Szükségem van rám; Veszíteni való; Ennyi tér; Hogy kollégájába beleese

Szükségem van rám

sétálok, mintha mi sem

szám ízével nyelvemen

szemem lesütöm

kaparászom állam

a hídon, ahonnét

magukat már

sokan levetették

ma éjjel mintha

tűzijáték tükröződne a vízen

mintha magamat

látnám integetni

érintkezési hibás

portéka lehetek

de ott, akkor, azon a hajnalon

kész lettem volna

meghalni értem

koránt sincs még

rendesen feltárva

minden tévedésem

talpam alig reagál

a csiklandozásra

és ha füvet nyírnak valahol

úgy kapok fülemhez

mint kibe hirtelen

belespricceltek

ha pedig a lift megáll

összerezzenek

párnámba fúrom

fürtös fejem

s végigsimítom karom

Veszíteni való

érzékeny vagyok az árnyalatokra

ha koponyámat lékelik

ha a bélyeg fogazata

sérült a nevem fölött

élvezetet sejtetnek

krémszínű lapok

mindenevő vagyok

benyúlok bárki köpenyzsebébe

reflex-mozdulatok

tiffany-lámpa mellett

talán keresek valamit

ami nemrég még megvolt

egy kutyaugatással bélelt

téli délutánt

a tudatot, hogy ma is

sőt talán holnap is

maradok

Ennyi tér

Ennyit ér

ha tökig csavarod

a forróvizes csapot

Ha felgyújtasz egy

szalmakazlat

A hétfejű sárkány

utolsó fejével célba vesz

és rád okád

Ennyit ér

ha bukósisakban várod

az ütközetet, és mellé-

beszélni nincs pofád

Erős kezed megégeted

egy gyufával, mert

ma megint rád köszönt

az a ribanc

Ennyit ér

Ha a kocsmában beavatod

terveidbe a mindenhatót

Utolsó fejed elgurul

a pincér viszi utánad

nem kap borravalót

Szikrát hánysz hátul a porban

s bukfencet vetsz

Hogy kollégájába beleese

hazavivé kis házába

ápolgatá, dédelgeté

melléről nem mozdula

de csitt, elmesélhetetlen

vele miket művele

betegesnek találnák

és háthogyha

perverznek titulálnák

legott

éjjel aztán a folyosóra kiüle

és jókedvűn fütyüle

mert ím

karnyújtásnyira

az új ágynak esés

betéve ismeré már

lesé minden mozdulatát

gondolatban pedig

naplóját írja tán