Fókuszcsoport-beszélgetés roma szülőkkel

Az Önök véleménye szerint gyermekük öt év múlva hol fog tanulni, egyáltalán mit fog csinálni?

– Hát ez nagyon, de nagyon nehéz kérdés. Mert – hogy mondjam, én mindig is azt mondtam, hogy az én fiaimnak nagyon, de nagyon sokáig kell tanulniuk, amíg van rá módjuk és lehetőségük. Amíg belőlem egy darab van, muszáj tanulniuk. Kötelező. Azt, hogy mit tanulnak, azt majd ők eldöntik, mert ugye a nagy fiam is még csak tízéves, de ő már tudja. Ő már fel tudja azt mérni, hogy igenis, és ő szeretne is sokat tanulni. De hogy mit, azt nem tudom… Felsőfokú, természetesen, természetesen. Igen, igen. Én is cigány vagyok, a férjem is cigány, és nekünk azért elég magasak az elvárásaink. Szóval mi azért a maximumot kell hogy kihozza a gyerek saját magából, és ő ezt tudja is. Szóval nagyon sokat kell tanulniuk…

– Hát az én fiam negyedik osztályos és még 4,5 alatt nem volt. Szóval én azt tudom elmondani, a kicsi meg még pici, a középső az első osztályos, a kicsit meg felmérték, azzal meg semmi gond, semmi probléma, kezdhette volna hatévesen az iskolát, csak ő is sajnos súlyos beszédhibás, és ezért maradt tovább egy évet.

– Megmondom őszintén, nem tudom megmondani, mi lesz még, szeretném, ha tovább tanulna, mert nekem is a lányom négy egész fölött van, hát ez még a második osztály, ugyebár, hát nem tudom. Majd amit ő akar tanulni – ő nagyon szeret tanulni, ez az igazság, mindig tanul, és érdekli is, de nem tudom, mi lesz majd a felsőbb iskolában. Szeretném, ha lenne belőle valaki, ha már én se tudtam menni, mert közbeszólt a hamar házasság – a romáknál szerintem ez a hiba, megmondom őszintén, ez a korai házasság, végül is tizenkilenc éves voltam –, hát nem tudom, mi lesz, szeretném, ha mindkét lányomból lenne valaki, az tuti.

– Hát minálunk mindenki tanult, a szakközép mindenkinek megvan, és nagyon sokan a családban zeneművészeti főiskolára jár, ezért szégyen lenne, ha nem tanulnának tovább. Most nem tudom, mit hoz a jövő. De mind a ketten azt kértük a gyerekektől, mivelhogy nagyon sok helyen megfordultak, hogy mind a ketten az érettségiig el kell jutniuk. És ebben nagyon reménykedünk, hogy el fognak jutni. De mondom, ennek van egy háttere, hogy mindig-mindig többet akarunk, hogy nálunk mindenki a családban így van. Tehát akinek nincsen, csak nyolc általánosa, az nagyon kevés – mondom, akinek nyolc általánosa van, az azt akarja, hogy de fiam, menjél tovább, mert szükség van rá, hanem azt mondják, hogy nekem is csak ez volt, hát akkor neked is csak ez legyen. Tehát itt a baj. Mindenki a jobbat akarja a gyerekének, mindenki törekszik arra, hogy de igenis tanuljon, erővel is, mert a jövő csak a tanult embereknek áll, de itt nem lehet tudni, mert nagyon sok tényező közbejátszik ahhoz, hogy a gyerek tanuljon.

– Minálunk is az az alapelv, hogy amit megtanult, az már az övé, és azt nem veheti el tőle senki, úgyhogy ez minden alkalommal bele van sulykolva a gyerekekbe, hál’ istennek a két nagy már meg is értette, úgyhogy nálunk a nagyobb számítástechnikai programozónak tanul tovább, és tervbe van véve a főiskola, ilyen szinten is mentünk tovább, így választottunk szakközépiskolát, hogy majd esetleg az beszámítható legyen az ötödik-hatodik év a főiskolára. A középső az már most elhatározta, hogy ő szakács szeretne lenni – a Gundel van megcélozva, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. A kicsi meg nagyon össze lett gyúrva, őnála majd meglátjuk, hogy mi lesz, kitűnő tanuló egyelőre, majd meglátjuk, hogy mit választ. Lehet, hogy nála maradunk majd a gimnáziumnál, mert nem fogjuk tudni eldönteni, hogy mit csináljon a továbbiakban.

