Kalligram / Archívum / 2006 / XV. évf. 2006. január–február / Liftpillantás

Liftpillantás

     

Személyek:

A SZERZŐ

ÉN

A KITASZÍTOTT

és

A BETASZÍTOTT

       

Ez a novella, vagy ha úgy tetszik, elbeszélés – olyan, mint egy színdarab. A színészek száma egytől négyig terjedhet. Ha hárman vagy ketten vannak, akkor az Én, a Kitaszított és a Betaszított, illetőleg az Én és a Kitaszított játszható azonos színész által. A szerzőt egy ósdi, fekete írógép előtt képzeljük el, kopogjon rajta kedve szerint. Rádiójáték esetén a narrátor szerepét is elvállalhatja, jelezvén a hallgatók számára nem látható részleteket. Az Én jól mutatna egy V alakú könyvespolc csúcsában. Lassan beszél és leemel egy liter kartondobozos tejet Shakespeare vagy Sarkadi mellől. Tévéjáték esetén a csodálatos Genf városból is láthatna a közönség egy részt: A reformátorok szobra, a Place Bel-Air, a Nemzetek tere s a többi… A Kitaszított és a Betaszított egy kávéházban diskurálnak, miért is ne szárnyalna szabadon a képzelet, látszat csupán az egész, mert ugyebár az igazi szín nem más, mint egy szűk liftkabin…

   

A SZERZŐ          Hölgyeim és Uraim, jó estét kívánok. A játéknak, melyet ma este látni fognak, azt a címet adtuk: LIFTPILLANTÁS. Bátorkodtunk úgy gondolni, hogy ez egy jó cím… Van benne némi könnyedség… mintha csak egy verset jelezne, amely pille szárnyakon száll a végtelenbe… Persze azt is meg kell mondanunk, hogy választásunkat nem kis vita előzte meg… Az egyik barátunk például a LIFTESET mellett kardoskodott. Azt már nem! – így a másik barát –, hiszen ez itt nem egy szombat esti krimi! Így igaz. Megint valaki más a PILLANTÁS A LIFTBŐL mellett érvelt, hangoztatván, hogy a mi címünk képtelenség, hiszen a liftnek nincsenek szemei, ebben csak egyet értünk! Igen is meg nem is, de… nem szeretnénk, ha szerény próbálkozásunkat a felületes odafigyelés összetévesztené Arthur Miller általunk nagyra becsült, hasonló című színdarabjával… Ami pedig a liftet illeti, vagyis azt, hogy vannak-e szemei, nos, mi úgy véljük, erről a kérdésről még túl korai lenne beszélni. Tehát – Hölgyeim és Uraim! –, ha mindenki elhelyezkedett, akkor elkezdjük… (Emelt fejjel bejelenti:)

 

LIFTPILLANTÁS

Drámai mű három felvonásban

Első felvonás:

ÖSSZEZÁRVA CHAMFORT ÚRRAL

Hely: Egy elakadt liftkabin

Személyek: Én és senki

 

A szín elsötétül, majd újra megvilágosodik.

 

ÉN       (Chamfort „Maximák és Gondolatok” című könyvéből olvas:) „Megkérdezték egyszer M. urat: Mi az, mi legvonzóbb a társasági életben? Erre azt felelé: Tetszeni.” (Szünet.) Igen, Chamfort úr, de most mondja meg nekem, kinek tetszhetem én ebben az elhagyott liftben? Hiszen itt nincs senki! Beszorultam a második és a harmadik emelet közé, és az izoláció oly tökéletes, hogy dörömbölhetek jobbra (Úgy tesz.), dörömbölhetek balra (Úgy tesz.), nem hallja meg senki. Ha sikerült volna eljutnom a harmadik emeletig… ezzel a liter tejjel a kezemben, melyet még éppen megvásárolhattam, mielőtt bezárt volna a MIGROS, akkor most a feleségemmel lennék, akinek… tetszem… én legalábbis úgy hiszem. Na de, Chamfort úr, ha nem túl késő ma este még egy kicsit gondolkodni, mondja meg nekem őszintén, tetszeni a feleségnek – na, csak akkor, ha rá gondol –, az mennyit ér? (Lázasan lapoz a könyvben előre és hátra, aztán felnéz.) Azt kérdezi tőlem, hogy hány éve vagyok nős?… Hát, bizony… (Szünet után, döbbenten.) Huszonegy éve! Nem csoda, ha kedvem lenne egyszer megállítani ezt a liftet a második emeleten. Óh, Chamfort úr! Ha ismerné a házmesternénket! Igen, igen, pontosan úgy, ahogy most gondolja… Ott lakik a második emeleten. Óh, Chamfort úr, ha csak egyszer látta volna!!! (Szünet.) Szavamra, egy napon megállítom ezt a liftet a másodikon. (Izgatott lesz.) Meg én, bizony, hogy megállítom… és akkor, akkor… (Lelkesen.) Ha egyszer az életben kiszabadulok innen… Akkor? Akkor írok egy színdarabot… (Még lelkesebben.) A legjobb színdarabot a világon! Mi az, hogy a világon?! Egy olyan színdarabot, amilyet még sohasem látott ez a felvonó!! (Heves ökölcsapások, melyek egyre inkább erejüket vesztik. Csalódott hangon.) Álmodozás. Semmi az egész, csak álmodozás. Az élet álom…

A SZERZŐ          Az élet álom… Egy álom álma... (Kiszól a nézők feje felett.) Nem igaz, Calderon úr?

