Havazás

Jönnek a fuvarosok, a fadöntők, a favágók, leheletük látszik a levegőben… fejszéjüket élesítik, térdig gázolnak a hóban, szívük fagyos… tenyerük meleg… nadrágjuk rájuk tapad… ölüknél feszesen domborodik… csizmájuk átázik… férfiak… füstölnek… fújják a párát… falatoznak… szalonnáznak… pálinkát isznak… káromkodnak… fohászkodnak az

Úrhoz… a hóra köpnek… nagyokat köpnek a hóra és sárgán rápisálnak… vizelnek sugárban… amúgy némán haladnak derékig a hóviharban, merő szél süvít… döntik a fát… nyelvük a szájpadlásukhoz tapad…szépek, erősek…

Futnak édes asszonyaik, mint a szarvasok, ölig szántják a havat a szikrázó napsütésben vagy a szétzüllött csillagok alatt… ételt visznek összekötött csíkos vászonkendőben, (pléh- vagy vasfazékban... cserép- vagy porcelánedényben)… a férfiaiknak viszik az ölüket.

Csordaként, őzekként vonulnak, iparkodnak… teltebbek, vékonyabbak, süldőformájúak, az ölükben babák, vagy még nem… viszik édes terhüket vagy csak sötét ölüket meg az ételt… átvágnak a meredélyen, korhadt rönkökön, taposnak tört ágra… tépett hópázsitra… égetően összefagyott kövekre… vizesen, izzadtan futnak… kalyibákban, ólakban, viskókban, az erdei faházakban a férfiakkal összefekszenek… aztán vissza a hóesésben… átvágnak a hegyen… fakunyhóikban, vályogházaikban, istállóikban tüzet gyújtanak,

dunyhák között alszanak a rózsapiros babák, fehér vászonpólyákban, rongyokban, a sudárabb fiúk, zsenge fiúk, a gyenge lányok… a soványka lányok és felmelegítik a kihűlt ágyakat... menekülnek a férfiak elől… fát raknak a tűzre, a hó alól hozzák a fát,

a véres lepedőket kimossák, kiterítik… a hóban megfagy a fehér vászon… lenvászon alsóneműk, férfi- és női ruhák a köteleken… lepattogzott zománclavórban csecsemőt mosnak, majd viharos ölüket, májbarna bimbóikat, fényes körmű lábukat mossák… szoptatnak, szülnek, vetélnek… várják a férfiakat… havat tömködnek az ölükbe (a combjuk közé) csendesítve a lázat, a bajt, a méregfolyást, hóval mossák fényes vállaikat, sebes melleiket, hajukat, ében hajukat, ezüst hajukat, kalász- és gránátalmaszínű hajukat is megmossák a hóban… kiteszik a hideg fehérre a takarókat és az ételeket is. Nincs már hús. A távolabbi településeken, egyik-másik portán maradt egy-egy árva jérce vagy kakas…

A madarak, a galambok, a tyúkok mint megkövesedett kis idolok hullanak le a hóra. Az ólakban egy-két beteg állat maradt… a többit eladták… a lovakat, a marhákat, a süldőt… a lábasjószág és az aprómarha mind elhullott…

És szitál a hó, mint a hóliszt. Mint a púder. Szitál…

És érkeznek a fuvarosok, a fadöntők, a favágók, leheletük látszik a fagyban… s melegszenek a tűznél, annak fényénél, és a meleg dunyha alatt meghágják asszonyaikat… védik őket… ágy végében a pólyás… mint a tej… elzavarják a farkasokat… a kutyák a láncra kötve őrzik a pincét, a szalonnát, a sót, a petrezselymet… a hagymát, a paprikát… az elvermelt krumplit is… szabályos szárított gombaszeletek lógnak – füzérben – a két szögre akasztott zsinegen,

és aszalt gyümölcsdarabok… mint egy szép óriás nyaklánc… a padláson… a konyhában, a kemence mellett… hímzett zsákocskákban van még egy kevés tészta… lencse is akad… sárgaborsó… kukoricadara… talán puliszkát főznek majd… a zacskókban fonnyadt csalánlevelek… levesnek… meg füvek és gyomnövények… egy-két

szerencsétlen lesoványodott kecske ad kevés tejet… a sajtárok, dagasztóteknők kiszáradnak… a lócán egy-egy fagyott fürj… de fogy a széna… beszáradt szilvalekvár… néha elfognak a fiúk egy-egy mókust… hurokban nyulat… só már alig… paprika nincs… és nincs már madártojás sem… a favágók csapdáiban nincs szarvas… azok is elmentek… a láncra vert… kuvaszok és komondorok meg a korcsok acsarkodnak… (az elhagyott, ember-nélküli területeken… a pásztorok helyein fél-borjút akasztanak a magas farudakra… facölöpökre… a kutyák, az éhesek ugrálnak mint a bolondok, falásnyit harapnak a húsból… – mint az akrobaták – …marcangolják a fagyott húst… többet esznek, mint gazdáik… megdolgoznak érte…) eszik a csontot… vonyítanak, üvöltenek, morognak, meghágják a szukákat… játszanak… az újszülöttek… a pólyások – egy szál rékliben, ingben vagy anyaszült meztelenül, mint a frissen született macskák… nyivákolnak… névtelenek…

piros csíkos liszteszsákban… a kihűlő kis testek… már nem mozdulnak, már nem visítanak, nem nyivákolnak… a macskák sem… véres a zsák… a zsákon szivárog a vér…

temetésük, mint egy macskáé… kis névtelenek… nem tudni, hogy fiú vagy lány… a gyász orgonája a búgó szél… a búcsúztató kórus a madár – népség… harang a bérceken rezgő zuhatag… zápor-vert sírkő… s a kertben viola s gyopár özön… a nőt – álmában követik zsandárok vagy síró asszonyok… az ebek vonyítanak, és inget tépnek a

Szentségtörő Madonnák… és tép a himlő, szaggat a torokgyík… pusztul a tüdő… és fehér vagy véres halál-folyások marják a darócot…

A daróclepedőben, a recés abroszban vörössel betűk, monogramok szőve, egyszer Velenczei Teréz aztán… M. T., N. L., W. S., E. P., G. L.…

Ég a pajta, ég az istálló, ég a fa, lángol a zsarátnok, a fák égnek, mint a fáklyák, száll a pernye, mint a hó. Száll, mint a púder. Szitál.

