Grafitti; A téren, a kapu előtt; Tömegvonzás; Unio mystica
Grafitti
Kerítésre, falra festek; nem mesterséges
színekkel, nem szórófejjel, fémdobozból;
nem titokban, de nem is nappal;
közönség előtt. Sokan bámészkodnak,
amint fölfestem nagyszerű kultúránk jeleit.
A felejtés elől. A kereszt és
az akasztófa közé vonás és kör,
tehát arab számokkal egy tízes kerül –
amúgy az absztrakció legnevesebbje:
a létező, és a hiány, azaz a létező helye.
És más jeleket is festek, de rendjüket
és anyagukat még nem gondoltam el.
A téren, a kapu előtt
„Egész nap nem volt nyitva” – mondta.
Háromszor érintette homlokát a kapuhoz.
Magánrítus. Hőségben, szerda este.
Elmondta, ahogy szokta, mindig ugyanazt.
Meg is simogatta, már éppen ellépve,
a sötétbarna kaput. Ahogy megfordult,
látta, hogy észrevették: a téren, egy asztalnál
a pincérnő kezében megállt a toll
– vagy csak várta a rendelést –,
s mosolygott, ahogy a nők szoktak itt, délen:
„Csak hétfőn nyitják ki”, mondta megértőn,
s részvéttel talán. „Akkor már nem leszek itt”,
mondta a külhoni ember. „Akkor már
nem leszek itt” – ismételte magában.
Tömegvonzás
Arról, amit annyira nehezen viselsz,
épp úgy nem tehetek, mint egy kő,
mint egy kavics: ha némiképp szabályos,
gömb, henger vagy tojás, beleütődik
ebbe-abba, elsodor, vagy ellökődik;
és ha csonkolod, ha lepattintod
simaságát, egy helyben ül,
egy sarokban, a szék alatt vagy
az íróasztalon. Még csak nem is pislog,
úgy néz. Vonz és vonzódik –
tárgy- és mozdulatlan.
Unio mystica
Egy lenni. Körötted kerengő dervis –
körözni és körözni révületbe
hagyj önmagad körül, pányvára vetve,
ahogy a hibbant ló köröz! És verd is
lovad: ne őrülettel csak, de bottal
verd, míg a cövekbe belepörög!
És lenne kancád. Lenne csődöröd.
Oldd el, kényedre tenni mit sem átall,
akarattalanul – se fél, se lázad;
üld meg, s törd meg a véknyát! Kentaur
legyetek: ember fölül, s ló alul:
tiszta akarat és tiszta alázat!
Egy lenni – lovas, cövek, pányva, ló.
Egy lenni – kör, pont, sugár, origó.