Szolgám; A merénylő monológja

Szolgám

Szolgám majd fölkeres, és egész nap

veled lesz. Megveszi a fél liter tejet,

krumplit hámoz, déltájban sétálni visz

a parkban. Nem veszi észre, hogy kopárak

a fák, építkezési hulladékban járkál

bokáig, cipője orrára nejlonzacskó tapad.

Befogadja a félszemű macskát. Nem lesz

feszültség az arcán, minek él, ha verseit

nem írja meg? Íróasztalom fiókjából

pénzemet kiveszi, és taxit hív, moziba

megy helyettem, vagy tükrök előtt

forog kifestve és barátokat szerez,

de nem tesz különbséget köztük.

                  – Ő az én legjobb barátom – mutat

                 például egy vidám, borostás állúra, aki

                 meglopja az első alkalommal. Nem szólok

                 neki, hogy én ezt előre tudtam. Bizonyára

                 azt válaszolná, hogy ő is tudta, de ő

                 a jelenben él, míg én a múltban, vagy,

                 ami még ennél is gyászosabb, a jövőben.

A merénylő monológja

                                                                           Dosztojevszkij-Makai: A félkegyelmű

Hát nyilvánosságra került a szánalmas titok,

hogy – mint afféle forradalmár – gyűlölöm

magamat. Látom felbujtóim arcán a riadalmat,

s a verem, melyet én ástam magamnak, kéjes

nyújtózással megnyílik alattam. Illő hát rezzenetlen

hangon felolvasnom vörös viasszal s.k. lepecsételt

halálos ítéletemet. Hacsak meg nem áll az idő

közben. Bár lehet, hogy áll, csak kimozdítanom

nem megy, ahhoz már túl beteg vagyok. A köhögés-

és lázfátyolon át, hallom, jelentik: a húszkopejkás

ellenemre fordult, és a márványpadlón: „fej”

kopogta ki sorsomat ridegen. (Megfogadtam

volna, ha: fej, hogy olvasok?) (Mutatkozz be,

jövendő halott a napsugárban bokázó legapróbb

rovarnak, mert övék az ország s nem

tied. Övék a hatalom és a dicsőség.)

A herceg is, fékezhetetlen mozdulataival,

mit akar? Annyira szeretné önmagát, ahogyan

felebarátját, azaz engem? Ha fölkelt, és harsog

az égen a Nap, majd pontot teszek az életemre.

Nem kívánhatják mégsem, hogy a sötétben

puffantsam le magamat! – Ez azt gondolja,

nem kel fel, vagy mi? – vág közbe Ferdiscsenko.

És – hőség lesz megint egész nap – dörmögi

Ganya hanyagul. Én sóbálvánnyá meredve

hallgatom őket. (Nem tudják, hogyha

lezárom a szememet ők is kiradírozódnak?)

– Főbe lövi, vagy nem lövi főbe magát? –

türelmetlenkedik a társaság. De ujjam alatt

a závár üresen kattan. S a kárörvendő hangok,

az éhség gyötörte varjak elborítanak.