Zsebtükör

Az itt közölt részlet egy drámai költemény része. Megtudhatnánk valamit a mű egészéről?

A mű cselekménye 1604-ben Prágában játszódik. Egyik központi figurája részben az irodalomtörténeteink Szenci Molnár Albertje, aki 1604 őszén több mint két hónapot töltött Prágában.

A cseh Prága ekkor birodalmi főváros, minden bizonnyal az európai történések legizgalmasabb színtere s a bogarasnak tartott, de inkább erősen művészeti és filozófiai orientáltságú II. Rudolfnak köszönhetően a kontinens művészvilágának s kalandorainak a találkozó helye is. Ugyanakkor világpolitikai drámai feszültségek is akkumulálódnak a városban, ne felejtsük el, hogy éppen kitörni készül (van történész, aki szerint 1604. október 15-én, a Bocskai-féle felkelés kirobbanásával már ki is tört) a később aztán harminc évig tartó tulajdonképpeni első világháború. A roppant színpad két igazi aktora: a protestáns fejedelmek uniója és a katolikusok ligája ugyan 1604-ben még nem lépett színre, de a protestáns cseh rendek az ellenreformációt pártoló Rudolf, valamint a cseh katolikus főurak ellenében már készülnek behozni a trónra Pfalzi Frigyest, az ellenkirályt.

Ebben a felfokozott feszültségű udvari és politikai életben próbál eligazodni s mutatja be latin–magyar szótárát az uralkodónak a politikától, közéleti állásfoglalásoktól viszolygó, tudós Molnár Albert. A szintén tudós és művészi hajlamú osztrák császárnak, magyar királynak Molnár szótára  megtetszik, bécsi egyetemi katedrát kínál a nyelvésznek, de a nagy kegy ára a katolizálás lenne.

Molnár Albert – az elkárhozott Faustus szellemének a hathatós ösztönzésére – megfut a nyílt színvallás elől: látszatra elfogadja a császár kinevező levelét, de Prágából nem Bécsbe, hanem korábbi környezetébe, a protestáns Altdorfba távozik.

Nem problematikus-e olyan karakteres és „filológiailag bebetonozott” életpályával rendelkező főhőst választani, mint Szenci Molnár Albert?

Az előbb nem véletlenül mondtam, hogy Molnár Albert csak egyik központi figurája és nem főhőse a drámámnak. Az ő sorsa, vívódásai fogják össze a cselekményt, de karakterében szinte semmilyen „hősi” vonás nincs. Nem cselekvő, inkább csak szemlélődő, töprengő, tudósi apró munkára alkalmas típus, a körülményeket nem alakítja, inkább megfut a körülmények elől. Az ő alapdilemmája a modern József Attila gondja: „Minek is kell fegyvert veretni / belőled arany öntudat!”

Molnár Albertnál sokkal inkább hősi jellem a dráma másik központi alakja, Westonia, az egykorú Prága kitűnő költőnője, aki a bebörtönzött férjéért való harcban magasan a környezete fölé nő. – De a darab igazi főhőse a címadó Faustus, akit elkárhozása előtt néhány nappal – a véletlenek egybejátszása folytán szintén 1604-ben – Lucifer, elszámolásra, Prágába rendel.

Faustus tulajdonképpen egyesíti magában Molnár és Westonia fő jellemvonásait, s a darab interludiumában mindkettő történetét, sorsát eljátssza. Persze ezzel mintegy paródiáját is adja Westonia „hősi” és Molnár „menekülő” habitusának, valamint motiválja a kor s a két hús-vér protagonista azon „mágikus” dimenzióit, amelyek a cselekményben egyébként hangsúlytalanok maradnának. (Ismert, hogy Molnárt bizonyos lutheránus körök a halála után néhány évtizeddel már a Sátánnal kötött szövetséggel vádolták, Szilágyi István, Arany barátja később egyenesen „magyar Faustnak” nevezi a tudós írót, Westoniának pedig a nevelőapja Rudolf alkimistája volt, prágai házukat korábban is, későbben is Faustus-háznak nevezték stb.)

Molnár Albert tehát egyrészt nem főhőse a darabnak, másrészt pedig nem is egészen biztos, hogy a filológia a „valóságos” Molnár Albertot „betonozta be”.

Mindenesetre az én drámámban Szenci Molnár Albert még csak Molnár Albert, „eleven” ember, aki irodalomtörténeten kívüli, öntörvényű életet él.

(cs)