A showkirálynő

H. Ch. Andersen meséje alapján és aktív részvételével

Szereplők:

Kay – kisfiú

Gerda – kislány

Andersen – meseátjáró

Ördög

Showkirálynő

Zsűritagok

Nagymama

Királyfi

Varjú

Varjúmenyasszony

Rénszarvas

Haramia asszony

Rablólány

Napfény

Fecskék

Öregasszony

Rózsák

Folyondár
Hóvirág

Jácint

Boglárka

Új Kay

Biztonsági emberek

Táncosnők

Rablók

Első felvonás

ELSŐ MESE

egy tükörről és cserepeiről

A színházterem sötét. A függönyre fény esik, ekkor látszik – idáig esetleg csak egy kortinával volt eltakarva a színpadtér –, hogy a függöny vagy tükörrel, vagy olyanszerű anyaggal van borítva; a lényeg, hogy a sötét nézőtér fényei meg-megvillannak rajta. Majd egyre több fény esik a tükörre, ezek visszaverődnek, illetve interferálódnak a nézőtér több helyén elhelyezett egyéb tükrökkel, hihetetlen fénybe-villódzásba vonva a teret és a nézőket. Ebbe a villódzásba lép be Andersen, a meseátjáró.

ANDERSEN      (Valahol a nézőtéren jelenik meg, abban a ruhájában, amit a fényképekről már oly jól ismerhetünk.) Már kezdjük is a mesémet… illetve nem csak az enyémet. Az enyémet is. A kezdet kezdetén még kizárólagosan volt az enyém. Azután más lett az egész… átírták, és másé is lett. Mi több, másoké. Egy színházé. Hogy én miért és hogy vagyok akkor itt? Megmondom. Én féltem a mesémet ettől a mai világtól. Tudom, hogy mit akar az átdolgozó és a rendező. Egy modern mesét csinálni belőle. De nem szeretném, ha ettől az én régi mesém megsérülne. Nos, ezért gondolom úgy, hogy átléphetek tereket és korokat, sőt, beléphetek nemcsak a magam meséjébe, hanem a másokéba is. Andersennek hívnak. Talán már hallottatok rólam… Hans Christian… de talán mellékes is, hogy így hívnak. Én leszek a meseátjáró. És mindent megteszek, hogy a mese jóra forduljon… hát igen, a végén. Mert ebben a mai világban, azért, valljuk be őszintén egymásnak, nem szoktak csak úgy jóra fordulni a dolgok… a végén. Minden a manókkal kezdődött! (Apró manók töltik meg a teret, ezek feltehetően különféle bábok felülről-oldalról belógatva-mozgatva.) Volt egyszer egy gonosz manó…

HANGOK          Én voltam… én voltam… nem igaz, én voltam… te nem is lehettél volna, mert te buta vagy… te meg ronda… Te meg jó… Én jó, te szemét… Csak én lehettem… én voltam…

ANDERSEN      Nem manók, nem ti voltatok. Ez az én manóm a gonosznál is gonoszabb volt – maga volt az ördög… (Elsötétedik minden, a manók riadtan hallgatnak el. A sötétbe dörren bele a mély férfihang.)

ÖRDÖG              Én voltam! (A villódzás újra kezdődik, de most csak alig adva fényt a nézőtérnek.)

HANGOK          Ez ő volt… Ez nem mi voltunk… Ez ő volt… Ez nem mi voltunk… Ez ő volt… Ez nem mi voltunk… ez ő volt.

ANDERSEN      Ennek a manónak egy napon veszett jókedve támadt, mert olyan tükröt sikerült csiszolnia, amely elé ha szépet és jót tartottak, semmivé vált a lapján, a haszontalan és rút dolgokat pedig erősen felnagyítva és kidomborítva verte vissza… (A függöny mindent megmutat ebből, és ezután is.)

HANGOK          (Vad manóröhögés közben, de valamifajta kórusban.)

A zöldellő tájakat főtt spenótnak mutatta…

a  jó embereket fertelmes képűnek ábrázolta…

az állókat fejjel lefelé mutatta…

a tótágast állókat fejjel felfelé…

az arcok eltorzultak, nem ismert rájuk senki…

a szeplős ragyás képű, a sovány kövér…

a jámbor tekintetből vicsorgó torzpofa …

ez lett a tükörben… ez lett a tükörben…

ÖRDÖG              Ugyan, tréfás egy holmi, nem? Mit szóltok hozzá, manóim?

HANGOK          Csoda… Remekmű!  Végre igazán megláthat benne mindenki mindent, és minden mindenkit megláthat benne! Lássák csak magukat az emberek, lássák csak, hogy mekkora majompofák! Csúfak! Gonoszok…

ÖRDÖG              Nana, manók, nana!

HANGOK          Azaz, nem gonoszok… inkább ostobák, képmutatóak… torzak, torzak, torzak…

ÖRDÖG              Mit szóltok hozzá, manók, megmutassuk-e új művemet az… Istennek?

HANGOK          Az Istennek…! Ne mutassuk meg, hiszen a tükör által mi leszünk az Isten.

ÖRDÖG              Nana, manók, nana!

HANGOK          Tükör által te leszel az Isten… máris te vagy az Isten.

ÖRDÖG              És ha az öreg belenéz? Hm? Hátha belenéz… az lenne a jó tréfa, nem, ha belenézne.

HANGOK          Hátha belenéz az öreg… hátha belenéz… hátha belenéz az öreg… az lesz a jó tréfa… mekkora jó tréfa lesz… ha belenéz.

ANDERSEN      Ezt tervezték. A tükröt, ami a szépet rútnak, a jót gonosznak mutatta, és fordítva, a rútat szépnek, a gonoszt jónak, meg akarták mutatni az Istennek. Meg akarták mutatni, hogy lefőzték… De a számításukba hiba csúszott. Azaz, a tükör csúszott ki a kezükből, és lezuhant a földre, ahol millió meg billió cserépre törött szét. (Teljes fény és hangribillió a nézőtéren.)

ÖRDÖG              Hogy az a sistergős kénköves mennykő csapjon bele abba a gacsos kezetekbe! Hát milyen manók vagytok ti? Tönkretettétek a művemet! Takarodjatok előlem, mars, le a föld alá, mind, tűnés, nem akarlak többé látni benneteket! Nyomás, pancserek, mert darabokra szaggatlak benneteket!

A manók elmenekülnek. Azután sötét és csönd, majd egyre erősödő kékes derengés.

ANDERSEN      Lezuhant a földre, ahol millió meg billió cserépre törött szét. Ebből pedig még az eddiginél is nagyobb baj kerekedett. Mert a tükör darabjai, melyek alig voltak nagyobbak egy homokszemcsénél, szétrepültek az egész világon. S akinek egy ilyen kis szilánk a szemébe került, az attól kezdve mindennek a fonákját látta, mert a tükör minden csepp darabjának ugyanolyan gonosz ereje volt, mint az egész tükörnek. (Rengeteg apró, jellegzetesen kék fényecske tükröződik a függönyön, falakon.) Másoknak egyenesen a szívébe fúródott a kis tükörcserép, s ez még rettenetesebb volt, mert nyomban jéggé fagyott tőle a szívük. Voltak azonban akkora tükördarabok is, hogy rámába illeszthették őket, de ebbe a rámába azután már végképp nem volt tanácsos belenézni. Mégis mindenki belenézett… és azóta is belenéz… belenéztek ti is? (Egy pillanatra teljes sötétség támad a nézőtéren, a függöny észrevétlen szétszalad, és egy hatalmas tévéképernyő mered a színpadról a nézőkre, melynek monitorján éppen egy szappanopera túl hangos képei peregnek.)

MÁSODIK MESE

egy kisfiúról meg egy kislányról

Nagyvárosi kép. Panelvilág, antennák, porolók a házak előtt, sivár beton játszótéri kivágatok. Előtérben Kayék padlásszobája, a nyitott ajtón át látható a két virágláda, melyek másik végét a szemközti ház ereszéhez támasztották… a virágládában két rózsa, oldalukon borsószárak lógnak le. Andersen dugja be fejét az ablakon.

ANDERSEN      Csúnya kis mesekezdés volt, nem? Az enyém sem volt valami szép annak idején, de amit itt csináltak belőle, hát, az már tényleg soknak tűnik egy kicsit! Nektek tetszett? Tudja az ördög… bocsánat, ne fessük a falra, mert még ismét megjelenik. A második mese egy kisfiúról meg egy kisleányról szól. Nagyvárosban vagyunk. Jártatok már nagyvárosban, nem? Hát persze, hiszen most is ott vagytok. Egy nagyvárosban… Panelvilág. Sok ház, sok ember, kevés hely, kevés fa, benzinbűz, beton játszóterek, megrongált hinták, összefirkált falak, kutyapiszok, eldobált szemét mindenfelé… Ismerős, nem? Az embereknek nincs kertjük, így virágaik sincsenek. Azért egyiknek-másiknak van egy-két virágcserepe az ablakban. Nem sok az egy-két virágcserép… a semminél több. Na, nézzük végre ezt a második mesét. Hohó, hiszen már benne is vagyunk. Volt két kisgyerek… de erről már nem beszélek, hiszen úgyis látjátok őket…

KAY                   Gerda, gyere át egy kicsit!

GERDA              (Belép az ablakon, kis zsámollyal a hóna alatt.) Milyen szerencse, hogy mindketten padlásszobában élünk. Csak átlépünk egyik ablakból a másikba… másik ablakból az egyikbe…

KAY                   Aztán meg bámuljuk ezeket a ronda panelszörnyetegeket körülöttünk…

GERDA              Ne légy utálatos, Kay! Ezért hívtál?

KAY                   Dehogyis ezért. Itt a tévézés ideje.

GERDA              Nézd, a borsóindák megint lejjebb ereszkedtek… látod, mennyit nőttek tegnap óta?

KAY                   Látom, látom… nagyon érdekes… de nem szeretném, ha lekésnénk a sorozatot… Juanita éppen Pedróval kavart az elmúlt epizódban… Ez a Pedro tényleg egy nagy arc…

GERDA              Észrevetted, hogy a rózsafák egyre büszkébben emelik a fejüket az ég felé… ugye, ezek a mi rózsáink, ránk büszkék, Kay?

KAY                   (Szórakozottan.) Igen, a mi rózsáink, Gerda. És milyen sirály kocsija van…

GERDA              Csak a kettőnké, ugye, Kay?

KAY                   Csak a kettőnké, Gerda.

GERDA              Kár, hogy hamarosan be kell hoznunk őket, mert…

Belép a nagymama.

NAGYMAMA   Mert hamarosan rajzani fognak a fehér méhek a levegőben, és megeszik őket. Meg ám, minden virágot, levelet…

KAY                   A fehér méhek? És királynőjük is van ezeknek a fehér méheknek? Az igazi méheknek van királynőjük, tanultuk.

NAGYMAMA   Hogyne volna! Ott repül, ahol a legsűrűbben rajzanak a hópihék. Ő a legnagyobb; és amilyen szép, olyan gonosz… soha nem pihen meg a földön, felrepül újra meg újra az ólomszínű felhők közé… és mindig magával visz a földről valakit… egy gyereket… de miket is beszélek… gyereket… Téli éjeken néha átsuhan a város utcái felett, olyankor benéz az ablakokon, és csodálatos jégvirágokat fest az üvegekre.

GERDA              Igen, a mienkre is festett tavaly. De nekem nem nagyon tetszett…

NAGYMAMA   Hagyjuk ezt… A végén még rosszat álmodtok… Inkább játsszatok tovább, nekem dolgom van a konyhán.

GERDA              (A nagymama után.) Ide is bejöhetne a Hókirálynő?

KAY                   (Mivel a nagymama nem hallja, ő válaszol.) Jöjjön csak! Csöppet se félj, megvédelek! Elkapom, ráültetem a meleg kályhára, és azonnal elolvad. Nyikkanni se lesz ideje. Gyere, kapcsoljuk be a tévét! A végén még lemaradunk az újabb részről…

GERDA              Mindig csak a tévé. Unom, Kay, unom a tévét, torkig vagyok vele… Most nem akarok tévézni. Most – játszani akarok.

KAY                   Én meg nem akarok most játszani. Beee! Én most tévézni akarok. Beeee!

GERDA              Undok vagy! Tudod mit? Mesélek… Folytatom a tegnapi könyv… (Nyúlna a könyvért, de Kay lefogja a kezét.)

KAY                   Nincs most kedvem a könyvhöz… a meséidhez… a virágaidhoz… Gerda.

A nagymama dugja be a fejét.

NAGYMAMA   Majd mesélek én, mindkettőtöknek…

KAY                   Már csak az hiányozna! Ne üsd bele az orrodat a mi dolgunkba, nagymama. Légyszi… Tévét akarok nézni, az érdekes, van egy új sorozat… de mit is magyarázok neked, úgyse szoktad nézni a tévét…

NAGYMAMA   Nem tudom, mi ütött ebbe a gyerekbe. Folyton a tévé előtt lóg. Ez már beteges…

GERDA              Majd kinövi…

KAY                   Kinövöm? Ezt merted mondani, Gerda? Hogy kinövöm? Pisis kis óvodásnak tartasz? Tudod mit? Te vagy a pisis óvodás. Akár haza is mehetsz… nőni…

GERDA              Haza is megyek.

NAGYMAMA   Gyerekek, gyerekek, ne veszekedjetek!

KAY                   Te meg ne védd egyfolytában Gerdát, nagymama. Neked is a konyhában lenne tágasabb!

NAGYMAMA   (Miközben kimegy.) De rondán beszél újabban ez a gyerek. A sok tévézés veszi el az eszét. Neked is a konyhában lenne tágasabb… Mire nem vetemedik… Megáll az eszem… Nem volt ez a gyerek régen ilyen…

Kay bekapcsolja a tévét, meredten nézi. Valamit majszol, de láthatóan nem veszi észre, hogy eszik. Egyre ingerültebben kapcsolgat a távirányítóval.

