Dünnyögés, félhangokra
Ki szenet árul ki szerelmet
tételezd halottnak aki elmegy
lásd akadt nő ne nézz utána
Jeges táj múltad sóval beszántva
*
’77 nyara talán tele
a tenger ott s én küzdöttem vele
s azzal úgy lesz belőlem senki
üres bőrönddel fogok elmenni
*
A lány szájában heringgerinc
macskaként oson és ribancként int
fejével a férfi kövesse
Semmivel örvénylik egybe teste
*
Sárga ház belehal aki él
az élet Nyom a súly átmetsz az él
izomköteget lazult inat
Nézd az ősz kockája kit mutat
nézzed amint a fényben elmegy
lett volna neked minden már mindegy
*
Hagyd irgalmas leszek magamhoz
Az éj nem álmot hanem alvást hoz
*
Összébb húzom fázom magamon
a világot s ha fölveri a gyom
földem halált hozó fű között
heverek messzire így költözök
innen egész a hold szarváig
édes húsomban rothadás ásít
*
Ázik fölnéz rád vagy pityereg
könnyében arca de mindegy neked
átfogja térded szabadulnál
zárt világ kilincsét másra nyitnád
*
Zsirok és köcsögök teje közt
dermedt kéz csörömpöl a fénybe lök
ki két fej félig rohadt hagymát
Bele sajog gonosz szelek lakják
*
Aztán esett hát hazamentem
idegeimben idegen rendszer
rángásaival Nem oly nehéz
volt Bársony árnyak ingtak és penész
*
Ne vond el homlokomtól kezed
közös takarónk ha már szétesett
s ne hagyd hogy patkányok szétrágják
egykori szerelmünk kihűlt ágyát
*
Fogad morzsold szét tartsd a titkod
szétszór a világ úgyis s mi megfog
ugyanaz lesz ami eltemet
előtte inkább fald föl nyelvedet
*
Megyek úgy érzem mintha félnék
nem lesz belőlem senkihez mérték
amiért bárki megbecsülne
kilóg hátsómból a sátán csülke
*
Üszkös egekbe bámul éjjel
amit keresne most szórta széjjel
épp az előbb nem több pár perce
Tárul a menny húsevő kelepce
*
Mindegy ha az ember ráhagyja
csak hogy el ne szálljon a kalapja
arra vigyázzon s hogy a szélben
ahová elindult el is érjen
*
Félig szítt cigarettát kap fel
a sín mellől egy nyomorult ember
szájában tartja áhitattal
rongyai gyúlnak s mint egy angyal
ellebeg a megálló előtt
Fagy tépi le róla a szemfedőt