A vidra és a méhek; A vidra és az emberek; A vidra sebe; A vidra öregsége

A vidra és a méhek

Egy napon méhek látogattak el a vidrához, mert úgy hallották, a vidra már a föld alatt meglátja a növények életét, a kicsírázó magokat, amelyekből fehér vagy vérvörös virágok lesznek. Arra kérték, hogy keressenek együtt mézet, a hónapokkal későbbi méz helyét. A vidra ráállt, együtt indultak el a vízparti világban; a vidra történeteket mesélt a hetek múlva előbúvó növényekről. Álmaikat így töltötték ki a méhek, történetekkel. Menet közben a mogorva vakond keresztezte útjukat, aki nem szerette a lehetőségeket. Az ő útjai előre és hátrafelé vezettek. Egy majdani növény helyére a vakond tüzet rejtett, s miközben a vidra a hamuszín virág szirmairól mesélt, füst tört elő a föld alól, összezavarva a méhek álmait. Szétszóródtak mindahányan, bizonytalanul; azóta gyűlölik a méhek a füstöt.

A vidra és az emberek

Vándorútjain a vidra gyakran találkozott emberekkel. Az embereknek fekete vére volt, mint a kígyónak. Hajlékony, hosszú nyelvükkel körbeérték arcukat: ha összekormozódtak, letisztogathatták vele a homlokukat is. Az emberek két lábon jártak, lépteik zajosak voltak, mintha fák mozdultak volna el helyükről. Testüket rovarokkal és növények gyökereivel táplálták; húsuk puha volt és fehér.

A vidra egyik útja során történt, hogy nagy vihar támadt, és összekeveredtek a dolgok nevei. A vidra meglapult egy vízesés mögött, a sziklaoldal száraz rejtekében. Mikorra elvonult a vihar, s előbújt a vidra, nem ismert rá a dolgokra: újra el kellett neveznie őket. A művelet többnyire sikerrel járt, csupán néhány esetben cserélte össze a vidra a dolgok nevét. Ez azonban aligha tűnt fel valakinek.

A vidra sebe

A vidra olykor kifeküdt a napsugarak útjába, és magába gyűjtötte a sugarak erejét. A fényből is elraktározott a bőre alá, ott hordta teste belsejében.

Egyszer, alkonyattájt egy vadász sebezte meg nyílvesszőjével a vidrát; olyan erővel csapódott be a lövedék, hogy a vidra bőre alól kiszökő fény megvakította a vadászt. Úgy is nevezték később a társai: Akit-Megsebzett-a-Vidraseb.

A vidra öregsége

Amikor megöregedett a vidra, futása meglassúdott, utódai szerterajzottak a folyók mentén, s egyre gyakrabban hibázta el a zsákmányt, ekkor tehát körültekintett a vidra a vidéken, ahol élt; látta a folyót, a fákat, a nádast és a hegygerinceket, s mindazt, amit gyöngülő tekintete még látni engedett számára.

Nevén nevezte ekkor az öregséget, s ebben a névben benne voltak a gyors iramú futások, az utódok, melyeket nemzett, s az évek során elejtett zsákmány minden egyes moccanása. Korábban hiába próbálkozott volna hasonlóval, csupán fakó hangokra futotta volna.

Amikor másnap rátaláltak társai, apró fehér kristályszemcsék hevertek körülötte, talán a név megszilárdult s szétesett darabjai: sókristályokra vagy csillagok porára emlékeztettek, összeilleszteniük őket azonban hosszas próbálkozás után sem sikerült.