KAY                   Jaj, ez unalmas… ezt már láttam… ez kisgyerekes… hoppá… ez meg mi? (Vad zene bömböl a tévéből. A szín hátsó része megnyílik, megelevenedik, amit lát. Egy mikrofonos férfi ordít a színpad előterében, mögötte táncosok, hangos zene, ízléstelenül csillogó díszletek – showműsor, melyben sztárokat keresnek. Fölöttük hatalmas felirat: TE IS LEHETSZ SZTÁR!) Sztár… te is lehetsz sztár… mármint hogy én… én is lehetek sztár? én is… lehetek sztár! Az a fényes ruhás néni ott… de sirály… baromira szép… meg a ruhája is nagyon király… vajon… vajon ki lehet? Milyen csodálatos ott minden! Fényes és mozog az egész… ez a zene egészen a csontomig felráz…

Töredék tévéhangokat hallunk, a műsorvezető konferál.

MŰSORVEZETŐ     Megkérjük a zsűrit, értékelje az elhangzott produkciót.

Egy asztalt tolnak be. Mögötte ül egy disznó, egy kutya, egy kövér liba és egy loncsos medve. Kay megbabonázva nézi őket.

DISZNÓ             Röf. Annyit mondhatok, röf. Piszokul keni a nótát a csávó. Fenomén. Finom én… hehe, ez tréfa volt.

KAY                   Milyen szépen és értelmesen beszél!

KUTYA              Voúúúú! A helyzet csöppet sem szomorú… Ez a torok… finomabb, mint a disznótorok… már majdnem török… bocs, de humoros voltam én is…

KAY                   Mennyi szeretet volt ebben az értékelésben…

LIBA                   Gá, gá, gá… A versenyző egyenesen nyersenyző… én se vagyok hülyébb, mint ti, lássátok? Legalább egy sportautót érnek az alsó hangjai…

KAY                   Hát még neki milyen szép a hangja… ennek a gyönyörű nőnek…

MEDVE              Brumm… brumm… így nem énekel senki sem a városban, sem falun… de nem is érdekel… tanulatlan hang, de kiváló mint visszhang… javaslom, mert nem keveslem…

KAY                   Ha nekem ilyen biztatót mondana valaki…

MŰSORVEZETŐ És most jöjjön ő, a mindent eldöntő… nő… showban a  menő… felkérem értékelésre őt, a Showkirálynőt!

KAY                   Felkérte a Hókirálynőt… tehát ő a Hókirálynő… de nem is azt mondta, hogy Hókirálynő… hanem, hogy Showkirálynő. Milyen szép a ruhája… és hogy csillog a haja… ő lenne az a gonosz, akiről a nagymama beszél? Na, ne…

SHOWKIRÁLYNŐ  Amint látható, itt mindenki érvényesül, itt mindenki nyer. Csak bele kell vágni. A marsallbotot ki-ki a zsebében hordja. Jelentkezz a megadott számon – és csináld meg a szerencsédet! Mindenkiből lehet sztár. Változtass az életeden, vágj bele, mert holnap már mindenről lemaradsz.  Holnap már nem te leszel a sztár. De ma még előtted az összes út…

KAY                   Sztár… Ma még előtted az összes út… Belőlem soha nem lesz sztár. Vagy igen? Miért ne. Csak változtatnom kell az életemen. Hogyan kell változtatnom az életemen? Jaj, milyen nyilallást érzek a szívemben! Ha én is köztetek lehetnék… A szememet is szúrja valami… utálom, ami körülöttem van, el akarok menni innen… oda, azokhoz, azok közé… közétek!

GERDA              (A szomszédból.) Kay, Kay, nem jössz át? Ha nem jössz át, akkor átmegyek én… azt akarom, hogy béküljünk ki…

KAY                   A francba! Pont most, amikor ez a műsor megy… Még tényleg képes átjönni. Nem akarom, hogy meglássa, mit nézek… inkább kikapcsolom a tévét.

Gerda jön, énekelgetve.

GERDA              Rózsa nyílik, szirma hull az ágra,

kicsi Jézus, látunk nemsokára!

                Kay, itt vagy? Már nem haragszom. Neked énekeltem ezt a dalocskát. Jé, nem is tévézel? Ennek örülök. Gyere, elénekeljük együtt is a dalt, amit úgy szeretsz.

KAY                   Azt mondod, szeretem? Tévedsz, nem szeretem. Szerintem soha nem is szerettem. És nem akarom elénekelni veled ezt a szerencsétlen és együgyű dalocskát. Tudod mit? Eléneklem egyedül… én… neked.  (Gúnyosan kornyikál.) Józsa nyíjik, szijma hull az ágja, kicsi Jézus, játunk nemsokája!

GERDA              Kay, mi történt veled? Olyan különös vagy. És miért dörzsölöd egyfolytában a szemedet? Beleesett valami?

KAY                   Nem tudom. Valami szúrja a szememet… is… de mit érdekel ez téged?

GERDA              Várj, megnézem.

Gerda hevesen átöleli a nyakát, Kay hunyorog, pislog, de a kislány nem lát a szemében semmit.

GERDA              Nem látok benne semmit.

KAY                   Menj már arrébb, és ne nyúlkálj a szemembe! Mondtam én, hogy van benne valami? (A kislány sírva fakad a durvaságtól.)

Andersen valahol a terem közepén szólal meg, az egyik székben ülve.

ANDERSEN      Pedig bizony, valami benne van. Nyilván kitaláltátok… A földre zuhant varázstükör egy parányi szilánkja az, ami – emlékszünk még rá? – kicsivé zsugorít vagy eltorzít minden szépet és jót, a rosszat és gonoszat pedig felnagyítja, és kidomborítja az apró hibákat mindenben és mindenkiben. És képzeljétek el, a szegény kisfiúnak éppen a szívébe fúródott a másik gonosz kis szilánk, amelyik abból a bizonyos bekeretezett tükörből pattant ki – amit ma tévének hívnak. Egy biztos, nemsokára jéggé fagyasztja a szívét. Fájdalmat már nem érez többé, de a szilánk mostantól ott van a szívében.

KAY                   Mit bőgsz? Hogy elcsúfít a sírás! De ronda vagy, Gerda! Nem emlékeztetsz azokra a lányokra, akik ott táncoltak…

GERDA              Hol? Hol táncoltak azok a lányok?

KAY                   Nem fontos. Ne bőgj már, semmi bajom! Pfuj! (Ellenségesen néz körbe.) Azt a rózsát ott féreg rágta, ilyen virágok nincsenek a világon… ezek nem is virágok, ezek kórók! Ezek mind görbén nőnek! Milyen csúnya is ez a rózsatő! Akárcsak a korhadt láda, amibe ültették… nem remeg a harmat a szélén, nem csillog fölötte az ég, nem árad belőle zene… (Durván belerúg a faládába, aztán leszakítja a két rózsát és eldobja.)

GERDA              Mit csináltál, Kay?

KAY                   (Röhög.) Semmit. Csak rendet teszek ebben a kócerájban.

GERDA              Kóceráj… az otthonod… a nagymamád teremtette neked egyedül…

KAY                   Ne papolj, Gerda, úgysem fogsz meghatni.

GERDA              Nem akarlak meghatni. De nem szeretem, amikor durva vagy. Olvassunk meséket, jó?  Hoztam új könyvet!

KAY                   Könyv… A könyv hülyeség, Gerda. És mondd, te tényleg hiszel a mesékben? Mesék…! Azok a dedósoknak valók. Nem lehetsz annyira hülye, hogy hiszel a mesékben! Jaj, istenem, ráadásul milyen csúnya lettél… meg elég ótvarosan viselkedsz…

Kint havazni kezd.

GERDA              Havazik! Idén én láttam meg az első könnycseppet… Mit mondok, hópelyhet… Már a közelben lehet a Hókirálynő, nem gondolod?

KAY                   Showkirálynő… az lenne csak közel… az lenne a sirály!

GERDA              Mit mondtál?

KAY                   Semmit. Csak azt, hogy biztos a közelben van. Gyere, mutatok valamit. Ez a nagymama nagyítója. Fogok neked egy hópelyhet… hopp, megvagy… Most nézd a nagyítón át, Gerda, nézd, milyen érdekes! Hihetetlenül szép a rajza! Mennyivel érdekesebb, mint az igazi virágok! Ez tökéletes, minden szirma szabályos. Csak az a kár, hogy el fog olvadni.

GERDA              Azt mondtad, érdekesebbek, szebbek a hópelyhek, mint a virágok?

KAY                   Azt. Szebbek. És érdekesebbek. És szabályosabbak.

GERDA              Kay, én nem tudok most mit kezdeni veled… olyan idegen lettél… inkább hazamegyek, mint hogy tovább hallgassalak…

KAY                   Előbb is megtehetted volna.

GERDA              Szégyelld magad! Majd szólj, ha szükséged van rám.

KAY                   Arra ugyan várhatsz.

GERDA              Arra ugyan várok… (Kilép az ablakon.)

KAY                   Itt a közelben a… Showkirálynő… azt mondja ez a kis hülye, hogy Hókirálynő… nevetséges… gyerekes… együgyű… de szép most kint… ugyanúgy havazik, mint a tévében… csak most nem énekel senki…

A szobát fehér fények öntik el. Olyan erősek, hogy hirtelen nem is lehet látni semmit. Mikorra ismét láttatóvá gyengülnek a fények, a szoba jégpályává válik. Kay lábán korcsolya, fején sapka, nyakán sál.

KAY                   Milyen különös ma ez a jégpálya… nincs itt senki… csak a jég és a fények… a reklámok is, mintha ma erősebben ragyognának… akár a csillagok, ott fönt… (Felzúg a taps.) Kinek tapsolnak… Csak nem… csak nem… nekem tapsolnak? Nem… De igen! Engem tapsolnak meg. Lehet, hogy megnyertem a műkorcsolya-világbajnokságot.  (A tapsvihar alábbhagy, már csak két tenyér csattan össze. Kay felnéz, ott áll előtte a Hókirálynő hófehér palástban, arcát fehér fátyol takarja, isteni szép jelenség.) Hát mégis létezel… Nem gondoltam ám komolyan, hogy a tűzhelyre raklak.

HÓKIRÁLYNŐ Mit nem gondoltál komolyan?

KAY                   Hogy a tűzre raklak. Gerdának mondtam, biztos hallottad, mert te olyan lehetsz, mint a Mikulás… vagy az Isten… mindent meghallasz… és mindenért büntetsz… nem akarok neked hazudni…

HÓKIRÁLYNŐ Ne is hazudj soha, Kay…

KAY                   Szóval, azt mondtam Gerdának, hogy ha ide mersz jönni, a tűzre raklak.

HÓKIRÁLYNŐ Nem raksz a tűzre, ennyi az egész. Nincs harag. Ugye, te soha nem hitted el komolyan, hogy én létezem?

KAY                   Hát, az igazat megvallva… soha. Mitől léteznél? Soha nem szerepeltél a tévében.

HÓKIRÁLYNŐ Soha… Soha?

KAY                   Még nem láttalak.

HÓKIRÁLYNŐ Nem láttál. Érdekes. Pedig engem már mindenki látott a tévében… Én egy igazi sztár vagyok. Egy nagyon nagy sztár. Szupersztár. Mit szupersztár? Megasztár… Gigasztár…

KAY                   Tényleg? Voltál a tévében? És mindenki látott? Akkor én bizonyára kivétel vagyok. Mert én soha nem láttalak… És miben láthattalak volna?

HÓKIRÁLYNŐ Minden héten egyszer… Ne mondd, hogy nem láttál még soha… (Dúdolni kezdi a nótát.) Te is lehetsz sztár…

KAY                   Te is lehetsz sztár? Azt láttam. De ott nem te szoktál szerepelni… hanem…

HÓKIRÁLYNŐ Hanem?

KAY                   Hanem… a Showkirálynő.

HÓKIRÁLYNŐ Akkor most nézz ide! (Fellebbenti a fátylát, válláról lecsúszik a palást. Kay előtt ott áll a Showkirálynő.) Na, hiszel már nekem?

KAY                   De sirály! Ezt se hittem volna. Hogy te itt… velem…

SHOWKIRÁLYNŐ  Nem emlékszel? Itt mindenki érvényesül, itt mindenki nyer. Csak bele kell vágni. A marsallbotot ki-ki a zsebében hordja. Jelentkezz a megadott számon – és csináld meg a szerencsédet. Mindenkiből lehet sztár. Változtass az életeden, vágj bele, mert holnap már lemaradsz. Holnap már nem te leszel a sztár. De ma még előtted az összes út… Na, Kay, te nem akarsz belevágni?

KAY                   Én belevágnék, annyi szent! Hiszen erről álmodozom… mióta is… nem is tudom, hogy mióta…

SHOWKIRÁLYNŐ Akkor miért nem vágsz bele? Változz meg!

KAY                   Hogy kezdjem el… a változtatást?

SHOWKIRÁLYNŐ Már elkezdted. Kezdd úgy, hogy legyen elég az érzelgősségből! Mostantól nincs jaj nagymama… nincs édes kicsi Gerda…nincsenek drága rózsák, borsószárak… nincsenek többé ezek a nevetséges dolgok, hallod? Hagyd a fenébe őket, és légy végre más… akarj sztár lenni! Nagy és híres, mint ők!

Az ablakon át belép a disznó, a kutya, a kövér gúnár és a loncsos medve. Kay megbabonázva nézi őket.

KAY                   Milyen boldogság, hogy személyesen… de szépek és méltóságosak… akár a hercegek… hercegnők… finomak és elegánsak… bár én is ilyen lehetnék…

SHOWKIRÁLYNŐ És nézd, ők hol tartanak!

Felbőg a zene, az állatok énekelnek, táncolnak, ahogy az ilyen jellegű műsorokban tenni szokták, egymásnak adogatják a mikrofont, és a Te is lehetsz sztár refrénű nótát éneklik. Nem paródia, véresen komoly zene- és énekprodukció, annyira, hogy az ember lelke beleborzad.

Fényekben ázó színpad,

valakit, valakit vár.

(A) dobogó most még üres,

valakit, valakit vár.

A zene nem szól, mert még

valakit, valakit vár.

Ez a te órád, érezd,

te is lehetsz most sztár,

hogy te is lehetsz most sztár!

Sok ezer, millió néző

valakit, valakit vár.

Az egész ország lázban,

valakit, valakit vár.

Bahamák, autó, nagy ház:

valakit, valakit vár.

