Elérhetőség; Krakkó, az év végén

Elérhetőség

„Pillanatnyilag nem vagyok

elérhető” – mondja mobilján G.

aki már jó egy éve halott.

Valóban elérhetetlen, bár tudom,

mostanában egy urnában lakik,

ott megtalálható. Én sem

vagyok e percben elérhető, hiszen

félig még alszom. Mobilom

kikapcsolva, mint máskor, hogyha egy

előadásnak mágneses terében

rezgek, vagy a zene hullámain

sodródom boldogabb tájak felé.

Egyébként elérhet, aki kiván, elér-

hetőségeim több helyen megadva,

bár névjegyemből mostanra kifogytam,

újra kell nyomtatni, hogy hamar

elérjenek, mielőtt én is egyszer

testi valómban el-nem-érhető leszek.

Krakkó, az év végén

Szeretem ezt a kapor- és füstszagú várost.

Nemegyszer írtam róla, hol nosztalgiával,

hol csak díszletnek használva régi

utcáit, ahol diákok, papok és tömjéntől

prüszkölő bohémok járkáltak, iddogáltak.

Elképzeltem Bálint urat, amint az özvegy

királyné egyik udvarhölgyével próbálja

játszani „Vénusz játékait”, hogy aztán

vodka- és méhser-szagú pincékben  hallgassa

egy sötétszemű, vad citeráslány énekét.

Most Wyspianski indázó virágjait csodálom,

meg a szecessziós mosdót a zenés taverna

legmélyén. Van valami otthonos

ebben a városban, ahol Varsónál lágyabban

ejtik a sustorgó-sziszegő-nazális, könnyed, vagy

kacifántos lengyel szavakat.

2007 decemberében