Kalligram / Archívum / 2006 / XV. évf. 2006. szeptember–október / Játszanék kezével

Játszanék kezével

   

    Fragonard közismert képére írt

     vers, melyben Marie beszél  

   

Rám szoruló erdőcske! Holott hintám hágcsópárja

úgy siklik lombok palettájába, akárha

semmi sem tartaná, vagy éppenséggel a semmi.

Testem és ingamozgása így részesülhet talán

olyasvalamiben, ami túl van e szűkös enteriőrön.

Hiába tudom, játékszerem vaskos ágakhoz kötött.

   

Ó, az Ön keze, püspök uram, a kéznek vékony ujjai,

és a bőr, a köröm! Imádságoskönyv felszentelt

lapjait illetik ezek oly érintéssel, mint vállamat,

midőn fényből árnyékba ingázásomat, jó kisfiúként

mondva fel leckét, újra meg újra előidézni támad

gondja. De oly pontos e pillanat, mintha

a véletlen szőne rá spongyát.

Sejti-e részeim lúdbőrző kárpitját?

   

Az én Saint-Julienem mit se sejt, elhiheti.

Adok neki, többet annál, mit kért. Pedig

nézni se bírom, ha élvez. Ízetlen

képe akkor majd mivé válik,

ha a pikk ászt végre kijátszom?

Nos, ekkor viszonozva lesz e lengedező pikét!

Tán lehúnyom szemem, Fragonard meg javít.

   

Midőn kisdolgom az előbb elvégeztem, itt,

a színfalak mögöttesében, hol testőröm csak

pár bámész ámorgyerek, ottfeledtem, bár nem volt

könnyű munka s kis áldozat, minőségi alsónadrágomat,

a kerti aljban hadd illatozzék. Megtalálja-e,

a vén kerub, mikor keresgéli topánomat?

Vagy a látványtól éppen látni nem fog?

   

Fragonard úr valóban remek piktor. Keze gyors,

jól jár, és pontos, biztos kézben piknikünk.

Nem hiába Boucher-tanítvány, s Tiepolo csodálója,

ahogy szalonomban járván ő maga mondotta,

mikor a részletek megbeszélése volt feladatunk,

no meg, hogyan alakuljon az egész. Mily jó, hogy

ebben-abban szabad kezet kaptam, s mire nyelvünk

abroncsából kibomlott a megfelelő keret, eltartott

egy ideig. Fragonard kiváló felhőket tud festeni, jól illenek

ruhácskám buggyaihoz. A színe meg kontrasztál

a szélek fénytelenebb tónusaival –, bár a halványlila

nem egyértelmű, de a barack is divatos.

Csak a báró arcára esik a kelleténél több fény.

   

Mondhatom, Ön profimód alakítja margóját,

jó püspököm, kölcsönöz többet, mint pikantériát.

Igaz, az arcpírtól pirulni nehezen tudok,

és gyónnom is lesz nehéz, ha ott térdelek.

Kilengéseim Ön tartja pórázon.

Eszméletem a penzumon átsikolt, a homályba

gúvad szemem.