Amrita

Budán

Amrita Sher-Gil, az indo-magyar festőnő

világra jöttét így mondja el az anyja:

a Szilágyi Dezső téren laktunk Budán, a vár alatt,

ahol az az egytornyú téglatemplom áll.

Később, a húszas években Bartók is ott lakott,

ugyanabban a bérházban, ahol Amrita született.

Akkortájt jöhettünk mi Indiába, mikor odaköltözött.

De hogy miket írt ott, abban a korszakában,

én nem tudom és nem is érdekel,

mi más korszakban laktuk azt a házat tizennégy előtt.

Annyi helyen laktunk akkor Magyarországon,

valósan úgy emlékszem immár, korszakot laktunk,

nem is szobáinkat. Jeges szél az ablaktábláinkon a befagyott Duna felől,

a foltos jég fölött sirályok, a szűk utcákon térdig ér a hó.

Amrita születése. Nyár lett. Ősz. Előbb tavasz.

A fák csupasz fekete ágrajza, mint kis hajszálgyökereik

a Gellért-hegy hólepte talajában.

Fénylett a napsütötte hófelszíntől a szoba fala,

mikor megszületett Amrita délben, és megszólalt kinn a protestáns

téglatemplom hegyes tornyában a harang.

Magyar tehén

El lett osztva két épületre

az egykori szép kúria

Dunaharaszti főutcáján, hol az első

világháború éveivel egybeeső gyerekéveit töltötte Amrita.

A nagy ház egyik oldalában

díszhalbolt és virágbolt,

a másik házrészen koszos, lehúzott faredőnyök

és elvadult bokrok az udvaron, hol két kislánya téblábolt

a tolsztojánus szikh nemesnek és a nőnek,

ki magyar volt, kikeresztelkedett zsidó.

Amrita itt, a házzal srégen szemközt álló vöröstéglás

templomban kapta meg a keresztséget a maghasadó

birodalom napjaiban, tizennyolc legvégén, ötévesen.

Az épület mögött nem messze folyik a Duna

nádasokkal szegett vékonyka mellékága.

A kis Amrita itt, Harasztiban kerül közel az unoka-

bátyhoz, ki férje lesz később, a két évvel idősebb Győző.

A nagy házon ma emléktábla Baktay

Ervin, az indológus nagybácsi nevével.

Harasztiban kezd el Amrita rajzolni és festeni.

Kicsi Amri imádja az állatokat.

Haraszti akkor még egy csöndes sváb falu, ahol csak lóval fut kocsi,

még nem Budapest alvóvárosa.

Kacsa! Pipi! Bari! Boci!

Szükségszerűen onnan üt át a rajzán a fej, a fül, a szarv, a szem,

ahonnan úgy nézte, ahogy a tehén nézi őt,

amikor Govinda tehenét rajzolja két évtized multával,

kevéssel halála előtt.

Dr. Újhelyi, pszichoanalitikus

Kicsi Amri elkapta a spanyolnáthát

a járvány idején és majdnem belehalt.

Nem volt orvos Dunaharasztiban.

Nem volt szabad orvos a környéken sehol.

Már-már lemondtak Amritáról.

Imádkozott az apja.

Reggelre jobban lett a kislány,

és teljesen felgyógyult rá nyolc napra.

Miután biztosnak tűnt, vége lesz a háborúnak,

immár a margitszigeti nagyszállót lakja a Sher-Gil család.

Szalonjukban élénk a társasági élet.

1920 karácsonyán

az ifjú pszichoanalitikus,

bizonyos Dr. Újhelyi is velük ünnepel.

És Jászai Mari, a család közeli barátja.

Hogy tenne egy próbát a láthatóan oly intelligens hétéves gyermeken,

azt mondja Dr. Újhelyi.

Kezét a kislány homlokához emeli

és beleigézi egy könnyű transzba.

Melyek a kedvenc színei,

melyik az a gyümölcs,

amit a formája miatt szeret,

melyik, amit az ízéért,

az ízekhez társítson színeket,

halk tánczenét játszik a gramofon,

utólag mondja Jászai,

nem biztos, hogy helyes ily öncélúan

bárkit hipnotizálni. Elmegyünk, Mari,

elég ebből, mi itt folyik.

Sher-Gilék bepakolnak és hajóra szállnak India iránt.

A tengeren köszöntik

a nyolcadik születésnapján Amritát.

École des Beaux-Arts

Behajózott Bombaybe a család,

aztán északra utaztak vonattal,

Delhibe, majd Lahorba.

