Kalligram / Archívum / 2004 / XIII. évf. 2004. április / Zsebtükör

Zsebtükör

A szerkesztő kérdéseire LOVAS ILDIKÓ válaszol

 

Nem túlzás talán azt mondani, hogy prózádat a folytonos elbizonytalanítás poétikája jellemzi. Hogy viszonyul egymáshoz dokumentum és irodalom?

A dokumentum soha nem fedi egészében a valóságot, tehát önmagában nem hiteles. Sem hiteltelen. De segíthet abban, hogy előhívja és dinamizálja az emlékezetet és képzeletet, melyek összjátékaként egy szöveg hiteles lehet. Az elbizonytalanítás poétikájáról – ha egyáltalán van ilyen –, egy Gombrowicz-mondatot idéznék:,,Ebben az irányban haladok: de nem azért, mert így akarom, hanem mert nincs előttem más út.”

Mire utal írásod alcíme, a „Bácska-próza” kifejezés?

Semmi couleur locale, sem jugónosztalgia, sem helyi színek, sem a Szenteleky által emlegetett,,ólszagú Bácska”. Csak egy kis-világ, ami nem tartozik sehova, de amit ismerhetek, s amit íróként, úgy ahogy átfoghatok. Ahonnan nincs kijárat a tengerre. Minden ellenkező híresztelés, ráfogás ellenére.

Elképesztő lelki és testi megpróbáltatások sorát vonultatod föl meglehetősen könnyed, sokszor kifejezetten humoros nyelven. Írásodban talán a regiszterkeverésé a főszerep, legalábbis ha a nyelvi megformáltságot nézzük. Milyen szegmensekből kerekíted ki történeteidet?

A II. világháború után tíz évvel az amerikai kiadók már visszautasították a háborús regényeket, azt gondolván, hogy az emberek felejteni akarnak. Igaz, Mailer vagy Heller regényei csak ezután születtek. Mivel több idő kellett nekik ahhoz, hogy a tragikumot más távlatból és összetettebben is feldolgozhassák – a tragikumról nem-tragikus módon beszélve. Másrészt a pokol – illetve annak tornáca –, ha egyszer ott időztél, és ez fontos tapasztalat, sohasem csak fekete.

A történelem (a történés) valóban csak anekdotákban létezik? Anekdotásítható-e a borzalom?

Nem, de az emlékezet mindig felejtéssel jár együtt. Ha jó az anekdota, akkor megőriz valamit a történelemből, de nem áltat bennünket azzal, hogy mindent úgy őrzünk meg, ahogy történt. És felszabadítja bennünk azt a vágyat és igényt, hogy az írás által megértsük – esetemben – ezt a tíz vagy nyolcvan évet. Vagy ki tudja, mennyit.

Az anekdota és a humor nem oldja fel a borzalmat. De lehetőséget ad arra, hogy beszéljünk róla.