M’ért maradnál le róla,

hisz te is lehetsz most sztár,

mert te is lehetsz most sztár!

Az út előtted nyitva áll,

az ég fölötted nyílik már,

lépj át mindent, ne tétovázz,

hisz minden-minden arra vár,

hogy te légy az újabb sztár,

hogy te légy az igazi sztár!

Hogy te légy az újabb sztár,

hogy te légy az igazi sztár,

a mega- a giga- a megagigasztár!

A sztár, a sztár, a sztár, a sztár,

hogy  te légy a, te légy a sztááááár!!!

KAY                     Én sose leszek ilyen jó.

SHOWKIRÁLYNŐ  Sokkal jobb leszel, mint ők. Ők már mind kiöregedtek. Ők már csak zsűrizni tudnak. De előtted még ott van… a jövő… Vágj bele, ne tétovázz… Kezdd el, Kay…!

KAY                   Belevágok… Elkezdem… De most, hirtelen, valamitől, olyan melegem lett… mintha lázam lenne…

A Showkirálynő homlokon csókolja.

SHOWKIRÁLYNŐ Meleged van még?

KAY                   Nem… Már csak egy kicsit…

SHOWKIRÁLYNŐ Lassan indulhatnánk, hallod?

KAY (önkívületben) Indulhatnánk. Hova megyünk?

SHOWKIRÁLYNŐ  Messzire. Nagyon messzire. Olyan világba, ami nem határos azzal, ahol eddig éltél. Nem határos azzal, ahol az ember él. A show és a jég világába megyünk. Új show-t csinálok veled, csak veled. (Magában morog.) A gyerekekből a gyerekekkel lehet a legtöbb pénzt kiszedni… (Hangosan.) Híres leszel… nagyon sok pénzed lesz…

ANDERSEN      Kay, ne higgy neki! Semmi sem igaz abból, amit mond…

SHOWKIRÁLYNŐ  Nem ebben a kis lyukban fogsz lakni a nagymamáddal… Nem a panelházakra fogsz rálátni, meg a kutyaszaros utcákra… hanem, a tengerre, a tengeren ringatózó yachtodra… repülni fogsz a világ fölött. De ha kedved támad, megveheted magadnak akár a világot is…

ANDERSEN      Kay, ne menj vele! Ő nem a Hókirálynő. Ha vele elmész, hogyan fog rád találni majd Gerda? Várj egy kicsit, és eljön érted az igazi Hókirálynő. Az igazai mese… És akkor szavatolni tudok a mese biztonságáért… azért, hogy minden jól alakul… a legvégén…

KAY                   Menjünk… Várj csak… De… de mi lesz a nagymamával… Gerdával… csak szólni kellene nekik… (A konyha felé indul.)

ANDERSEN      Ez az! Mi lesz a nagymamával? Gondolj Gerdára! A rózsákra, Kay…

SHOWKIRÁLYNŐ  Ne, maradj… nem elmondtam az előbb? Úgy látszik, elfelejtetted. Ők már a hátad mögött vannak. Ha akarod, megcsókollak még egyszer. Akarod? (A kisfiú bólint.) Hogy érezd, én is mennyire szeretlek… (Megcsókolja a homlokát.) Akarsz még szólni nekik?

KAY                   Nem. Boldog vagyok, hogy veled meheted.

SHOWKIRÁLYNŐ (Megfordul, jeges szenvtelenséggel a kíséretének.) Indulunk – a gyereket a fehér limuzinba tegyétek! Korcsolya nem kell, kisfiam, ez nem jégrevü lesz! Szedjétek már le róla! (Lecibálják a gyerek lábáról a korcsolyát.) És ne felejtsetek el felbontani nekem egy üveg pezsgőt az új fogásra! (Kilépnek az ablakon.)

ANDERSEN      (Most a karzatról néz alá, a közönségre.) Mégis elment. Ennek a nőnek is hideg volt a csókja, a jégnél is hidegebb – a Hókirálynőénél is hidegebb. Kaynak egyenesen a szívére szaladt a jeges lehelet, s még keményebbre fagyasz­totta az akkorra már félig jéggé vált szívét. Egy pillanatra még úgy érzi, hogy meghal, de hamarosan jóleső érzés fogja el; mert nem érzi többé, mi az a melegség – és mi az a szív… és én már nem tudok segíteni rajta… mert ahová ő elindult, az nem az én mesém… az már nem mese… és megvallom őszintén, nem tudom, hogy ha nem mese, akkor mi…

A szín kivilágosodik, ismét a kis padlásszoba. Nagymama kukkant be az ajtón.

NAGYMAMA   Kay, nem ennél valamit? Folyton csak az a tévé meg az a tévé, már más nincs is, csak az a tévé… (Körbejár a szobában, de nem találja az unokáját.) Kay, hol vagy, kis unokám? Nincs itt a kabátja se… meg a sálja-sapkája se… Nyilván Gerdához ugrott át. De miért kellett ahhoz a két lépéshez így beöltöznie? Gerda, Kay! Gyertek át, főztem valami finomat. Kay! Gerda!

Gerda libben be az ablakon.

GERDA              Itt vagyok. Hol van Kay?

NAGYMAMA   Ezt kérdezem én is. Hogy hol van Kay. Nem ment át hozzád?

GERDA              Nem, nagymama. Kicsit civakodtunk, aztán hazamentem.

NAGYMAMA   Ejnye, akkor hol lehet? Nincs itt a kabátja se.

GERDA              Talán lement korcsolyázni.

NAGYMAMA   A korcsolyája viszont itt van.

GERDA              (Az ablakon kinézve.) Most jön haza egy csapat fiú a jégpályáról. Megkérdezem tőlük, látták-e Kayt. Srácok, nem láttátok Kayt?

HANGOK          Nem velünk volt… Én nem láttam… Én se… Srácok, nem ő volt az, aki beszállt abba a nagy fehér limóba?

GERDA              Nagy fehér limóba?

NAGYMAMA   Mi az a nagy fehér limó?

GERDA              Olyan nagy autó, nagymama. Limuzin.

NAGYMAMA   Olyan nagy autó. Miért szállt volna be Kay egy olyan nagy fehér autóba? Egyedül volt?

GERDA              Egyedül volt?

HANG                Nem, egy fehér ruhás, fehér fátyolos nővel, és néhány sötét alakkal ült be az autóba.

GERDA              Jaj! Csak nem a Hókirálynő volt?

NAGYMAMA   Ugyan, kislányom, hiszen tudod, hogy a Hókirálynőt csak kitaláltuk, a valóságban nem létezik!

GERDA              Nagymama, én mégis félek, nagyon rossz előérzeteim vannak.

NAGYMAMA   Menj már! Gyermekrablások csak a híradóban vannak, hogy ijesztgessenek vele benneteket. Csalánba nem üt a mennykő, sose féltsd te Kayt. Máskor is elcsavargott, de mindig hazajött, amikor megéhezett. A fiúk már csak ilyenek. Ezt a fehér autót meg csak kitalálták. Miért ült volna be Kay egy olyan limonádéba vagy mibe…

GERDA              Hát, ez az, amit én sem értek.

NAGYMAMA   Gyere, legalább te kóstold meg a főztömet!

GERDA              Köszönöm, nagymama, én most nem bírok enni.

NAGYMAMA   Hát jó. Akkor megeszem magam… az összeset. De előre megmondom, egy falatot se hagyok annak a csavargó Kaynak!

Nevetnek, de Gerda arcáról hamar lefagy a mosoly.

HARMADIK MESE

a varázslóasszony virágoskertjéről

A szín üres. Minden szürke, kopott, reménytelen. Andersen hosszú lódenkabátban jár át a mesén és a színen.

ANDERSEN      Nos, ahogy az már ilyenkor lenni szokott, hamar híre futott, hogy Kay eltűnt. Aztán azt is suttogni kezdték, hogy meghalt. Egyesek tudni vélték, hogy belefulladt a városszélen kanyargó folyóba. Hosszú és sötét téli napok rontottak a városra – az ilyen idő kedvez a kedvezőtlen pletykáknak. Nem tudta senki, hová röpítette Kayt a fehér limuzin, ha valóban létezett fehér limuzin, annyi bizonyos, sok könnyet ejtettek érte, a kis Gerda is sokáig siratta. De hogyan tovább? Én csak a régi mesét ismerem. Ha abban elindul Gerda, vajon megtalálja a Showkirálynő birodalmába vitt Kayt? Nem tudom… nem tudom… Mindenesetre valamerre induljon el. Legyen most tavasz (tavasz lesz a színen), hogy kezdődhessen a mese a varázslóasszony virágoskertjéről.

Gerda a folyóparton, az égre emeli az arcát.

GERDA              Hé, napfény! Kay elment és meghalt!

NAPFÉNY         Nem hiszem el! Kay él… valahol.

GERDA              Hé, csivitelő ficseri-fecskék, Kay elment és meghalt!

FECSKÉK          Nem hisszük el! Kay él… valahol.

GERDA              Azt mondták, vízbe fúlt…

FECSKÉK          Miért nem kérdezed a folyó hullámait, majd ő megmondja, hogy vízbe fulladt-e.

GERDA              Igazatok van, megkérdezem… (A víz fölé hajol.) Drága folyó, mondd meg nekem igaz lelkedre, te vetted el az én játszópajtásomat? Hallgatsz. Tudod mit? Akkor azt gondolom, nyilván te vetted el. Tessék, neked ajándékozom a szép piros új cipőmet, de aztán visszaadd ám a barátomat! (Bedobja a vízbe a cipőket, de azok visszaúsznak hozzá a partra.) Nem kell a cipőm? Miért hozzák vissza a hullámaid újra meg újra a kis piros cipőimet? (Körülnéz, meglát egy csónakot a vízen.) Na jó, ezzel a csónakkal beljebb megyek, hátha ott nem adod vissza az ajándékomat – de visszaadod Kayt! (Beül a csónakba. A csónak megbillen, azután hatalmas iramban magával ragadja a lányt.) Hé, mit csinálsz, hova rohansz velem, állj meg, állj meg, félek, nagyon félek… Nem tudok kiszállni…

FECSKÉK          Itt vagyunk… kísérünk… ne félj, ne félj…

GERDA              Talán éppen Kayhoz visz a folyó… akkor már nem is félek… milyen szép ez a vidék… (Fakatonákat lát meg a parton egy házacska előtt.) Nézzétek, katonák! Hé, katona bácsik, tessenek segíteni, magával ragadta a csónakomat a víz! Ó, hiszen ezek csak fakatonák… ezek nem fognak segíteni nekem… (A kiabálásra egy öregasszony sántikál elő a házacskából, kampósbotjára támaszkodva jár. Nagy szélű kerti kalap van a fején, telefestve szebbnél szebb virágokkal.) Édes néném, segítsen rajtam, elragadott az ár!

Az öregasszony kampósbotjával kicsáklyázza a csónakot a partra.

ÖREGASSZONY     Szegény gyermek! Hogy kerültél a sebes folyó sod­rába, ami ilyen messzire röpített? Nyugodj meg, és mondd el szépen, ki vagy, és hogy vetődtél ide!

GERDA              Gerdának hívnak, és Kayt keresem, a barátomat, aki eltűnt. Azt mondják, belefulladt a folyóba, de én úgy érzem, hogy még él. Talán a Hókirálynő rabolta el tőlem.

ÖREGASSZONY     Úgy, a  Hókirálynő…

GERDA              Tudom, hogy nincs Hókirálynő… azaz, hogy tudnom kéne… de valami azt súgja itt belül, hogy mégis neki van köze a barátom eltűnéséhez.

ÖREGASSZONY     Értem, értem. A Hókirálynőnek. Meglehet…

GERDA              Nem mondta be a tévéhíradó véletlenül, hogy megtalálták?

ÖREGASSZONY     Nem tudom, mi az a tévéhíradó.

GERDA              Háát, ami a tévében van.

ÖREGASSZONY     Nem tudom, mi az a tévé.

GERDA              Nem tetszik tudni, hogy mi az a tévé? Mindenki tudja, hogy mi a tévé.

ÖREGASSZONY     Én nem tudom.

GERDA              Hol vagyok? Hova kerültem?

ÖREGASSZONY     A mesében. A mesébe hozott a folyó csónakja.

GERDA              Viccesnek tetszik lenni.

ÖREGASSZONY     Meglehet… De most pihenj, sokat kivehetett belőled ez a kalandos utazás a csónakban. Ülj le ide, nézd a kertemet, egyél friss cseresznyét, az előbb szedtem, én meg megfésülöm a hajadat, mert ugyancsak összekócolta a szél.

GERDA              Milyen szép a kerted! Ilyen szép kertet még életemben nem láttam! Mennyi virág… mondd, rózsád is van?

ÖREGASSZONY     Rózsa? Miért éppen a rózsa érdekel?

GERDA              Mert a rózsa Kayjal a kedvenc virágunk. Két rózsatő volt az öreg faládába ültetve, egyik Kayé, a másik pedig az enyém.

ÖREGASSZONY     Értem. Mindent értek. Sajnos, rózsa nincs a kertemben.

GERDA              De… mintha az előbb láttam volna, hogy van…

ÖREGASSZONY (Hűvösen.) Rosszul láttad. Mondom, hogy nincs. Hoztam a fésűt, tartsd szépen a fejedet! (Fésülni kezdi a kislány fejét, aki belealszik a fésülgetésbe.)

ÖREGASSZONY     Így, így, kedvesem. A varázsfésű még soha nem hagyott cserben. Aludj, és mire felébredsz, el fogod felejteni a barátodat. És nem fogod idegennek érezni, hogy a mesék világában vagy. Mindig ilyen kedves kis leánykára vágytam, és soha nem adta meg nekem a sors! Most pedig eltüntetem a rózsákat! (Kilép a kertbe, kampósbotjával suhint egyet rózsái felé, s azok egyszeribe nyomtalanul elsüllyednek, bármilyen pompásan virultak is még az imént.) El kellett tűnnötök, nehogy a kis Gerdának eszébe jusson rólatok a maga rózsafája, arról meg az elveszett pajtása. Mert akkor hiába minden varázslat, elszökik tőlem, hogy megkeresse Kayt. (Odalép a kislányhoz.) Most már felébredhetsz! Jót aludtál, édesem?

