A szürrealista balkon
egy múlhatatlan nosztalgia forgácsai
isten fekete mágneséről aláhullanak
a lángoló szögek
barátaim a náthás zsiráfégetők két
napja a semmiről énekelnek
bizony! meghalunk és
nem lesz szép a halálunk hasonlatos a
felkevert moslék édes illatához
ha
szögek hullanak elhullunk mi is
hajunk megköt szelíd domboldalakban
mélyükben kóborló farkasok
szemünk vizek alatt halak
márvány álma
a harangszóból előhallik bárányok
véres bégetése
Lány combjai között elalszik a
lágy varangy
hagyd kérlek hagyd még szárazon a pinám
lélek kering a forró kockában fájdalom
lüktet az éjszaka repedező falán
felébred szárnyait kitárja és repül
zúgva átnyerít a város tornyai között
eltévedt délibáb
remeg a katedrális emelkedő
sóhaján éjszakai
délibáb az egymásra zuhogó
lepkekönnyű vásznakon
az óra megáll
az óra apa
számlapján az öröklét
és ragyog
megint a földgyaluk lassított pirkadat
jézus alkonya ez mi pedig
a tetőn hasaltunk
melléből arany csordogált elő és sötét
mozdonyok
tolattak az elvágyakozás szétfutó
olajos tengelyén
a hegyek leküldték hozzánk a
sírdogáló nyájakat
és bégettek a nyomorult ártatlanok
áriáztak a szomorú
csillagtalan istenszolgák
hajó az ébrenlét kapujában
túl azon és túl
még volt remény mert
közénk tolattak a rázkódó testű
asszonyok eléghetetlen hangszerek
ezüst szájukkal csókolták a kezünk
és visszakönyörögték lányokká hiába
magukat
a zsiráfégetők üzentek később
a szavanna mélyéről fölásított tarkónkig a halál
a folyamatoknak azt hiszem
így mentünk elébe
tudtuk a perspektívába
elbizonytalanodott légy került
ez a lényegünk folytán nem így
piros betűket akartam ide a nyomdák
gyomrából kiokádott encián
kék engem megundorít
és megaláznak a híres kertek mélyén
kibontott remegve áradó mellek
nézd a fény fejünkkel laptázik repül
röpül a denevér
át az üvegkoponyán
hajnalban a lovak vizekig értek
mély volt az éj és fölúsztak így
moszkva-térig a hullák
ha elmondanád
és megérteném
fegyverek tartják meg a csöndet
ezt a csöndet is ők
csukló forró pengéről álmodik
vérző sikoltó lányról negyven
éves kifáradt kamasz
lavórok hűvöséből emelkedik
nehéz függönyök lobogják túl
a hegyeket
miért hogy sebesre harapja a nyelvét
ágyról a combja felfehérlik
ölébe vastag kígyó surran
vissza a fák már nem tudták
közeleg a hó
három tetőcserép maradt
és az öröklét vissza
a tájon végignevető szél
a rettenet az ablakok között
kötényébe kézigránátot szedett
kivégzettek lábáról lehullott
vérző talpú cipőt
az órák ketyegtek
az idő vekkerekbe költözött
borsószemei összekeverődtek
álmában a világ négy sarka felé
fordult az asszony
ölében nyers szeretkezések
emléke régi feldereng
s e derengésben az ablakon túl
megáll az éjszaka
kinyitott mellkasából hó pereg elő
meg csillagok
meg csillagok
az éjszakának így a beteljesülése
Ó
színpadi deszkából
Ó
kiállnak a szögek a szögek
Ó
a kis belezők beletépnek húsunkba
az új költészet kellemetlen kis horgai
beletépnek a húsunkba
mielőtt a dráma testét gyöngén
megérintenénk
fölragyognak a csönd irgalmat
nem ismerő sótömbjei
összekoccantak a fogaim de széttárultam
és a combjaim
számba vettem akkor a manöken gyönyörű
kezét hozzákezdett
szeretni
hozzám kezdett
és a bárpultok mögött
kigyúltak valahányan a mixerlányok
bánatos rugók a gyönyörnek nevezett
montreali szállodai ágyon
utazni akartam a levágott
fejű rózsaszín tehénnel elutazni
vele
lenne még a történetben elszámolható
veszteség is
a földrengés árt a kristálypoharaknak
szemében nyulak kergetőző medúzák
duzzadt kialvatlan varánuszok
igazságot akart de hol az igazság
az igazság nem feltétlenül középen van
ha ez így van hol van immár ő
az
a kövekig hatolt előre a kövekig
miért ha mégse fogalmazódott meg
haja verődött súlyos falakhoz
tengert várt
a föléje rakott eget rühellte
zsebében rejtegette a marhamájat
a letépett denevér ciripelő fülét
telten és értetten akkor
kiült a vizek fölé és ott is maradt végig
ez már a méhed de hát
megérzem én ezt
megérzem én
a nap felé fordult
fogai között leánderszilánkok
ha nem
hová tartanak a mészárosok
véres kezükben ezüst (vagy annak
megfelelő) bárd
csörögcsörög csörög
a lányok mind a hasukra szorítják
véres kölykeikre a kezüket
elmúltak már azok a nagy vonulások
mondja barátom a részeg debreceni
hajnalban el hát
sikátorok szürke aszpikjából
patkányok fúródnak föl az
újrafestett égbe
az ő fényükbe
te láttál engem kitakarva
közös nők hasára borult arccal
amikor forróságom előtt kettévált
a havazás
ő meglátott és nézett elveszetten
hajába keveredett belőlem minden
a haján átszitált
de hogy került az olyan magasra
vissza kéne a megrongált örökkévalóságba
: a gyermekkorról még
a szódás lova széthúgyozta a templomteret
baromi vastag kék faszával
az iskola mellett laktak a buldózerek
pirosak és sárgák és talán még kékek is
tirandello hat kereplőt keres — régi motívumra
keres és szeret
szeret és mégis
enyémellt enyémlett azon
az éjjel minden éjjel
tejfoga a fajansz szülőszék lábába
mélyedt oda merült
térden állt a ferde fényben
hosszú kaparóvasak meredtek a torkából
elő a lét hideg
a lét árnya hideg remegés
ing fejünk felett
égő cigarettát nyomtak a húsába
felriadtak a sirályok fel a nagy
pöffeszkedő kandeláberek autóban
szeretkeztünk gyönyöre fölött
vonatok dohogtak éjszakán át
az éjszakán át
farkaskutya nyakörvén rángatózó
gyémántbalhák
és lassú gyászzenék
bár a lány lába beakadt
a sebességváltó hideg vasába
a bárány és vérzett
tudtuk már honnan vannak
a csontok
a borókabokrok alatt felmeredtek
fehéren
és a lassú gyászzenék itatták át
a hó kigyúlt roppant tömbjeit