– Hát nálunk már egy név elég célirányosan eldőlt, aki gimnáziumba megy, ezt ő választotta kicsi korától magának, ő operatőr szeretne lenni, és ilyen irányban is tanul tovább a Szent László Gimnázium tömegkommunikációs szakán, úgyhogy ez már valamilyen módon sínen van. Hát valószínű, hogy ott is felsőfokú végzettségre lesz szükség majd később, mindegyik nagyon jól tanul, erre meg is van az esélyük, hát amennyire egy harmadikos gyereknél ezt meg lehet mondani, de azért azt hiszem, látszik maga az igyekezet meg a hozzáállásuk. Mi nem szoktunk úgy, hogyha ez szóba kerül, célként elé állítani, hogy neki egy főiskolát el kell végezni vagy egy felsőfokút, hanem én mindig azt szoktam mondani, hogy valami olyan jó szakmát találjon magának, amiben jól érzi magát, és ha ahhoz felsőfokú kell, akkor nyilván, hogy… de azt hiszem, hogy akiben egészségesen megvan ez az önképzés, az úgy is el fogja végezni. De így célirányosan nem állítottunk. A nagyfiamnál most megnéztük, ő maga választotta az iskolát, hogy itt van ilyen képzés, ahol ő majd ezt meg tudja tanulni, és nyilván, ha ő komolyabban akar ebben a szakmában elhelyezkedni, dolgozni, akkor majd szüksége lesz a felsőfokú tanulmányokra.

– Csatlakozom az előttem szólókhoz, mi is azt szeretnénk, ha a gyerek minél magasabb fokú iskolát elvégezzen, hogy hogy lesz, mint alakul ez a jövőnek a hozadéka, és nem mindig az emberen múlik, hogy mit tud teljesíteni. Azt szeretnénk egyelőre, hogy tovább tanuljon.

Önök szerint az integrált oktatásnak milyen előnyei vannak rövid és hosszú távon, illetve fel tudnának-e sorolni esetleges hátrányokat, vagy negatív aspektusokat?

– Az alapvető előnye szerintem az, hogy a különböző kultúrákból különböző tradíciókat hoznak a gyerekek, és a mi gyerekeink rálátással bírnak erre, és a későbbiek folyamán, ha találkoznak a különböző kultúrákból eredő dolgokkal, akkor egészen másképp állnak hozzá, nem lesz számukra új, tehát mindenféleképpen jó – hátrányát nem tudnék most hirtelen mondani, mert nem tudok. Talán, mert nem látom be, talán, mert nem elég nagy a rálátásom a dologra.

– Mit nevezünk integrált oktatásnak? Én visszakérdezek, és meg tudom adni rá a választ. Gondolom, az együttnevelést, ebben az esetben talán a roma és a magyar gyerekek, de most már más kultúrák is bekapcsolódnak. Együttnevelés, de szerintem azt is kell, hogy jelentse, hogy a… tehát tisztában kell azzal a tanároknak is lenni, hogy más kultúrából jönnek a gyerekek, és ezt nekik is meg kell ismerni és figyelembe kell venni, hogy ha a gyerek nem tud úgy teljesíteni bizonyos dolgokat, akkor annak mi lehet a háttere. Tehát lehet, hogy nem feküdt le az ágyba nyolckor, csak éjfélkor, mert ők… én tudom, azt tudom, ahol lakom, hogy rengeteg roma a kilencedik kerületben is van, hogy ők valamiképp másképp élnek, ezt a tanárnak is tudomásul kell vennie, én úgy vettem észre, hogy nálunk, legalábbis akiket én ismerek tanárokat, ezt ők tudják. Nyilván, hogy azt próbálják a szülőkkel is elérni, hogy azért a gyerekeknek is jobbat tesz, ha korábban ágyba kerül, könnyebben teljesít, de tudomásul veszik akkor is. És nyilván, hogy lehet egy húzóerő a gyerekeinknek is a példa, hogy mi itt élünk együtt mindannyian, közösen, úgyhogy… hát rossz oldala, nem tudom. Van olyan, arról tudok, hogy van olyan, ahol… de itt nem csak romákról van szó, amikor egy tanár nem tud… például én tudom, hogy egy nagyon jó, klassz osztályfőnöke a nagyfiamnak, és mondta, hogy van olyan osztály, ahol nem mer hátat fordítani, tehát nem ír a táblára, csak óra előtt, mert nem mer hátat fordítani az osztálynak, mert olyan dolgok történnek az irányába is. Tehát ez biztos, hogy nem jó az ott tanulónak, aki esetleg szeretne tanulni, és nem juthat hozzá a tananyaghoz, mert ilyen is van. Tudom. Például probléma van, az angol. Nálunk kétfelé tanulja az osztály, és kis létszám, ez nagyon klassz dolog, és nyilván valamilyen szinten kiválogattak gyerekeket, mert könnyebben tud haladni, tehát mindenki a saját tempója szerint, és van, amelyik nehezebben tud haladni, tehát nyilván azoknak is van joga hozzájutni a tananyaghoz, aki önmaga szeretne, de nem tud, mert félóra megy el a fegyelmezéssel. Ilyen is van, lehet, hogy ez hátrány. Nem tudom. De azért én úgy gondolom, hogy ez egy ténydolog, amin lehet javítani.