A vastag fehér hó alatt törnek az ágak, dőlnek a fák… nem is kellenek a fadöntők, a favágók… a gallyak, a karnyi, férfideréknyi fák recsegnek a súly alatt… zuhannak a

meredélybe… a márvánnyá vált patakmederbe, fenyők tövestől a völgybe a szédítő hegyormok közé… mély szakadékba, vizesárokba… az befagyva… tíz méter magas várfal felfogja a zuhanó tölgyet… a szénégetők, a csempészek nem eresztenek át senkit… a mészégetők… a koldusok megfagynak… az útonállók, a csavargók, visszahúzódnak a barlangokba, cigányok a vackaikban… kóbor kutyák… ebek… a betyárok, a zsiványok, a fogadósok, a révészek rablók, a martalócok szintén… meleg szalmazsákokon… nyűtt bársonyokon fekszenek…

a lovasok néha szántják a porhót, meg a kocsisok, a postakocsisok… mentéjüket, rossz kabátjukat zúzmara lepi… a felcserek, a doktorok, seborvosok, az angyalcsinálók ritkán… bolyonganak a tömlöcök és a tébolydák széteresztett elitéltjei… a rabok bokáján véres rongyok, hátukon szakadt zsákok… a fegyencek nőt keresnek a hidegben, bolyonganak a bolondok… őrültek meztelenül a hóesésben…

a háborodottak… a tébolyultak… fetrengenek a hóban a bomlott elméjűek… megbecstelenítik a gyermekeket… a férfiak lányaikat… vagy a suhancokat, a fiúkat… a hideg miatt, a hatalom tehetetlensége miatt… a foglárok és a gyilkosok együtt menekülnek… eszik a havat… és a hó alól kikotort füvet, gyökeret, csigát, hullott gyümölcsöt… fák, bokrok terméseit, bogyókat, megüvegesedett hajtásokat, állati és emberi szemeket, fagyottakat… meleg hasadékokat keresve… a háborodottak, a megzavarodottak… a fegyencek…

Korábban a püspök meglátogatta a települést a völgyben… díszes kísérettel érkezett… papok, katonák, szentéletűek, istenfélők és ingyenélők, esetleg koldusok és kalandorok kisérték a batárt… (a delizsánszon a pórnép és a cselédség érkezett… a nemesek lovon jöttek) …a postakocsi is szállította a népeket… zsandárok is voltak és síró asszonyok… voltak nők és idősebbek (egy aszott testű, inas férfi is…) akik térden, négykézláb csúsztak, másztak… volt akik a kezükkel, karjaikkal kapaszkodva haladtak előre, mert hiányzott a lábuk… kezük véres csonkká vált… ujjaik véres, pépes alaktalan masszává váltak, könyökükről csorgott a vér… karjuk már fekélyesedett… bőrük vörös volt és duzzadt… folyt a genny… az aszkétikus külsejű lábnélküli férfi kis „szerkezetekkel” haladt… egy fémtalpú, fémmel szegecselt fainstrumentummal… akkora volt, mint egy férfi lábfeje… azt a két kis fadarabot markolta meg a lábnélküli ember, két eltorzult erős kezével… s elég erőteljesen haladt előre… különös volt a mozgása…

lábcsonkjai néha látszottak a daróc alatt… szaporán követte a többieket… kanosszajárás lett a menetből… zarándokok, cigányok, tenyérjósok, színes ruhájú asszonyok, cigányasszonyok, magukat áruló nők és nyomorék koldusok zárták a kígyózó sort… volt aki csak alamizsnáért jött… volt aki meg akarta csókolni a fekvő, festett,

gipsz-Krisztus szent sebeit… a test oldalán és a szögekkel átvert kezeken lévő sebet… a vér vöröse lepergett, mint régi sebről a var… arca olyan volt, mintha már a keresztre feszítés óta itt jajgatott volna… az idő mocska, a gyertyák, a kápolna álnapvilága… olyan ijesztően halottnak mutatták Jézust, amilyen az igazi lehetett a Golgotán néhány órával húsvét előtt, amikor az enyészet már kikezdte testét, és még az angyalok is kételkedni kezdtek. Az állandóan megújuló tömeg ott toporgott a szűk helyen. Koldusok és nemesemberek egymás mellett szorongtak… a papok szorgosan, mint valami temetésen, utat vágtak maguknak a katonák között, akiknek arcát kicserzette volt a szél, és megsebezte egy török kard. A meghajtott homlokok felett a Szűz és a szentek szobrai sorakoztak a fali fülkékben, antik szokás szerint violaszínű lepelben annak a gyásznak jeléül, amely minden gyász felett áll…

látszottak a csorgó vércseppek… volt, aki csak a Mária-szobor mezítelen lábaihoz érintette az ajkait… volt, aki a szent asszony lelógó kezét illette a szájával… néhányan az ostyát akarták, amit az áldoztató nyújtott a hívőknek… a szentség hatását… Egy márványszobor Máriát mutatta, ölében halott fiával… az élettelen test ernyedten lógott, fürtös haja eltakarta a fiatal férfi szép arcát… anya és fia egyidősnek látszottak… a nő is fiatal volt…

