Kalligram / Archívum / 2008 / XVII. évf. 2008. július–augusztus – 1968 / A szétválaszthatatlan füst és gőz; Kupac hamu; Eszik a szénát; Dédnagyanyám

A szétválaszthatatlan füst és gőz; Kupac hamu; Eszik a szénát; Dédnagyanyám

                   

A szétválaszthatatlan füst és gőz

                     

Míg Eötvös Loránd három embere

segítségével installálta

                   

a Ság platóján, sok mindennek kellett megtörténnie,

pusztai árvalányhajat és alacsony, tört sárga

füvet fésült ott fenn a szél,

                   

az Eszközt.

                     

A nap lazacszínű füstgomolyok közt.

Kirobbant sziklák vágódnak a beltenger sekély

vizét mélyénél is sötétebbre kavarva

az iszapos tengerfenéknek.

                           

Hol a vulkánkúp lábánál a láva-

folyások vízbe érnek,

                   

a szétválaszthatatlan füst és gőz alatt

                       

valahol az egyik ilyen sistergő ponton

folyik át egy dimenzióból

kettőbe, s megtapad a hömpölygő lávafolyamtól földagadt

hullámok mozgó felszinén

egy kiolvashatatlan kusza valaki.

                       

Föl onnan úgy szökik, mintha az én

agykérgemből pattanna ki.

                     

                     

Kupac hamu

                   

Kiszenvedett az ősapa. Máglyára tették

             este a tar hegyoldal

egy teraszán a testét,

a lángokat az első tűhegy-csillagokkal

             

szurkálva rá száraz, kemény, aszott bőrére.

            Aztán hogy belekaptak,

és szárazon a vére

belobbant, már gyorsan elégett fej, négy végtag

             

meg a test egynemű zsiger-csont-hús belsője.

            A füstölgő kupac fölé agyagtéglákból

aztán sírgúlát tákolt

három fia belőle.

             

             

Eszik a szénát

                     

A Ság közelében haladt el a Savaria–

Aquincum út kikövezett egyenes csíkja,

            a hegy kemény lankáira

szőlőt telepítettek, legelőször írva

                     

felül az őstermészetet. A sima hegytetőn

a castrumból nézték a közelgő barbárhadat.

Elrejtőzködni a közösségi tudás elől

és nem-lenni azóta is külön dolog maradt,

                       

            amikor ott kettévált

halk cuppanással, mint két isten érett ajkai.

Madarak hangja a szőlők fölött, a hajnali

udvarban zizegő lovak eszik a szénát.

                     

                   

Dédnagyanyám

                   

Pupillájának fekete korongnyi fekete

felszínével súrolta

a pár éves kis Berzsenyi Sarolta

a lencse villanását a Napban a köcski udvarról a Ság fele

                       

bambulva. Négy úr gyalogolt a meredek

hegyoldalon két nagy fehér vászontokot,

s napernyőket, asztalt és székeket

cipelve; jól összeszokott

                 

csapat, a hegy tetején ráérősen

letáboroztak, felállították a műszert és neki-

láttak mérni. A langyos, friss időben

délen tisztán látszottak a Balaton-felvidék kis vulkánkúpjai.