GERDA              Nagyon jót. Álmomban királylány voltam, és megesküdtünk… de kivel is? Nem emlékszem.

ÖREGASSZONY Így is szép álom. Most menj, nézz körül a kertben!

Gerda körbejárja a kertet.

GERDA              De szép… és milyen különös… Ebben a kertben nincsenek rózsák! De miért jutottak eszembe a rózsák? Mintha az előbb tudtam volna ezt is…

ÖREGASSZONY     Ne törődj azokkal a nyamvadt rózsákkal! Mondtam, hogy itt nincsenek rózsák…

GERDA              Valamit elfelejtettem… valakit elfelejtettem… csak tudnám, hogy kit… csak tudnám, hogy mit…

ÖREGASSZONY     Ne nyugtalankodj, kedvesem, élvezd a virágok szeretetét!

Odahajol a kislányhoz, és megsimogatja az arcát, majd bemegy a házba.

GERDA              (Halkan.) Hiszen van itt rózsa… az öreg néni kalapjára két szép rózsa van festve… és már emlékszem mindenre, az álomra, az esküvőre Kayjal, rá gondoltam, amikor a rózsákat kerestem a kertben.

ÖREGASSZONY     (Gyanakodva kilép a házból.) Mi történt, szép kicsi lányom?

Most már óvatosabb az öregasszonnyal.

GERDA              (Zavartan.) Semmi, semmi. Tényleg szépek a virágai.

ÖREGASSZONY     (Gyanakodva, magában.) Mi ütött ebbe a gyerekbe? Olyan furcsa lett… Nem baj, majd beleszokik… vagy beletörik… (Mosolyt erőltet az arcára.) Gondolom, megéheztél, rózsaszá… az ördögbe… virágszálam… Megyek, készítek neked valami nagyon-nagyon finomat!

Bemegy a házba. Gerda sírva fakad.

GERDA              Kay, drága kicsi barátom, Kay… (Lehulló könnyei fölébresztik a föld mélyébe varázsolt rózsatöveket, villámgyorsan szárba szökken két szál rózsa.) Rózsák! Hát mégis vannak ebben a kertben rózsák!

RÓZSÁK            Itt voltunk, csak a föld mélyén aludtunk. A könnyeid ébresztettek föl bennünket.

GERDA              Ó, mennyi időt elvesztegettem itt! Hiszen Kay után indultam. Nem láttátok errefelé? Mit gondoltok, rózsák, eltűnt vagy meghalt?

RÓZSÁK            Nem halt meg. Mi lenn jártunk a föld alatt, a halottak mind ott vannak, de a te pajtásod nem volt köztük. Kérdezd a többi virágot, hátha ők tudnak valamit a pajtásodról.

GERDA              Köszönöm, kedves rózsák! (Körbejárja a kertet, beszélget a virágokkal.) Mondd, büszke folyondár, nem láttad Kayt, a pajtásomat?

FOLYONDÁR Keskeny hegyi út fölött

                           ódon lovagvár.

                           Erkélyén egy ifjú lány

                           lovagjára vár.

                           Don Pedro nem érkezeik,

                           és Isaura sír.

                           Nem jön Pedro, és a lányt

                           elnyeli a sír…

GERDA              Micsoda ostoba történet? Én Kayt kérdeztem!

FOLYONDÁR   Én csak a magam meséjét mondom, a mesét, amit álmodtam… az én álmom, hogy egy brazil sorozatban lehessek folyondár.

GERDA              Brazil szappanoperában? Hogy van ez? A néni azt mondta, hogy a mesék világában nincs tévé.

FOLYONDÁR   Mindenhol van tévé. Néha úgy tűnik, a tévé egyidős az emberiséggel.

GERDA              Eh, ostoba kúszómászó! Megkérdezem a hóvirágot, hátha ő kevésbé lesz elfoglalt magával. Hóvirág, kicsi virág, nem láttad Kayt, a barátomat?

HÓVIRÁG         Ring a hinta kék kötélen,

                           kék hintán két kék leány.

                           Sophiá és Violettá,

                           égre száll és földre száll.

                           Bátyjuk, senior Alvarez épp

                           szappanbuborékot fú.

                           Oly vidám e három ember,

                           nem ront rajtuk semmi bú.

                           Naplemente, vörös felhők,

                           tenger tajtékozva zúg.

                           Szétpattant egy buborék és

                           egyikük sem szomorú.

GERDA              Szép mese lehet, de olyan szomorú hangon csilingelted el! És te sem beszélsz Kayról, a pajtásomról! Megkérdezem a jácintot. Jácint, nem láttad a barátomat, Kayt?

JÁCINT              Egyszer volt, hol nem volt,

                           három testvér együtt volt.

                           Clarita, Ursula,

                           legkisebb volt a Buba.

                           Egyik csak piros ruhában,

                           másik mindig kék ruhában,

                           harmadik fehér ruhában

                           járt.

                           Teliholdkor táncolódtak,

                           nagy tóparton forgolódtak,

                           pedig tündérek se voltak

                           ám.

                           Tavasz jött, illatos,

                           a három lány csavarog.

                           Egyszer a sűrűből  

                           három koporsó feltűn.

                           Mindegyik deszkában

                           három leány fektében.

                           Élnek-e, haltak-e

                           vajon te ezt tudod-e?

GERDA              Milyen szomorú a meséd! És olyan erős az illatod, a halott lányok jutnak eszembe róla. Hát igazán meghalt a kis Kay? A rózsák lenn voltak a föld alatt, s azt mondják, nem látták odalenn.

JÁCINT              Mi csak a mesénket mondjuk, az egyetlen mesét, amit tudunk.

GERDA              Beleborzadok a virágok különös birodalmába. Megkérdezem a boglárkát, ő úgy ragyog, mint egy parányi nap! Boglárka, mondd meg nekem, merre keressem kedves pajtásomat, Kayt!

BOGLÁRKA     Arany napsütésben öregasszony ül

                           Fejére süt a nap, ott ül egyedül.

                           Unokáját várja, zörren a kilincs.

                           Karjaiba röppen, reá csókot hint.

                           Arany a szíve,

                           arany a szava,

                           arany a tavaszi nap sugara.

GERDA              Szegény öreg nagyanyó! Biztosan hiányzunk neki, búsul utánunk, mint ahogy Kay után búsulok én is. De nem búsul sokáig, hazamegyek hamarosan, s hazaviszem Kayt is! A virágoktól ugyan nem tudtam meg róla semmit, azok csak a maguk meséjét tudják, hiába faggatom őket. (Fölcsippenti a szoknyáját, hogy gyorsabban tudjon futni, de a nárcisz gáncsot vet neki, amikor át akarja ugrani, nagyot esik.) Hú, ez fájt! Elgáncsoltál, nárcisz. Talán tudsz valamit, azért tetted?

NÁRCISZ           Látom magamat! Látom magamat!

                           Táncosnő vagyok.

                           Karcsú derekam, nyúlánk termetem,

                           s padláson lakom.

                           Nyúlánk termetem, karcsú derekam,

                           felhőkön lakom.

                           Látom a jövőm, látom a jövőm,

                           hercegnő vagyok.  

GERDA              Nem vagyok kíváncsi a mesédre! Nem vagyok kíváncsi egyikőtök meséjére sem! Mondjátok el egymásnak! Én megyek, megkeresem Kayt.

VIRÁGOK         Nem mész sehova, örökre itt maradsz.

                           Itt élsz majd velünk, itt pergetsz álmokat.

                           Állsz az erkélyen, és don Pedróra vársz.

                           Szállsz kék hintádon, egy buborékon szállsz.

                           Egyik testvér vagy, koporsóban fekszel,

                           Vár ősz nagyanyád, nagy táncosnő leszel…

GERDA              Hallani sem akarlak benneteket. Nem maradok, megértettétek? Egy percig sem maradok köztetek, önzőek vagytok, erőszakosak…

ÖREGASSZONY (A házból.) Gerda, hogy vagy Gerda? Válaszolj, kislányom, merre vagy? Hol kószál ez a gyerek! Azonnal gyere ide…

GERDA              Már csak ez hiányzott!

ANDERSEN      Fuss, Gerda, ha elkap az öregasszony, többé nem hagyod el ezt a kertet! Én már csak tudom…

GERDA              Futás!

VIRÁGOK         Folyondár, kapd el… Hóvirág, álld el az útját… Jácint, bódítsd el az illatoddal… Boglárka, vakítsd el arany ragyogásoddal… Nárcisz, gáncsold el…

RÓZSÁK            Fuss, Gerda, fuss, ha meg akarod találni a barátodat!

Gerda rohanni kezd. Egy kiskapuhoz ér, de zárva van. A kislány olyat ránt a rozsdás kilincsen, hogy letörik. A kapu kitárult, s ő  mezítláb vág neki a messzi világnak.

ANDERSEN      (Kilép a házból, Gerda után néz.) Háromszor is visszanézett, de nem üldözte senki. Mégis nagyon sokáig futott… Hideg, kopár, szürke és szomorú volt körülötte a világ, megsárgultak a füzek, köd ülte meg a fákat, száraz levelek kerengtek le a földre. Végül elfáradt, gyönge kis lábát véresre sebezték a durva kövek! Leült egy mohos kőre. Körülnézett és azt látta, hogy vége a nyárnak, késő őszre jár, csak a napfényes kertben, ahol a négy évszak valamennyi virága együtt volt, nem vette észre. Régóta ott ül. Milyen árvának látszik! Gerda, szegény kislány, ha belevágtál, most már ne veszítsd el a reményed! A fájdalom elmúlik, akár a hideg. Menj tovább! Vigyázz! De vigyázz! A vállad fölött ott tollászkodik egy ronda nagy varjú. Vedd már észre! Hé, Gerda, vedd már észre!

GERDA              Istenem, de sok időt elvesztegettem! Már ősz van! De most már nem állok meg többet!

Második felvonás

NEGYEDIK MESE

a királyfiról és a királykisasszonyról

ANDERSEN      (Az összehúzott függöny előtt áll, mint egy konferanszié.) Hol is tartottunk? Ja igen. Háromszor is visszanézett, de nem üldözte senki. Nagyon elfáradt, leült egy nagy kőre. Amikor körülnézett, látta, hogy vége a nyárnak, késő őszre jár, csak a napfényes kertben, ahol a négy évszak valamennyi virága együtt volt, nem vette észre.

GERDA HANGJA    Istenem, de sok időt elvesztegettem! Már ősz van! De most már nem állok meg többet! (Feláll, de nyomban vissza is kuporodik.) Jaj, a lábam… nagyon fáj… nem tudok ráállni…

A fölötte gunnyadó varjú egy darabig szemléli még a kislány vergődését, azután megszólal.

VARJÚ               Kár, kár! Várj, lány! Hol jár erre egy kislány? Egyedül… Nagy a világ ahhoz, hogy egy gyerek magányosan barangoljon benne.

GERDA              Jó napot, varjú uraság. Gerdának hívnak, és a barátomat keresem. Kaynak hívják… Olyan kisfiú formája van, onnan megismerheted. Nem láttad véletlenül?

VARJÚ               Talán! Talán!

GERDA              Csakugyan? Láttad volna?! Hadd csókoljalak meg!

VARJÚ               Várj! Várj! Csak lassan! Ne tegyél hirtelen mozdulatokat, mert akkor megijedek és elröpülök, és nem tudom elmondani, amit tudok.

GERDA              Mit tudsz?

VARJÚ               Háááát… ezt meg azt, de biztosan semmit… Azt hiszem, Kay volt, akit erre láttam. Éppen illik rá a leírásod. Olyan kisfiú formája volt. Egészen olyan. De ha ő, akkor rossz hírem van számodra, Gerda, mert a barátod alighanem elfelejtett téged…

GERDA              Elfelejtett volna?

VARJÚ               De el ám! Mégpedig a királykisasszony kedvéért.

GERDA              Nem mondod… Hát egy királykisasszonynál lakik?

VARJÚ               Úgy ám! Elmondom mindjárt, de a ti nyelveteken nagyon nehezemre esik a beszéd. Értesz-e varjúnyelven?

GERDA              Nem, azt nem tanultam. De a nagyanyám tud varjúul, még a te beszédedet is érteni tudja. De kár, hogy nem tanultam meg tőle!

VARJÚ               Kár! No, de nem baj, majd elmondom, ahogy tudom, embernyelven, bár biztosan sok hibát ejtek. Tudod, a történetmesélés… hát, az külön tudomány.

                           Férjhez menyek én, miért nye mennyék,
így énekelt egyszor egy királyleány.
Kidoboltatott birkadalmakon,
gyüjjenek a kérők, magikat megmérők.

                           Újseggokben lent, meg is odafent,

                           megjelent a kép e, kergüljön a népe.

                           Sok debella gyütt, dalja mindenütt,

                           hova pislant szem no,  meg is assziszem.

                           De a sok jelölt, bamba bornyú volt,

                           meglátva a leánt, kerekedött folt.

                           Átak, tátogtak, némán hápogtak,

                           fejüket vakarták királyi marhák.

                           A por roszlók meg ott mindegyiket

                           Kapun lökdösték ki, lépcsőn lökték le.

                           Ám gyün egy legény, amolyan szegény,

                           Kapun gyün béfelé, megy a lány felé.

                           Por roszlóknak int, maragyanak kint,

csizmája csikorgott, vagy hasa korgott.

                           Fülesem van, hogy castingon vagyok,

                           ha enyém a szerep, király lehetok.

GERDA              Bocsáss meg, de nem értem, hogy mi az a casting.

VARJÚ               Eh, osotba gyerek! Javítok, ostoba gyerek. A casting az szereplőválogatás filmekhez. Tudod, na!

GERDA              Hogy jön ez ide?

VARJÚ               Hogyne jönne. Pont olyan az egész, mint amikor meghirdetnek egy szerepet a sorozatokban, és akkor hosszú sorokban jelentkeznek azok, akik pályáznak rá. És akkor meghallgatják őket, és a legrátermettebb nem kapja meg.

GERDA              Mit nem kap meg?

VARJÚ               A szerepet, te oktondi. Miért is állok én le veled fontos dolgokról beszélgetni.

GERDA              Hát már a mesék is olyanok, mint az élet?

