Kalligram / Archívum / 2005 / XIV. évf. 2005. május–június / ANDERSEN / Andersen, a papírművész

Andersen, a papírművész

   

Hans Christian Andersen meseírói nagysága vitathatatlan, nemzedékek gondolatvilágát határozta és határozza meg A császár új ruhája vagy A rút kiskacsa története és figurái. Népszerűségét és univerzalitását jól mutatja, hogy 145 nyelvre fordították le történeteit,[1] 1903 óta 102 különböző film vagy rajzfilm készült belőlük,[2] és akkor még nem szóltunk egy szót sem a más művekben fellelhető utalásokról, például Szőke András mára kultuszfilmmé vált 1990-es Vattatyúkjáról vagy, hogy populárisabb vizekre evezzünk, Anastacia Heavy On My Heart című videoklippjéről. Ez utóbbiban a próbababák éppen egy „H. C. Anderson” feliratú bolt kirakatában kelnek életre.

Andersen művészete azonban lényegesen sokrétűbb és szerteágazóbb: több volt, mint varázslatos történeteket mesélő, kedves dán író. Irodalmi munkássága bőségesen tartalmaz drámákat, regényeket és versesköteteket is, sőt hazájában előbb ismerték íróként, mint mesélőként. Még ennél is érdekesebb azonban, hogy egészen elképesztő összetettségű vizuális alkotások maradtak fenn hagyatékában, annak ellenére, hogy bár ügyes vázlatokat készített utazásai során, grafikái egyáltalán nem nevezhetők művészinek (1. ábra).

Babits Mihály szerint Andersen írásaiban „van valami, ami a női kézimunkák és csecsebecsék művészetére emlékeztet”.[3] Nem tudom, Babits vajon tudott-e arról, hogy Andersen egész életében összetett és finoman megmunkált papírkivágásokkal bíbelődött, vagy pusztán zseniális érzékkel fedezte fel azt, amit maga Andersen egy 1867. július 21-i keltezésű levelében ír: „Amikor néhány évvel idősebb lesz, és találkozunk, megtanítom majd művészien írni. Először azonban meg kell tanulnia [papírból] kivágni – ez a kreativitás leges-legeleje.”[4] Az irodalmi alkotások és a kivágások – a babitsi „kézimunka” – között eszerint nemcsak hasonlóság van, hanem egyenesen az alkotási folyamat első lépcsőjének, kiindulási pontjának tekinthetjük. Ez a kreativitás forrása, amiből mesék fakadnak. Annál is inkább, hiszen a kivágásnak mint alkotási folyamatnak a jelenléte egyébként olyan erős, hogy egy adott ponton konkrétan meg is jelenik a mesei szövegtestben, mégpedig a mesélő képében.

   

– Szegény virágaim, hogy elhervadtak! – sóhajtott együttérzőn Idácska. – Pedig milyen szépek voltak még az este, most meg elfonnyadt mindegyik. Miért van ez így?

Ezt a kanapén üldögélő diáktól kérdezte. Mert Ida nagyra tartotta, hiszen sok csodálatos mesét tudott, és papírból mindenféle mulatságos alakot vágott ki: szívet, közepén táncoló lánykákkal, virágokat és nagy, kinyitható kapujú kastélyokat.[5]

   

A meseszövő diák egyben papírvágó diák is. Egybeforr alakjában a két tevékenység, tulajdonképpen a kettő egy: mesét szőni annyit tesz, mint papírból formákat kivágni.

Érdekes lenne a kivágások szimbolikájából kiindulva újra kibontani a meséket, erre azonban e rövid írás keretei között nem vállalkozhatom, arra azonban igen, hogy röviden bemutassam Andersen papírkivágásait. Mint azt a második ábra is mutatja, igen kifinomult és aprólékos mintázatokat használt, melyek jól megfeleltethetőek annak, ahogyan Babits jellemezte írási stílusát: „Andersen művészete is nőies: képzeletének szeszélyes csapongása, érzelmessége, mondatainak gyöngéd alkotása s a kicsiségek szinte japánokra jellemző szeretete.”[6] És ugyancsak alkalmazható a kivágásokra Babits megállapítása arról, hogy Andersen helyenként formabontó, „néhol egészen modern irányzatok előfutára”,[7] sőt talán még találóbb is ez a kijelentés ezek, mint az írások tekintetében. A papírkivágás technikája által meghatározott formai kereteket próbálja meg áttörni, amikor kilép a papír adta két dimenzióból, és térbe helyezi az alkotást (harmadik ábra).

