Hitler, a fekete mágus

December elején jelent meg magyarul egy kötet a rendszerváltás utáni lengyel értelmiség egyik sokoldalú gondolkodójának, Cezary Michalskinak a tollából, amely a náci eszme mögötti misztikus, ezoterikus vonulatokat térképezi föl. A náci hatalom gyilkos gyakorlata mögött rejlő zavaros filozófiai háttér összetevőit sokan és sokféle nézőpontból magyarázták. Michalski csupán egy jelenségre összpontosító adalékot fűz az eddigi értelmezésekhez, de ez jelentősen átírja a témával kapcsolatos korábbi tudásunkat. A korszakot kutató John Lukacs és mások után Michalski olvasatában is egyértelmű, hogy az árja fajtisztaságot, a német szupremáciát, a kereszténység előtti tiszta vallást keresők – akiknek tevékenységét a századfordulón valósággal hisztérikus divatot indító transzperszonális kísérletezések színesítették – leginkább a bécsi kispolgári miliőben bukkantak föl. Az az elvrendszer, amelyik a Harmadik Birodalom tetteit mozgatta, nem nagypolitikusok koncepciójából fakadt, hanem bécsi pedagóguscsaládok mitikus ősökről álmodó, jobb sorsra vágyó gyerekei, grófi rangot hamisító zsurnaliszták, szerzetességgel kacérkodó ifjak írásai és előadásai nyomán formálódott. Freud díványára való alakok sorakoznak a nemzetiszocializmus előzményeként: a hegyi túrán hipnotikus transzba eső Guido von List, aki hagymázos látomásai alapján regénysorozatban „teremti újjá” az ógermán „történelmet”, és ugyanilyen forrásra támaszkodva kezdi megfejteni a rúnaírás transzcendens tartalmát; vagy Jörg Lanz von Liebenfels, a kiugrott cisztercita, aki egyenesen a Bibliából mint tiszta forrásból veszi a bizonyítékot arra, hogy a nem-árja fajok szodómiából származnak és elpusztítják az emberiség tiszta, nemes vérvonalát. Ők alapozzák meg a majdani náci párt ideológiáját. Jóval később újabb zaklatott szereplők lépnek a színre, amikor a mozgalom kibontakozása már az önjelölt világmagyarázóknak is magasabb posztokat kínál: Karl Maria Wiligut, aki kiszolgált német katonából lett „germánszakértő”, majd Himmler személyes guruja, egészen magas pozícióba jutott az SS-en belül.

A szerző alapos levéltári kutatómunkával válogatta össze azokat a röpiratokat, korabeli regényeket, rézkarcokat, folyóiratokat, amelyek a bismarcki Poroszország felemelkedésétől és a Habsburg birodalmi álom leáldozásától a pángermán és egyházellenes mozgalmakon át Hitler hatalomátvételéig vezető útról adnak számot. Döbbenetes adatokat kínál a források alapján, elegáns stílusban, szarkasztikus humorral, de mindvégig megőrizve a kissé cinikus, ám a tényekhez hű külső szemlélő attitűdjét. Szól a hitleri hatalmat alátámasztó állami asztrológiai figyelőrendszerről, az SS saját hatáskörébe vont Német Örökség Szellemtörténeti Társaság munkájáról, amely műhelyében Európa alternatív történelmét „állította elő”, zavarba ejtő módon értelmezve a tudomány fogalmát. Az ezoterikus hagyomány ismerőinek is meglepő adatokkal szolgál Michalski, amikor részletesen bemutatja Julius Evola olasz tradicionalista filozófus vagy a legendás angol hermetikus rend, a Golden Dawn (Arany Hajnal) és karizmatikus mágusa, Aleister Crowley viszonyát a nácikhoz. Az sem ismert tény, hogy az antropozófia atyja, Rudolf Steiner még a náci párt megalakulása idején átkot mondott Hitlerre, a „fekete mágusra”, s ennek következtében égett le (egy náci rohamcsapat gyújtotta fel) a Dornachban 1921 decemberére éppen elkészült antropozófiai központ épülete. Az összkép még sok részlettel árnyalódik: ilyenek például az SS kultikus központjai, melyekben középkori beavatási ceremóniák közepette edzették a jövő acélos hőseit. Michalski adatai szerint az SS váraiban történt misztikus ideológiai „beavatások” során a fiatalok 37 %-a meghalt (beleértve az öngyilkosságokat is).

A nácizmus érzékenysége a kultuszokra viszonylag hamar kiderült, nyíltan bizonyítják ezt Leni Riefenstahl korabeli filmjei, a pártgyűlések, az egyenruhák, az egész náci rituális kelléktár. De hogy ez a zavaros ideológiára szigorúan építő hatalmi rendszer ennyire bevonta az eszköztárába az ezoterikus hagyományt is, arról a történészek eddig nemigen beszéltek. Arról, hogy Hitler tudatosan próbálta alkalmazni a mágiát a tömegek befolyásolására, és ezzel a politikából tudatátalakító erőt akart formálni. Bár Michalski nem jelöl közvetlen párhuzamokat a jelenkor misztikumra éhes útkeresésével, a könyvet végigolvasva ez mégis kellemetlenül szembeötlő. A szerző elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a nácizmus tökéletesen kultúraellenes, kultúratagadó erő volt, s ehhez olyan eszközöket is bevetett, amelyektől ma, a New Age virágzása idején sokan radikális szellemi megújulást remélnek.