– Én is azt gondolom, hogy az integráció az, hogy közösen nevelkedjenek a gyerekek, itt most ugye a romakérdésről van szó, de ez ugyanúgy vonatkozik például a mozgássérültre, akárki másra. Valamivel másabb, de együtt nevelkedjenek, pontosan azért, mert hogy ott van előttük a kép. Tehát megtanulják, hogy ő miben más, látja, hogy miben más. Megtanulja ezt, ha máshol felvetődik, látja, nem éri meglepetésként, akármi történik, tudja, hogy ez így van, jól van, elfogadja. A másik dolog szerintem vica versa megy ez a dolog, hogy ha én megtanulom, hogy őneki én vagyok másabb, tehát mind a két fél megtanulja, hogy miben más a másik, úgyhogy szerintem így húzóereje van, hogy mindegyik megtanulja a másiktól a jót is. Nemcsak rosszat, a rosszat is látja, de ez nem attól függ, hogy milyen vagyok, hogy magyar vagyok, vagy nem magyar vagyok, ez teljesen mindegy. Rossz oldala ennek… nálunk felvetődött, én megkérdeztem szülőktől, hogy mit mondanak, egyedül a habitussal kapcsolatban, hogyha netán tán szólnak a cigány származású szülőnek, hogy akár másik szülő, akár gyerek, akár tanár, hogy most valami probléma volt, attól függően, hogy milyen habitusú ez az ember, az úgy jön le, hogy esetleg nekiugrik vagy nem ugrik neki. Ez teljesen normális, de megvan mindenféle nációnál, úgyhogy egyedül csak ettől a dologtól tartanak, hogy együtt legyenek a gyerekek, de ez egy kicsit félelemre ad nekik okot, hogy mi van akkor, ha… és itt is volt a példa, a tanár, hogy hátat fordítva nem szeretne táblánál állni. Nekem is meséltek olyat, hogy már többször összetűzésbe kerültek, és akkor azt mondja, hát inkább úgy mentem haza, hogy elkerültem a dolgokat, nehogy többen megfogjanak. Ez az egy, amitől tartanak, de különben együtt szeretnék nevelni, ez így van, de ez nem abból adódik, mert itt ugye a rendesek vannak itt, de ugyanígy a magyarnál is van a nem rendes. Azért mondom, hogy igenis integráltan nevelkedjenek, hogy megtanulják, hogy közösen vagyunk egy célért, azért tanulunk, együtt tanulunk, egy közösség vagyunk, és akkor ebből csak jó sülhet ki.

– Hát nagyon nehéz rá a válasz, mert eddig is úgy nevelődtek, szerintem hogy magyar–cigány, tehát két faj együtt nevelkedett, mostanság van az, talán a média által, hogy kisebbségi és különbözet, stb. A mi oldalunkról, tehát a romák oldaláról semmi gondot nem jelentene, de eddig sem jelentett, inkább a magyar részt kell megkérdezni, mert nekik van ebből több probléma. Nekünk biztos nem lesz belőle olyan nagy. Mindenhol vannak problémák, mind tanár, mind szülők, mind gyerek–szülő, de szerintem ez mindig is volt, együtt tanultak, mindig is lesz. Jó, vannak olyan kivételek, amit a médiában is fel lehetett hozni, hogy ott falun különválasztják a gyerekeket, nekünk hátrányunk, hogy a magyarokkal vagy esetleg más gyerekekkel nevelkednek, tanulnak a gyerekek, hátránya biztosan nem lesz. De szerintem jobb, hogyha erről a másik részt kérdezik, mert ők mondhatnak fel rosszat… hát nekünk is lehet véleményünk, de igazából mondom, hogy az a szülő hozza, akinek odajár a gyereke. Vagy a gyerek hozza. Mert ha nekem problémám van a gyerekkel, akkor nem fogok odamenni, ha magyar, ha cigány is lepofozni, hanem megpróbálom a szülővel megbeszélni, esetleg a tanárral, esetleg az igazgatóval. Tehát mindennek van megoldása. Csak mondom, ez egy olyan kérdés, mindig is így volt, és nekünk már furcsa lenne, az, hogy… és nagyon rossz lenne, ha a gyerekeket külön raknák, mert épp a másság miatt nem lehet őket megkülönböztetni. Ez egy nagyon nehéz kérdés, nagyon nehezen lehet rá válaszolni.