Tartalmilag pedig a papírkivágás adta kifinomult, könnyed kifejezésmód diktálta finomkodó témaválasztás ellen küzd, igen sikeresen. A műveken ugyan vannak bőségesen balerinák és virágok, de legalább annyi gnóm és egyéb torz alak, akasztófa és akasztott ember. Nem beszélve az alkotóelemek konkrét konfigurációiról. Példaként lássuk a negyedik ábrát. Rögtön a kép közepén a leghangsúlyosabb motívum az akasztófa és a tátongó, szinte elnyelni készülő ajtó, ami nyitva áll ugyan, de a belépő után bármikor bezáródhat. Ha a képet egy univerzumnak tekintjük, akkor az akasztófa pont az axis mundiban, a világ tengelyén helyezkedik el, kiváltva az általában ott található Világfát, ami összeköti a három zónát: az alvilágot, a középső és a felső világot.[8] Ha jól megfigyeljük, észrevehetjük azonban, hogy nem egy, hanem két akasztófa vagy egy kettős bitófa van ott. Ez önmagában még nem olyan meglepő, hiszen a bibliai hagyomány a Világfát az élet fájának és a tudás fájának kettősével helyettesíti ugyanis, s „e két fa [...] egy tőről sarjadt”,[9] és ugyanakkor „minden életfa [...] egyszersmind a halál fája is”,[10] hiszen a testet elhagyó lelkek csak az életfa/világfa tengelyén tudnak az egyes zónák között közlekedni.

Annál nyugtalanítóbb viszont, hogy az egyébként teljesen szimmetrikus kép egyensúlya felborul: az egyik gonosztevő nincs az akasztófán, a jobb oldali pálmafa kinövése pedig végképp elviszi jobbra a már amúgy sem szimmetrikus kép súlypontját. De maga a kinövés az, ami igazán radikálissá teszi a képet: a fából pedig egy balerina nőtt ki, akinek egyik lába egy női fej. És a női fej orrán ott lóg a hiányzó gonosztevő. Az egymásba morfoló alakok az egyén sérülékenységét, az ego határvonalainak kétségességét sugallják, és a világról alkotott képünk fluiditását és bizonytalanságát. A női orra akasztott férfialak pedig talán annak lehet a szimbóluma, hogy az igazi pusztulást nem az akasztófa, hanem a beteljesíthetetlen vágyódás okozza. Andersen kísérletezése ráadásul nem maradt abba a papírkivágásnál. Még ha életműve szempontjából valószínűleg nem is lehet olyan központi szerepű, mint a kivágás, legalább olyan érdekes az a spanyolfal, amelyet egy betegsége alatt alakított egy hatalmas, több táblás kollázzsá. Itt is jellemző a kivágásoknál megszokott aprólékos kivitelezés, ami a nyolc tábla mérete adta monumentalitással párosul. A „lényeg” azonban a részletekben van itt is: magyarázat vagy elemzés helyett álljon itt inkább két részlet (5–6. ábra).

Bár ma még szinte ismeretlenek, Hans Christian Andersen vizuális alkotásai, köztük elsősorban papírkivágásai láthatóan tüzetesebb vizsgálatot érdemelnének. Érdekes kiindulási alap lehet, ha a kivágásokat prototextusként kezeljük, de ugyancsak eredménnyel járhatnak egyéb komparatív elemzések is. A vállalkozás kivitelezhetőségét nagyban segíti, hogy az alkotó papírmunkáinak nagy részét az Odense-i Városi Múzeum digitalizálta, és elérhetővé tette az Interneten.

   

   

   

Jegyzetek

[1] A 145 nyelvből 123 egy-egy szép példa segítségével meg is tekinthető az Odense-i Városi Múzeum honlapján: http://www.odmus.dk/andersen/eventyr/start.asp?sprog=engelsk

[2] Bővebb információt többek között a Nemzetközi Film Adatbázis szolgáltat róluk: http://www.imdb.com/name/nm0026153/

[3] Babits Mihály, Andersen összes meséi. In Gál István (szerk.), Arcképek és tanulmányok, (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977) 353. o.

[4] „When we meet and he is a couple of years older, I will teach him how to write creatively. First, however, he must learn to cut out – that is the very beginning of creativity.” Saját fordítás az alábbi címen elérhető angol nyelvű levélrészlet alapján: http://www.odmus.dk/andersen/klip/billedvis3.asp?tekstID=63&sprog=engelsk

[5] Hans Christian Andersen, Idácska virágai. In Hans Christian Andersen összes meséje, ford. Hevesi Sándor (Budapest, Videopont, 1995) 22. o.

[6] Babits Mihály, Andersen összes meséi, 353. o.

[7] Uo.

[8] Vö. Roger Cook, The Tree of Life. Image for the Cosmos, (New York, Avon, 1974), 8–21. o.

[9] Jankovics Marcell, A fa mitológiája, (Debrecen, Csokonai, 1998), 75. o.

[10] I. m., 133. o.