Kicsi Amrita új ruhába vedlik: szári, csappal,

a fodros szoknya, lakkcipő helyett.

Lahorból végül is Simlába költöznek föl Sher-Gilék:

a Himalája kétezres gerincén angolos hegyi városka.

Hatalmasan, zöld fenyvesekkel hullámzó vidék.

Az alkirály, a gyarmati kormányzat hivatalos nyári székhelye,

szintúgy a bennszülött és angol

high societyé. Ebédek, színház, vacsorák és fogadások,

untig. Amrita rajzol.

Többen tanácsolják, leginkább Ervin,

ki három évre Indiába látogat,

Párizsba kéne küldeni

a simlai rajzoktatáshoz túl tehetséges nagylányukat.

Vele költözik az egész család.

Párizs! Sokat tanul, kiállít, sikeres, egzotikus: szereti a Szalon.

Nyaranta mindig Magyarország,

Budapest és Zebegény, a Duna, a Balaton.

Párizsban megőrülnek érte férfiak és nők,

és Pesten is. Csak egy közöttük a kedves unokabáty,

ki orvosnak tanul. Ő kezeli ki hüvelyfertőzését,

és tán mert tőle van, ő végzi Pesten el titokban Amrita első abortuszát.

A másodikat szintén Viktor rendezi Budán

közvetlenül házasságuk előtt, noha biztos nem tőle van az ivadék.

De Amrita már eldöntötte: Viktor felesége lesz,

mikor az öt év École des Beaux-Arts után Simlába visszatérnek Sher-Gilék.

Öt év Párizs után

„Jöttem a Gangesz partjairól”

                                   Ady

Öt év Párizs után Amrita hazatér Simlába a szüleivel.

Fest. Vad éjszakai életet él.

A párizsi festékréteg belül szemhéján egyre szárazabb,

és míg le nem pattog egy éjjel: egyre feketébb.

Dél-Indiába utazik.

Ajanta másfél ezer éves barlangfreskóit az élete végéig nem heveri ki.

Bombayben Karl barátja

mogulkori miniatúragyűjteményét látva kiveri

a víz.

Az óceán

mellett épült falvakban nem akarja elhinni a színeket.

Házi szőttes lebernyeges ruhában asszonyok,

félig felöltözött fiatalság és egészen mezítlen gyerekek,

zsúfoltan összebújva hevertek a forró nap alól alig elbújva,

nagy pálmalevél-legyezők alatt,

a Gangeszen csónakjaiknak épp olyan fedele van,

akár a tanyai szekérnek, az ekhós szekérnek,

ott élnek benne egész életükön át, néha a testvéreimet

véltem látni gyerekkorunkban, az édesanyámra is ráismertem,

ekként küzd meg nagyjából ugyanekkor egy másik félművész-félmagyar,

Móricz Zsigmond

a szívben megőrzött Kelet igényéért ­a technikai reprodukálhatóság korában

igenis radikálisan

egy pesti mozihíradó után.

Malcolm, újságíró

Elmagyaráztam Amritának,

hogy szellemileg ő lényegében még szűz.

Tegnapelőtt együtt ebédeltünk a Cecilben.

Az ebéd végére megjelent az asztalunknál az anyja,

egy rendkívül vulgáris magyar zsidónő.

Magyarul beszéltek egymással.

Vásárolni mentek.

Este háromnegyed hétkor megfürödtem,

aztán felvettem azt a világosszürke öltönyömet,

kék nyakkendőmet és a világos inget,

mit Amrita úgy szeretett rajtam.

Nyolcra érkezett, arannyal és vörössel szegett zöld száriban.

Folyamatosan beszélt, míg levette nehéz tibeti ezüstékszereit

és leengedte a haját.

Mint harmadszorra is beülni egy nagyszerű darab nagy előadására,

olyan volt látnom őt aznap.

Egyszerre csak beléfáradtam.

Amikor hazaküldtem, mondván, hogy már nagyon késő van,

nehogy vita legyen otthon az anyáddal,

szomorú lett.

Kelletlen gyengédség fogott el iránta.

Modellt ültem neki a műtermében.

Rövid, halk lélegzeteivel,

állati koncentrációval figyelt rám,

mely alig látható kis izzadságcsíkot fakasztott

halványsötét bajuszkája alatt.

A steaket majdhogynem nyersen szerette.

Hazakísértem, aztán gyalog mentem haza,

szagoltam a lehűlt fenyőket a simlai hűs levegőben.

Amikor végleg távoztam Simlából,

kijött velem a vonathoz.

