Kalligram / Archívum / 2005 / XIV. évf. 2005. szeptember–október / A gyurgyalag; Jan Garbarek: Rites

A gyurgyalag; Jan Garbarek: Rites

     

A GYURGYALAG

 

A gyermekkor címermadara:

Egy tollas gyurgyalag-fióka,

Kirepülés előtt néhány nappal.

 

Zsákvarrótű-hegyes csőr,

Gesztenyeszín hát, sárga torok,

Türkizkék begy, szemek kárminpirosa.

 

Aznap reggel ásta ki egy fiú

A régi homokbánya falából:

Emlék lett számára az üreg,

 

E lassan pergő, vízszintes

Homokóra, mely a nyár idejét

Kimérte – s az övét is…

 

Semmi jel nem utalt rá,

Hogy haldoklik. Legfeljebb az, hogy

Hiába tömtünk darazsat a csőrébe,

 

Nem volt hajlandó lenyelni.

Izgatottan körbeálltuk:

Egy gyurgyalag még sem

 

Mindennapos látvány!

Bámultuk e tiszta formát,

A tollak egzotikus színeit…

 

Aztán már csak arra a posztumusz

Repülésre emlékszem, ahogy

Tárt szárnyára pergett a humusz.

 

Csőrében még mindig ott volt

A darázs: nyelve alá rakott obulus.

 

 

JAN GARBAREK: RITES

 

Berakom a lejátszóba Jan Garbarek

CD-jét, hogy újra meghallgassam

A melankolikus szaxofonszólók

Közé szőtt, ritmikusan ismétlődő

Gyurgyalag-hangokat – ezeket

 

Az éteri, lágy, magányos hangokat,

Melyek a gyermekkor egének mély

Vizéből bugyborékolnak. Távoli

Alakok kezdenek el imbolyogni

Felém, lassan, az emlékezet alagútjain.

 

S ha majd faggatni kezdenek arról,

Hogy mit tettem, vagy mit nem tettem,

Majd újra elindítom a Garbarek CD-ét:

Amit a gyurgyalagok felelnek, azt

Fogom válaszolni nekik majd én is.