– Szerintem már elmondták, egyetértünk mindennel, de szerintem régen, még az én koromban is – mondjuk nem vagyok öreg nagyon –, de az én koromban is ilyen kérdések soha nem voltak. Szerintem is a média hozta föl ezt a dolgot, mert eszünkbe juttatták ezt a kérdést. Mert régen nem volt senkinek eszében ez. Most annyira felfújják ezeket a dolgokat, a megkülönböztetés, meg nem tudom… szóval nagyon felfújják. Meg ez az országos kisebbségi elnökök is meg minden, hogy na most én megvédem, szóval jó, meg kell valakit védeni, de ez már nagyon túlzás szerintem. Vagy van például egy kilakoltatás. A mi házunkban volt a mai nap egy kilakoltatás, de már hét éve laktak, önkéntesek. Az, hogy egyből szaladtak, hogy megvédik. Nem most kell megvédeni, amikor már a kilakoltatás van, hanem hamarabb kellett volna valamit csinálni szerintem. Szóval annyira elfajult ez az ország ez miatt, ez a média, hogy ennyire felhozta, mert semmi bajunk nem lett volna, ha úgy marad minden szerintem. Sokkal jobb volt az életünk régen. Sokkal jobb volt. Akkor is voltak romák, mindig is voltak, mindig is lesznek, meg nem csak romák, mások, mert most már jönnek a másikfajta emberek, jönnek a kínai gyerekek, és azok is úgy vannak, kisebbség, mert ők is kisebbségek, de végül is ha úgy maradt volna, nem lett volna semmilyen probléma, szerintem.

– Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy itt lehettem, mert ez volt az utolsó kérdés, ha jól értettem, mert ismételten nagyon-nagyon sokat tanultam, de úgy látszik, ez egy folyamatos történet, mindenesetre egy pár gondolatot mondanék. Ha itt a rendes emberek vannak, és a rendetlenek nincsenek, oké, akkor én rendetlen vagyok, mert azok a nagyon-nagyon csóró romák, akik tömegével élnek Budapesten meg vidéken, és mindennap harcolnak a kis kenyerükért, akár úgy, hogy az aluljáróban árulnak, akár úgy, hogy egyik munkahelyről a másikra…

– Én dolgozok, és nem koldulok, hanem elmegyek takarítani.

– Így van. A férjed is dolgozik, meg te is dolgozol.

– De viszont azért dolgozok, mert nem sok pénzért dolgozok, elmegyek és egy lépcsőházat négyszáz forintért takarítom le. És miért? Mert nincs munkalehetőség, mert mind a két gyerekem beteges, az egyik az asztmás, a másik is, de nem azért, mert hogy én az vagyok, és nincs iskolám, énszerintem nem azért. De mégis nagyon rossz anyagi körülmények között élek, és mégis itt tudok lenni. Ezért mondtam, amikor közbejött ez a beszélgetés, hogy én nem azért vagyok itt, mert hogy én ez miatt, én is nagyon rossz anyagi körülmények között élek, és itt vagyok példának én is. De nem megyek le az aluljáróba árulni, hanem elmegyek, és négyszáz forintért lemosok egy lépcsőházat. Ez van.

– Hát ez van. Ez van. Szóval az nem lenne szerencsés, ha mi döntenénk el, hogy ki a rendes, és ki a rendetlen. Csak ezt azért fontosnak tartom tisztázni, és ha nem feltétlenül kellene nekem okoskodni… de ha már itt vagyunk romák is, akkor ne menjünk el mellette, hogy azért azzal is tisztában kell lenni, hogy ez nem egészen kívánságműsor, ez a dolog, hogy mit szeretnénk, meg hogyan szeretnénk. Mert felmerült a felsőoktatás kérdése, azért azt tudni kell, hogy az iskolák nagy többségében azért az a tudás, bármilyen rózsaszínűre festettük le, az nem feltétlenül egészen ugyanaz, amit itt a hölgy megemlített az előbb a Fazekasban. Ez azt jelenti, hogy amikor elmennek a kis cigánygyerekek a középiskolába az első évben, akkor azt tudni kell, hogy tömegével hullanak ki a középiskolából még az olyan családok gyerekei is, ahol mindent megtesznek azért, hogy a gyerek viszonylagosan tanuljon, merthogy nem kapják meg azt a tudásminőséget, amivel a gyerekek versenyezhetnének.

– Az egyik húgom most huszonkét éves, orvosnak fog tanulni, meg is vannak a képességei, kitűnő tanuló, tiszta színötös, olyannyira, hogy ő volt az év tanulója az egyik felső iskolába. Egy hónapra vitték el Spanyolországba. Őt csak egyedül, és cigány.

