Kalligram / Archívum / 2004 / XIII. évf. 2004. március / Korántsem felőled; Minek virrad

Korántsem felőled; Minek virrad

   

Korántsem felőled

   

Nyakadig húzva a cipzárt

Magadra veszed a kabátod.

Szokásos utadnak így vágsz.

   

Máskülönben váltott

Műszakban magadat rágod.

Ez a fő foglalkozásod.

   

Nem vagy magadtól odáig.

Úgy lépsz, mint általában,

Mint aki előtt cél és irány van –

   

És van is valami minimális:

Megvenni a szükségeseket.

De amit találsz itt,

   

Csak mű-márvány erezet,

Csak fű alatt, titokban, a pázsit,

És odafönt a mennyei virtus,

   

Mely havával besároz

Mindent, amit tud –

S még korántsem felőled határoz.

   

   

Minek virrad

   

„Csak azt tudnám, minek virrad

Ilyen napra az ember…!” –

Mondja rosszabb napjain az,

   

Akivel kelsz és fekszel.

Te minden nappal így vagy,

Ezt mondanod sem kell.

   

Feszültségeid nem földeli le az ég.

Mindegy: földi vagy égi vircsaft –

Neked mindkettőből elég,

   

Ha nem több az égi tapintat,

Mint reggeli hóesés.