ÉN       (Újrakezdvén a szöveget.) Mindez csak álmodozás. Az élet egy álom álma. (Elmereng.) Lehet, hogy én ide még meg sem érkeztem, de az is, hogy már régen el is mentem. Talán már felvittem a liter tejet a harmadikra, melyből a feleségem tejberizst készített, talán már meg is ettem, eltelt az éjszaka, és én aludtam, de jaj, álmodni nem álmodtam. Talán már reggel van, és fekszem az ágyamon és felkészülök egy nagy, nagy utazásra…

 

A szín elsötétül, majd ismét megvilágosodik.

 

A SZERZŐ

 

Második felvonás:

A NAGY UTAZÁS

Hely: A képzelet liftje

Személyek: Én és Genf

 

ÉN       A szoba, ahol felébredek, egy doboz a Plainpalais negyedben. Hogy ne hagyjam egész napra sötétben, feltekerem a redőnyt (Tekeri.), és íme, máris látom a Szomszédok utcáját, amelyen majd végigmegyek, miután bepakoltam az útipoggyászt. (Egy kis aktatáskába belehelyezi Chamfort könyvét, tetejére egy banánt, és elindul.) Rögtön az út elején egy hölgyet látok és egy kutyát. A kutya pisil. A hölgy – nem. Cigarettázik. A kutya? Nem, ő nem dohányzik. (Továbbmegy.) A bisztrók ablakain át látom ám, hogy ma is megjelent a Le Matin, és olvassák is, mint minden reggel. Les Philosophes. Így hívják ezt a negyedet. Áthaladok hát rajtuk, át bizony, a Filozófusokon, mintha csak gyerekkorom konyhájában velük kergettek volna az asztal körül a professzorok. A Parc des Bastions-ban rámosolygok a Reformátorokra, akik szobrot állnak ma reggel is, akárcsak tegnap. A város egyik legrégibb terére érek, melynek Place Neuve a neve, hogy mért nevezik újnak, azt nem értem ma se. A busz, amelyre felszállok, egy ötöst visel a homlokán, és már visz is, át a Rhône-on túlra, de előtte még megáll a Place Bel-Airen. Ez nem az a Bel-Air, kérem, össze ne tévesszék az idegszanatóriummal, itt nem látni őrülteket, talán mert szépen csendben vannak. Ez az áruház itt, ez a Placette. Fehér márvány falán egy táblát lát szemem: „Apám magához szorított egy bizonyos remegéssel, melyet még ma is érezni vél szívem. Jean-Jacques, mondta nekem, bármerre jársz a világban, szeresd a te népedet!” Egy bizonyos Jean-Jacques Rousseau írta e szöveget, és én azt kérdem magamtól ez elképzelt reggelen, ugyan mit is akarhatott vásárolni a kicsi Jean-Jacques a Placette-ben. Gare de Cornavin! Három japán nő száll le itt, kezükben négy nagy bőrönddel. Ez az út életük álma lehet, gondolom és nézem őket, nem kis büszkeséggel… Mert én mondtam meg nekik, hogy hol van a „Train Station”. Madame, ki oly kedves és átadja nekem ülőhelyét, ön hány éves?… Hetvenhét?… Köszönöm nagyon, bizony, bizony, én is az lehetek egy napon. (Leül, kiveszi az aktatáskából Chamfort könyvét a banán alól és olvas egy kicsit.) És hirtelen gyorsabban kezdenek folyni a dolgok. Akár csak az életben. Velem is megesik, amit egyszer régen így neveztem: A mások története. Leszállok a Nemzetek terén és eltűnök egy nagy kékesszürke épületben, ahol – dolgozás ürügyén – délután ötig keresem a pénzt…

A SZERZŐ          …délután ötig keresem a pénzt, jövendő utazásaimra... Azt gondolják talán, hogy ez nem volt valami nagy utazás? Hát persze, hogy nem. Jorge Semprun ennél sokkal, de sokkal messzebbre ment. De képzeljék csak el, ezen az elképzelt reggelen, hogy hány ország és hány nép volt ma itt velem. És képzeljék el, csak egyetlenegyszer, azt a rengeteg reggelt, midőn viszem őket agyamban s szívemben a Szomszédok utcájából a Nemzetek terére. (Szünet.) Megtörtént?… Minden rendben?… Akkor hát remek! Most jutalmul elmondom önöknek a kitaszított keserű történetét.

