Dutschke
Csehy Zoltán fordítása
Egész idő alatt, míg meg nem születtél,
gondolkodtam. Nem tudom, milyen anya méhe hordott ki.
Nem én termékenyítettem meg azt a nőt, az bizonyos.
Mégis, ha átgondolom a hosszú időszakot
mely születésem óta és születésed előtt eltelt,
kétségem sincs: az apád vagyok.
Mért nézlek mégis egy fiú szemével?
Tapasztalataink egyazon szavakra épülnek, érveink
szótára közös. De te, azon fölül, ami a tiéd,
birtoklod azt is, ami az enyém: és ez avat téged felnőttebbé.
A születés előtti éveimből nem futotta kincsre.
Eltörölte őket a tapasztalás, a hasztalan tragédia.
Nem használtam egyetlen olyan szót sem,
melyet atyáim használtak (leszámítva, ha pokolba kívántam őket).
Az ő bűnösségük, az ő gyűlöletük, mely a józan ész ellen irányul,
tiszta és egyszerű terhei életemnek.
A természet rendje szerint magam is hosszú utat
tettem meg anyám méhében, és megérkeztem,
mint egy kibetűzhetetlen barbár, felvértezve megannyi kiválósággal
– egy fura és megengedhetetlen érettséggel – erre a földre.
Nem fogadtak szeretettel. Nem nézett rám senki mint fiára.
Fanyar bölcsességem nem keltett csodálatot.
Atyáim szeme meredt rám… De elég is ennyi ebből a történetből.
Már meghaltak, átkaim kísérik őket, közönyöm vagy
megbocsátásom. Most, ellenben, átadtam neked minden tapasztalásom.
És a tiéd több, mint az enyém: és ez tekintélyt parancsolóvá tesz ..... atyaivá.
Csüggök az ajkadon, mely az újdonság hírnöke,
ami a születés előtti hosszú periódusban rejlik, mellyel dolgoztam
(ösztönösen, kölyökkorom óta). Mi az újdonság?
Végeredményben még te sem tudod megmondani. Immár más
születés előtti történések esnek meg a régi-új világ küszöbén.
A Kommunista Párt megalakítása Németországban?
Mennyi akadály, mennyi ellenszegülés, mennyi ellentmondás:
mennyi történelmi lehetetlenség, mely a végső rendhez szükséges!
Frankfurtban remélnek. Heidelbergben tanulnak, az unalom közepette.
A polgárságot, melynek zsigereiből rejtélyes módon a világra jöttél,
saját szememmel láttam, fehér az arca, akár a kőé:
ne hagyd magad rászedni jóakaratától,
elgyötrött érzékenységétől, komikus félénkségétől!
Mind meg vannak félemlítve, apám, főnök! A veled egykorú ifjak
a főúton haladnak, nem holmi ösvényeken. [1]
[1] Az alkalmi költemény először 1968. november 30-án látott napvilágot az Il Tempo című folyóirat hasábjain. Rudi Dutschke (1940–1979) híres egyénisége volt a németországi baloldali diákmozgalmaknak. 1968-ban politikai indíttatású merényletet követtek el ellene (Josef Bachmann fejbe lőtte), de túlélte, noha maradandó károsodásokat szenvedett. Szellemi fejlődésére (akárcsak Pasoliniére) nagy hatással volt Antonio Gramschi.