A cellamély, két vetületben

1

Az allé felől a novíciák

egyenletes sora.

Lépésre lépés. Kőbe forrt világ.

Födött vállív. Takart boka.

A szomszédos kaszárnya fellobog.

A szem nem fogja be.

Orgona zúg. A feszület forog.

Nincs korpusz kívüle.

Soha kockázat. És soha család.

Viaskodj. Védenek.

Ujjaidon olvashatod tovább:

megérte? nem érte meg?

2

Úgy jönnek át a téren,

azzal a mérhetetlen lebegéssel.

Még nincs eldöntve semmi.

Semmi sem dőlt el az éjjel.

Szemben a csupa-férfi épület,

a laktanya dagadt ablakai.

Olvadt méz a sárga vakolat.

Csak egy szót kellene kimondani.

De jön a takarodó, aztán

hajnalban a roráté. S megint egy éjszaka.

Tavaszra otthon harmatoznak a kertek.

Nincs út többé haza.