halkulás; vétekarány
halkulás
silvanus nem bírta tovább ott
az erdőt hát tengert tengerre vágy
sokéves beszédnek lett így vége
néma lett és az istennek se árt
a zúgás robaj a nagy víz árja
váltja fel azt az aljas suhogást
több évig ó hát mi módon állta
hogy léhán csak a levelekre várt
nem ismert még csak egy uszodát sem
ama egzaltált óceánt honnan
mi most előtte benne a szája
sűrű sós nyál gyanús halkulás
vétekarány
a travesztiának istenuccse vége
ha a rokka nem pörög más ütemre vált
pedálját mint haját úgy tépte
és otthont új hézagban talált
nem beszélek akkor erről sem ha tetszik
ha nem hát barátim vegyetek más irányt
a tőlem nyúltat akciózva látom
a tulaját mint pünkösdi királyt
félreértett rossz rímeket árul
a metaforák kinőtt kardigán
mire szólna valamit beájul
egy eszköz van mit sóhajtva kíván
repülősót de olvasónak hívja
más közegben szakad így a szál