EX-ISTEN-Z; Pernyetánc (tele)objektív(b)en; Tett & érés

               EX-ISTEN-Z

Heidi?

                       Telve vannak a napjaim vanással.

                       Nagy gondom ez: a létezés.

                       Minden más kérdés százszoros halált hal

                       bennem; erre szűkült a kérdezés.

                       Amott a lét, emitt a létező:

                       tejtestvérek, de össze nem forrhatnak.

                       Nékem hímetlen és kisült a rét, mező

                       - lét-kérdés, únt falat! számban mily rég forgatlak!

                       Míg kérdezek, úgy érzem, lehetne vanni,

                       de én lecsúsztam erről valahogy -

                       nem röptet Extasy, nem üdít kóla, bambi.

                       Vészes bölcsesség felé haladok.

               Pernyetánc (tele)objektív(b)en

                       Ki nem állhatom az érzelgősséget.

                       Az önsajnálat hüppögésétől, ha áthallik egy mondaton,

                       kiütést kapok.

                       A szenvelgés bűnében elmarasztalhatókra azonnali,

                       határozatlan tartamú szilenciumot rónék,

                       melynek esetleges megszegőire példás büntetés várna.

                       A bűnbakkeresők (akár konkrét személyre vagy csoportra,

                       akár valamely személytelen hatalomra hárítják [át]

                       a felelősséget; az esetek döntő többségében saját

                       felelősségüket) inkább ne találkozzanak velem,

                       mert ha mégis, azt megemlegetik.

                       A részvétet koldulókat szépen odahajtanám

                       Nietzsche bácsi elé (nem a megpimpósodott agyú

                       ló-ölelgetőre kell gondolni, ugye világos? inkább

                       képzeljék el Zarathustrát jóféle furkósbot nélkül.

                       Ugye, abszurd?) - csak beszélgessen el velük!

                       Fenenagy ízlésbéli liberalizmust se várjon

                       senki tőlem. Ami okádék, az okádék.

                       Hogy mit tartok az újgazdag polgárok lakásbelsőiről,

                       azt talán már nem is kell részleteznem.

Most azért bámulok a kandalló tüzébe,

                       mert most történetesen olyan helyen lakom,

                       ahol kandalló van, fűtőtest helyett. - Ide, meg kell mondanom,

                       szerintem jobban is illik.

                       Különben nem a kandallót bámulom, hanem a lángokat.

                       A tűz nem giccs!!

                       Mióta giccsek az őselemek?!

                       Ami pedig ott feketül, pöndörödik,

                       amit eloroztak tőlem,

                       s most a közönyös-telhetetlen idő

                       lángjai emésztik:

                                   az életem…

              Tett & érés

                                                                      Hogyha az ember remete vagy aszkét’,

                                                                      máris biztos, hogy kivágj’ a magas cé-t?

                       Miként rántódik hozzá feladatához

                       (mágnes az??) az egyes, vagy miként érik hozzá

                       ahhoz, amit ő, pontosan és éppenséggel ő

                       lesz egykor végbeviendő? - -

                       Néha Grenouille-ra gondolok.

                       A Süskind-féle Parfüm Grenouille-jára.

                       Hét év egy barlangban.

                       Kívül az emberi települések

                       messzire terjeszkedő szaggyűrűin,

                       önnön Káin-bélyeg-szerű szagtalanságába bepólyálva.

                       (természetesen) Hóttegyedül.

                       Hét érlelő, töményítő esztendő.

                       Mire futotta ebből Jean-Baptiste-nak?

                       Megalkotni a világ legnagyszerűbb,

                       leg-ellenállhatatlanabb parfümjét,

                       bimbózó szüzek sorozatgyilkosaként.

                       (Csak így volt lehetséges.)

                       Nem, ez nem semmi, ez

                       kétségkívül: valami.

                       De vajon nem illett volna-é

                       az elszánt kis gnómnak valami még

                       nagyobb szabásút, valami még eredetibbet

                       végbevinnie?

                       Hét év, hét zavartalan év

                       elvégre nagy idő. S közben még

                       megfagyott varjút is megevett*…

                       Hanem hát: várhatok-e akár csak ennyit is

                       magamtól -

                                                          akinek

                       hét hermetikus-fermentáló éve nem lesz már ugyan

                       (ezer kartács! ne is legyen!),

                       de aki forgott egykoron,

                       elvonultan,

                       kisded lelkének saját befűlő

                       párájában eleget;

                                              és akinek most

                       pusztasága az éjszakai íróasztal,

                       sáskái: a kételyes, hitnek-vérét-vevő

                       orv gondolatok

                       a múló időről,

                       a bármely formát híven leképező,

                       semmit meg nem őrző sárról,

                       Grenouille-ról,

                                                          aki

                       zsírozott gyolcskendőibe

                       (hogy egy magasabb egységbe foglalja

                       s üvegcsébe zárja)

                       áldozatainak illatát begyűjtötte legalább.

* Varjúval jobb és/mert valahogy hitelesebb lenne, de, sajna, utánanéztem: hollót.