Egy fekete bársonyba öltözött nő rémülten bámult egy feketébe, bársonyba burkolózott férfira… halványabb volt a gyertya viaszánál… a violaszínű szobrok lábánál… a szép templom színpompás freskóin az angyalok a gyermekekre hasonlítanak, a férfiak a favágókra, a fadöntőkre… a nők… a szent nők, az asszonyaikra… ruhájuk gazdag… festett selyem, bársony… a falakon… és tavasz és nyár… egy virágzó, zöld lombú ágat ezüstbilincs fog körül… selyemszalaggal, masnira kötött szalaggal lógatott tábla látszik a donátorok neveivel… alul kisebb alakban az adományozók, a donátorok szoronganak… gazdag ruhákban szép ékszerekkel… a férfiakon tollas kalapok… a nőkön is, meg fátylak… – mindez a falakon –, a szentélyben a papokon szép reverendák, selyem miseruhák… a sekrestyében hatalmas szekrényekben lógnak a szent ruhák… A szentélyben… zöld lombfüzérek lógtak le a csipkékkel díszített oltárról, középen kis tartó állott az ereklyékkel, két sarkára két kis narancsfa volt állítva és hosszában végig ezüst gyertyatartók és porcelánvázák, melyekből napraforgók, liliomok, pünkösdirózsák, gyűszűvirágok, hortenziabokréták szöktek a magasba… a kiáltó színek e tömege ferdén húzódott le az első lépcsőfokról a szőnyegig, és tovább folytatódott a kövezeten… és tömérdek ritka holmi tárult a nézők szeme elé. Volt ott egy aranyozott cukortartó ibolyával koszorúzva, alenconi kőből való fülbevalók csillogtak moha között, két kínai ernyő tájképeket mutatott… Templomszolgák, énekesek, angyalarcú lánykák, gyermekek felsorakoztak az udvar három oldalán… a lányok rózsaszirmokat szórtak a levegőbe, a kántor vezényelte a zenét… két tömjénszóró minden lépésnél hátrafordult a szent oltárhoz… az ünnepség után a hintó a vizesárok korhadt hídjáról majdnem lezuhant… húzták vonták az erős, izmos férfiak… aztán a híd leszakadt, elvágva a településeket… a hegyen lakókat… van ugyan egy veszélyes titkos út a szakadékok között, de oda csak a legmerészebbek bátorkodnak… bele kell kapaszkodni a fák légzőgyökereibe… vaskos gyerekderéknyi vízmosta gyökereibe… lelógó ágaiba… terméskő lépcsők is vannak… elmossa azokat a víz… a zivatar… meg barlangok, zúgok, mélyedések… sötét gödrök… aztán leesik a hó… zuhog a hó… elmaradnak a gyászszertartások… a zsolozsmák… nem hallatszik a litániák zsongása… üres és csöndes a litániáktól zsongó templom… az altemplomban, kazamatákban, sírboltokban, pincékben gyűlnek a halottak, egymásra torlódnak a testek… azután egymásra fektetik őket… hiába a koporsók… nincs, aki megtöltse a faládákat… a boncnokok lopakodnak… de szerencsére nagy a hideg… a járatokban megfagy a szennyvíz… fénylő jeges patakká válnak az útjukra eresztett emberi test-nedvek…

a templomkertben a szép halott, megfagyott novíciák mint havas szobrok hevernek… a havas szobrok között… fekszenek sorban, mint a felvágott, felaprított farönkök… száll a hó, belepi őket… a novíciákat is, a szobrokat is… a farakásokat is… nincs ember aki a fagyott földben hat láb mély sírt, gödröt ásna… Isten irgalmazzon mindenkinek…

egy láb harminc centi… bár jobbak a mélyebb gödrök… Isten irgalmazzon mindenkinek… Közelben a klarisszák szép kolostora… klastromok… látszanak… (nincs kaláris)… csak kenyér, füstölt hús van… talán tea, orosztea… a kecske kimúlt…

A zárdákban még van élelem, de azokat magas fal veszi körül, és a földművesek falvai… és kunyhók, vályogházak, kalyibák, pitvarok… élnek bennük… szeretnek bennük… a falvakban, jeges esőben, havas permetben… viharok vernek…

a templomokban tömjén… templomszolgák isszák a misebort… az ispotályokban felbomlott a rend, megszűntek a reglamák… megmérgezik a betegeket (megfojtják őket, az öregek vagy a gyerekek szájára ráteszik a párnát vagy a tenyerüket a felügyelők, az ápolók…) a szubsztanciákba… arzént és sztramóniumot kevernek… higanyt… a szülőnők halnak… a fekélyesek, a gennyesen sebesek, az elüszkösödött lábúak vaságyakon fekszenek, a bélpoklosok bokáig szennyben… ürülékben… még nem múlt el a mocsárláz… a nők felpüffedtek a vízkórtól… magas a láz és pusztító a lázálom…

a dögvész… ragály mindenütt… tífusz kevésbé… és a kiütéses tífusz… a járvány erősödik… a szifilisz a csontig hatol… a hímtag leválik, mint egy kar… harangszó se hallik… vagy igen… tétova harangok… ezüst kürtök és harsonák… mormoló imádkozások… erősödő fohászok… a gyerekek éheznek… fáznak… aztán pisszenés sem hallik… ég a templom teteje… a csupasz korlátokat bandázs borítja… bandázs… a zárdák kiszáradt kútjaiban, elhagyott járataiban, a templomok sírkertjeiben, romkertjeiben… csontkertjeiben – ad santos…

az ispotályok, lazarettek nedves pinceodvaiban elemésztett magzatmaradványokat, pergamenállagú újszülött-tetemeket, csecsemőcsontvázakat, öklömnyi gyerekkoponyákat és mumifikált kicsiny kezeket ásnak ki a kutyák… a dögevők. Elmaradnak a temetések… elmaradnak a gyászszertartások…

Prédikátorok és istenfélő disszenterek… és a felvilágosultak megérkeznek. A hózápor erősödik, betemeti a településeket, eltakarja a bűnöket… olyan nagy a hideg, hogy a fagyban az emberek karja leválik a testükről és a földre hullik… és a fadöntők csapatostól átvágnak az erdőn…

