Szőke nő énekel; Rabnők ostoba éneke

Szőke nő énekel

Néha a létezés egészen kellemes,

Amikor meztelen habfürdőben lebegsz,

A drága sportkocsi a ház előtt letesz,

S ha végre összejött az istenverte szex.

Néha a létezés egészen biztató,

Ha forró nyári nap vár rád egy tiszta tó,

Leszólít egy pasas, a hangja izgató,

S ha ráülsz, ringat is, akár egy hintaló.

Néha a létezés egészen jó, ha van,

És már nem is hiszem, hogy megölném magam.

Minden ragyogni kezd: kék, ezüst és arany,

Olyankor hallgatok, mert nincsen rá szavam.

Rabnők ostoba éneke

Üssön meg akár. Rángasson pórázon,

mint egy kutyát, keresztül száz határon,

alázzon: „mi közöm hozzád, te kurva?”

csókkal fognám be száját ráborulva.

Bár alhatnék levetett holmijában,

Fürödhetnék mosdóvizében,

Ehetném maradékát,

Ihatnék lábnyomából!

Tépjen hajamba, teperjen a földre,

heverjek meztelenül, megkötözve,

erőszakoljon meg (habár azon

mi az erőszak, ha én is akarom?)

Bár alhatnék levetett holmijában,

Fürödhetnék mosdóvizében,

Ehetném maradékát,

Ihatnék lábnyomából!

Hogy el ne tévedjen, testem a térkép,

kitöltheti rajta vágyát és mérgét,

igyon a számból, egyen a hasamról,

csak hozzám érjen, csak velem maradjon!

Bár alhatnék levetett holmijában,

Fürödhetnék mosdóvizében,

Ehetném maradékát,

Ihatnék lábnyomából!

Ha nincs a látóteremben, nem élek.

A test működik ugyan, de a lélek

utána száll, csak annyit súg: „bocsánat”,

s feje alá kúszik be vánkosának.

Bár alhatnék levetett holmijában,

Fürödhetnék mosdóvizében,

Ehetném maradékát,

Ihatnék lábnyomából!