makacs csiga
[avagy levélféle G. V.-hoz].
Na, figyelj, kedves barátom,
Giorgio,
most elmesélem a szobrom
igaz történetét:
Tudod, Dávid háta mögé
tettem egy fatuskót,
mely nem jelent status quót,
csupán statikai funkcióval bírt,
hátulról támasztotta volna,
görögös férfitestről adva hírt,
olyanról, mely addig csak
álmaimban élt
csupán,
ám arról
éppen bután,
a fatuskóról
egy csiga mászott sután
felfelé,
amit pusztán
féktelen képzeletem helyezett oda,
nem számoltam vele,
akármilyen lassú is
egy márványba kövült csiga,
előbb-utóbb gond lesz vele,
mert a szobor, ugye,
nem mozdulhat a talapzaton,
néznie kell Góliát fele,
akit majd fog lefele
vagy le is győzött talán,
lógatja kezét, lazán
kellene állnia,
de a csiga
csökönyös állat,
már a vádliján mászhat
szépen, lassan,
fölfelé,
hiába húzza megkövült, márvány háza
a föld felé,
most talán az összeszorított
fenékvágásban vánszorog,
míg elölről csupán
egy mozdulatlan testet láthatnál,
nem tudván,
hogy egy csiga araszol az ánuszán,
hát ezért,
hogy fegyvere
aránytalanul kicsire
zsugorodott,
és nem, ahogy te gondolod,
alkotói énem űz
gonosz tréfát e csodaszép testtel,
semmi testcsel,
és a parittyát sem
a kompozíció kedvéért
tartja oly lazán
a vállán
óvatosan átvetve,
finoman
lefelé engedve
a csigát piszkálja vele,
mert csiklandozza rendesen,
hiába koncentrál,
feszíti izmait,
másik kezével észrevétlen
ütögetve combjait,
de a csiga makacs állat,
tapad rendesen,
a felszegett állat
szeretné elérni, egyszer,
hideg és nyálkás csíkot
hagyva maga után,
hiába utál,
gondolja,
hiába borzolja
boglyas haját
a lágy zefír szele,
bocsánat,
vésőm hegye,
a többit már meghagyom
a csigának, hogy
arcára könnycsíkot húzzon,
üres tekintetébe érzelmet
préseljen,
kemény ajkára nedvességet,
mint akit eltölt a vágy,
na nem, sajnos nem
alkotója iránt,
hanem hogy az a rohadt csiga
jusson majd lejjebb,
mellbimbói már meredeznek
is,
ám a lenti fegyverzet
még néma,
ha úgy tetszik béna
ságot szimulál,
de ne hidd, hogy az ijedtségtől,
mi lesz majd,
ha egyszer oda is elér,
nem tudja titkolni,
kemény lesz, mint egy telér…
Na jól van, kedves Giorgiom,
a tréfából mára ennyi elég!