2

Szkander bég, aki Rómából és Indiából jött, határozottan rávett arra, hogy írjam le mindezeket A testvérem Bombayból írt március 20. napján, amely nekem nagy reménységet nyújt, hogy nemsokára újra meglátjuk Perzsiában azt a figyelemreméltó, fáradhatatlan utazót… (Henry Willock levele Ausztria Konstantinápolyi követéhez) Ott… Amikor ítéletet hirdetnek, udvarias kis bókot intéznek a kénsárga ingbe bújtatott elitéltekhez. Határtalanul fájlalják, hogy ilyen hitvány öltözetben kell őket látniuk, hangsúlyozzák, hogy szelíd lelkűek, utálják a vért és

kétségbe ejti őket, hogy halálos ítéletet kell hozniuk, vigasztalással aztán elkobozzák a maguk javára a szerencsétlen minden vagyonát. Párizsban, Savval holdjának 4. napján

Velencében vagyok… boldogan élek ebben a városban, ahol a szellemem napról napra finomul. Megismerem a kereskedelem titkait és az uralkodók érdekeit, kormányzásuk formáját, még az európai babonákat sem mellőzöm, orvostudományt, fizikát, csillagászatot tanulok, tanulmányozom a művészeteket, egyszóval kezdek kilépni a ködből, mely szülőföldemen fedte a szememet.Velencében, Savval holdjának 16. napján A sátor a szerelmesekre omlik… a bandázzsal bevont paravánok összedőlnek… folytonos árban-apályban hánykolódom… félévenként hiszek a lélek halhatatlanságában… véleményem nagyjából testi állapotomtól függ, aszerint, hogy több vagy kevesebb bennem az életfluidum, hogy jól vagy rosszul emésztek, hogy enyhe vagy éles levegőt szívok, hogy könnyű vagy nehéz húsokat eszem, fölváltva hol Spinoza-párti,

hol szociniánus, hol katolikus vagyok, s hol hitetlen, hol jámbor. Ha orvos sürög ágyam körül, könnyű zsákmány vagyok a gyóntatónak… ha jól érzem magam, nem hagyom, hogy a vallás elvegye kedvemet az élettől, de ha beteg vagyok, hagyom, hogy megvigasztaljon, mikor az egyik oldalon már semmi reményem sincs, jelentkezik a vallás és megnyer ígéreteivel, szívesen átadom magam, mert a remény oldalán akarok meghalni… hálát adok… amiért olyan vallást vallok, mely minden emberi érdek fölött érvényt tud szerezni magának, és tiszta, mint az ég, ahonnét alászállott. Párizsban, Szafár holdjának 13. napján

Kitűnően tudnak betegséget, ájulást, rémületet színlelni… ingerült nőket vezetek uram ágyába… minden okom megvan rá, hogy féljek a könnyeiktől, a sóhajtásaiktól, a csókjaiktól, még a gyönyörüktől is, győzelmeik színhelye ez, szépségük varázsa félelmessé lesz számomra… s ki felelhet egy úrért, aki nem ura többé önmagának… Az iszpaháni szerájból, Szafár holdjának utolsó napján Hogyan tarthatna szemmel a próféta… szeretném, ha gazdám

hazatérve Mekkába zarándokolna: ott az angyalok földjén megtisztulhatnátok. Az iszpaháni szerájban, Desumada első holdjának 10. napján

Kék egek, zöld hegyek, villog és lesújt a kardlap… a tetemeket lóbőrbe temetik… a mezei füvek illatoznak… fényes ruhákban tündökölnek a nők… bíbor-napszállta-arany… brokátruhák… szilvafaágról is lehullott egy csillag… hajtűk, tükrök, gyűrűk, bő köntösök… vékony derekak… függönyök hullanak… két madár a brokátruhán… – vadruca és fácán – …s tarka pillangók a selyempárnán… templomharang szól… gabonaföldek aranyos lánggal… az ég kárpitja sötétlik… vigasztalók a jegenyék és a fűzfák… hó-festék az arcon… jáspis a nyakon… a hajakban nyíló ékkövek égnek… távolba vész a harci morajlás… csattogó zászlók színe változik… felnéz a csapat a zöld felhőkre…

A kupolák alatt a fürdőépületekben a díványokon a nők egymáson hevernek… a kasztráltak felügyelete mellett… meztelenek, vagy aranyboglárral díszített bíbor a ruha… hímzett az atlasz, kék-vörös a selyem, fénylik a taft… A fűzőzsinórok és halcsontok dobozokban… a szép fehérneműkkel… könnyű lepel borítja a formás gömbölyű testeket… lábfejük három hüvelyk hosszú… pirosító vagy szén az arcokon… a hajakat nem fékezi semmi, sem aranytű… sem díszes aranycsat…

Melleik barna bimbója (bimbaja) átver a selymen, a gyolcson, a batiszton… a fátylon… az alabástromon… a tarka, mintás szőnyegek és bársonypárnák között… a lefátyolozott arcúak… gránátalma-szájúak… szederjes szeműek… alma-homlokúak… csillogóan

gyöngyös papucsokban… piros kecskebőr cipőcskékben… csíkos kendőkben… szoknyák a nadrágok fölött… igazgyöngy a homlokon… fülükben kösöntyűk… bilincs a csuklón… a haj omlik a taftra… vászon a hajra… az ujjak beletekerednek a súlyos láncokba… van olyan is, akinek nincs egyéb ékessége, mint a fekete bőre és egy tucatnyi gyűrű… kaftánokkal takaróznak… szederjés, tarka, vörös, fehér kaftánokkal… néha a barna bimbókon csüngő újszülöttek meg a selyemvánkosok között…

Hajtűjük van, kis tükrük és ezüstgyűrűjük… van sok arany is… rajtuk a palotában… esznek narancsot, citromot, fügét, szőlőt, kecskehúst szőlőlevélben, juhot… cukros mázas süteményeket, ragacsos édességeket… üdítő italokat…

