Szövet; Por

Szövet

Mire felérsz a hegyre, torz izmok húznak

visszafelé: a kiindulópont végzetes varázsa.

Ime hát, kirándulunk, együtt a csapat, a szív,

a boka, a tüdő és a légzőizmok haveri kacaja.

Elfárad az ember, mire fent kitűzi zászlaját,

hogy a szél lobogtassa e fotogén diadalt.

A hegymászás szertartásai esendő ünnepek,

apraja-nagyja már félúton izzad a csúcs felé.

De a megérkezés ajándéka, a csalfa hódolat:

hiába ajnároznak a vizuális mámor méretei.

A királyságod nappali, a tudományod

a túlnan ígérete: a délibáb térképészete.

Mire leérsz a hegyről, fényleni fog az arcod,

hát a hamis szavakkal se terheled magad.

Por

Gyalogláskor, bizonyos idő után, leáll a memória.

Bayonne-ban kezdődött a gázsprével és a savval,

amit a benzinkutas a részeg punkokra locsolt.

Ébredés egy itató mellett. A reggeli dobozos tej

a kisvonat mocskos huzatán kicsorog az életből.

Hogy lehetsz már az elején a lemondók között?

Pedig a kérkedés az otthon melege, ez a magyar.

Elmondom inkább a poros bőrfelületeket.

A végén a versenyt, hogy ki kapja az ingyen ágyat,

és azt is, ahogy lemarad az öreg, és kitér a gyenge.

Azt mondom el, ahogy a szegények és a hitetlenek,

a betegek és a félők és a biciklisek. Az esti kekszet.

Azt a vízmosást, a nagy hegyet és Jézus nevét

héberül. Az óceánt, a tömeget, az égő textil szagát.

Ahogy felszáll a köd, és kitisztul az idő.