VARJÚ               Ha nem vigyázunk rá, olyanok lesznek. Rendben, nem castingolnak, hanem a királylány kezére pályáznak. Így már jó?

GERDA              Mindegy, csak beszélj már Kayról. Még a lehetetlen varjúnyelvedet is elviselem, amin mesélni tudsz.

VARJÚ               Nem sértődzöm meg, de teli a bögy,

                           ám ha kezdtem, mondom, rontom a bontom.

                           Ügyes ficak volt, hát zsákján a folt

                           a szókat tekerte, -vissza keverte.

                           Kapkodta fejét királlyány szegény,

                           asse tudta hun van, elalélt nyomban.

                           Nem kérő lyányba gyüttem országba,

                           így a legény mondta, szavakat fonta.

                           Hanem vagyok itt, azért nem amott,

                           tudni-látnyi téged, lássam szépséged,

                           meg a termeted mérje meg szemem,

                           s lássam okosságod – nem kő országod.

                           No, a királlyány lelkét kenyi háj,

                           rögös szerelembe esik emberbe.

                           Kihirdetődve: pár el jegyezve

                           van egymással éppen – tulajdonképpen.

                           Mit elnyomtam itt, minden szómat idd,

                           mátkám szelíd varnyú, udvarból való.

                           Fülelt és látott, aztán csőrt tátott,

                           összest nekem számolt be barátodról…

GERDA              Kay, ő volt, nem lehetett más! Mindig olyan okos volt, még törtekkel is tudott szorozni és osztani, méghozzá fejben! Ugye, elvezetsz ahhoz a palotához, kedves varjú?

VARJÚ               Nem olyan könnyű dolog ám az! Várj csak, hogy is lehetne? Majd megkérdem a szelídített menyasszonyomtól, hátha tanácsol valami okosat. Mert azt mondhatom neked, hogy ilyen magadfajta kislány sose juthatna be egyenes úton a palotába!

GERDA              Márpedig én bejutok! Hiszen ha Kay meghallja, hogy ott vagyok, kijön értem és bevisz.

VARJÚ               Kijön… bevisz… Ezek a mai emberfiatalok… Ha az csak úgy menne… hogy kijön… meg hogy bevisz… Várj! Várj meg itt, a kerítésnél! És ne csinálj semmit, senkivel ne beszélgess, és végképp ne mondd el senkinek, hogy azt a Kayt keresed, aki talán a királylány mátkája most. (Fontoskodva elsiet.)

GERDA              Mit akarok még itt? Hiszen Kay a királylány mátkája. Meg sem fog ismerni… De hogy került volna Kay egy mesébe? Ahogy én… de hogy kerültem én bele? Őt indultam keresni, amikor a folyón az a csónak sebesen elkezdett velem…

VARJÚ               (Visszaérkezik, ha lehet, még fontoskodóbb.) Kár, kár! Tiszteltet a menyasszonyom, és küldött neked egy darab kenyeret; a konyhából emelte el, mert ott van elég, te meg nagyon éhes lehetsz. A palota kapuján semmiképp se léphetsz be, hiszen mezítláb vagy, s utadat állnák a talpig ezüst testőrök meg a talpig arany lakájok.

GERDA              Szóval, mégsem sikerült… mindjárt gondolhattam volna.

VARJÚ               Ej, lárifári-klári… akarom mondani, Gerda… Ne búsulj, bejutsz azért a palotába! A menyasszonyom tud egy kis hátsó lépcsőt, amely egyenest a hálószobába vezet, s azt is tudja, hol a hálószoba kulcsa. De csak sötétedés után mehetünk, nehogy észrevegyenek bennünket.

ANDERSEN      (Leül Gerda mellé a kőre.) Csak sötétedne már! Ha  valóban Kay az, aki a királylány palotájában tartózkodik, megoldódik minden. Ha meglátja Gerdát, biztosan felébrednek benne az emlékek, és hazaindul vele a nagymamához. Sötétedik, végre sötétedik. De hol késik ez a varjú! Ha becsapta a kislányt… én nem is tudom, hogy mit teszek vele… nem állok jót magamért… Jöhetne már… Csak nincs valami baj… Nem nagyon tetszik nekem ez a varjú… És ha beárulta a kislányt? Elmondja, hogy éjnek idején be akar szökni a palotába? Ha csapdát állít neki? Akár a fejét is vehetik felségsértés miatt… Hol a varjú… hol az a varjú… Gyere már, varjú, gyere már! Na végre, jön… (A varjú kézen fogja Gerdát, és elvezeti a sötétbe.) Azért ne bízz meg benne teljesen, Gerda! Mégiscsak… egy varjú…! Hallod, Gerda, légy óvatos! Már nem látom őket a sötétben… Meg a szemem is elöregedett… Csak baja ne essék…

GERDA HANGJA    Hogy kalimpál a szívem! Félek, de hajt is valami előre, hogy megtudjam, valóban Kay van-e a palotában. Ő lehet, csakis ő; magam előtt látom Kay okos szemét, szép hosszú haját, szinte magam előtt látom, ahogy mosolyog, mint otthon, amikor a rózsáink alatt üldögéltünk…

VARJÚ               Figyelmeztetlek, hogy nem látsz semmit, mert sötét van. És maradj csöndben, mert ha elkapnak bennünket, akkor belőlem varjúleves lesz, téged meg úgy a dutyiba csapnak, hogy nemhogy a barátodat nem látod meg többé, de a kék eget sem… ami speciálisan most éppen fekete… ugye…

Lassan egy lámpa derengése világítja meg a szobát, ahova értek. Egy másik varjú tartja a kezében, a varjúnk menyasszonya. A menyasszony udvariasan meghajol Gerda felé, suttogva és választékosan beszél.

VARJÚMENYASSZONY   A vőlegényem sok szépet beszélt önről, kis kisasszonyom! Az ön életútja, hogy úgy mondjam, rendkívül megindító. Szíveskedjék tartani a lámpát, míg én fellebbentem a királyfi ágyának baldachinját!

GERDA              Egy pillanat… Mintha jönne valaki… a hátunk mögött!

Hirtelen elsuhan előtte valami, majd egyre több falra vetődő árnyék rajzik elő: lobogó sörényű, karcsú lábú paripák, vadászapródok, lovagl­ó urak és dámák. Gerda riadtan kuporodik össze.

VARJÚMENYASSZONY   Ó, nem szabad megijednie tőlük. Ezek csak álomképek. Jönnek és vadászatra viszik a fényes uraságok gondolatait. Nagyon jól teszik, legalább nyugodtabban megfigyelhetjük az ágyban maradt testüket. Remélem, ha majd magas méltóságra jut, nem feledkezik meg a háláról.

VARJÚ          A világért sem fog. Erre mérget vehetsz, Elza.

GERDA         A világért sem fogok. Erre mérget vehet, Elza.

VARJÚMENYASSZONY   Akkor megnyugodtam. Itt vagyunk. A legteljesebb csöndet kérem…

Mostanra látjuk, a szoba közepén két liliomkehely formájú függőágy ring tömör aranyszáron. Az egyik liliomkehely fehér, ebben egy királykisasszony fekszik, a másik piros – ebben egy kisfiú alszik. A varjúmenyasszony félrehajtja az egyik piros szirmot.

GERDA              (Felkiált.) Ő az, megismerem, ő Kay, neki van a világon a legszebb… nyaka… vagy lehet, hogy mégsem ő… hogy nem az ő nyaka…

VARJÚMENYASSZONY Jaj, hisz megmondtam, hogy maradjon csendben, kis kisasszonyom…

VARJÚ               Végünk… Ezzel a sok nyakazással a nyakunkra hozta az álomképeket… hát nem megmondta a menyasszonyom, hogy a legteljesebb csöndet kéri?

Az álomképek lovascsapata visszanyargal a szobába, a királyfi felébred, és Gerda felé fordul – Gerda felfedezi,  hogy mégsem Kay az.

GERDA              Mégsem ő… Csak a nyaka emlékeztetett Kayra…

VARJÚ               Roppant kellemetlen… nem ő… ráadásul csak a nyaka… én varjúleves… te a börtönben… de mi lesz az én ártatlan mátkámmal?

KIRÁLYFI         Ki van itt? Őrség! Hozzám!

VARJÚ               Ne tessék kiabálni, kérem, föl tetszik verni az egész udvart.

KIRÁLYFI         Ki beszél?

VARJÚ               Tulajdonképpen senki. Akarom mondani, a menyasszonyom vőlegénye… de ha ez megnyugtatja felségedet, egy varjú beszél.

KIRÁLYFI         Varjú… miért pont egy varjú.

VARJÚ               Ja, kérem, ez már csak így esett.

GERDA              (Előlép, hogy az értelmetlen párbeszédet megszakítsa.) Én mertem meglesni önt az álmában. Vessen börtönbe, kérem, hogy ne lássam meg soha többé a kék eget…

VARJÚ               Ami különben is fekete…

KIRÁLYFI         Ki vagy te? Több fényt kérek az arcodra… egy kislány… mit keresel te itt?

VARJÚ               Na, most aztán beszélj, Gerda, mert az életünk függ tőle. Tudod, varjúleves, dutyi kék ég nélkül, és még mindig nem tudom, hogy mi lesz a menyasszonyommal…

GERDA              Az úgy történt…

ANDERSEN      (Árnyképként a falon.) Ez az én mesémben is valahogy így volt. Megnyugodtam kicsit. Azaz, mégse. Hol van Kay? Mert ennek a Showkirálynőnek én sem tudom a tartózkodási helyét. Ha még ott van nála… El lehet-e érni a mesék útján a Showkirálynő birodalmába? És ha nem? Egyáltalán, bírni fogja Gerda odáig az utat? Ekkora csalódás után… Bírni fogja, bírnia kell. Én ott leszek mellette… hülyeséget mondok… hiszen engem nem hall, nem lát… én nem tudok segíteni neki… de ott leszek. Menj tovább, Gerda, menj, minden perc drága lehet!

GERDA              … hát, így történt.

KIRÁLYFI         Szegény gyermekem! Mennyit szenvedhetsz…

GERDA              El sem hiszi felséged, mennyire örülök, hogy ön nem Kay. Úgy értem, hogy nem Kay a királylány jegyese…

KIRÁLYFI         Értem. Akkor csak örülj. Miben lehetek a szolgálatodra? Szép és szomorú történetedért szeretnélek valamivel megjutalmazni.

GERDA              Ne zárj börtönbe… Nem is… Az legyen a jutalmam, hogy nem főztök ebből a derék varjúból varjúlevest.

KIRÁLYFI         Varjúlevest? Mi? Pfuj! Csak nem képzeled? Kitől hallottad ezt az ostobaságot? Még hogy mi… varjúlevest…

VARJÚ               Tőlem hallotta, felség. Az az igazság, hogy nyilván félre voltam tájékoztatva…

KIRÁLYFI         Alaposan. De ha már rólatok van szó, jó szívetekért megjutalmazlak titeket is. Kívánjatok valamit?

VARJÚ               Nem olyan egyszerű ám felség, ha meg nem bántom, csak úgy kívánni valamit.

VARJÚMENYASSZONY   Mert később úgyis megbánja az ember, hogy nem mást kívánt…

VARJÚ               Nem lehetne, hogy te ajánlasz valamit?

KIRÁLYFI         Rendben. Dönthettek: a szabadságot választjátok, és akkor soha többé nem kell kalitkában ülnötök, vagy valami biztos állást kértek… mondjuk, ti lesztek az udvari varjak? Ez esetben benneteket illetne a konyha minden hulladéka.

A varjújegyesek illedelmesen meghajolnak.

VARJÚ               Ha már így megkérdezted, felség, biztosítalak, hogy nagyon fontosnak tartjuk mindketten a szabadságot…

VARJÚMENYASSZONY Mint az emberi méltóság egyik legfontosabb megnyilvánulási formáját…

VARJÚ               De mindemellett…

VARJÚMENYASSZONY   Vagy éppen emiatt…

VARJÚ               Mi a biztos…

VARJÚMENYASSZONY   Állás mellett döntenénk…

VARJÚ               Amellett döntünk, igen, ahogy a menyasszonyom mondja…

VARJÚMENYASSZONY   Mert az öreg­ségünkre is gondolnunk kell…

VARJÚ               És feltételezzük, a felkínált állás nyugdíjjal jár majd…

VARJÚMENYASSZONY   Nyugdíjjal, ami biztosítja a nyugalmunkat… meg a magocskákra valót… aztán majd csak elgubbasztgatunk egy-egy karón… kiszáradt faágon… elgubbasztgatunk, két vén varnyú a kiszáradt ágon…

VARJÚ               El, elgubbasztgatunk…

VARJÚMENYASSZONY   Meg, ugye, arra is gondolnunk kell, hogy előbb-utóbb házasságra lépünk, és lesznek varjúgyermekeink…

VARJÚ               Lesznek, lesznek…

VARJÚMENYASSZONY   Mert a varjúnemzedéket tovább kell szaporítanunk… azokat meg el kell tartanunk majd valahogy, valamiből… egyszóval, nyugdíjas állás az, amit fel tetszik kínálni nekünk?

KIRÁLYFI         Ez csak természetes.

VARJÚ               Akkor jó lesz…

VARJÚMENYASSZONY   Bizony, jó lesz, ha vénségünkre lesz mit a tejbe aprítanunk!

KIRÁLYFI         Veletek most végeztem. Gerda, te itt maradsz éjszakára. Az én ágyamban fogsz feküdni, reggel hintón engedünk tovább.

GERDA              De… felség…

KIRÁLYFI         Nincs apelláta… semmi defelség… még megharagszom…

GERDA              Azt igazán nem szeretném… egyébként is, most érzem, hogy mennyire fáradt vagyok… jól fog esni egy kis pihenés…

A királyfi felkel, s a kis Gerdát fekteti a maga ágyába. A kislány összekulcsolja a kezét, és hálásan motyog, majd nyomban el is alszik…

GERDA              Milyen jók az emberek meg az állatok!

A királyfi lekuporodik a földre. A szemközti falon kigyúl egy tévé képernyője. Megjelennek rajta az álombeli alakok. Közöttük van a kis Kay is, az arca kék. Fényes disco-ruhában van, a haja belőve, mikrofonba énekel egy slágert. Körülötte a második képben  megismert figurák, mellette a Showkirálynő áll, néha megsimogatja a haját. Gerda megfordul az ágyban, felriad, felül. A monitor kialszik.

