Szükségem van rám; Veszíteni való; Ennyi tér; Hogy kollégájába beleese
Szükségem van rám
sétálok, mintha mi sem
szám ízével nyelvemen
szemem lesütöm
kaparászom állam
a hídon, ahonnét
magukat már
sokan levetették
ma éjjel mintha
tűzijáték tükröződne a vízen
mintha magamat
látnám integetni
érintkezési hibás
portéka lehetek
de ott, akkor, azon a hajnalon
kész lettem volna
meghalni értem
koránt sincs még
rendesen feltárva
minden tévedésem
talpam alig reagál
a csiklandozásra
és ha füvet nyírnak valahol
úgy kapok fülemhez
mint kibe hirtelen
belespricceltek
ha pedig a lift megáll
összerezzenek
párnámba fúrom
fürtös fejem
s végigsimítom karom
Veszíteni való
érzékeny vagyok az árnyalatokra
ha koponyámat lékelik
ha a bélyeg fogazata
sérült a nevem fölött
élvezetet sejtetnek
krémszínű lapok
mindenevő vagyok
benyúlok bárki köpenyzsebébe
reflex-mozdulatok
tiffany-lámpa mellett
talán keresek valamit
ami nemrég még megvolt
egy kutyaugatással bélelt
téli délutánt
a tudatot, hogy ma is
sőt talán holnap is
maradok
Ennyi tér
Ennyit ér
ha tökig csavarod
a forróvizes csapot
Ha felgyújtasz egy
szalmakazlat
A hétfejű sárkány
utolsó fejével célba vesz
és rád okád
Ennyit ér
ha bukósisakban várod
az ütközetet, és mellé-
beszélni nincs pofád
Erős kezed megégeted
egy gyufával, mert
ma megint rád köszönt
az a ribanc
Ennyit ér
Ha a kocsmában beavatod
terveidbe a mindenhatót
Utolsó fejed elgurul
a pincér viszi utánad
nem kap borravalót
Szikrát hánysz hátul a porban
s bukfencet vetsz
Hogy kollégájába beleese
hazavivé kis házába
ápolgatá, dédelgeté
melléről nem mozdula
de csitt, elmesélhetetlen
vele miket művele
betegesnek találnák
és háthogyha
perverznek titulálnák
legott
éjjel aztán a folyosóra kiüle
és jókedvűn fütyüle
mert ím
karnyújtásnyira
az új ágynak esés
betéve ismeré már
lesé minden mozdulatát
gondolatban pedig
naplóját írja tán