ÁLMENNYEZET; VADÁSZGÖRÉNY-FÉSZEK

ÁLMENNYEZET

A lichthof fölé kifeszítve a rács,

Amire az ablakból kihajolva látsz,

Míg árnyékszékkel kínál az árnyékvilág,

Mely e rács képében olyan szitát

Mutat akaratlanul is neked,

Amin nincs már kedved átlátni sem:

Nem csábít az égi álmennyezet,

Amitől csak a padlón lehetsz,

Tűrve, hogy a lélek rávigyen

Arra, amire a tested sem igen

Tudna – de ez sem üt szíven.

Csak pislogsz, mint ujjaid közt a parázs,

Amíg e februári reggel a fénybe ás,

S vitaminhiányos körmeiden,

Fehér foltokban megindul a havazás.

VADÁSZGÖRÉNY-FÉSZEK

Szádban, akár a szacharin                

Utóíze, hogy nincs esélyed;

Annyi sincs most, mint

Egy torpedósuhanású balin

Ellen egy műlégynek –

Beveszel fél szem Frontint.

Akár vadászgörény-fészek

A hűtő mögött: a lélek;

Így halmoz hibát hibára –

Egy Húsvét-szigeti kőfej rábólint,

Majd kíméletlenül szétzilálja.