A lepel védi az apa, a testvér és a közeli vérrokon nemi szerveit… és lepel védi a nők testét… nincs szükség sem napra, sem holdra, hogy világítsanak… nincs szükség sem napra, sem holdra, hogy világítsanak… nincs szükség sem napra, sem holdra, hogy világítsanak… hogy világítsanak…

A sikátorokban tolvajok… zsebmetszők… komédiások… kontárkodók… kötéltáncosok jövendőmondók… szemfényvesztők… csillagjósok… alkimisták…

Zélisz a mecsetbe menet leejtette a fátylát… fedetlen arccal mutatkozott… Z.-t együtt találtam az ágyban egy rabnőjével… megkaparintottam egy levelet, írója rejtély… egyik este egy fiatalembert találtam a szeráj kertjében… Az iszpaháni szerájban, Radzsab holdjának első napján, 1717-ben

A minaretek… a dzsámik… a kupolák… a kis ablakok… a belső kertek… a vastag falak… a függőkertek… és a félholdak… és alig használt hajtűk… Fényűző építkezések… a paloták kertjeiben több a szobor, mint egy nagy városban a polgár…

A hó betemette a kupolákat, csak a fürdőépületet nem… a meleg pára, a felszálló levegő olvasztja a havat… a leltárban ezüst mosdótálak tucatjai… ég a fény, ég a félhold… anyanyelvem, a magyar, közeli rokonságban áll, nem szókincsében, hanem szerkezetében, a törökkel, a hindivel, a kínaival, a mongollal és a tibetivel. Minden európai nyelvben, kivéve a magyart, a törököt s a finn rokonságúakat, elöljárók (praepositiók) vannak, akárcsak a héber vagy arab nyelvekben… a mi nyelvünkben azonban, hasonlóan a hindihez, a kínaihoz s a tibetihez, névutókat találunk, s a ragozás különféle eseteiben toldalékokat (affixum) használunk, amelyekkel ugyanazon szótőből számos új szófajtát alkothatunk. A magyar nyelv a szanszkrithoz vagy az arabhoz képest nem alsóbbrendű… továbbá… azért tanultam annyi nyelvet, hogy megismerkedjem a szépirodalommal, hogy bejussak a régmúlt korok érdekes tárgyakkal teli tárházába… s otthonosan érezhessem magam minden korszakban, és meg tudjam magam értetni minden hírneves nemzettel, mint most a brittel. Az Európából érkezett Sken-dhar bhig (Szkander bég: Kőrösi Csoma Sándor) unszolása révén keletkezett… Záradék az Ind-európai Sken-dha kérdéseinek válasza című tibeti könyv végén. …Bár munkálkodásomnak, indokaimnak és érzelmeimnek ez a nyers fogalmazványa megnyerné a kormányzat jóváhagyását: boldognak fogom magam érezni, ha következő irodalmi kutatásaim eredményeivel szolgálatukra lehetek. Szabáthu, 1825. május 5. Alexander Csoma de Kőrös beszámoló Kennedy századosnak, 1825.

CXXIII. levél …Üzbég Mehemet Ali mullahnak, a Három Sír őrzőjének, Komba

Mit használnak nekünk az imámok böjtölései és a mullahok cilíciumai? Az Úr keze kétszer is lesújt a törvény gyermekeire. A nap elhomályosult, s mintha nem is akarna többé megvilágítani mást, mint vereségeiket. Seregeik összegyülekeznek, és szétszóratnak, mint a por. Az oszmánok birodalmát történelmük két legnagyobb kudarca rázta meg… országukat már csak alig-alig tartja fönn egy keresztény mufti… A német nagyvezér Istennek az az ostora, akit Omár eretnekeinek megbüntetésére küldött az ég. Lépten nyomon rájuk zúdítja a mennyek haragját, s bosszúját lázadásukért és hitszegésükért. Imámok szent szelleme, éjjel-nappal siratod a prófétáknak azokat a szerencsétlen fiait, akiket a gyalázatos Omár tévútra vitt… szíved elszorul balsorsuk láttán… hiszen megtérésüket kívánod, nem pedig a vesztüket… azt szeretnéd, ha a szemük könnyei által… a szentek könnyei által mindannyian egyesülnének Ali zászlói alatt, ahelyett, hogy szerte a hegyekbe és a sivatagokba űzné őket a hitetlenektől való félelem. Párizsban, Savval holdjának első napján, 1718-ban

Szépek a levantinusok leányai… nők gyöngyösek, barnák (hajukon gyöngysor), szebbnél szebb lányok… sötétek, kávészínűek, fényes fekete hajjal, választék a hajban, fehér útvonal, púder-fülek, alabástrom-mellek, szemük édes mandula, szájuk édes áfonya, málna, szamóca, sötét mellbimbók, szederjes szemhéjak, szempillák, mint a fenyők…

III. Oszmán követei Fehérvárra érkeztek… a törvény, a toll és a kard szolgái… szemerkélt a hó… a konstantinápolyiak veszettül fáztak… ömlött a hó… Szentpéterváron farkasbundákat vettek… meg szőrmepelerineket… magukra terítették azokat… nő alig volt velük… a szmirnai szőnyegek nem segítettek… a francia követ díszpalástokat, téli köpönyegeket szerzett az asszonyoknak… vadmacskával, hattyúprémmel, vidrával, nyesttel, rókamállal, evetkével, kecskebőrrel bélelt ruhaalkalmatosságokat… és párducbőrt, hiúzt és farkaskacagányt… reszkettek a lányok… a keleti követek lányai… most már otthonosabbak voltak Európában… megmelegedtek kicsit… kezük azért lila maradt… szép, finom, kávé- vagy sápadt színű kezük… kihúzták azokat a prémes karmantyúból, muffból…

