Kalligram / Archívum / 2004 / XIII. évf. 2004. március / Nárcisz készül; Történelem; A nő; Baleset

Nárcisz készül; Történelem; A nő; Baleset

   

Nárcisz készül

   

A nő mint a pongyola végzet,

míg Nárcisz a tények tükrében

vizsgálja magát. Méretkezik.

Megmerítkezik, úgymond, a tulajdon

arcában, mely arc éppenséggel

nem mond neki semmit. Pedig

ő értelmet adna mondatának,

ez kétségbe nem vonható, a kétség ott

merül fel, ahol Nárciszt a vonások

összekuszálják és elnyelik.

   

   

Történelem

   

Kitép a konyhába, tárva a hűtő-

szekrény: az ajtóban paszta, köptető,

egyébre nincs szava – haladva vakon

egy maréknyi havon, s az álomra rá-

térve, mely kialva áll ott, éppen, mint ő.

Szó sincs épp róla. Kiégve kelt az imént,

egy szürke piszkafa, mit tudni, miért,

talán a megszokás, teljen az idő,

fájjon a foga, a fájdalom mire

emlékeztet, szuronyos rohamra

keresztül egy dombon, korhű

kosztümben, ágyúszó mellett, a kort mi

szabja meg, fájdalom, nem tudja, fő

a (szöveg)hű környezet, s a gyök-

érzet (nagyobbrészt elhalva); majd ott a törzs,

haránt elcsavarva mered föl az égnek,

és az ég, az ég meg honnan is ismerős;

dombot ki védi s ki vágja rá: a dombhát!

és a mögött a tenger, amerről még

a gyermek Nárcisz vihart neszelt egy-

kor; s akkor itt elsírhatja magát.

Ritkán teszi, mentségére mondva.

Majd minthogyha szentkönyvből olvasna,

konyhakész hangsúllyal és nyersen:

A cél, mely mindig hátra, legyen:

száraz lábbal átkelni a versen.

   

   

A nő

   

ronda, mint a bűn. Undorító.

Nem szólva részletekről. Nárcisz

sosem volt a részletekben nagy,

és egészben sem tapasztalta meg

magát még soha. S most kifog rajta a víz,

akár az idő. Kiveri. Kínjában nem

találja a szavakat, amelyekkel a kínt

lefesthetné, megörvendeztetve

művével a tésztahúsú asszonyt, amint

a viszony bontakozni kezdene

közöttük. Úgy gondolja, helyesen, a bűn

egész embert kíván, máskülönben esélye

sincs nagyon beleesni. Légy kis termetű,

amekkora valamikor voltál, és át-

tetsző, mint oldalnézetben akkor a táj;

mint egy papírlap az égő körül. Hű-

tőszekrény zúg, szivárog a gáz, a szagát

savanyúnak érzed, nyitott ablaknál

azonban beszökik a macska. S a rács

is olaj neki csak a tűzre. Nárcisz

remeg, hogy mi lesz nyársra tűzve, és hogy

csúszik majd le falás a torkán. A nő

meg kuncog, hidegsültet tálal, majd Nár-

cisz nyakába fonja a karját. Mi van,

az mind egy szálig ádámcsutkát formáz.

   

   

Baleset

(jegyzettel)

   

Boldog idők, amikor még kövér

piócának vélte magát éjente a Vér-

mezőt járva. A valóságban persze annyit

sem nyomott, mint (emitt) az ujjam,

ellenben ütődhetett örömében ennek-

annak, ha egyszer-egyszer az ár-

nyékát megduplázva látta. Nyár volt, szakadt

a víz az aszályban róla, odaköszönt

egy férfinak, ki anyaszülten vágott át

előtte a murván.* Körre kör, s csak nem szállt

ki a fejéből: testvérem, morzsolta, a

fűben. És futott, hogy sajduljon a combja,

csontjáig hevülve. S most ugyanott kutyagol,

egymaga, éjszaka a ködben, esetten,

miután kutyája elhullott az este.

Nem bírt megmaradni. Elnézni egy versben,

’hogy meghitt férgei elhagyják a testet,

ott ülni rajta egyáltalán: embernek

sok ez, és Nárcisz itt csaknem őrá gondol,

kitéve lelkét az Örök Balesetnek.

   

   

* murva 1. Fellevél, amelynek hónaljából virág nő ki (ld. itt, pl. Nárcisz – szerz. megj.). 2. Zúzottkő. 3. Szalma, széna (ld. Széna tér, egy ugrásra a vers helyszínétől – szerz. megj.), nád törmeléke. (Magyar Értelmező Szótár)