Könyvéhez; Éppen a Szent Úton Sétáltam...; A barátokhoz
Kőrizs Imre fordításai
Könyvéhez
Látom, már Janusra s Vertumnusra kacsingatsz,
s kicsinosítva sietsz, könyvem, kirakatba kerülni.
Kedves a zár s a pecsét a szerénynek: lám, te utálod,
s jajgatsz, hogy kevesen látnak, hogy várnak az utcán!
5 Másra neveltelek – ám csak menj le, ha annyira mennél!
Csakhogy visszafelé nem lesz út! „Jaj, micsináltam!
Hát mire volt ez jó?!” – kérded, ha baj ér, s szeretőd még
szinte ki sem csomagolt téged, s eltelve lelankad.
Mert ha a jós bűnödtől nincs megveszve egészen:
10 drága leszel Rómának, míg csak meg nem öregszel.
Hogyha azonban a nép piszkos keze összeken, akkor
már csak a lusta molyoknak táplálod seregét, vagy
futsz Uticába, s számkivetésbe Ilerda fogad be.
Majd, kire nem hallgattál, végül jól kinevet, mint
15 az, ki makacs szamarát dühösen szakadékba vetette:
hadd veszen, aki úgyis csak vesztébe rohanna!
S attól sem menekülsz, hogy az ábécére tanítsd majd
vénségedre a falvak rendetlen nebulóit…
Ám ha az enyhe sugárú alkonyban figyelemmel
20 hallgatnának, mondd el: apám egy felszabadított
volt, s fészkemnél kijebb terjesztettem a szárnyam,
s hogy ha nem is túl jó a pedigrém, volt sok erényem,
hogy harcban-békében kedveltek vezetőink,
hogy hamar őszültem, napbarnított s kicsi voltam,
25 indulatos, de azért aki megbékélni se restellt.
És ha talán megkérdik, szerződ mennyi idős volt,
mondd, hogy negyvennégy eszetendős abban az évben,
melyben Lollius és Lepidus volt római consul.
(Az episztolák első könyvének 20. darabja)
Éppen a Szent Úton Sétáltam...
Éppen a Szent úton sétáltam, holmi kis apró
dolgon mélázgatva – szokásom –, szórakozottan,
s valaki rámront (csak névről ismertem odáig)!
Megfog, meglapogat: „Hogy vagy, te csodálatos ember?”
5 Erre: „Momentán jól – felelek. – Hát áldjon az isten!”
S hogy nem hagy békén: – „Mit akarsz?” – kérdem. Mire így szól:
„Művészféle vagyok magam is.” – „Csakugyan? Gartulálok.
Most még többre becsüllek.” S próbálnék leszakadni:
hol lassítok, hol gyorsítok, a szolga fülébe
10 súgdosok ezt-azt, én nyomorult, de a víz kiver, érzem,
végig a talpamig. Ó, hogy irigylem a rossz modorod most,
boldog Bolanus, mikor ez fecserészve az utcát
és az egész várost dicsérgeti itt. S amikor nem
válaszolok, rám szól: „Látom, szabadulni szeretnél.
15 Nem fog menni, hiába. Követlek, akárhova mész is.
Rajta, gyerünk!” – „Nem akarnálak feltartani. Úgysem
ismered azt, akihez most indultam… beteg is… meg…
messze lakik… Caesar kertjénél… kinn, a folyón túl.”
– „Nincs dolgom, fáradt se vagyok. Hát rajta, siessünk!”
20 Mit tehetek! Fülemet lekonyítom, mint a szamár, ha
túl nagy a málha a hátán. Ez meg kezdi a műsort:
„Hát ahogy ismerem önmagamat, nem lesz a barátod
Viscus meg Varius sem jobb, mint én. Hisz ugyan ki
ír nálam több verset? S gyorsabban! Van-e nálam
25 jobb táncos? S ha dalolnék…! Hermogenész irigyelne!
Itt aztán már tiltakozom: „Van anyád, rokonod, kik
épségben kívánnak látni?” – „Bizony, temetőben,
vannak már mind.” – „Jó nekik! Így hát rajtam a sor most:
sújts le, ne kímélj! Mert az a sors vár rám, amit egykor
30 még a szabin dajkám bűbáj urnája vetett ki:
»Nem méreg, nem is ellenséges kard viszi őt el,
nem köhögés, se tüdőbaj vagy köszvény nyavalyája:
egy fecsegő pusztítja el egyszer! Jól teszi hát, ha
messzekerül minden szószátyárt férfikorában!«”
35 Vesta felé jártunk, túl már negyedén is a napnak.
Ekkor már várták egy perbe idézve: letétje
bánja, ha mégse megy (ami különben is árt az ügyének).