– De itt nem arról van szó… ő saját maga tanulta hozzá és itt nem mindegy, hogy vannak iskolák, amelyek erősebbek, vannak, amelyek gyengébbek… csak a tartalom, ami mögötte van, amire kapta az ötöst, az nem mindegy, hogy mire. És ha már integrációról beszélünk, akkor azt kellene megmondani, hogy miért beszélünk róla. Ez egy olyan kérdés, amiről nem kellene beszélni. Talán azt kellene itt megreformálni, hogy a tanárok ugyanazt az osztályzatot ugyanazért a tudásanyagért adják, és ne legyenek különbségek. Ez lenne egy alapvető kérdés, amit tárgyalni kéne, és nem azt, amikor a gyerekeink… én speciel harminchat éves vagyok, ez idáig nem hallottam, hogy felmerült volna, hogy ilyen iskola legyen, vagy olyan iskola legyen. Miről beszélünk, miért kell, hát nincs erre szükségünk, ha mi fel tudtunk úgy nőni, hogy volt zsidó gyerek, hogy volt román gyerek, hogy volt cigány gyerek az osztályban, akkor a mi gyerekeink is meg a mi unokáink is fel tudnak nőni. Nem itt kell a reformot megcsinálni. A reformot ott kell, hogy az oktatást egységes szintre kell hozni, hogy az osztályzat mögött mindenhol ugyanaz a tartalom legyen, és ne legyenek Fazekasok, ne legyenek Hegedű utcai iskolák, és ne legyenek szegény kis külvárosi iskolák, hanem mindenhol ugyanazt a tudást adják meg.

– Próbáljon átmenni… gimnáziumba. A kitűnő tanuló kipottyan. Nem megy át.

– Ezért mondtam én az elején, próbáltam ezt jelezni, hogy számomra, hogy ne legyek durva, nem egészen sportszerű ez a találkozó. Ez nem Önöknek szól, nem a szervezőknek, csak én cigányemberként nagyon sokszor megélem, hogy bevisznek bennünket az erdőbe, és esetleg amikor jön ebből valami konklúzió, akkor kiderül, hogy minden szép és minden jó, mert eljöttek a cigány szülők és elmondták, hogy ők hál’ istennek taníttatják a gyermekeiket. Az unokatestvére orvosi egyetemre jár, és ezek gyönyörűséges szép, nagyon szép dolgok, mert tudjuk, hogy így van, és azt is tudjuk, hogy ebbe benne kellett legyen, hogy Ön, mint nénikéje, aki olyan, mint aki nyomatja…

– Tudja, de onnantól kezdve romakérdés, amikor a gyerekeink leérettségiznek, és nem veszik fel őket dolgozni. Ezek tények. Ez ma már bizonyított dolog, tetszik tudni, hogyha egy állásra jelentkeznek ugyanazon paraméterekkel nem cigány és – ilyet nem mondok, hogy magyar, mert magyarok vagyunk, tehát itt élünk, és – nem cigány ember, akkor az esetek 99,99%-ában biztos, hogy nem a cigányt veszik fel. Ezek tények.

– Ha integrálódunk, akkor ezt csak meg fogjuk erősíteni.

– Na most az integráció és a szegregáció kérdése nem volt tiszta, hogy ez egészen pontosan mit is jelent, a szegregáció az alapvetően elkülönítést jelent, ugye, és nem probléma ez, vannak egészen speciális esetek, csakhogy tudjanak róla. Például a Gandhi Gimnázium Pécsett, ahová azért mennek a cigánygyerekek, mert ők mind értelmiségi pályára készülnek, nem elkülönülni akarnak, csak olyan plusz dolgokat tanulnak a Gandhiban, amit egyébként egy átlagos középiskola nem biztos, hogy megadna. Tehát a cigány nép ismerete, cigány nyelv, cigány kultúra, és ők direkt arra készülnek, hogy majd orvosok, jogászok és közgazdászok vagy esetlegesen pedagógusok vagy szociális szakemberek lesznek. Ők ezt akarják, de természetesen a jövő csak az integráció lehet, mert ha nem szereznek az emberek egymásról mintát, akkor az csak az előítéletet erősíti. Pedagógusmintáról is szó volt. Nagyon fontos, hogy cigány tanárok legyenek, meg az is fontos, hogy cigány rendőrök, meg az is fontos, hogy cigány nővérek, ápolók, kőművesek legyenek, de nem árt, ha van szakmunkás is, és nem csak aki ott bohóckodik napi 7-800 forintért, hanem esetleg ő a vállalkozó, és ő köti a bizniszeket, tehát nagyon fontos a cigány pedagógus, mert hogy önök is hivatkoznak a Klárira, aki egy kitűnő szociálpedagógus, mert egész egyszerűen más a bizalma, más a viszonya. Hogyha látja, hogy ugyanabból a körből nőtt fel az az emberke, és ismeri az értékeket, mert nem beszélünk róla, merthogy nem ez a központi probléma, de teljesen más egy átlagos cigány gyereknek a nyelvezete, mint amit az általános iskola elvár tőle. Ezt tudomásul kell venni, és nagyon sokszor bizony jó az, hogy ha Klári típusú emberkék vannak, akik megértik a gyereknek a problémáit és esetlegesen egy olyan különbséget, amit Ön nagyon-nagyon ügyesen említett, hogy ha esetleg egy roma családban egy virrasztalás, és fennmaradnak ezért nagyon sokáig, és ez miatt a gyerek esetleg másnap nem figyel oda az iskolában, akkor ez nem feltétlenül büntetést érdemel, hanem egészen egyszerűen tudomásul kell venni, és hogyha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondani, ezt az iskolák jelentős többsége bizony nem veszi figyelembe, hanem kőkeményen szankcionálja a gyereket.