Le és föl sétálgattunk az állomás peronján

a keskeny nyomtávú hegyi vonat kocsijai mellett,

franciául beszélgettünk.

Míg csak el nem tűnt a szemem elől,

integettem neki az ablakból.

Tudtam, nem látom újra.

És valóban, hallottam később,

titokzatos módon meghalt már 1941-ben,

mindössze huszonnyolc évesen.

Később azt is hallottam, hogy az anyja öngyilkos lett.

Egyikük halála sem lepett meg.

A birkaszőr-gombolyag

Míg Amrita Magyarországra utazott,

hogy összeházasodjon Viktorjával,

a szülei elégetik Simlában a levelezését.

Viktor éppen végez az orvosi egyetemen.

A házasságkötés után a fiatal pár a Balatonnál van,

Viktor Siófokon teljesít orvosi ügyeletet.

Már korábban megállapodtak: nem lesz gyerekük.

És hogy Amrita szeretőket tarthat.

Frigyünk húszéves bizalomra épül,

írja szüleinek. Kirándulnak, pihen, olvasgat.

Srégen szemközt Tihany a tóba nyúló hosszú félszigettel.

Míg Viktor szolgálatban, egyedül megy át Amri hajóval egyik délelőtt.

Az erdőn át messzire gyalogol. Szőlők közé

ér ki a félsziget mélyén, hol rajta kívül senki.

Tört gallyakról szedi gombolyagba a tépett birkaszőrt.

A puszta földű erdő feketére porladt talaja

kisebb-nagyobb vulkanikus köveivel

szintvonal-barázdákat rajzolva vonul a fák alatt.

Ámul a lány: a Jamuna partján a vrindavani ősbozót, hol Krisna táncolt éjjelente

a pásztorlányokkal, ennek az erdőnek a folytatása, tökéletesen ugyanilyen:

tavaly járt ott. Viktort Kiskunhalasra küldik katonaorvosnak. Megy vele.

Fest, vázlatol. Viktor egy magas beosztású rokonától jótanácsot kap,

távozzanak, és minisztériumi engedélyt. Mire ’39 júniusában,

az utolsó előtti pillanatban Genovából hajójuk kifut,

Amrita barnább arca Viktoréhoz sápadt.

Umrao

Amrita apja, Umrao, régi punjabi arisztokrata

család leszármazottja volt,

lányai anyját Londonban ismerte meg,

hol társalkodónője volt

a szép Marie-Antoinette egy indiai hercegnőnek.

Fehér bőrű, szeplős, vörös hajú:

elvette. Magyarországra költözve Umrao levágta a szakállát és haját.

Filozófus hiába volt,

és hogy az első világháború alatt rövidebb a haja és borotvált a képe,

egy sort se publikált soha.

Sokat fényképezett.

Az őseinek görbe kardja volt.

Barátilag összekülönbözött az ős egy angol kapitánnyal,

aki azt állította, jobb az ő egyenes kardja,

amellyel nemcsak ütni, vágni: szúrni is lehet.

Meddő vita, de nemsokára vissza nem térő alkalma volt

a kettőnek eldönteni a kérdést,

mikor az épp kitört szikh–angol háborúban

foglyul esett a kapitány. Egyenes kardját visszakapta,

és egy rövid párbaj után a brit tiszteknek már eggyel kevesebb feje volt.

A párizsi évek alatt hidegült el Umrao a feleségétől.

Odabök Simlában a dúsan terített asztalra,

és azt dörmögi szakálla fölött, nincs itt mit ennem semmit, semmi.

Éjente a csillagokat lesi teleszkóppal, hogyha nem túl erős fényű a hold.

Levelek

Az ifjú férj levelet ír

anyóssá lett nagynénijének.

Miért nem hagyja őt és Amrit nyugton élni

Kedves jó Mici néne.

Mert hogy későn kelek, sokat dohányzom,

Jules Verne könyveit olvasom?

Viktorka lusta disznó,

kislányom, mit eszel egy ilyen balfaszon –

kívánom, jöjjön minden rendbe köztünk,

csókolom Mici néne kezeit.

Mikor váratlanul meghal Amrita két év múlva,

Viktor a gyilkos az anyós szerint.

Keserű levelek sorozata egymásnak és másoknak mind a két irányból

Amri hamvasztása után. Viktort zavarja az, hogy Mici néne

önzsenijét Napóleon- és Mussolini-, Hitleréhez hasonlítja.

Magyarként élni

Simlában is,

egy szikh arisztokrata feleségeként:

helyi, szintén vegyes házas magyar barátnőjének

két versszakot csatol a kért

recept után. Hazádhoz rendületlenül

légy hű, magyar.