Sokszor lehetett hallani, hogy az eunuchok a nőkkel valamilyen gyönyörűséget élveznek… a természet kárpótolja őket veszteségükért… van rá módjuk, hogy javítsanak hátrányos helyzetükön… ha valaki megszűnt férfi is lenni, nem szűnt meg egyúttal érzékisége is… úgy él ebben az állapotban, mint egy harmadik nemben, ahol éppen csak fölcserélte az egyik élvezetet a másikkal… Az iszpaháni szerájban, Savval holdjának 5. napján, 1713-ban

A nőknek fátyol kell – az ázsiaiak bölcs rendszabálya –, elzárva kell élniük… heréltek vigyáznak rájuk… mindez nem elernyeszti, hanem csak még jobban fölcsigázza a nők üzelmeit…

Mekkában a próféta sírjából előhozták a koporsót, ezüstravatalra tették, melléje a csatában elesett emírek és hősök csontjaival megrakott huszonöt koporsót, hogy Allah lássa és elégelje meg a pusztulást. A búcsújárók seregei minden pénteken hétszer járják körül e ravatalokat, zene és kürtszó nélkül, egyedül emberi jajszónak szabad hallatszani.

A böjt utolsó napján húsz mérföldig menő búcsújárás rendeztetett… elől egy nagy szekrényt visznek a tört kardokkal és nyilakkal, és a csatában elhullt hősök csontmaradványaival… azokat hatszáz zsákba öltözött katona kíséri… mezítláb… hajadon fővel… aztán háromezer szpáhi jön gyalog, fekete turbánnal, tépett és vérrel bemocskolt ruhákban… Utánuk hatezer dervis, övig meztelen, testükbe nyilakat és késeket szurkáltak, úgy, hogy a vér szertefecskendezett róluk…

Azután érkezett a próféta szekrénye, amely mellett háromszáz basa járdal kivont karddal, s aki szemeit a szekrényre fel meri emelni, annak fejét leütik… Harminc előkelő vezér, fejük zsidó- és szamárvérbe mártott kendőkkel bekötve, egyik kezük övükhez hátrakötve… követi őket hétszáz janicsár, fegyver helyett pálcával… hátul a nagyvezér, sánta szamár hátán… kezében nádszál…

Végül ismét keringő dervisek jönnek, testük felhasogatva? S egy szekrényből a legapróbb rézpénzt szórják el az út mentén… Minden mérföldnél megáll az egész menet…

Allah azonban nem hallá meg a búcsújárók szavait.

Drinápolyból eperfaszállítmányok érkeztek… és a Gallipoli-félszigetről… a Vörös-tengertől, és ezüsttálnyi igazgyöngy… sok-sok ezüsttálnyi igazgyöngy… és faggyú… (és oszmánok és moszlimok…) nincs szükség sem napra, sem holdra, hogy világítsanak… nincs szükség sem napra, sem holdra, hogy világítsanak… szépek a levantinusok leányai… szépek a gyermekeik… kis fattyak… szép fattyak… kis cellalakók… kis börtönlakók… kis elítéltek… kis halandók… néha kis halottak… nincs szükség sem napra, sem holdra, hogy világítsanak… szépek a levantinusok leányai…

3

Pozsonyban, Szászrégenben, Marosvásárhelyen, Bányácskán, Kismartonban, Pesten… sáros utak, macskaköves utak, kis paloták… nobilis, timpanonos kapuzatok. A kapuk mellett atlaszok, hermák, perzsák, kariatidák… mezítelen

női alakok és férfiaktok… angyalok… puttók… kerubok… vagy oroszlánok… az íves bejárat fölött hatalmas földgömb, éggömb fekete, rajta ezüstszínű csillagok… vagy körző és vonalzó, szögmérő… egy nagy hal… hatalmas ívelt feszton… A száraz kocsibehajtón besiklik a szán vagy a fogat… besiklik… a bársonyüléseken ismeretlen foltok…

A fehér porcelánkályhák ontják a meleget… a tűzifa szép kosárban felhalmozva… égnek a levelek, az iratok, fecnik, üzenetek, lúdtollal írt számlák… szerelmeslevelek… titkos üzenetek… megfejthetetlenek… egyéb papírok… és aprófa, majd nagyobb hasábok… azután izzanak majd parázslanak a diófaágak… a zöld kályhákat kívülről fűti a cselédség… lassan vagy gyorsan melegszenek a templom formájú instrumentumok… az osztott, négyzetes ablakok bepárásodnak… belül kis patakokban folyik a párás lé… csorog… …a havas járdán kis bársonyzekékben osonnak a lányok… (becses portékák, furcsa jószágok) besiklanak a kapukon… a lépcsőn… a bársonyzekék alatt taft, moaré, muszlin, krepdesin… a lelkek… az angyalok… kegyesek… (a kezek besiklanak a kis kabátok alá, pattognak a gombok…) a Szervita téren az édesek… mátkák… menyasszonyok… szerelmetesek… Nelkák… Fannyk… Rózák… Júliák… Lizák… feketecukrok… (lelkem… szolgám… kincsem… kicsikém… kedves édesem… édes feleségem… édes szívem… édes Jóm, mindenem… nagyságosom… szeretett nőm… angyali jóságú Feleségem) …nagyságos asszonyok… méltóságosak… gerlék… szerelmetes Mariék… kedvesek… galambok… hitvesek… hitestársak… kedves kicsikék… szép Kegyesek… angyali jóságok… tündérek… szoknyájuk merő víz… a hajuk is… ömlik a hajukból, kalapjukból a hólé… cipőjük, gombos cipellőjük vörös, ibolyaszín-karmazsin bársonyból, borjúbőrből (kis kalodák, kis spanyolcsizmák, kis inkvizíciós eszközök), prémes csizmácskájuk formás kis foltokat rajzol a havon… mint az állatok nyoma…

