407; 408; 422; 423; 428
407
Németh Sándor emlékének
Odaadta, és kilépett.
Adta. Vette.
Bővített és jutalmazott.
Most viszont le van fedve,
be van keretezve.
Elváltozott és elválasztották.
Azóta változatlan, mint a lomtár:
válaszaira nincs fedezet,
válaszait nem tanítják.
A sors kifogott rajta,
a sors bekeretezte.
Előléptette.
408
Mit kezdjünk magunkkal?
A világ gyakran megszólal,
hozzánk is beszél, de hol a kezdet?
Az eredetet elásták, a szél
a titkokat szaporítja, elillannak.
És mi: miben maradtunk?
Titokban, a kezdet kezdetén?
422
Nem lehet tudni: elmondhatatlan.
Nem lehet tudni, nem lehet hallani.
Fájdalmat nem ismer, hosszúra nyúlik,
kisiklik és felderül, mint a friss végzet.
Derül a friss négyszögek láttán.
Szavaim hirtelen körülfogják: elérhetetlen.
És derül. Borúra nem kerül sor,
ború háború nélkül.
Sokan vigyáznak rá. Nélkülözhetetlen.
Fájdalom, lomtár: a mondatok dallama, irodalma.
A dal hangtalan, fel kell ébreszteni,
hadd legyen a felkelők dala.
Nem lehet tudni, csak dalolni:
hatalom, kivédhetetlen.
Felderít, mint a világégés.
423
A hangok bejárják a kertet, a szélbe ütköznek,
a széllel összefonódnak;
fenyegetik a hajnalt, éppen az időt keresik.
Ébred a nap, korongját most húzzák fel az égre,
elkezdődhetne az élet.
Elkezdődhet az a másik világ is,
amit mi teremtettünk Isten képére,
sugarai betöltik a tengert, hangjai átfutnak rajtunk.
Szép új világ: felvállalja az iróniát,
az emberek földi mását,
a nemlét csillogó határát.
Megtelik a kert, a szél bátortalan,
de túl vagyunk a kezdeteken, most már
akár az időt is learathatnák.
Egyszerre járunk be két világot, így ment meg az Isten.
428
Kiment.
Ki ment?
Ki ment ki?
Ki mentett ki?
Ki mentett kit?
A mentőnek kije vagyok?
Kiment, kiült az égre.
Felment. Felmentett.
Menteni, ami menthető.
Ki-ki menjen, mentegetőzzön.
Meneteljen, mint a messiások.