Kalligram / Archívum / 2006 / XV. évf. 2006. július–augusztus / Diana márványcsípője / Nosztalgia; Képeslap Párizsból; Laudatio

Nosztalgia; Képeslap Párizsból; Laudatio

Pšenák Ilona fordításai

   

Nosztalgia

   

A randira floppyval érkezem virág helyett.

Óh, köszönöm, súgod, s a beismeréstől szinte ég az arcod.

Félig ember, félig robot – a szerelmed csupán egy program,

akárcsak a kék ég, az 1890-es évjáratú chardonnay,

a sirályok vijjogása lent a part felett és ez az egész tengerparti

nyaralóhely.

Drapp öltönyöm és szalmakalapom is engem igazol.

Én vagyok az első költő, aki a kiborgok családjából származik.

 

 

Képeslap Párizsból

 

Ahogy Breton úr említi, 1923 augusztusában

megjelent egy fiatal lány árnyéka a Git-le-Coeur utcában.

Tíz év elteltével a lényt ismét megpillantotta

Nezval úr egy festői városka alkonyában.

Filmben lépegetett, s ma rátaláltunk újra:

Járókelő, aki emberemlékezet óta

azokon a helyeken él, hol a szív megpihen. Tíz év

múlva, amikor egy éj alatt az ifjúcska herceg álma

emlékké fakult, gyöngyházas

kezei mozgásában a kung-fu és a tango egybeolvad,

és a Git-le-Coeur utcából a látomás-lény alakja

újra feldereng, mint a legkedvesebb elérhetetlen árnyéka.

 

   

Laudatio

 

Ülök a réten,

és ez a rét csupán képzelet.

Fölöttem az ég,

és ez az ég csupán képzelet.

Cipőben a hangya,

és ez a cipő csupán képzelet,

és az a hangya csupán képzelet.

 

Éjszaka van, és ez az éjszaka csupán képzelet.

 

A tér fölött röpül a labda, száll a légy.

A labda merénylete: eltalálja a legyet.

A légy meghal.

A labda csupán egy darab bőr.

Nincs szive.

A légy csupán egy darab hús.

Nincs szive.

 

Az embernek van szive.

A sziv csupán egy darab hús.

 

Ülök a réten,

és ez a rét csupán képzelet.