A gyurgyalag; Jan Garbarek: Rites
A GYURGYALAG
A gyermekkor címermadara:
Egy tollas gyurgyalag-fióka,
Kirepülés előtt néhány nappal.
Zsákvarrótű-hegyes csőr,
Gesztenyeszín hát, sárga torok,
Türkizkék begy, szemek kárminpirosa.
Aznap reggel ásta ki egy fiú
A régi homokbánya falából:
Emlék lett számára az üreg,
E lassan pergő, vízszintes
Homokóra, mely a nyár idejét
Kimérte – s az övét is…
Semmi jel nem utalt rá,
Hogy haldoklik. Legfeljebb az, hogy
Hiába tömtünk darazsat a csőrébe,
Nem volt hajlandó lenyelni.
Izgatottan körbeálltuk:
Egy gyurgyalag még sem
Mindennapos látvány!
Bámultuk e tiszta formát,
A tollak egzotikus színeit…
Aztán már csak arra a posztumusz
Repülésre emlékszem, ahogy
Tárt szárnyára pergett a humusz.
Csőrében még mindig ott volt
A darázs: nyelve alá rakott obulus.
JAN GARBAREK: RITES
Berakom a lejátszóba Jan Garbarek
CD-jét, hogy újra meghallgassam
A melankolikus szaxofonszólók
Közé szőtt, ritmikusan ismétlődő
Gyurgyalag-hangokat – ezeket
Az éteri, lágy, magányos hangokat,
Melyek a gyermekkor egének mély
Vizéből bugyborékolnak. Távoli
Alakok kezdenek el imbolyogni
Felém, lassan, az emlékezet alagútjain.
S ha majd faggatni kezdenek arról,
Hogy mit tettem, vagy mit nem tettem,
Majd újra elindítom a Garbarek CD-ét:
Amit a gyurgyalagok felelnek, azt
Fogom válaszolni nekik majd én is.