Bölcsőd az, s majdan sírod is,

mely ápol s eltakar.

A nagy világon rajta kívül

nincsen számodra hely.

Áldjon, verjen a sors keze,

itt élned, halnod kell.

A ’44 márciusában kelt levélben

anyósa már Viktor bocsánatáért esedez.

Undorító személyiség vagyok.

Agyam híg. Szívem beteges.

Nem ismernél föl, oly öreg és csúf a képem.

Potenciális öngyilkosjelölt,

fiatalon is próbálkoztam már néhányszor.

Amri halála engem is megölt.

Az ifjú házasoknak

Az ifjú házasoknak még sokáig nincsen rendes otthona.

Simlában a szülőknél, Amrita

apai nagybátyjánál a kis síkvidéki faluban,

Sarayában, inkább, otthon anyjával folyamatos a vita,

Marie-Antoinette agresszíven piszkálja az unokaöcsben a vejét.

Az ifjú párnak keresete szinte semmi,

Viktor alig töri az angolt és egy szót se ért még hindusztániul,

csak kisegítőként tud Sarayában mint orvos elhelyezkedni.

Amrita képeit kiállítják itt-ott, de nem veszik.

Depressziós. Hónapokig nem fog kezébe ecsetet.

A punjabi fővárosba, Lahorba költözni,

hosszú hezitálás után emellett döntenek.

Belvárosi házrészt bérelnek, az elsőn lakószobáik,

a földszinten van Viktor rendelője,

a tetőtérben a műterem Amrinak.

Párizs már német kézen, és hogy Gandhit is egy hindu megszállott lelője,

hogy Amri hűlt hiányával kerüljön néhány év múltán Pakisztánhoz Lahor,

ki akarva akart

csak egy zsidó-,

akár csak egyetlen eggyel több szikh-magyart,

muzulmánt, éljen.

Vérhas a hivatalos verzió,

sokkal valószínűbb egy félresikerült abortusz,

akitől, általa: Viktor. Gyors hamvasztás, és a Ravi folyó.

Ellenséges állampolgár az angol gyarmaton,

visszatér az eldugott Sarayába. Praktizálni kezd. Nem tér haza a háború,

sem az angol kivonulás után. Megszállottan gyógyít, falun.

Fél évszázad múltán hal meg Viktor, mint szentként tisztelt doktor úr.

Viktor

Nagyon fáj a hasam,

mint amikor a menstruációm legelső napján kell kakilnom,

azon a skálán fáj, csikar, nyomnám, de nincs erőm,

úgy fáj, és nincs is mit, miért kell énnekem teherbe esnem folyton,

miért vetetem el veled mindig a gyerekem,

akkor legalább menstruálnom nem kéne egy darabig,

hogyha egyet megtartanánk, ez most egészen biztosan

tőled lett, már december van és az idén alig

voltam akárki mással rajtad kívül,

Viktor. Tegnap, mikor kora hajnalban a műtét előtt

nyitottam az ajtót és fölkapcsoltam a villanyt fürdőszobánkban,

mint hogyha égett volna már. Ketten véreztük össze ezt a lepedőt.  

„A szín az én birtokom”

Ahol a puszta földű erdő

sötétre porladt talaja

vándorkövek

szintvonal-barázdáival vonul végig a fák alatt,

a vrindavani sűrű erdő,

pásztormesébe szőtt

folyóparti bozót: tördelt gallyakról gyűjti Amrita

gombolyagba a tépett birkaszőrt.

Majd elálmosodik.

Amint egy kis füves enyhet talál, aludni dől.

Elalszik Amrita.

Pávarikoltás kelti föl.

Kitárt, színes farktollakkal áll a madár előtte.

Csőrével fölhúzza combján a száriját,

Amri a lábát szétteszi,

sikítozik, és még ott megszüli, megfojtja, fölzabálja egyfiát.

Terpentin

A terpentin mértéktelen használata

és az az egyedi alapozás,

ami Amrita vásznain a színek egyidejű matt fényét okozta,

később valami mást:

ettől kezdett nagyon gyorsan sötétedni

és durván repedezni a képek felülete.

Miután Amrita meghalt,

férje és apja a rájuk maradt festményeket

(az egy Viktort ábrázoló portré kivételével)

a nemzeti képtárra hagyták Delhiben,

hol ma is láthatóak.

Egy ideje már végképp úgy hiszem,

hiszen a szín lett az én birtokom,

csakis én lehetek a színeim

edénye,

én, én, csak én, csak én, csak én, csakis csak én megint.