– …az általános iskolák… amit mondtam, hogy amikor elmentek gimnáziumba, szakközépbe, igenis, nagyon számít, saját magunkról tudom, én azt mondtam, hogy az általános iskolákban, és hogy nálunk biztos, hogy nem, mert mi vagyunk többségben. Amikor én elmentem a kereskedelmi szakközépiskolába, bizony-bizony nagyon megszívtam azt, hogy cigány vagyok, úgy a gyakorlatban, mint az oktatásban. Ezért mondom, hogy ez a kérdés mihozzánk rossz, azért kell más, nagyobb iskoláktól megkérdezni, szakközép, szakmunkás, gimnázium, mert ott bizony van. S nem is kevés. És nem azért van kevés értelmiségi cigány, mert nem akar, nem tud odáig eljutni… Itt már eleve az, hogy másság – és ez mindig is volt, mindig is lesz, nem fogja eltörölni, nem ennyire volt, csak itt, ahol mi lakunk, ott nincs. De mondom, máshol, máshol fogjuk megkérdezni, például még Szabolcsban is van, bizonyos különbözetet tesznek cigány és magyar között. És már van, hogy az óvodában is különrakják. Mondom, nagyon jó a kérdés, csak nem mifelénk. Ebben a kerületekben laknak, de megpróbálnák például tizenegyben, vagy menjenek csak Szabolcsba, ott meg lehet nézni, hogy náluk is nagyon sok gyerek elvégezte a nyolc általánost, és nem tudott elmenni szakközépbe, szakmunkásba, és még Pestre sem tudott bejelentkezni kollégiumba, mert cigány. És ez mindig meglesz, hogyha lesznek képviselők, lehet, hogy jobb lesz, lehet, hogy rosszabb lesz, de itt maga az, hogy olyan téren kellene ezt a kérdést feltenni, ahol húsz gyerek magyar, és három cigány van.

– Nekem ez volt a tapasztalatom, én harmincegy éves vagyok, elvégeztem a nyolc általánost és a szakközépet, és bizony ez volt a tapasztalatom. Én a Lenhossék általános iskolába jártam, ami most tényleg nagyon rossz iskola, én ott kitűnővel végeztem, oklevéllel, és jelentkeztem a kereskedelmi szakközépiskolában angol tagozatra, és bizony az egész iskolában én voltam egyedül cigány, amit ne tudja meg senki, hogy milyen rossz érzés volt, és bizony én nem szégyelltem, én mindig megmondtam, hogy honnan jöttem, ki vagyok, és mi a gondom, és ebből nagyon nagy problémák voltak, úgyhogy az első év az bukovárival kezdődött, és akkor meg kellett az egész elsőt ismételni, akkor hál’ istennek másmilyen osztályfőnökhöz jutottam, aki másképpen állt a kérdéshez, a gyakorlati vezetéshez, ez ott megvolt, de mondom, ez már mind a felsőbb iskolákban, mint az általános iskolában, és inkább olyan iskolákban, ahol több a magyar, és kevesebb a cigány. Most attól függetlenül, hogy valaki elismeri azt, hogy cigány, vagy nem, mert szerintem aki normális, az elismeri, mert nincs mit szégyellni rajta, legalábbis én nem szégyellem, de mondom, ez nagyon rossz volt, nagyon-nagyon rossz volt, ezt a négy évet így végigvinni, de utána már nem, de duplát kellett felmutatni, mint egy magyarnak. Mind a gyakorlati időszakban, mind bent az iskolában. Énszerintem ez nagyon sokáig így lesz. De ehhez hozzá kell tenni, hogy ez nem az általános iskolámra jellemző. Hanem mind a továbbtanulásban. És szerintem nem azért nem lesz nagyon sok érettségizett vagy tanult ember cigányból, mert nem akarja, hanem mert nagyon sok akadályt gördítenek elé, amit ő vagy elvisel, vagy nem, és ha nem, akkor nem tanul tovább és elmegy dolgozni. Kipotyognak, de nem azért, mert nem tud…