„Hogyha szeretsz, eljössz – azt mondja – velem.” – „Belehalnék!
Nem birok állni… a perjoghoz se konyítok… egyébként
40 is sietek, tudod.” – „Ej – azt mondja –, na most micsináljak?
Téged hagyjalak itt, vagy a pert?” – „Engem!” – „Soha! Azt nem!”
S már megy előre! A győztessel harcolni hiába:
hát követem. – „Maecenas hogy bánik veled? – ezzel
kezdi el ismét. – Szűk köre van, nagy huncut az ember!
45 Senki se érti a dörgést jobban nála! Bizony jó
kis szereposztás volna: te és én! Príma helyettes
volnék, csak beajánlj! Bárkit kiütünk a nyeregből,
itt a fejem rá!” – „Rosszul képzeled ám, ez egészen
másképp megy! Hisz nincs is ház nemesebb az övénél,
50 nincs ilyen irigység ott. Bánom is én, ha a pénze
ennek több, az meg bölcsebb: mert épp a helyén van
ott mindneki.” – „Ne mondd! Hihetetlen!” – „Márpedig így van.”
– „Olajat öntesz a tűzre! Hiszen már mást sem akarnék,
mint vele lenni!” – „Akarnod kell csak, majd kiverekszed.
55 Annyi erényed van! Olyan ő, aki hallgat a szóra,
csak behatolni nehéz hozzá.” – „Kiteszek magamért majd!
Szolgáit megvesztegetem. Ha kizárna: kitartok!
Alkalmas percet keresek, megvárom a sarkon,
s elkísérem. Az élet az embernek soha semmit
60 nem nyújt fáradság nélkül.” – Míg így papol, íme,
ott jön a drága barát, jó Fuscus Aristius! Ő már
ismeri emberemet! Meg is áll: „Honnan s hova mész, mondd!”
Kérdezget – felelek. Közben huzigálva ruháját
érzéketlen karját rángatom, erre meg arra
65 biccentek, hunyorítva: „Csak innen ments meg!” – Ilyen rossz
tréfát: csak vigyorog bambán! Engem meg a frász ráz!
„Mondtad a múltkor, izé, hogy hát meg kéne beszélnünk
négyszemközt valamit…” – „Ja, emlékszem… Na de ráér!
Majd alkalmas időben. Most szombat van! Ugyan mért
70 basztatnánk a zsidókat! – „A vallás?! Én ateista
volnék…” – „Én nem! Gyenge vagyok, tudod, egy tucatember.
Értsd meg, majd elmondom máskor.” (Jaj, de sötét nap
virradt rám!) S tessék: arcátlanul elszalad, engem
itt hagy a pácban! Csakhogy a felperes! Az jön az úton
75 szembe velünk! „Na, te csirkefogó! Hova mész?!” – kiabál, és
– „Jössz-e tanúnak?” – kérdez. Nyújtom is én a fülem már!
Elviszi végre, a bíróságra! Tömeg, csatajaz kél,
és jótékony zűrzavar. Így mentett meg Apolló.
(A szatírák 1. könyvének 9. darabja)
A barátokhoz
Boroskupával, mely örömökre van
teremtve, trákok dolga csatázni! Hát
elég ebből a vad szokásból,
Bacchus ugyan sose kért a vérből!
Bor s mécsesek vagy Ázsia kardjai:
milyen különbség! Vissza! Feküdjetek
le szépen félkönyökkel újra!
Csöndet, elég az ordibálás!
Igyam talán a a sűrü falernumit
én is? De akkor mondja Megilla jó
öccse, miféle sebnek örvend,
mondja, ki vert nyilat a szivébe!
Nincs kedve hozzá? Márpedig én csak úgy
iszom, ha szól! Mért szégyelled őt? Ugyan,
akárki is, vállald nyugodtan!
Hogyha te botlasz, a nő megéri:
biztos remek lány! Mondd, s nem adom tovább!
Súgd meg! – Szerencsétlen, milyen esztelen
nő kínoz, ez egy kész Charybdis!
Jaj, fiú, jobbat is érdemelnél!
Hát van boszorkány, volna varázserő,
thesszáli főzet, isten, amely segít?
A Pegazus megment e három-
testü Chimaera acél öléből?
(I. könyv, 27. óda)