Szeptemberi zsoltár
A Petőfi-kurzusból
Megint ugyanaz van: a tegnapi élet…
Milyen profi módon izélsz ki velem,
Uram! Vagy unod nagyon ezt az egészet?
(Én már nem unom… De nem is szeretem…)
Vagy jópofa vagy? Csupa furcsa kurázsi?
Ha kérhetek én is, Uram, ne csináld!
A vicceden úgyse tudok vihorászni...
S a déli kurázsi ma is becsinált...
Ha vársz, ledarálom az asztali áldást
(egy éve csinálom, ez is kiderül).
S ne nézd ki a számból a tegnapi mártást
(elég nehezen, de azért sikerül):
elárulod-e, hogy amit sose ettél,
miért akarod lenyeletni velem?
Talán az a pláne, hogy így megijesszél?
Hogy még mire várhatok, és mire nem?…
Nem titkolom el, hogy egész napom ennyi:
meg kellene már tudakolni: vajon
mi lenne, ha nem sikerülne lenyelni
gombócodat úgy, ahogy írva vagyon:
szeptember is eltelik, és jön a téli
gombóc-micsodád – szeretem az ilyent:
jobbik felem azt hiszi (vagy csak reméli?):
a tél dere lenne a jó happy end…