Kalligram / Archívum / 2004 / XIII. évf. 2004. október / Hazárdnak rendületlenül…; Also bitte!…; Köszönöm, Yorick; Johann Wolfgang Piromane

Hazárdnak rendületlenül…; Also bitte!…; Köszönöm, Yorick; Johann Wolfgang Piromane

       

Hazárdnak rendületlenül…

 

                                              Halál! vén krupié!…

                                              (Baudelaire után, dévajul)

 

Születéskor a halhatatlanságát

mindenki becseréli (halhatatlanságunkat mind-

nyájan becseréljük) egy rakás zsetonra. Jaj

annak, aki ezekben garantáltan beváltható bónuszokat lát!

- - S aztán kezdődik a játék. Amelynek asztala mellől

nem lehet fölállni. A kezdettől fogva

egyenlőtlen kupac zsetonokkal. Ha ki a

halhatatlanságot akarná visszanyerni,

az helyből csakis koppanhat,

irgalmatlanul.         Politikus, szabadsághős,

sportoló, filmcsillag, tudós, költő vagy bármely céhnek

bármi fattya - szemez-kokettál csak a halhatatlansággal

(valójában persze, macskaegér, épp fordítva van)

- némelyikük címkéje: a nevüket jelentő fonéma-/betűsor

fennmarad egy darabig haláluk után, majd

az idő közönyös oldószerében láthatatlanná fakul.

S ha nem enyészne mégsem semmivé, mi köze volna

annak is az ő halhatatlanságukhoz!?

De azért, Feleim, aki a zsetonjait nem becsüli meg,

aki a játékasztalt borítaná föl szánalmas dühében,

aki nem jön rá, hogy van (lehet) a dolognak tétje,

és nem is silány, ha az nyilvánvalóan nem a

halhatatlansága is, az nemcsak a zseton-

halmocskát nem érdemelte meg, de (és ez

legalább ugyanennyire biztos) méltatlan arra is, mit

adni kényszerült érte: a „halhatatlanságra”.

 

 

Also bitte!…

 

Túl a negyvenen,

kosztolányis megülepettség…, de legyünk

kevésbé maliciózak: megállapodottságban,

bizonyos (hál’istennek) nem társadalmi,

de (talán) társasági („~”) respektáltsággal,

mögötted, úgy tűnik most már, bezárult a

depresszió katlana: hogy jóvátehetetlen

mulasztás temet maga alá, igazolatlan,

pimf kis életeddel együtt, a pánik nem gyötör -

ami még hátravan, egyre beláthatóbb;

hogy különösebb meglepetéseket tartogasson

sorsod, miért is hinnéd?

ház, kert (kutya egy ideje nem, de

bizonnyal majd megint), Feleség, Gyermek;

és pontosan tudod, tudnod kell, nem orrfacsaró idill ez,

mert épp ők, igen, éppen e súlyok védenek

(s ha még kitelhet tőled egyáltalán valamiféle

hősiesség […], úgy csakis akkor, ha

őket fenyegetné valami)

- ha hagynak, alapvetően jól alszol éjjel,

az emésztésed rendben, ahogyan egyelőre még

(le ne kopogjuk) a prosztatád.

Joggal viszolyognak hát tőled (szeretteid),

és még több joggal undorodsz te magadtól,

ha panaszkodol.

Más kérdés, hogy közben

halkan, de tagadhatatlanul hallod egyre,

amit [neked] a márványtorzó üzen:

Du solltest eigentlich dein Leben ändern.

 

 

Köszönöm, Yorick

 

Úgy döntöttem: megőrülök.

E rút világhoz őrült fő kell.

Másként az ember reggel fölkel,

s előtte délre már bürök

 

-pohár: letál’, de lassan öl csak;

a lelket ám! azt kezdi ki,

míg vesztét (későn) elhiszi...

Az út meg kátyús avagy fölfagy.

 

Legjobb, ha el se indulsz, szaktárs, hidd el

pofára es’ a győzni látszó;

élni nagy kibaszás (XXL).

 

De törkölyöknek áldassék neve;

nyelvöltés el ne hagyj, se pőre hátsó!

Bolondok bölcsessége, te!

 

 

Johann Wolfgang Piromane

 

Csak értő fülekbe súgja,

Azt mondja, a tömeg pfújol

- Hogyha nincsen még felgyújtva,

Ne érezze magát túl jól.

 

Az éjszaka hűvösében

Mindenki, ki lángba bámul,

Epedezik, hogy elégjen

A bagzás- és halálvágytul.

 

Nem tart fogva a sötétség;

Adrenalin hajt és foszfor.

Szeretnek-e téged? Még szép!

Gyertyát gyújtottak - bár rosszkor.

 

Szárnyas-csápos derék állat:

Lángba hulló bohó lepke,

Bölcseknek és poétáknak

Példaképe így lehetsz te!

 

- Pillangóm, te lánglovag;

Goethe handabandál!

Főnixnek hitted magad?!

Phíj, de ráfaragtál!