Dinnyehéjak; Odüsszeuszom

Dinnyehéjak

Szavaitól megvadultak a macskák

És lekarmolták a fákról kérgüket

Aztán a saját pofájukról a bőrt

Éjjelenként pedig úgy sírtak

Mint az életbe visszahozott öngyilkos

De erről ő nem tehetett

Mint ahogy arról sem

Hogy a csecsemők megnémultak

És akkor sem voltak hajlandóak sírni

Amikor az éhségtől

Már a gyomruk is behorpadt

Akár a kerék alá került vizes palack

Az pedig végképp nem az ő hibája

Hogy a szerelmesek tekintete megfagyott

És még egy fél év múlva sem olvadt ki

Pedig akkor olyan forró nyár volt

A kutyák nyála óriási patakokban folyt az utcán

A dinnyehéjak pedig úgy siklottak benne

Mint zöld úszósapkás fejek a fürdő vizében

Odüsszeuszom

A rekedt hangú szirén

Már régóta nem énekel

Igaz néha dúdol a liftben

Az is morgásnak hangzik inkább

A legtöbben elhúzódnak mellőle

Még ha nincs is hova

Mert olyan kevés a hely

Utoljára Odüsszeusznak dalolt

Neki viszont úgy

Hogy a sziklák összerogytak

Gömbölyű kavicsokká pattantak szét

A tenger pedig összesűrűsödött

Annyira hogy a vízen lehetett volna járni

Ha bárkinek eszébe jutott volna ilyesmi

Abban a nagy felfordulásban

Azóta őt keresi a hajósok tekintetében

Akiében nem leli

Annak kikaparja a szemét a körmével

Amiről a manikűrösök igen

Elismerően szoktak nyilatkozni

Kemény szaru még ölni is lehetne vele

Mondják de nem tudják mit beszélnek