Kalligram / Archívum / 2008 / XVII. évf. 2008. október – Irodalomtörténet? / halkulás; vétekarány

halkulás; vétekarány

                 

halkulás

                   

silvanus nem bírta tovább ott

az erdőt hát tengert tengerre vágy

sokéves beszédnek lett így vége

néma lett és az istennek se árt

a zúgás robaj a nagy víz árja

váltja fel azt az aljas suhogást

több évig ó hát mi módon állta

hogy léhán csak a levelekre várt

nem ismert még csak egy uszodát sem

ama egzaltált óceánt honnan

mi most előtte benne a szája  

sűrű sós nyál gyanús halkulás

                   

                     

vétekarány

                     

a travesztiának istenuccse vége

ha a rokka nem pörög más ütemre vált

pedálját mint haját úgy tépte

és otthont új hézagban talált

                         

nem beszélek akkor erről sem ha tetszik

ha nem hát barátim vegyetek más irányt

a tőlem nyúltat akciózva látom

a tulaját mint pünkösdi királyt

                   

félreértett rossz rímeket árul

a metaforák kinőtt kardigán

mire szólna valamit beájul

                 

egy eszköz van mit sóhajtva kíván

repülősót de olvasónak hívja

más közegben szakad így a szál