ha nincs, hát nincs, konstatálta (mármint bérlet, jegy, bármi, amivel szabályosan utazni lehet), a sokat tapasztalt revizorok nyugalmával. Kérném akkor az iratait, vagy hajlandó esetleg itt a helyszínen kifizetni a büntetést? És nem lehetne, hogy... valahogy... máshogy... esetleg? A kolléga latolgat, kapargatja bozontos szemöldökét. A nő a vállát, egyre. Lehetni lehetne éppen... Megegyeztek végül, naná!

Még fajront sem volt, de már a Malí Františkániban vihogtak tele szájjal. A nő káposztás haluskát rendelt, a kolléga rum-kissörözött. Aztán káposztás haluskát ő is. Csak semmi dehoneszt, mondta később az Ikreknek, megvan az nyolcas is. Megvan az negyven is, mondta az Ikrek, de negyvenöttől tényleg, egy nappal sem. Irigyled, azért (ezt nem gondolta komolyan, de most, hogy kimondta, kezdte maga is hinni). Irigyli a halál, azért!

Kicsit tartott az Ikrektől a kolléga, ki hitte volna. Kicsit feszengett a közelében. Azért az Ikrek is piás volt már. Az alkohol beszélt belőle, állapították meg később, már szakszerűen.

A gagarinos nőhöz egy halott férfi, egy nyolcvankilós bernáthegyi, három gyerkőc tartozott még, derült ki fokozatosan, ebben a sorrendben. A legnagyobb már gimnazista, utolsó éves, a matfizre készül, kell a pénz, és nem bérletekre, és nem holmi büntetésekre kótyavetyélni el!

Össze-összejárogattak, alkalomadtán.

A kolléga elégedett volt.

Boldog? Még az is elképzelhető. Lehet, hogy tényleg meg van az a nő – nyolcas is.

Az asszonykával mi lesz most akkor?

Mi lenne az asszonykával, az majd még mindig jön... mármint ide, fel Bratislavába, a kolléga után, bizony, hogy jön. Mert a kolléga szerette az asszonykát, ez az igazság. Mert a kolléga belezúgott a gagarinos nőbe, ez az igazság. Mért nem fogsz már te is valami nőcskét magadnak, vágott vissza kapásból. Igen, a kollégának időnként sikerült néven neveznie a dolgokat, ez az igazság.

   

*

A 8l-es a Hlavná stanicáról indul, majd a Hodžovo námestie, a Zochová, a Nový most megállók. Aztán már Petržalka jön. Az Ikrek úgy okoskodott (mivel nem tudta, hol fog felszállni a lány, szóval, hogy hol száll fel Klára a buszra), a Hlavná stanicán kezdi majd. Úgy négy felé. Onnan le a Zochovára. Mert a lány... Klára, nehéz ezt megszokni, hogy Klára, valószínű, hogy a híd előtt szállt fel tegnap, dehogy tegnap, amikor a kollégával... mindegy, mert a híd után már nem szállnak fel olyan sokan, a híd után inkább már lefelé szállnak, és erre nyilván emlékezett volna. A fehér harisnyára mindenképpen. Tehát a Zochován megvárja majd a következő 81-est, és megy egy újabb megállót. Aztán ott a következőt... és így tovább, egészen a Romanováig. Egy megállónyi idő elég lesz, hogy az Ikrek meggyőződjön, rajta van-e Klára a 81-esen. Ennyi 81-es, ha jól számolom, hat, a Romanováig, elég lesz, elég kell, hogy legyen – hogy rajta legyen vagy ne legyen rajta Klára a 8l-esen. Így okoskodott.

Ha nem lesz elég – ha nem lesz rajta, akkor úgyis mindegy.

Akkor az azt jelenti, hogy... mit is jelent? Azt jelenti, például, hogy Klára nem kapta meg a levelet. Ez könnyen elképzelhető. Aznap, tegnap, Klára már nézte a postaszekrényt, hisz látta, hogy nézte (felső sor, balról a második), minek nézte volna meg még egyszer? Tényleg, minek? De reggel megnézhette! Igen, reggel megnézhette. De minek nézte volna meg reggel? Tényleg, minek? Valaki el is lophatta (ujjával kipiszkálhatta, egy bottal kipiszkálhatta, ceruzával kipiszkálhatta, benzinnel felgyújthatta, postaszekrényt leverhette, mint Dúbravkán, épületet lerombolhatta, Klárát megölhette stb.) a levelet. Egy mágnes-kódos lépcsőházban... nehezen elképzelhető. Egy mágnes-kódos lépcsőházban minden elképzelhető. De mi van, ha megkapta és... és mi? És eldobta. Elolvasta, összegyűrte, eldobta. Miért dobta volna el? Miért ne? Igen. Valószínű, hogy eldobta... én is eldobtam volna, morfondírozott az Ikrek. Nem, én nem dobtam volna el, semmiképpen... én ott lennék valamelyik 81-esen, és kíváncsi lennék, igen, az Ikrek kíváncsi lenne. És semmiképpen nem szállna le. A 81-esről. Semmiképpen. És Klára? Ó, istenem, Klára... bárcsak leszállnál Bárcsak rajta sem lenne a 81-esen, és ha ott van, akkor... bárcsak leszállna!