A lovak habosak, csatakosak… a nők is… a hófedte kertekben, tereken, a templomokban, a pamlagokon, a díványokon, a perzsaszőnyegeken… nyújtózkodnak a nők… a nők… a falnyi tükrökben meztelen testek látszanak… kijjebb, a nagyobb palotákban hó fedi a bizarr formára nyírt bokrokat, a labdaház tetején párolog a porhó… szikrázik a porhó… mint a porcukor, mint a púder… szikrázik az üveg… A hó betemeti a toronyszobákat, csak a fürdőépületet nem… a meleg pára, a felszálló levegő olvasztja a havat… a leltárban ezüst mosdómedencék tucatjai… aranyozott ezüst medencék… van ón is… előfordul huszonegy darab ékes mívű aranyos és aranyozatlan ezüst mosdómedence – őrizet alatt… arany- és ezüstmarhák… arany mosdótálak a főuraknak… szikrázik a templom arany-… (sárgaréz-, vörösréz-) keresztje… lángra lobban… ég a kereszt… az arannyal bevont kereszt…

az asszonyok bő, vastag bársonyszoknyájukban ölig szántják a havat… kecses üszők… vékony őzek… izmos szarvasünők… mozgékony hiúzok… szelíd dámvadak… vadmacskák… perzsamacskák… omlik a szatén a púder-hóban… a taft… a ripsz… a moaré…

A hintó piszkos üvegablakait a megolvadt hólé tisztává mosta, a gyerekeket elringatta a batár zötyögése… álmában összekeveredett minden… később az eső dobolása a tetőn… később a fehér hó újból… a vászonról becsurgott egy kis víz… a sirámok és a leheletek… A város a kanyarban, a szép kitisztult égdarabok a kocsi ablaküvegén át, melyen csordogált a víz, a hólé… a finomságok, amiket a B. úr jószágigazgatója már biztosan félretett a színészeknek, s a bő, ezüstcsíkos ruha…

Bandázs van a sebeken, és a magas márványlépcsőházak vasain feszülő fakorláton is…

És a budoárokban, a hálószobákban, a szalonokban rózsafüzérek, gyűrűk, láncok, nyakékek drágakövekből… karbunkulus, halovány rubint, gyémánt, zafír, smaragd, türkiz, gránát, agát, berill, gyöngy… jáspis, kalcedon, szárdonix, kárneol, krizolit, topáz, krizopráz, jácint, ametiszt… ezekből tizenkettő az Apokalipszisben a Mennyei Jeruzsálem alapköve, ékköve, gyöngye, drágaköve…

A budoárokban, a hálószobákban, a szalonokban, a télikertekben a pamlagok és az imazsámolyok mellett könyvek… a mályvaszín kötésű, gerincükön arany kezdőbetűt viselő könyvek halmaiban megfontolt papok magyarázzák a Szentírást, hallani, amint tudósok kalapácsa-vésője fejti ki Euripidész és Aiszkhülosz ó szövegeit… a gondolkodás, a szövegmagyarázás, értelmezés, mint óraműpontos, örök árapály özönli el a széppróza ősi tengerét…

A nagy polcokat ezüstözött rácsozat védi… ókori szerzők… és az újabbak… Bibliák több változatban… prédikációs könyvek…

Vasárnapi imádságok… gót betűs könyvek… ófrancia értekezések… csillagászati rajzoktól hemzsegő kiadványok… szefárd rézmetszők kezével illusztrált orvosi kötetek és mesék…

A filozófiai, teológiai értekezések mellett, a verseskötetek mellet,

betiltott aranykötésű és bársonykötésű titkolt könyvek sora… harminc-negyven, a cenzúra által minősíthetetlen kötet… selymes fóliánsok… Montesquieu… Voltaire… Saint-Simon… Casanova de Laclos… Crebillon… ókori görög, római szerzők, Leszbosz szigetének termékei… a tribadia a francia második empire… humanizmus és erotográfia… Szép magyar komédia… pasztorálék… akár Janus Pannonius… Antonius Beccadelli… hermaphodituszi elméletek…

De Sade… az asszonyok a sötétben, a gyertyafény és a mécsesek mellett, az ágyakban, a pamlagokon, a gyolcs- vagy selyempárnák között olvassák őket… a könyvek buja bájos rézmetszetekkel vannak tele… a nők nézegetik a rajzokat… olvasgatnak… párnájuk alá rejtik… fejük felett japán fametszetek… vagy fegyverek… és ezüsttükrök… a falon az ezüst gyertyatartók mögött ezüst hátlapok kettőzik a lángot…

A hózáporban az asszonyok a meleg hónapokról gondolkodtak… a kertről… ahol a hóvirágok, sáfrányok, jácintok, magnóliák, rózsák, liliomok, csillagvirágok… dáliák… körtefák, almafák, szederfák, cseresznyefák… kúszófenyők, bokrok, a fagyalbokrok… örökzöldek, telelőnövények közel nőttek egymáshoz, gyökereik egybekapaszkodtak… kevés pázsitfolt világított… és ezüsttrombiták zengtek… és csillagok miriádja világít – mint a hó – az éjszakában…

Viola és gyopárzön…

A szájakban fragilis, kis omlékony ostyák olvadnak, törékeny templomi tárgyak, olvadó ostyák… kicsiny szakrális objektek…

A budoárokban, a hálószobákban, a szalonokban, a télikertekben, a csecsemők és a dadák szobájában… (A dadák melléből csorog a tej, a hasukon is folyik, de a férfiak a falhoz szorítják őket…)

a pólyások patyolatban… a pólya szalagjai keresztkötésben… vagy lazán, vagy masnira kötve… könnyű

kis puha csomagok… tükrök, ezüstkarú gyertyatartók… a folyosókon kék, zöld faliszőnyegek, a kárpitokon mintha valóban lovagoltak volna a vadászok, s menekülne Daphné, csillogott az ezüst, izzott a lakk, és lángoltak a fahasábok, a karosszékek kitárták faragott karjukat, s delfinek úsztak a falakon… aranyozott és faragott asztalok és székek, oroszlánlábakon nyugvó, hattyúnyakkal díszített szófák, a leglágyabb hattyúpihével ágyak… aranytányérok, fagylaltpiramisok, néger apródok piros plüssnadrágban… zenélő dobozok… szökőkutak…