ANDERSEN      (Megsimogatja a kislány arcát, aki ismét elalszik. Andersen lejön a színpadról, mögötte teljes sötétség. Az első sorokban ülők arcához hajol.) Minden jó, ha jó a közepe, nem igaz? (A színpadon derengés támad, látjuk, ahogy Gerdát öltöztetik.) Aha, a királyfi tetőtől talpig selyembe-bársonyba öltözteti Gerdát… Nem kellene ám az utazáshoz ilyen sok drága holmi… Sok az utakon a rossz ember… az útonálló… a haramia, a rabló… Kocsit is kap, meg lovakat… hallom, ahogy közeledik a hintó a palota bejáratához… Hé, csizmát nem adtok a lábára…? Na, azért! El fog annak a sarka kopni, mire megtalálja Kayt… szegény… Az meg mi? Karmantyú? Ezt nevezem… színarany hintó… de nem lesz ebből baj? Kocsis a bakján, inas a hátsó ülésén, fullajtár a kocsi előtt, s mindegyiknek aranykorona a fején. És a varjú is feltelepszik Gerda mellé a hintóba… És megy a hintó, úttalan utakon megy, repül, száll a hintó… De kik ezek? Uram isten, rablók az erdőből… Lesből támadnak rá a kocsira… A varjú azonnal leájul a bakról… A szolgák szétszaladnak. A kislányt durva kezek ragadják meg… Segítség, hintóeltérítés! Máris a bakon az egyik haramia. A lovak közé vág. Hé, hova ez a nagy vágta… így nem érlek utol benneteket… Máris fulladok… legalább egy biciklim lenne… Várjatok, hé, várjatok már, na… Jövök én is… merre mentetek… merre vagytok… Gerda, hogy fogok így rád vigyázni… már csak a port látom… már azt sem… mi lesz veled, Gerda?

ÖTÖDIK MESE

a kis rablóleányról

Erdőben vagyunk, félhomály. Rablók tanyája. A tanya félig beomlott falú szobácskájában egy tévé monitorján egy sorozat pereg, néhányan nézik. Gerda a földön fekszik, alszik. A tisztáson tűz ég. A kislány fölé hajol egy ronda, koszos és közönséges nő, arca szőrös, haja bozontos, szemöldöke vastag és szinte eltakarja a szemét – ő a haramiaasszony. Szoknyáját ráncigálva áll mellette a kislánya. Körben falatozó, pálinkázó rablók.

HARAMIAASSZONY        Ez aztán a zsákmány! Aranyhintó, aranyruhák, no meg ez a porcelánfinom leányka. Gömbölyű, takaros, látszik, hogy dióbélen tartották. Akár egy szép, kihizlalt bárány! (Felröhög.) Igen jóízű lesz ma vacsorára, ugye, haramiák? (Szoknyája ráncából fényes kést húz elő. A kislánya azonban a hátára pattan, és a fülébe harap.) Juj! Te, te undok teremtés! Miért haraptad meg a fülemet?

RABLÓLÁNY   Ne bántsd a lányt! Kértem, hogy hagyd meg nekem játszótársnak. Egyetek birkát. El akarom venni a karmantyúját meg a szép csizmáját… s azt akarom, hogy aludjon itt mellettem! Olyan nehéz ezt megérteni? (Újra beleharap az anyja fülébe.) Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, én tényleg leharapom a füledet.

EGY RABLÓ     Nicsak, milyen fiatalosan táncol a kölykével a vén banya!

HARAMIAASSZONY        Kuss, mert téged kockázlak bele a pörköltbe! Te meg ne bomolj már! Rendben van, neked adom a hintós lányt.

MÁSIK RABLÓ       Az ám, a hintó. Színaranyból készült, és címer van az oldalán. Azt már ne add a lányodnak, öregasszony.

HARAMIAASSZONY        Tartsd a szád, ütődött. Persze hogy nem adom neki.

RABLÓLÁNY   Hadd üljek bele a hintóba! Én még soha nem ültem hintóban… Hadd üljek bele ezzel a lánnyal a hintóba… Beleharapok a füledbe!

HARAMIAASSZONY        Elhallgass te is. Az ember fia megbolondul közöttetek! Aludjon mindenki, mert holnap átmegyünk a szomszéd faluba, és kifosztjuk a kereskedőket. Süketek vagytok? Azt mondtam, alvás! (Mindenki a földre dől, hortyogás tölti meg a teret. A bekapcsolva hagyott tévé képernyőjén pereg tovább a sorozat. A Rablóleány Gerda  mellé fekszik.)

RABLÓLÁNY   Ne félj, nem ölnek meg addig, amíg én meg nem haragszom rád. Akkor sem a haramiák ölnek meg, ha megharagszom rád, mert akkor magam öllek meg. Ugye, te királykisasszony vagy? Hiszen hintód is van…

GERDA              Nem, én egy városi kislány vagyok. A hintót csak kölcsön kaptam egy királyfitól.

RABLÓLÁNY   Mit keresel akkor itt, ebben a szörnyű erdőben?

GERDA             A barátomat, Kayt keresem, aki eltűnt. Nem láttad errefelé?

RABLÓLÁNY   Nem láttam. Ha erre járt volna, már biztosan nem élne. Vagy be kellett volna közénk állnia rablónak.

GERDA              Kay nem olyan…

RABLÓLÁNY   Mindegy, hogy milyen. Nem fogod többé látni. Itt fogsz maradni velem, megkaptalak az anyámtól, ettől a vén dögtől játszópajtásnak.

Nem volt soha rongybabám,

nem is lesz soha.

A nagy erdőt járom szét,

jó kis iskola

nekem –

hogy védjem életem.

Nincs pajtásom, nem is volt,

minek is nekem.

Rablók között víg napok

telnek el, s szemem

ragyog –

én rablólány vagyok.

Megszerzem, ha bármi kell,

nézz késemre csak!

Hogyha bárki bántana,

öklöm majd lecsap,

kemény –

itt nincs költemény…

Fel ne bosszants, jól vigyázz,

késem torkodon.

(ha) Szökni próbálsz, nagy hiba,

úgyis elkapom

frakkod…

S átvágom a torkod…

                           Megértetted?

GERDA              Megértettem. De mi lesz Kayjal?

RABLÓLÁNY   Mit érdekel engem az a Kay! És téged se érdekeljen. Ezentúl minden éjjel velem alszol, meg az állatkáimmal. Akarod látni őket?

GERDA              Az állataidat? Hát persze hogy akarom látni őket.

A rablólány elkap egyet a fölöttük burukkoló galambok közül. Durván tartja, a nyakánál fogva.

RABLÓLÁNY   Ezek az én galambjaim! Erdei alattvaló mind. Akarod, hogy leharapjam ennek a kis cuki madárkának a fejét? Megtehetem. Azt teszek velük, amit akarok.

GERDA              Jaj, ne bántsd szegényt!

RABLÓLÁNY   Tehát ne harapjam le a fejét? Rendben van, akkor csókold meg! (Gerda a galamb felé közelíti az arcát, a rablólány durván az arcá­ba vágja a madárkát.) Nesze. És ne merj velem ellenkezni. Most pedig bemutatom neked Bét. Mit bámulsz? Így szoktatok beszélni úriasan, nem? Hogy bemutatom… meg ilyenek… na, válaszolj már!

GERDA              Igen. Valahogy így. Ki az a Bé?

RABLÓLÁNY   Bé! Gyere ide, Bé, nem hallod, vén dög! Gyere ide azonnal! Nem jön. Ide kell hoznom. (Eltűnik a sűrűben, kisvártatva egy rénszarvast vonszol elő az agancsánál fogva. Az állat nyakán rézabroncs csillog, azon vastag kötél.) Ez a nyomorult rénszarvas Bé. Rövid pórázon kell ám tartani, mert különben megszökik. (A falrepedésből hosszú pengéjű kést húz elő, s végighúzza a rénszarvas nyakán. A szegény állat rémülten rúgkapál, a rablóleány jóízűt nevet rajta.) Minden este megcsiklandozom éles késem­mel a nyakát; attól nagyon fél. Olyankor tudja ám, hogy hol a helye. Na, takarodj. És most aludjunk, mert elfáradtam.

A  fekhelyéhez húzza Gerdát, aki a kés miatt nem mer ellenkezni.

GERDA              A kést is magad mellé teszed, ha lefekszel?

RABLÓLÁNY   Naná, hogy mellettem van akkor is, ha alszom. Sose tudni, mi történik. Szóval, a pajtásod miatt vetted nyakadba a világot! Úgy kell neked. De ne szomorkodj, itt vagyok én neked barátnak. Jobb barátod leszek, mint az a Kay volt.

A rablóleány egyik kezével átkarolja Gerda nyakát, a másikban a kést szorítja, s már alszik is, hallatszik nyugodt lélegzetén. Gerda fölött megszólalnak a galambok.

GALAMBOK     Bur-ruk, bur-ruk! Mi láttuk a kis Kayt! Fehér limuzinon röpítette maga a Showkirálynő.  Sápadt volt, olyan, mint akiben nincs is élet. Mi a fészkünkben ültünk, amikor elhaladtak mellettünk, a Showkirálynő ránk lehelt, s csak néhányan maradtunk életben, a társaink mind odavesztek a rettenetes hidegtől, ami áradt belőle. Minden társunk megfagyott. Bur-ruk, bur-ruk!

GERDA              Hókirálynő, nem?

GALAMBOK     Lehet. Mi úgy hallottuk, mintha Showkirálynőnek szólították volna. Az is lehet, hogy a kettő ugyanaz… Mindegy, nem?

GERDA              Mindegy. Vagy az is lehet, hogy nem mindegy. De mit is mondtatok? Hová ment az a Showkirálynő Kayjal? Mit tudtok róla?

GALAMBOK     Nem tudjuk. De nyilván a birodalmába vitte. Azt gondoljuk, a show földjére röpült vele az autóján. Már hallottunk a birodalmáról. Ott soha nem olvad el a hó meg a jég, mert a hó is, a jég is műanyagból van. Műanyagból van az ég is, műanyagból vannak a fák, mű ott minden, tehát örök. Kérdezd meg a rénszarvast! Ő mindent tud. Azt mondják, ő maga is onnan való.

Gerda óvatosan kibontakozik a rablólány öleléséből, és a rénszarvashoz lopakodik.

GERDA              Bé!

BÉ                       Jaj, ne bánts, nem fogok rosszat csinálni, nem fogok megszökni, halálodig szolgálni foglak, csak tedd el a késedet, és ne birizgáld vele a nyakamat…

GERDA              Bé, miket beszélsz?

BÉ                       Ja, te vagy? Miért keltél fel? Ha felébred, és azt látja, hogy velem beszélgetsz, mindkettőnket megbüntet.

GERDA              Sose félj, én meg foglak védeni.

BÉ                       Ja, az más. Ámbár, ahogy így elnézlek… tudod… hát… Mit akarsz? Mondd gyorsan!

GERDA              Mondd, Bé, te tényleg jártál a Showkirálynő birodalmában?

BÉ                       Jártam, jártam… azazhogy majdnem. A Showkirálynő palotája túl magasan van ahhoz, hogy egy magamfajta odáig eljuthasson.

GERDA              És mit beszélnek róla?

BÉ                       Azt hallottam, hogy ott tényleg örök a hó meg a jég, és gyönyörű az élet! Azt mondják, aki oda bejut, annak mindent szabad. Gondolom, szabadon szökellhet a szarvas a fehéren vakító, tágas völgyekben. Ha vannak ott völgyek. A Showkirálynőnek rettentően nagy hatalma van a világ felett. Ha akarja, biztosan vannak ott völgyek is.

GERDA              Ó, kicsi Kay, hova kerültél? Hogy jutok el én így hozzád…

RABLÓLÁNY   (Felriad egy pillanatra, de csak megfordul.) Elhallgass, mert beléd vágom a nagykést!

GERDA              (A szájához tartja az ujját.) Pszt! Még felébred. Figyelj rám, Bé! Eloldom a kötőfékedet, és szabadon bocsátalak, ha…

BÉ                       Ne, hozzá ne merj nyúlni… Ha észreveszi, mindketten a halál fiai vagyunk!

GERDA              Szabadság! Tudod mi a szabadság?

BÉ                       Nem tudom. Nem emlékszem…

GERDA              Bé, ennyire elgyávultál a fogságban?

BÉ                       Ennyire… nagyon is tudom, hogy mi a szabadság… minden éjjel arról álmodom, hogy hatalmas pusztákon nyargalok szabadon… és senki sem tart kést a torkomhoz…

GERDA              Bé, én eloldom a kötőfékedet, és szabadon bocsátalak, ha…

BÉ                       Ha…

GERDA              Ha megígéred, hogy elvágtatsz velem a Showkirálynő palotájába.

BÉ                       A palotájába? Oda nem…

GERDA              Akkor nem fogod újra megismerni a szabadságot.

BÉ                      Oda nem tudlak elvinni. Csak a birodalma határáig tudlak elvinni.

GERDA              Úgy is jó.

BÉ                       Én is szeretnék…

GERDA              Mit szeretnél, Bé?

BÉ                       Én is szeretnék bemenni oda…

GERDA              Akkor bejössz…

BÉ                       Dehogy megyek! Még mit nem…

GERDA              Azt mondtad, szeretnél bejönni velem…

BÉ                       Azt, azt… Szeretnék is, de nem akarok! Ott nagyon hideg van… félek, hogy jéggé fagyna a szívem… Ahogy jéggé fog fagyni a te szíved is, mint annyi más gyereké vagy felnőtté, aki oda bejutott…

GERDA              Ne félts te engem! Aki szeret, annak nem egykönnyen fagy jéggé a szíve!

BÉ                       Ja, ha nem egykönnyen, az más. Akkor már mehetünk is.

GERDA              Várj? A rablókislánnyal mi lesz? (A rablókislányt nézi, megsimogatja az alvó arcát.) Szegény gyerek. Itt fog felnőni… És ő is olyan gonosz lesz, mint az anyja meg a többiek körülötte… Itt hagyom neki a karmantyúmat meg a csizmámat, amit a királyfitól kaptam.