ÉN       Mit? Még hogy én??? Én kitaszított??? De hiszen én nem vagyok az! Éppen csak be vagyok zárva… Egy kicsit… Egy liftbe, amelyik nem működik… Átmenetileg!!!

 

A szín egyre inkább elsötétül, majd kivilágosodik megint.

 

A SZERZŐ

 

Harmadik Felvonás:

A KITASZÍTOTT KESERŰ TÖRTÉNETE

Hely: Kávéház a liftben

Személyek: Valaki más, a Kitaszított

és Valaki, a Betaszított

 

A KITASZÍTOTT(Berohan, kezében Chamfort Maximák és Gondolatok című könyvével.) Jó estét, uram!

A BETASZÍTOTT(Nem mond semmit, elgondolkozva eszik egy banánt.)

A KITASZÍTOTT             Kérem, uram, velem elakadt a lift Budapest és New York között. Használhatom a telefont?

A BETASZÍTOTT            Ki van zárva.

A KITASZÍTOTT             Ki vagyok zárva? Nem értem.

A BETASZÍTOTT            Ki van zárva.

A KITASZÍTOTT             A telefon?!

A BETASZÍTOTT            Nem, nem a telefon. Az ott van a sarokban, de sajnos bármennyire is szeretné, nem használhatja, mert most éppen fontos hívásra várok.

A KITASZÍTOTT             Már mennyire is… Már mennyire is… Nem értem, uram.

A BETASZÍTOTT            A telefon ott van a sarokban, de bármennyire is szeretné, nem használhatja, mert most éppen egy nagyon fontos hívást várok Szingapúrból.

A KITASZÍTOTT             Szingapúr? Én szingapúri vagyok. Good evening, Sir. Do you speak English?

A BETASZÍTOTT            Ellenkezőleg!

A KITASZÍTOTT             I am from Singapore and I’d like to use your phone if you don’t mind.

A BETASZÍTOTT            Tegyen, ahogy kívánja, de a telefonomhoz ne nyúljon!

A KITASZÍTOTT             Aber, ich bitte Sie, es ist sehr wichtig. Es ist eine Frage des Lebens oder des Todes.

A BETASZÍTOTT            Legyen szíves egy kicsit odébbállni, különben nem fogom hallani, hogy csöng a telefon.

A KITASZÍTOTT             Ursäkta mig så mycket. Kan jag få använda telefonen?

A BETASZÍTOTT(Nem mond semmit.)

A KITASZÍTOTT             Puis-je utiliser le téléphone?

A BETASZÍTOTT(Nem mond semmit.)

A KITASZÍTOTT             Te piszok! (Kimegy.)

 

Csöng a telefon.

 

A BETASZÍTOTT            Halló! Szingapúr? Jó estét, te drága! Hát hogy vagy?… Nálam csak a szokásos. Ha tőled jön a hívás, én mindig jól vagyok… Halljuk egymást holnap is?… Máskülönben semmi különös? Itt se. Az előbb itt volt egy fickó, és azt akarta, azt akarta… ejnye, már nem is tudom, hogy mit. Mindegy. Nem fontos… Egyébként észrevetted, hogy mi történik mostanában mindennap??? (Nyugtalanul felfelé néz és maga köré.) Az az érzésem, hogy megszűnt a felemelkedésünk… Halló!… Halló?…

A SZERZŐ          Halló!… Halló?… Ebben a pillanatban megszakad a telefonvonal. Betaszított úr egyedül van a bisztróban. Nem túl boldog. Annyira várta ezt a hívást Szingapúrból, és most megtörtént, és Betaszított úr nincs magával megelégedve. Talán túlságosan szereti ezt a nőt, aki most telefonált neki. Betaszított úr szomorú, mert a beszélgetés nem úgy zajlott le, mint ahogy szerette volna. Betaszított úr aggódik a holnapokért. Bizony, lehet, hogy többé nem hívják fel Szingapúrból. E sötét gondolatot elhessegetendő, Betaszított úr rendet rakna a bisztróban. Letörli az asztalokat, és az egyiken, amelyik ott áll épp a lift bejárata előtt, talál valamit. Egy könyv. Chamfort: Maximák és Gondolatok. Betaszított úr haloványan emlékezik arra az illetőre, aki nála hagyhatta ezt a könyvet. Úgy tűnt, intelligens egy valaki, hiszen több nyelven is beszélt. Sajnálatos módon ennek nem sok hasznát vette. Akár egy bajor vicc, gondolja magában Betaszított úr, aztán találomra kinyitja a könyvet, és olvasni kezd…

A BETASZÍTOTT            „Megkérdezték egyszer M. urat: Mi az, ami a legvonzóbb a társasági életben? Erre azt felelé: Tetszeni…”

A SZERZŐ          Hölgyeim és Uraim, a játéknak, amelyet ma este látni fognak, azt a címet adtuk: Liftpillantás…

 

Hirtelen minden sötét lesz.