És cellák, kis imádkozószobák… s lakóik önkéntes szerzetesek… nyelvük kivágva… pisszenés sincs… vége a zenebonának… mormolnak a gyöngyfüzérek… a nők is karthauziak… a pokróc alá bújnak, a takaró alá kuporodnak… bársony borítja testüket… bársonyos rózsaszínű kezek kikandikálnak az ágyneműk közül… a babák keze is rózsaszín… brokát a zekéjük, gyöngyökkel kirakott a főkötőjük… patyolat a lepedőjük… születnek a babák… vagy halnak… kis leendő cellalakók… a bársony alatt a férfiak meghágják asszonyaikat… ágy végében pólyás… a pólya szalagjai rendben keresztben… vagy lazán összekötve… csipke-habhó pólya… kis csomagok… drága holmik… pólyások ligete bújtat egy szeretőt… ölebek és vadászkutyák futnak a folyosókon, a pólyások felsírnak… és a férfiak ráfordulnak a nőkre… talán védelmezik őket… talán szeretik őket… Az ágyakban, a budoárokban több nő fekszik egymáson… egy vagy két férfivel…

A férfiak vadásszák a kócsagot… a kányát és a keselyűt… és vadásznak lúdra, vidrára, récére díszes kesztyűbe bujtatott öklükön karvalyt, kicsiny sólymot vagy vadászsólymot tartanak… lovat vesznek, ebfalkát… kardot, tőrt, vívóeszközöket, puskákat… lőportartókat… egyszóval fegyvereket… különös metszeteket… teremnyi térképeket… szép imazsámolyokat… ember nagyságú gyertyatartókat, óntálakat… aranykereteket… és kereveteket… selyemdíványokat… hatalmas miseszekrényeket…             szekrényeket a sekrestyékből (olyan nagyok az instrumentumok, hogy a miseruhákat nem kellett összehajtani… így most a selyem-damaszt férfikabátokat sem kell) meg miseedényeket, ónból, ezüstből… kelyheket, könyveket… zárdákból eladott almáriumokat… ebédlőasztalokat… középkori korpuszokat… de miseruhákat is… meg a klarisszák ruháit… ezüstneműt… bársonyokat, selymeket és aranymarhákat… fogatokat… homokfutókat… paravánokat… kitömött, preparált állatokat… csontvázakat… elefántagyarakat… tigrisfogakat…          kerti padokat… (kőből, márványból, fából)… egy vánkost, amely egy vértanú karbunkulussal ékes, keretbe foglalt csontdarabját rejtette magába…

órákat… (faliórákat, zsebbe való órákat), léha szerkezeteket és asztrolábiumokat… cédrus- és rózsafa bútorokat… arany sószórókat… és ezüst porcukorszórókat… ókori szobrokat… zenélő festményeket… pergameneket… könyveket… tömör ezüsttükröket… s hatalmas földgömböket… föld-abroszokat… nagy házakat, várakat… szántókat… ligeteket magyalbokrokkal… fagyalbokrokkal… vesznek legelőt… erdőt… és életet… és sok lovat… agarat és vadmadarat… marhát, birkát és lovat… és kockáznak, kártyáznak… bajvívásban győznek vagy elvéreznek… hiába jönnek a felcserek… a seborvosok… hajuk a nyakukba omlik… csatakosak, mint lovaik… gerincükön folyik az izzadság… finom cseppekben… patyolat ingjük merő víz… és lovaglónadrágjuk szíját megoldva, azok ölének szalagjait eloldozva, csizmástól asszonyaikra fekszenek… azért talán védelmezik is őket…

Kulcsra zárt termekben, teremnyi kamrákban ételektől roskadoznak a polcok, a konyhákban párolognak a húsok, a cselédek, a komornák, a szobalányok, a kulcsárnők együtt esznek… a házitanítók a háziakkal… (a fiatal sudár [szép] házitanítók néha elcsábítják a gazdag elkényeztetett asszonyokat) …fogolypecsenyét és kacsapástétomot… a vendégeknek vadpecsenyét… sült bárányfejet, párolt friss zöldséggel… gyakran a férfiaknak és az asszonyoknak is ágyba viszik ezüsttálcán az étkeket… a töltött fürjeket, a meleg leveseket, a pompás húsokat… a spárgát… a sáfránnyal beszórt szárnyasokat… ánizzsal, csillagánizzsal ízesített ételeket… mindenféle mázakkal bevont, vörösborban párolt kicsontozott vadakat – áfonyával… rizst friss hallal (léket vágtak a patakba)… …azt narancsvirágfőzettel ízesítik… az aszalt gyümölcsöt… befőttet… az aszpikos tojást… erdei gombát… fügét… cukrot… tejszínt… étvágygerjesztő gyümölcsöket… aranyszélű kis csészékben a forró csokoládét… a nagy ablakok előtt ömlik a hó… hózápor… hóvihar veri az üveget… a fehér fényben csillog az ezüst… csillog a kereszt a templom tornyán… lángra lobban… (a sárgaréz, vörösréz) …a színarannyal bevont kereszt…

és a férfiak a szép fehér csipkés ágyakban, damasztpárnák között, finom kacsatollal töltött selyem dunyhák tollzivatarában… vastag bársonyok súlya alatt ráfekszenek asszonyaikra… védelmezik őket, szeretik őket… a férfiak lovat vesznek és a bandázzsal bevont korlátok között… a bandázzsal bevont korlátok között… a hálótermekben, a gyolcsok között,

a párnák között, a dunyhák, a török takarók és az arab terítők, a bársonykelmék, kígyó- és krokodilbőrök között ráfordulnak asszonyaikra… beborítják őket… talán szeretik is őket… védelmezik őket… a férfiak…