BÉ                       Ne bomolj, Gerda! Mondtam, hogy ott nagyon hideg van, ahová mész.

GERDA              Rendben. Akkor is itt hagyom. Majd magammal viszem az ő ronda kesztyűjét, meg a koszlott csizmáját. Örülni fog, ha felébred reggel…

BÉ                      Így már más. De ezt sem érdemli meg… nem érdemel ez semmit sem… Legszívesebben eltaposnám…

Indulna az alvó kislány felé, de Gerda visszafogja.

GERDA              Miket beszélsz, Bé? Hiszen még gyerek.

BÉ                       Na és, ha gyerek! Attól már lehet gonoszkodni velem? Kínozni az állatokat? Kifosztani másokat? Csak mert gyerek?

GERDA              Minden gyereknek jó a szíve… csak később romlik el, ha rossz felnőttek közé kerül…

BÉ                       Menjünk már, ne a rablókislánnyal foglalkozz, mert rajtavesztünk! Pattanj fel a hátamra, aztán repülünk, mint a szélvész.

GERDA              Megyek, megyek. Isten veled, kislány!

Felpattan a rénszarvas hátára, aki azonnal megiramodik vele. Amint elhagyják a színt, a rablókislány kinyitja a szemét.

RABLÓLÁNY   Elmentek. Szerencséje, hogy olyan jó szíve van. Különben meg találtam volna ölni. Még engem is megszeretett, pedig nem vagyok jó. És már talán nem is tudok jó lenni. Én hova mennék? Neki van pajtása, nekem nincs. Ha egyszer lesz, talán én is… elmegyek… vagy szeretni fogok valakit… Remélem, megtalálja a barátját… Szép karmantyú… meg szép a csizma is… Kösz!

Odakuporodik a tévé elé. A tévében éppen a showműsor megy. Kay énekel a színpad előterében, arca sötétkék, mögötte a zsűriállatok bólogatnak nagyokosan. Amikor befejezi a produkciót, felcsattan a taps. A Showkirálynő ekkor egy karikát húz elő a háta mögül, és Kay elé tartja. „Hopp!” – kiáltja, és Kay átugrik a karikán. Taps. Ezt megismétlik néhányszor, valahány alkalommal felcsattan a taps és az éljenzés. A produkció végén a Showkirálynő megsimogatja Kay fejét. Kay bárgyú mosollyal áll, láthatóan nem érez semmit, az sem biztos, hogy tudja, hol van. A rablólány nagyot ásít, majd kikapcsolja a tévét.

HATODIK MESE

arról, hogy mi történt a Showkirálynő palotájában

ANDERSEN      (A sötét színpadon ül, csak az arcán van fény.) Na, ezzel megvagyok. Nem is vagyok olyan pipogya, mint gondoltam. Bejutni ezeken a hatalmas jégfalakon keresztül… istenem, ha nem csúsztam vissza róluk harmincszor, akkor egyszer sem. Jaj, az ülepem… És mindig arra pottyantam vissza… Csak észre ne vegyenek… Hol lehet Gerda? Épp csak lekéstem a rablótanyán… Már elvágtattak Bével. Még hallottam a rénszarvas patáinak koppanását… Aztán rohantam utánuk. Az orrom előtt jutott át a kapun… Ügyes kis trükk volt, nem mondom… neki nem kellett jégfalakat mászkálni…De most nem látom. Szép kis alakok vannak itt. Egy se normális. Hát ide kellett kerülnöd, kicsi Kay, az én mesém helyett? Hogy sajnálok minden gyereket, aki a mese helyett ebbe a halomnyi szemétbe kerül bele… hogy  nem látják… hogy nem érzik… persze, a szilánk a szemben… a jég a szíven… én írtam valaha ezt… de nem gondoltam, hogy a valóságban is bekövetkezik… Szóval, a mesékből mégiscsak van bejárat ebbe a szörnypalotába… Meglapulok a sarokban… Legalább lássam Kayt, ha itt van… legalább lássam…

Egy pillanatra teljes sötét. Azután ragyogó fehér fényesség a színpadon. Hatalmas terem, jéghideg és szikrázóan fehér falak. A terem közepén befagyott tó csillámlik. Jégtükre ezer darabra szétrepesztve, de olyan egyforma darabokra, hogy valóságos műremek a tó. Ennek a tónak a kellős közepén trónol a Showkirálynő, fehér ruhában, amit aranyflitterek díszítenek. Egy cirádás kézitükörben nézegeti magát. A kis Kay ott ücsörög mellette a földön, arca már majdnem fekete a hidegtől. Lapos, éles jégdarabokat rakosgat egymásra meg egymás mellé, valami formát akar adni nekik, mint amikor mi apró falemezekből alakokat próbálunk kirakni, amit kínai játéknak neveznek. Közben motyog: „ö-rök-ké-va-ló-ság”, „ö-rök-ké-va-ló-ság”…

SHOWKIRÁLYNŐ  Megmondtam, ha ezt a szót ki tudod rakni, újra a magad ura leszel, és én elengedlek. De nem tudod kirakni. Hagyd is abba, kezdődik a próba, este adás!

Tapsol. Bevonulnak a már megismert állatok, elfoglalják a helyüket a nagy fehér asztal mögött, amit becipelnek számukra a díszítők.

SHOWKIRÁLYNŐ  Mindenki tudja a szövegét, amit este mondania kell? (A zsűritagok szorgalmasan és lelkesen bólogatnak. A Showkirálynő Kayhoz fordul.) Tehát. A versenyt te fogod megnyerni, de ez csak az utolsó pillanatban fog kiderülni. Érted? (Kay fásultan bólint.) Addig a zsűri másokat fog csak dicsérni. Ezt is érted? (Kay fásultan bólint. A zsűritagok fontoskodva röhögcsélnek, röfögnek, ugatnak, gágognak.)

DISZNÓ             Röf. Ismét csak annyit röffentek, hogy röf. Piszokul le van zsírozva ez a tangó. Csak el ne felejtsük, hogy Kaynak kell nyernie. Aztán meg nyelnie… hehe, ez csak tréfa volt.

KUTYA              Voúúúú! Imádom a döntőket. A döntő nőket… Sőt, a shőwkirálynőket… Mindig eldöntenek valamit. Amit mi már eldöntöttünk előre. Beetetve a sok tapló a képernyők előtt…  Itt már mindenki mindent ellőtt… és bingó… talált… bocs, de humoros voltam én is…

LIBA                   Gá, gá, gá… A hajam… a hajolajam… az olajhajóm… a se-rossz, se-jóm… ennek nem sok értelme van, mi… na, ne má’, hogy izétek itt… én se vagyok hülyébb, mint ti, fölfogva? Vadi nyú sportautót érnek az alsó hangjaim… ím! (Kiad egy jelentős alsó hangot.)

MEDVE              Brumm… brumm… én se leszek vasutas falun… ez az egész nem érdekel… na bum, mi van, ha néhány tehetségtelen ripők dalra kel… befogom a fülem… inkább lennék énekes vasutas falun…

SHOWKIRÁLYNŐ  Amikor kihirdetem a győzelmedet, nagyon boldog leszel. Értetted? (Kay fásultan bólint.) Az egész ország rád fog szavazni. (Kay fásultan bólint.) Az egész világ rád fog szavazni. (Kay fásultan bólint.) Az összes reklámban te fogsz szerepelni. (Kay fásultan bólint.) Holnaptól egy hét pihenő. Elutazunk a Bahamákra. Örülsz? (Kay fásultan bólint.) Kis hülye! Ez már nem tud örülni semminek. Ennek már semmi sem jó. Ezt már csak arra lehet használni, hogy megnyeressük vele a versenyt. Hogy sztárt csináljunk belőle. Hogy visszahozza a befektetett pénzt. (Megragadja Kay mellén az inget.) Ne nézz így rám, megértetted? Ne nézz így rám, hallod? Nem nézhetsz így rám. Te akartad, nem? Te akartál sztár lenni, nem? Most aztán sztár vagy a javából. Akkor örülj! Azt mondtam, hogy örülj! Nem értetted, amit mondok? Örülj, te kis féreg! (Kay fásultan bólint.) Egyébként pedig, hogy tudd, egyáltalán nem érdekel, hogy örülsz-e vagy nem örülsz. (Feláll, körülnéz.) Hang kész? (Fentről: „Igen, megvagyunk.”) Fény rendben? (Fentről: „Igen, készen vagyunk.”) A táncosok készen állnak? (Fentről: „Természetesen, a színfalak mögött várakoznak.”) Figyelem, főpróba! Mindenki a helyén! Tessék!

Egyszerre megelevenedik minden. Felzúgnak a fények, dübörögve megszólal a zene, a kis Kay, mintegy varázsütésre, megelevenedik. Táncosnők rontanak a terembe, Kay énekelni kezd, igazi nagy show kerekedik. A táncosok között van Gerda, akit rögtön kiszúrunk az ügyetlensége miatt.

ANDERSEN      Nem hiszek a szememnek… ott van… akármi legyek, ha az a kislány nem Gerda! Ügyesebben, gyermekem… jaj, csak a vak nem veszi észre, hogy nem tartozik a tánckarhoz… legalább hátra húzódnál… Húzódj hátra, mert észrevesz… Észrevette… biztos, hogy észrevette a Showkirálynő… hogy ragyog, és milyen hidegen ragyog az a gyönyörű szeme… menekülj, Gerda, nem látod, hogy felfedezett a szörnyeteg?

A Showkirálynő észreveszi, tapsol, azonnal leáll a zene, Kay is elhallgat.

SHOWKIRÁLYNŐ  Balettmester! Ki az az ügyefogyott szürke veréb a táncosok között?

HANG FENTRŐL    Nem tudom, Showkirálynő, most látom először.

SHOWKIRÁLYNŐ  Úgy! Gyere csak ide, te kis béka! Hadd nézzelek meg közelebbről. Hogy hívnak?

GERDA              Gerda vagyok.

SHOWKIRÁLYNŐ  Gerda. Nagyszerű. És mit keresel itt, Gerda, az én birodalmamban, az én táncosaim között? Halljam! Ki engedett be?

GERDA              Az az igazság…

SHOWKIRÁLYNŐ  Nem az igazság érdekel. Hogy kerültél ide?

GERDA              Beszöktem.

SHOWKIRÁLYNŐ  Leváltani a biztonsági főnököt. Hallatlan. Egy kis vakarcs csak úgy besétál a titkok és csodák birodalmába. Kirúgni az összes biztonsági őrt. Még ma látni akarom az új stábot. És miért szöktél be ide, kicsi Gerda? Sztár akarsz lenni talán?

GERDA              Én sztár? Dehogy akarok én sztár lenni. Kay barátja vagyok. Érte jöttem. A tánckarba is azért álltam be, hogy a közelébe juthassak… (Szégyenlősen elmosolyodik.) Nem is tudok táncolni…

SHOWKIRÁLYNŐ  Kay barátja vagy, azt mondod, és hogy érte jöttél. Kay, gyere ide!

Kay gépiesen odamegy hozzájuk.

GERDA              (Nagyon megörül Kay közelségének, megpróbálja megölelni, de a biztonsági emberek ellökik a fiútól.) Kay! Édes, kedves Kay! Végre megtaláltalak!

Kay rezzenéstelen arccal nézi a lányt.

GERDA              Kay, nem ismersz meg? Gerda vagyok, a te kis Gerdád… Hát nem emlékszel rám? Nem emlékszel. Akkor legalább a rózsákra emlékezz! Emlékezned kell.

SHOWKIRÁLYNŐ  Kay, válaszolj! Ismered ezt a kislányt?

KAY                   Soha nem láttam.

SHOWKIRÁLYNŐ  És emlékszel valamilyen rózsákra, Kay?

KAY                   Semmilyen rózsákra nem emlékszem.

GERDA              Kay, a dalra sem emlékszel?

                           Rózsa nyílik, szirma hull az ágra,

kicsi Jézus, látunk nemsokára!

SHOWKIRÁLYNŐ  Ezt azért nem kellett volna. Rettenetes a dal is, meg ahogy énekeled, az is. Kay, emlékszel erre a förmedvényre, amit ez a kis béka elkornyikált az előbb neked?

KAY                   Nem emlékszem erre a förmedvényre.

SHOWKIRÁLYNŐ  Rendben van. Elég a cirkuszból. Ha autogramot akarsz a sztártól, tessék, azt megkaphatod. De utána könyörtelenül kidobatlak innen. Már így is egy vagyonba került nekem a leállás…

GERDA              (Kayhoz lép, aki közömbös arccal áll.) Kay, a nagymamára sem emlékszel? Mindennap főz neked, hiába tűntél el, mindennap megterít neked az asztalnál, hiába nem jöttél már régóta haza…

KAY                   Ha autogramot akarsz, add oda a papírt a biztonsági embereknek, akik idenyújtják nekem. (Robotként, mereven, kifejezéstelen arccal áll.) De ne érj hozzám, ne nyúlj felém, mert lelőnek… Ez a dolguk. Azután menj innen! Ha akarsz még egyebet is, keresd fel a menedzseremet, majd egyeztet veled néhány perc időt a látásomra. Bocsáss meg, szörnyen elfoglalt vagyok! És szörnyen fáradt.

GERDA              Kay, szegény Kay, szegény-szegény Kay… Egyet még engedj meg nekem!

SHOWKIRÁLYNŐ  Mit akarsz?    

KAY                   Mit akarsz?

GERDA              Hadd öleljelek meg!

SHOWKIRÁLYNŐ  Nem ölelheted meg. Azt biztonsági okokból nem szabad.

GERDA              Könyörgöm… nézd, megalázkodom előtted… kérlek, enged meg, hogy… hogy utoljára megöleljem a barátomat.

SHOWKIRÁLYNŐ  Motozzátok meg. Ha nincs nála semmi, megölelheti Kayt. De csak egy pillanatra. Utána dobjátok ki.

GERDA              Köszönöm. Kay, emeld fel a kezedet!

KAY                   Hogyan?

GERDA              Mint akit meg akarnak ölelni… mint aki… meg akarja ölelni a másikat…

KAY                   Nem tudom… nem akarlak… nem tudom… hogy kell…

GERDA              Gyere, megmutatom. (Fölemeli Kay kezét, előbb az egyiket, aztán a másikat, átöleli.) Most zárd össze a hátam mögött a kezeidet.

