Az ébredő; Visszaalvás; Újraébredve; Délutáni sávok
Az ébredő
szótlan törésbe üveges homályba
hol zöldön át vörös és lila fénylik
egy éj keresztjét nyomja félre háta
képeit lepkék szárnyukkal kicséplik
leheletében mondhatója félig
kibúj majd újra hull az élő sárba
párába ködbe elrejti nevét is
szirmok rezsegnek forró áramába
szavak-előttről vakog még az álma
egyesítő nagy terét vadítva szél
zavarja fel és lüktetőn bejárja
héján belül tört jelekkel beszél
boldogan támad végül szembe-szét
az üres forma szomja lám kivárta
Visszaalvás
az üres forma szomja bár kivárta
s boldogan támad rá most szembe-szét
héján belül tört jelekkel beszél
s felzavarva lüktetőn bejárta
egyesítő nagy terét vadítva szél
szavak előttről vakog rá az álma
szirmok rezsegnek forró áramába
s párába ködbe elrejtik nevét
kibújva s újra hullva élő sárba
leheletében mondhatója fél
képeit lepkék szárnyukkal kicséplik
míg éj-keresztjét nyomja néma háta
hol zöldön át vörös meg lila fénylik
szótlan törésbe üveges homályba
Újraébredve
egy éj keresztjét nyomja néma háta
hol földön át vörös és lila fénylik
párába ködbe elrejtve nevét is
kibúj majd újra hull az élő sárba
szótlan törésbe üveges homályba
képeit lepkék szárnyukkal kicséplik
szirmok rezsegnek forró áramába
leheletében mondhatója félig
héján belül tört jelekkel beszél
egyesítő nagy terét vadítva szél
szavak előttről vakog még az álma
s az üres forma szomja lám kivárta
felzavarta lüktetőn bejárta
boldogan támad ki rá szembe-szét
Délutáni sávok
sárga sávjaira rásimulva
mintha az érkező fény egyre múlva
saját terét terítené utólag
kezdetét adva a múltból-futónak
még tudhatatlan hogy mi reng a mélyben
ami fölött sorjáznak most a sorok
sávjai fehéren és sötéten
s valami csendben és lassan elforog
egy ősz-végi darázs volt szobádban
vagy amit olvastál s az most rádvall
rálapozva idődre eljeit
átadja egy kihúnyó kép részeit