Nem volt ez teljesen végiggondolva az Ikrek részéről, gondolta végig első ízben. Csak úgy, ukmukfukk, levelet rakni egy ismeretlen lánynak, egy ismeretlen Klárának, a postaszekrényébe. A Romanován, a Technopol előtt eggyel, egy mágnes-kódos lépcsőházban.

Csak úgy, affektből. Ha úgy dönt, hogy fel sem száll a 81-esre (mert Klára dönt, mindig a Klárák döntenek), vagy ha úgy, hogy felszáll, és leszáll, a Romanován, a Technopol előtt eggyel, akkor én... megértem.

Az Ikrek megérti majd, hogy Klára úgy döntött, ahogy döntött.

A Hlavná stanicán lenyomott egy kissört, aztán még egyet. Šariš volt, Mních, nem tudom, mindegy. Alapozónak egy szikkadt fasírtot. Nézte az induló vonatokat. Fil'akovóba. Most nem megy, később megy csak, úgy fél hat felé. Most jön. Fil'akovón Gemert csapolnak, általában – Gemeran, így hívják a gyorsot is, ami jön, amivel az Ikrek is jött. Még annó. Sokszor látják itt a Hlavná stanicán, sokat jár ki ide. Csak úgy. Nézni az érkező – az induló vonatokat. Fiľakovóból. Fil'akovóba. Bármikor elmehetnék, akár a következővel is! Megivott még egy kissört, elpasszolt még egy induló 81-est, spongyát rá. Klára várhat. Már az első randiról késni fogok, ha-ha! A következőre felszállok, isten bizony, a következő 81-esre. A következőre felszállt.

Lebuszozott a Zochováig. Úgy, ahogy tervezte.

A Zochován, miközben várta, néhány perc telhetett el, maximum, a következő 81-est, úgy, ahogy tervezte, az aluljáróból baktat kifelé... fokról fokra tűnik elő... Klára! Te jó ég! Tényleg ő az? Fiúsan kunkorodó haja, lágy kendő a nyakán, a norvégmintás pulcsi, fehér szövetnadrág most a fehér harisnya helyett, fehér vászon tornacipő. Az oldaltáska szíja keresztben átdobva a vállán. Te jó ég! Tényleg ő az!

Miért nem ittam meg többet abból a Šarišból, vagy mi a szarból...

Klára! Ott áll, és várja a 81-est a Zochován! Azért? Miért? Biztos azért. A franc tudja, miért. Nem tudott volna más busszal menni? Vagy legalább egy későbbivel, hogy rá tudjak készülni?

Az Ikrek is ott áll már. Se köpni, se nyelni! Csak néztem, mint a moziban, mondta később a telefonba, úgy néztem. Klárát, ahogy ott állt. Aztán Klárát, ahogy szállt fel a 81-esre, az első ajtón. Az Ikrek is... nagyon nem akart, vakarózott csak, na igen. A busz tömve. Szóval, nem az lesz, hogy az Ikrek majd leül Klára mellé szépen nyugodtan, ha esetleg Klára nem szállna le stb. (le fog szállni, meglátod, van rá egy... fél fizetésem), hanem, hogy Klára le sem fog ülni. Nem lesz hová. Erre nem volt forgatókönyv. Annál jobb! Majd improvizál, gondolta, ebben ő verhetetlen. Közben már rég át a hídon, az Einsteinován, már a Rusovská cesta jön, és Klára még mindig nem szállt le... bolondokat beszélsz! Leszállnak viszont mások, mert Petržalkán tényleg inkább már lefelé igyekeznek a népek, és láss csodát, hirtelen megüresedik egy hely... két hely... három hely!

Klára leül, az ablakhoz, harmadik sor, jobb oldal. Az Ikrek pulzusa 180 körül. A nap bevág az épületek között, hunyorog egy sort. Az utolsó megálló a Romanova előtt, Námestie hraničiarov. Itt általában nincs felszálló. Most egy madám, parókában, ajkain elcsorgó rúzzsal. Kicsit nehezen mozog, időbe telik, amíg felkapaszkodik a 81-esre. Műbőr táskájából jegyet kotor elő, lyukaszt, nincs még meg a nyugdíjkorhatár, majd rövid csoszogás után leül, na hová, Klára mellé. Milyen halálnemet válasszunk, futottak át a lehetőségek villámgyorsan az Ikrek agyán, mindegy, csak hosszú és fájdalmas legyen.

Jön a Romanova, a Technopol előtt eggyel. Klára elnézést kér és áthámozza magát a madámon. Elindul az első ajtó felé. Az Ikrek pulzusa már 200 felett. Istenem, bárcsak leszállna! Istenem, nehogy leszálljon! Istenem, csináljon, amit akar!

Klára, mielőtt az ajtók bezáródnának és a busz továbbmenne a Romanováról a Technopol felé... leül, közvetlenül az első ajtó utáni, immáron csak Klára és csak az Ikrek (úgy tűnik) számára megüresedett műanyag székek (ablakhoz közelebbi) egyikére.

Na most mi lesz!