– Az általános iskola az kötelező, és ha esetlegesen a gyerek nem úgy teljesít, és mindegy, hogy roma, khaki vagy drapp, akkor is végigcsinálják, minél előbb megszabaduljanak tőle, és ugye az mellett nem szabad elmenni, de nem beszéltünk róla, hogy az iskolák etnikai normatívákat kapnak, ami azt jelenti, hogy egy általános iskolai cigánygyerek után ez közel harmincezer forintnyi összeg, és mondjuk egy Hernádban vagy egy Práterben már a költségvetésnek a tíz százalékát is kiteheti, tehát egy 7-8-10 milliós összeg, nem tudom, hogy erről tudnak-e, de biztos vagyok benne… tehát kapnak etnikai normatívákat, és az az egyik nagyon súlyos probléma, hogy a gyereket akkor is átengedik, hogyha a gyerek nem tud semmit. Vannak ilyen iskolák, ahol azt értékelik, ha már a gyerek nem szólal meg, nem veri szét az osztályt, akkor már átengedik. Ez azt jelenti, hogy nyolc év után úgy kerülnek ki az iskolából, és én bárkivel bármikor hajlandó vagyok vitatkozni, és érdemes megnézni, és nagyon figyeljenek oda, mert a kenyerünkről szól és az életünkről, hogy amikor kijön a nyolcadikból a gyerek, akkor nem biztos, hogy úgy tud olvasni, vagy úgy tud számolni, mint ami az elsős követelményeknek megfelel. És ez egy nagyon veszélyes dolog, mert a középiskola már nem kötelező. Az nem köteles elviselni a cigánygyerekeket, ő már nem kap utána etnikai normatívát, ő a rendes normatívát kapja, ennek következménye, hogy elsőbe tömegével felvesznek boldog-boldogtalant, legalábbis az átlag-középiskolákba, és az első három hónap után a gyermekek kihullanak, mert nem értik, hogy miről van szó, az iskola ezt nem tolerálja, hanem azonnal romokba osztályozza a gyerekeket, kapják tömegével az intőket, és ez nagyon jellemző olyan iskolákra, akár mint a Hernád, merthogy vannak ezekről statisztikák, meg mondjuk a Práter az nem, mert kitűnő igazgatónő van, aki ezt nagyon-nagyon a szívén viseli, de azért tudni kell, hogy az iskolák nagy többségére ez a jellemző, és ez a legveszélyesebb. Tehát sok-sok veszélye van, hogy mi romák vagyunk, hogy a gyerekeink nem megfelelő tudást kapnak. Nem kapják meg azt a tudást, ami versenyképes. Mert ha abból indulunk ki, és minden tiszteletem az Önöké meg a magamé, hogy harcolunk a gyerekeinkért, és taníttatjuk őket, hogy harminc évvel ezelőtt mik voltak a követelmények, és most mik a követelmények, akkor ahhoz képest még mindig nagyon-nagyon messze vagyunk, mert a normális az lenne, idézőjelben, hogyha minden gyermeknek otthon lenne egy számítógépe, és interneten tudna dolgozni, hiszen alapvetően ezek most már a követelmények, és utána nem is jártatom a számat, volt egy film, a Cséplő Gyuri, ez a hetvenes években készült, és egy kitűnő szociológiai témájú film volt, s a lényege az, hogy a hetvenes évek közepén feljön a cigány ember Szabolcsból, és nem tudja, hogyan kell kezelni a telefont. És ez készült harminc évvel ezelőtt, ez a film. Most 2003 van, és Szabolcsból ugyanúgy jönnek fel, vagy Borsodból vagy Nógrádból, teljesen mindegy, a cigányemberek, és ha most elvonatkoztatunk a telefontól, és azt mondjuk, hogy computer vagy számítógép, akkor ugyanazt éljük meg. Ugyanazt éljük meg, és nagyon fontosak ezek a törekvések, teljesen igaza van, kellenek pozitív példák… igen, minden normális ember arra törekszik, hogy tanuljon, de azt elismerik Önök is, hogy egyik szülő sem, egyik nő sem szül azért világra gyereket, hogy zsivány legyen. Ugye alapvetően azt szeretnénk, hogy orvos legyen, színész legyen, tehát ezek nagyon fontos információk, a környezete abszolúte meghatározza és abszolút rákényszeríti, abszolút determinálja azt, hogy mi lesz a cigány gyerekből. Úgyhogy ezek életveszélyes