KAY                   Értettem. Összezárom.

Ölelkezve állnak.

KAY                  Mi ez? Mi ez a furcsa a mellemben?

GERDA              Fáj valamid, Kay? Lehet, hogy a szíved?

KAY                   (Meg sem hallja, amit a kislány mond.) Mi ez a furcsa… A mellemben? Nem tudom, mi ez… Melegség támadt odabenn…

SHOWKIRÁLYNŐ  Micsoda? Melegség? Azonnal engedd el Kayt, te béka! Pfuj, melegség… Dobjátok ki a palotámból! Te pedig, Kay, a helyedre! Nem érted a szép szót? Helyedre, különben rád húzok a pálcámmal!

Gerdát megragadják a biztonsági emberek, és kifelé vonszolják. Kay nem mozdul.

GERDA              Isten veled, Kay… szegény kis Kay… isten veled…

SHOWKIRÁLYNŐ  Kay! A helyedre! Vigyétek már ki azt a békát innen, nem bírom elviselni az érzelmes jeleneteket…

A biztonsági emberek az ajtóban megállnak Gerdával.

GERDA              Csak még egy kicsit hadd maradjak… hogy nézzem… a show-dat. Hogy halljam… a hangodat… drága… Showkirálynő…

SHOWKIRÁLYNŐ  Na, látod, ezt már szeretem. Húzódj meg ott a sarokban, és tanulj! Ha ügyes leszel, egyszer talán még a tánckarban is helyet kaphatsz…

GERDA              Köszönöm, köszönöm… csöndben leszek, és figyelek…

ANDERSEN      Micsoda szolgalelkűség… azok után, amit Kayjal tett…

GERDA              Csöndben hallgatlak… figyellek… drága… Kay…

SHOWKIRÁLYNŐ  Kay, te kis patkány, takarodj a helyedre! Ha nem tudnád, neked aláírt szerződésed van a TE IS LEHETSZ SZTÁR szuperprodukcióval a döntőig. Ma estig itt fogsz maradni! Különben…

KAY                   (A szívére mutat.) De itt…

SHOWKIRÁLYNŐ  Hagyd ezt, Kay. A te szíved helyén már csak egy jégdarab van… Nagyon megbánnád, ha elmennél. Mi lenne a sok pénzzel, a tengerparti házzal, a nagy utazásokkal, a jachttal a kikötőben, a fehér limuzinnal a házad előtt? Tönkretennélek, eltaposnálak, mint egy kis férget… földönfutót csinálnék belőled…

KAY                   Nem értem, amiről beszél… De itt, a mellemben…

SHOWKIRÁLYNŐ  Ne ittez már itt nekem… (Más hangon.) Gyere ide, kisfiam… na, csak gyere, ne félj, hadd csókoljalak meg. (Megcsókolja.) Mondd, van még valami baj a szíveddel?

KAY                   Nincs, Showkirálynő… Már megint a régi.

SHOWKIRÁLYNŐ Oké! Akkor mehet a próba! A show nem állhat meg – most legalább láthattátok, milyen hatalommal rendelkezem én. (Félre.) Holnapra legyen itt tíz új Kay. Ezt a kis vakarcsot meg tüntessétek el reggelig, nem akarom az esti műsor után látni többé.

ANDERSEN      Azt már nem! Kihasználod és eldobod az áldozatodat, te gyönyörű kígyó? Kifacsarod ezt a gyereket, mint a citromot, aztán meg, amikor már nincs több hasznod belőle, a szemétdombra hajíttatod, ami megmaradt belőle? Majd adok én neked!

SHOWKIRÁLYNŐ  A kis hülyék! Majdnem tönkretettek! De semmi baj! Kayt állítsátok a helyére! Hang és fény beáll! Táncosok a színfalak mögé! Zsűri beül! Fényt rám… több fényt rám… Zene…! Táncosok…! Tessék!

Felgyúlnak a fények, dübörögve megszólal a zene, elnyomja a Showkirálynő hangját. Táncosnők rontanak a terembe, a Showkirálynő énekelni kezd, kerekedik a nagy show a show-ról.  

Fényekben ázó színpad,

valakit, valakit vár.

(A) dobogó most még üres,

valakit, valakit vár.

A zene nem szól, mert még

valakit, valakit vár.

Ez a te órád, érezd,

te is lehetsz most sztár,

hogy te is lehetsz most sztár!

Sok ezer, millió néző

valakit, valakit vár.

Az egész ország lázban,

valakit, valakit vár.

Bahamák, autó, nagy ház:

valakit, valakit vár.

M’ért maradnál le róla,

hisz te is lehetsz most sztár,

mert te is lehetsz most sztár!

Az út előtted nyitva áll,

az ég fölötted nyílik már,

lépj át mindent, ne tétovázz,

hisz minden-minden arra vár,

hogy te légy az újabb sztár,

hogy te légy az igazi sztár!

Hogy te légy az újabb sztár,

hogy te légy az igazi sztár,

a mega- a giga- a megagigasztár!

A sztár, a sztár, a sztár, a sztár,

hogy  te légy a, te légy a sztááááár!!!

Az alábbi jelenet az ének közben zajlik le.

ANDERSEN      (A Showkirálynőre ront.) Tönkretetted a mesémet, te elvetemült! Magadhoz rontottad Kayt. Azt hiszed, én ezt hagyom? Majd adok én neked, te pénzzabáló karácsonyi pulyka! (A Showkirálynőre ront, de az, mintha észre sem venné őt – nem is veszi észre, természetesen –, egy-egy mozdulatával hol hanyatt löki szegény meseátjárót, hol hasra taszítja.) Azt hiszed, hogy erősebb vagy nálam? Sajnos, jól hiszed. De vissza kell szereznem a mesémet, különben nem tudom megmenteni Kayt. A meséből még vissza tudom hozni, de ebből a borzalmas show-világból biztosan nem. Innen, ebből nincs visszaút. Hagyd már abba a kornyikálást. (Megint elesik, egy picit lent marad a földön.) Hát jó. Hát, nem jó! Veled nem boldogulok. Elrontottad a mesémet? Hát akkor én is elrontom a tiédet. Mit a mesédet? Ezt a ronda világot körülötted, amit te mesevilágnak képzelsz… (Sorra esik neki a táncosoknak, egyiket elgáncsolja, másikat lebirkózza, a harmadikat egyszerűen csak fellöki… A Showkirálynő rémülten figyeli a fejleményeket, egyre zavartabb az éneke, néha kiesik a szerepéből, fel-felkiált: ez mi? mi történik itt? megbolondultatok? ez felfoghatatlan…) Még ez sem elég? Még most sem hagyod abba? Akkor elkezdődik a nagy, a bitang nagy anderseni rombolás. (Mostantól csak a hangja hallatszik.) Le a hanggal, ezzel az értelmetlen dübörgéssel, dobhártyatépő tébollyal… (Recsegés, ropogás, elhallgat a zene. A Showkirálynő elbizonytalanodva énekelgeti tovább a dalt.) Még mindig neked áll följebb? Akkor megvonom tőled ezeket a hamis fényeket! (Elsötétedik a színpad. A Showkirálynő sikoltásait hallani, a színpadon pedig rombolás zaja. Andersen: Szétrombolom ezt a hazug világot… Csönd, félénken feljön a fény. A szín a díszletek nélküli fehér romvilág. Eltűntek a show installációi, eltűntek a táncosok, a Showkirálynőből ismét Hókirálynő lett a sötétben. Kay és Gerda egymás előtt áll, Andersen a Hókirálynő és a gyerekek között.)

HÓKIRÁLYNŐ Mi történik itt? Hogy meri…

ANDERSEN      Lassabban a testtel! Ez már az én mesém. Várj a sorodra, még nem te jössz. Előbb Gerda és Kay története oldódik meg. Na, mi lesz már, mamlaszok?

GERDA              Kay, megismersz már?

KAY                  Még nem emlékszem rád, de arra már igen, hogy valaha ismertelek… Várj csak… hogy is van… megjelent egy dallam bennem… (Kissé erőlködve, de rátalál a dalra.)
Rózsa nyílik, szirma hull az ágra,
kicsi Jézus, látunk nemsokára!

GERDA              (Ujjongva elneveti magát.) Nem is úgy van, Kay! Hanem úgy, hogy:
Józsa nyíjik, szijma hujj az ágra,
kicsi Jézus, játunk nemsokája!

KAY                   Gerda! Megvan, te vagy Gerda… (Mint aki álomból ébred fel, körülnéz.) Mi ez a meleg a szememben? Gerdám, édes kicsi Gerda! Hol voltál ilyen sokáig? És én hová kerültem? (Ismét körülnéz és megborzong.) Milyen dermesztő hideg van itt! S milyen üres és kihalt minden! De mi ez a meleg a szememben?

HÓKIRÁLYNŐ Könny… meleg¼! Megáll az eszem¼

GERDA              Mindent elmesélek, Kay, de most menjünk el innen, amilyen gyorsan csak lehet.

ANDERSEN      Megyünk, megyünk… Odakint jó meleg van. Tavasz… Odakint mindig tavasz van…

HÓKIRÁLYNŐ Hazudsz… Nincs tavasz… soha nem lesz tavasz… csak jégvirágok… vagy művirágok…

ANDERSEN      Tévedsz. A tavasz itt zörget már a kapun.

HÓKIRÁLYNŐ A gondolatába is beleborzadok. Egyébként, mi lesz velem?

ANDERSEN      Nem kell megvárnod a tavaszt, tudom, te abba belehalnál…

HÓKIRÁLYNŐ Igen, abba, azt hiszem, tényleg belehalnék.

ANDERSEN      Mihamarabb el kell menned innen, Hókirálynő…

HÓKIRÁLYNŐ Nem… Showkirálynőt… akartál mondani?

ANDERSEN      Nem. Te visszakerültél az én mesémben. És az én mesémben mese van, nem show. És Hókirálynő…

HÓKIRÁLYNŐ Akkor most mit tegyek?

ANDERSEN      Gondoskodtam rólad. Máris indulhatsz! Bé! Itt vagy már?

Megjelenik a rénszarvas.

BÉ                       Ezt se gondoltam volna. Hogy ide bejutok… Hát, csak ennyi? Ennyire semmi? Ettől kellet úgy rettegni? Röhögnöm kell… pardon… Asszonyom… Örülök, hogy ismét látom… Szolgálatára… Gerda… Te nevetsz? Hát sikerült? Ez a fiúcska az a Kay fiúcska? Nem mondom, takaros legény… De ennyit mászkálni utána…

ANDERSEN      Bé, ha kibeszélted magad…

BÉ                       Bocsánat, de úgy örülök, de úgy, de úgy… Természetesen önnek a legjobban, királynőm.

HÓKIRÁLYNŐ Én is örülök… Bé. Indulhatunk végre felfelé?

BÉ                       Felfelé? Hová felfelé, királynőm? Én még mindig nem tudok repülni…

HÓKIRÁLYNŐ Nem felfelé, Északra megyünk, Bé, ahol örök a hó, de tiszta, és nagy az ég… és végtelenek a mezők és az erdők…

BÉ                       Északra? Ott tényleg örök a hó… és tiszta az ég… és végtelenek a mezők… és örök a lomb a fákon… de ha kérdezhetem…

HÓKIRÁLYNŐ Kérdezheted…

BÉ                       Az a Showkirálynő… szóval… Ön nem az-e, vagy az nem Ön-e, szóval, meg se tudom kérdezni, tulajdonképpen…

HÓKIRÁLYNŐ Az más világ, Bé… hagyjuk…

BÉ                       Ja, ha más világ, akkor hagyjuk. Egyébként, itt van ám a szánom is… Indulhatunk… Köszönöm, Gerda…

GERDA              Utazzatok jól… Te is… Hókirálynő…

HÓKIRÁLYNŐ Ha Északon járnátok…

ANDERSEN      Na, azért ne essünk effajta túlzásokba… Menjetek isten hírével… Ha szükségem lesz rátok, majd megint beleírlak benneteket az újabb mesémbe…

A Hókirálynő beül a szánba, int, elporzanak.

ANDERSEN      Hát, ezt megúsztuk. Most már mehetünk mi is.

KAY                   Hova megyünk? Azt sem tudom, ki maga. Még soha nem láttam…

ANDERSEN      Nem tesz semmit. Csak bízd rám magad… Meg kicsit Gerdára is… Rosszabb annál, ami eddig volt, nem lehet.

KAY                   Se limuzin… se szán…

GERDA              Van még két jó lábunk…

ANDERSEN      És azok a lábak biztosan jó helyre visznek bennünket. Na, mehetünk… Estére otthon lehetünk…

A két gyerek énekelni kezd, ezzel kezdetét is veszi a finálé…

Finálé

Estére hazaérünk,

hazaérünk végre,

várnak már a rózsafáink

az igazi mesénkben.

Meglehet az élet

nem mese, de show se,

gyereknek felnőttek közt

nem terem sok jó… se…

Hinned kell, hiszen láttad,

megszenvedtünk érte,

(hogy) visszajussunk végre-végre

az igazi mesénkbe.

Ott már a gyerekeket

nem bánthatja senki,

nem csábítja pénz vagy hírnév,

gyerek tudnak lenni…

ANDERSEN  Csak gyertek, csak gyertek, korai még,

                       hogy reflektorból legyen odafent az ég.

                       Csak gyertek, csak gyertek, nagy a világ,

                       nem csak a show-fények közt találtok csodát.

                       Nézd, ott egy csillag, igazi a fény,

                       nézd, körben a fákon igazi levél,

                       Hogy gurul a nap egy igazi dombon,

                       Nézd, ott egy macska, igazán dorombol.

                       Nézd, mennyi játék, mind a tiéd.

                       Nézd, bárányfelhők közt igazi ég.

                       Nézd, a világ is igazi talány,

                       S te vagy benne a király, s a királyleány…

Estére hazaérünk,

hazaérünk végre,

várnak már a rózsafáink

az igazi mesénkben.

Meglehet az élet

nem mese, de show se,

gyereknek felnőttek közt

nem terem sok jó… se…