kérdések, tehát az volt az alapkérdés, hogy integráció vagy szegregáció, gondolom, erre mindenképpen választ kaptak… én mindenképpen az integráció híve vagyok, mert nagyon fontos, hogy a gyerekek mintát kapjanak egymásról, nagyon fontos, hogy már egy nagyon korai időszakban, tehát az óvodás korszakukban megkapják a megfelelő mintát, mert mint tudjuk, ez nem igaz, mert az óvodák pénzbe kerülnek, és a roma gyerekek nagy többsége meg a hasonló szocializációs körökben élő nem roma gyerekek nagy többsége nem jut el óvodába, mert nem tudják kifizetni, ebből következik, hogy az óvodák többsége nem ingyenes, ebből következik, az iskola előkészítőbe megy a gyerek, ahol vagy foglalkoznak vele, vagy nem foglalkoznak. És amikor bemegy az első osztályba a gyerek, akkor a többihez képest már iszonyatos hátrányai vannak. Tehát nagyon fontos, hogy már az óvodában megkapja nem is azokat, amik pluszok, csak azokat az impulzusokat, amelyek szükségesek, és a szegregációnak semmilyen formáját nem szerencsés, mert azt mindenképpen egy negatív megkülönböztetés, de utaltam a Gandhira, vannak speciális intézmények, vagy vannak olyan intézmények, amelyek iskola után foglalkoznak cigány vagy nem cigány gyerekekkel azért, hogy bent maradjanak az intézményekben, ahol megélhetik a cigányságukat, és sikerélmény lehet az, hogy cigányok. Tehát egész egyszerűen ez a Hernádban nem tűnik fel, vagy a Mesterben sem tűnik fel, mert annyi roma gyerek van, hogy ott mindenki Fekete vonatot énekel, meg a fene tudja, miket, tehát az egy egészen más történet. A Rózsadomb meg nem valószínű, hogy jó példa, mert nem nagyon vagyunk a Rózsadombon roma gyerekek, bár a közértekbe sem nagyon engedik be a roma… ezeket is tudomásul kell venni, tehát azért markáns ez a helyzet, merthogy vannak más minták, és vannak más modellek. Tehát akik eljöttek, minden szülő egy pozitív példa hála istennek. De nagyon sokan vannak, akik kényszerpályákon vannak, próbálnak életben maradni, és nem tudják a gyerekeiknek azt biztosítani, ami a minimum lenne. És ezért hogy ki a hibás, ezen lehetne vitatkozni, de ez egy másik történet, a kérdés az, hogy az állami szociálpolitika vagy az állami oktatáspolitika mennyire avatkozik ebbe a problémába bele, és mennyire termeli újra ezt az esélyegyenlőtlenséget, vagy próbálja esetlegesen kiküszöbölni. Tehát mindenképpen az integráció, csak így lehet, hiszen nem véletlenül megy az Unióba Magyarország, mert kívülről nem lehet játszani ezeken a pályákon, nem lehet focizni, de speciális esetekben lehetnek nem szegregált intézmények, hiszen ezek se szegregáltak, mert normál általános iskolába mennek a Gandhiba, vagy a .....-i kollégiumba, és utána pedig nyitott állami iskolákba mennek, középiskolákba, egyetemekre, de lehetne még sorolni. De azt is tudni kell, hogy miután elvégezték a cigány gyerekek az egyetemet és főiskolát, és hála istennek nagyon sokan vannak, ebben a tanévben ezer fő főiskolás vett fel ösztöndíjat különböző intézményekből, ezek a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni a pályákon, mert meg lehet nézni az állami közintézményeket, akár mondjuk a Közoktatási Intézetet is, hogy hány cigány van akár Önöknél is, vissza lehet kérdezni, mert mondjuk az iskolákban nem tudom, hogy hány cigány tanár van, kiderült, hogy egy van, az Erdélyiben is van egy, a többiben nincs, szóval ezek mind-mind olyan kérdések, amelyek hihetetlenül fontosak, és mindenképpen beszélni kell róla. Csak erre a csapdára vigyázni kell, hogy milyenek legyenek azok, akiken elvégzik a…

Nagyon szépen köszönjük.

* A beszélgetés az eredetileg elhangzottakat hűen adja vissza, a szöveget nem korrigáltuk. (A szerk.)